2012. május 31., csütörtök

Supka Attillát nevezték ki PMFC vezetőedzőjének! Nem lesz könnyű rendet rakni

Supka Attilla a PMFC új vezetőedzője
A PMFC a kezdeti sikereket követően nagyon rossz szezonhajrával zárta az idei NB I-es szezont. A baranyaiak az utolsó tíz meccsükön csupán két pontot tudtak szerezni ami azt jelenti két döntetlen mellett nyolc vereséget szenvedtek. Valami nagyon nincs rendben Pécsen, rendet kell tenni. A csapat bő két hónap alatt elfogyasztott két vezetőedzőt Mészáros Ferencet és Mink Olivért a felkészülést pedig már, a Honvédtól távozó Supk Attillával kezdik meg. A csapattól elküldenek jópár külföldi játékost, melyek nem váltak be, ám több magyarnak, sem biztos a helye. Tudni kell, hogy Pécsen vezetőség váltás is történ. Nagyon úgy tűnik, új vezetéssel, edzővel és egy nagyon átalakuló PMFC-vel találkozhatunk majd a következő szezonban. Supka Attila három éves szerződést kötött a baranyai klub.

Működik egy facebookos oldalunk is, kedveljétek, likoljátok az oldalt és az üzenőfezlatokon megjelennek a legfrissebb hírek. Jó kommentelgetést, olvasgatást http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

Olimpia: Férfi kézisiseink a halálcsoportba kerültek

Válogatottunk igencsak nehéz csoportba került az olimpián, miután tegnap kisorsolták a csoportokat. A tornán mindössze 12 válogatott vesz rész és ezen csapatok két 6 csoportban küzdenek majd a továbbjutásért. mindössze 4 csapat esik ki a csoportmeccseket követően, így minden csoport első négy helyezettje továbbmegy.  Ezt követően keresztbejátszás következik.


Nos, a két csoport erőviszonyait megnézve kijelenthetjük, a Mocsi csapat a jóval nehezebb csoport tagja lett. Nézzük meg a két csoportot és mindjárt látni miről is van szó.

A csoport: Franciaország, Svédország, Izland, Tunézia, Argentína, Nagy-Britannia

B csoport: Spanyolország, Horvátország, Magyarország, Szerbia, Dánia, Dél-Korea

Aki jártas a férfi kézilabda erőviszonyaiban az tudja, hogy az A csoportban Franciaország, Svédország és Izland csapata vonultat fel komolyabb erőt, de ezek sem a legerősebb csapatok, míg Tunézia és Argentína kézilabdája nagyon elmaradott. Na és a házigazda Nagy-Britannia csapata kézilabda szinten, hát nem is nagyon hallottunk még róluk.

Na de a Magyar csoport a B az tartogat nagy ászokat. Spanyolország egy igazi kézilabda nagyhatalom, melynek roppant jó csapata van. A Horvát válogatott folyamatosan ott van az élmezőnyben minden világversenyen. Szerbia az idei Európa Bajnokság második helyezettje lett, a bajnok pedig Dánia csapata.
Dél-Korea válogatottja pedig egy szívós csapat, ahol a kézilabda gyors ütemben fejlődik.

Rátekintve a két csoportra megállapítható, hogy nagyon nehéz dolga lesz a Mocsi csapatnak, de nem lehetetlen a csoport első négy helyezettje közé kerülni. Ám van egy szó szerint "Nagy" kérdés, hogy a magyar nemzeti csapatban szerepelni fog e Nagy László...

„Szenzációs csoportba kerültünk, ezen az ágon nincs egyetlen gyengébb képességű csapat sem – nyilatkozta az MTI-nek Mocsai Lajos szövetségi kapitány. – A spanyol, a dán és a horvát válogatott kiemelkedik a mezőnyből, s úgy gondolom, hogy a negyeddöntőt érő negyedik helyért a szerb, a koreai és a magyar csapat egyenlő feltétellel harcol. A magunk lehetőségeihez képest mindent megteszünk, hogy a hátralévő közel két hónapban a lehető legjobban felkészüljünk minden idők egyik legerősebb olimpiai tornájára."

Forrás: NSO
Szerző: Őszi Ádám

2012. május 30., szerda

PSG: 150 milliós ajánlat Rooney játékjogáért? Ez őrület

Elképesztő hírek láttak napvilágot a mai nap folyamán. A PSG katari tulajdonosa nem sajnálna akár 150 millió eurót sem kifizetni a Vörös Ördögöknek a 26 esztendő Wayne Rooney játékjogáért. A párizsi csapat komoly erősítéseket tervez a nyáron és ehhez egy nagy nevet is szeretnének leigazolni. Eddig Kaka és Higuain megszerzése volt a cél, ám úgy tűnik az argentín csatár marad Madridban, Kaka érkezése nem kizárt. Nos, ha az olajmilliárdos tulajdonos kifizetne ennyi pénzt a Uniternek akkor azzal Rooney lenne minden idők legdrágább játékosa. A csillagászati átigazolási összeg mellé nagy valószínűséggel hasonló mértékű fizetés is párosulna. Az érdeklődésről Rooney menedzsere is tud. A Párizsi alakulat kivívta a BL indulás jogát és a tervek szerint három éven belül Bajnokok Ligáját szeretnének nyerni.

A kérdés, hogy van e az a pénz amiért a Manchester elengedné csatárát, vagy mindenáron megtartanák. A másik kérdés, pedig, hogy maga a játékos akar e távozni és ha akar Párizs megfelel e. Az ügynek nagy valószínűséggel lesz folytatása, így nemsokára többet tudhatunk majd meg, ám az bizttos, hogy Rooney jelenleg nem ezzel hanem az EB-re való felkészüléssel foglalkozik foglalkozik. 

Működik egy facebookos oldalunk is, kedveljétek, likoljátok az oldalt és üzenőfezlatokon megjelennek a legfrissebb hírek. Jó kommentelgetést, olvasgatást http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

Felkészülés: Mindhárom EB résztvevő győzni tudott

A mai nap folyamán három EB-re készülő csapat lépett pályára felkészülési mérkőzésen és mindhárom győzelmet aratott. Ki könnyebben ki pedig nehezebben. Nézzük mi történt a mérkőzéseken.

A spanyol válogatott tartalékosan felállva Barca játékosok nélkül könnyedén verte meg Dél-Korea együttesét. Torres révén már a 12. percben megszerezték a vezetést a Spanyolok, ám erre még volt válasza Koreának a 43. percben egyenlítettek Kim révén. A Spanyolok a szünetet követően hengereltek, három gólt szereztek. Előbb az 52. percben Alonso büntetőböl, majd pedig pár percre rá Cazorla talált a kapuba. A végső döfést Negredo adta meg  a 80. percben.

Spanyolország - Dél-Korea 4-1

A svéd válogatott azt az Izlandot fogadta, aki pár nappal ezelőtt nagyon megszorongatta Franciaországot. A találkozó könnyedén kezdődött a Svédeknek ugyanis a 2. percben Ibrahimovic talált a hálóba, majd tíz percre rá Toivonen növelte kettőre az előnyt. Ekkor úgy tűnt komoly verésbe is beleszaladhatnak az Izlandiak, ám nem így történt, mivel a félidő közepén Sigthorsson révén szépített Izland. A második félidőben mind a két tréner sok cserét hajtott végre és az Ibrahimovic helyére behozott Wilhelmsson gólt szerzett. A végén még Izland szerzett egy gólt a 93. percben Jonasson révén, ám ez csak a szépítésre volt elég.

Svédország - Izland 3-2

A holland válogatott ezúttal Szlovákia ellen feledtette volna az utóbbi napokban elszenvedett két kínos vereséget. Nos, a vezetés hamar megvolt Salata öngóljával, ám a fantasztikus játékkal adósak maradtak a narancssárga mezesek. Az összecsapás néha hevessé vált, két sárgalapot is kénytelen volt kiosztani a játékvezető. Majd a 75. percben a Sneijdert váltó Van Der Vart talált a kapuba és állítótta be a végeredményt. Ha Robbenék EB-t szeretnének nyerni akkor ettől sokkal jobb teljesítményre lesz szükségük a közeljövőben.

Hollandia - Szlovákia 2-0

Egy mai felkészülési mérkőzés eredménye
Svájc-Románia 0-1

A holnapi nap folyamán három EB résztvevő lép majd pályára.
Görögország-Örményország
Németország-Izrael
Franciaország-Szerbia

Működik egy facebookos oldalunk is, kedveljétek, likoljátok az oldalt és üzenőfezlatokon megjelennek a legfrissebb hírek. Jó kommentelgetést, olvasgatást http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

Lampard sérülést szenvedett, veszélyben az EB szereplése

Nem jó hír az Angol szurkolók számára, hogy Gareth Barry kidőlését követően újabb kulcsjátékos sérült meg és lehetséges nem szerepelhet az EB-n. Az egyik edzésen Frank Lampard combjával akadtak problémák és az orvosok holnap vizsgálják meg a játékost, ekkor derül ki, hogy mennyire komoly a combsérülés. Ha Lampard nem utazhat el a Kontinensviadalra az esetben, már a szövetség jelezte, hogy a Liverpool játékosa Jordan Henderson kerül be a keretbe.

Működik egy facebookos oldalunk is, kedveljétek, likoljátok az oldalt és üzenőfezlatokon megjelennek a legfrissebb hírek. Jó kommentelgetést, olvasgatást http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

A Porto kompromisszum kész, Hulk 50 millióért lehet a Chelsea játékosa

Már korábban beszámoltunk róla, hogy a Chelsea szemet vetett a Porto brazil csatárára Hulkra. Ám a játékos szerződésbe foglalt kivásárlási ára 100 millió euró, mely roppant sok. Lapértesülések szerint közel a két klub közti megállapodás, ugyanis a portugálok is rájöttek, hogy ez az összeg nem reális, így körülbelül 50 millió euró fejében válthat klubbolt a brazil csillag. A Sárkányok elöljárói felvették a kapcsolatot a londoni kékekkel és javában folynak a tárgyalások.


Már most kijelenthető, hogy a friss BL győztes jelentősen megerősíti keretét, de távozók is vannak, illetve lesznek. Drogba már bejelentette távozását és Kalu is elhagyja a klubot. Emellett a Real Madrid szeretné megszerezni Ivanovicot.

Két játékos is érkezett már a klubhoz, a Werder Bremen csapatától Marko Marin illetve a Lille szuper tehetsége Hazard. Ha sikerül megszerezniük Hulkot akkor Torres, Hazard, Hulk támadótriója lesz a Chelsea csapatának.

A kérdés, hogy ki fog padozni, vagy esetleg három támadós játékra tér át a londoni alakulat?
Nos ha Abramovicsnak sikerül meggyőznie Guardiolát, hogy üljön le a Chelsea kispadjára, akkor könnyen elképzelhető, hogy a csapat játékstílust vált és három támadós rendszerben játszik a továbbiakban.

Működik egy facebookos oldalunk is, kedveljétek, likoljátok az oldalt és üzenőfezlatokon megjelennek a legfrissebb hírek. Jó kommentelgetést, olvasgatást http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

Megvan Komanék új edzője, Ranieri érkezik Monacoba

Több napja téma volt, hogy ki ül le a francia AS Monaco kispadjára. A Koman Vladimirt is foglalkoztató klub ma reggel hivatalosan is bejelentette, hogy az új vezetőedző Claudio Ranieri, akivel kettő plusz egy éves szerződést kötnek. A trénert több országból keresték, például az olasz Fiorentina csapata, ám ő a Monaco együttesét választotta, mellyel az idei remek őszt követően jövőre az automatikus feljutás lesz a cél. Ranieri már ma munkába áll és a napokban sajtótájékoztató keretében is bemutatják. Nagyon örülnek a klubnál, hiszen mindenképpen azt szerették volna, ha már most sikerül megegyezni a trénerrel és így végigviheti a teljes felkészülést. A 60 esztendős szakember 25 éves edzői pályafutása során számtalan nagy klubot irányított, legutóbb az Inter csapatát ahonnan 2011 szeptemberében távozott.

Működik egy facebookos oldalunk is, kedveljétek, likoljátok az oldalt és üzenőfezlatokon megjelennek a legfrissebb hírek. Jó kommentelgetést, olvasgatást http://www.facebook.com/SportToll 

Edzőség
IdőszakKlub
19871988olasz Campania Puteolana
19881991olasz Cagliari
19911993olasz Napoli
19931997olasz Fiorentina
19971999spanyol Valencia
19992000spanyol Atlético Madrid
20002004angol Chelsea
20042005spanyol Valencia
2007olasz Parma
20072009olasz Juventus
20092011olasz AS Roma
20112012olasz Internazionale
Források: NSO illetve Wikipédia

Szerző: Őszi Ádám

2012. május 29., kedd

Felkészülés: Az oroszok nem bírtak a László Csaba vezette litvánokkal

Az orosz labdarúgó válogatott javában készül az Európa Bajnokságra. Advocaat tanítványai ma este Nyonban csaptak össze a litván válogatottal, melynek kispadján László Csaba foglalt helyet első ízben. Nos a találkozó gól nélküli döntetlennel zárult és azt sem lehet mondani, hogy Arshavinék uralták volna a találkozót. A labdabirtoklás alig hozott orosz fölényt, helyzetek pedig nem is nagyon adódtak a találkozón. Az oroszok a félidőben négyet is cseréltek, ám a játék képén ez nem változtatott, hiába taktikázott mindkét szövetségi kapitány döntés nem született. Ahhoz, hogy ez az orosz válogatott maradandót alkosson a tíz nap múlva kezdődő Kontinensviadalon nagy változásra lesz szükség.

Felkészülési mérkőzés Nyon
Litvánia - Oroszország 0-0


Szerző: Őszi Ádám

Barcelona: Műtét vár Cuencára

Rossz hír, a katalán szurkolók számára, hogy a csapat egyik tehetsége térdsérülést szenvedett. Isaac Cuenca szezonja nem úgy végződött, ahogyan azt ő szerette volna. A játékosnak ki kellett hagynia a kupadöntőt mivel az egyik bajnokin megsérült a térde. A klub tájékoztatása szerint a játékost műteni kell, a beavatkozásra a csütörtöki nap folyamán kerül sor. Azt, hogy a felépülése mennyi időt vesz igénybe még nem lehet tudni, de egy biztos az EB-t nyugodtan nézheti, szurkolhat Xaviéknak, miközben lábát pihenteti.

Cuenca a szezont még a Barca B csapatában kezdte, majd pedig Pep mester hozta fel szezon közben az első kerethez. Az első csapatban a szezon során 29 mérkőzésen szerepelt és négy találatig jutott.

Szerző: Őszi Ádám

Európa Bajnokság csoportbeosztása

Íme az Európa Bajnokság négy csoportja. A következő pár napban a csoportokat és azoknak csapatait fogjuk bemutatni. Szót ejtünk az egyes csapatok Európa Bajnoki múltjáról, milyen eredményeket helyezéseket szerzett eddig a csapat. Emellett bemutatjuk a végleges 23 fős kereteket és megnézzük az esélyeket, ki hogy szerepelhet az EB-n. Ha valamire még kíváncsiak vagytok illetve szeretnétek olvasni, akkor írjátok le hozzászólásban.

A csoport
CsapatMGyDVRgKgGkP
Lengyel Lengyelország00000000
Görög Görögország00000000
Oroszország Oroszország00000000
Cseh Csehország00000000
B csoport
CsapatMGyDVRgKgGkP
Holland Hollandia00000000
Dán Dánia00000000
Németország Németország00000000
Portugál Portugália00000000
C csoport
CsapatMGyDVRgKgGkP
Spanyolország Spanyolország00000000
Olasz Olaszország00000000
Írország Írország00000000
Horvát Horvátország00000000
D csoport
CsapatMGyDVRgKgGkP
Ukrán Ukrajna00000000
Svéd Svédország00000000
Francia Franciaország00000000
Angol Anglia00000000

tabella forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kezd%C5%91lap

Szerző: Őszi Ádám

A Juve ajánlatokkal bombázza a Napolit, Cavaniért már 48 milliót sem sajnálnának

A friss olasz bajnok Juventus szeretné megerősíteni, amúgy sem gyenge támadósorát a nyár folyamán. A kiszemelt ezúttal Edison Cavani a Napoli uruguayi gólzsákja, aki remek szezont tudhat maga mögött. A támadó nagyon keresett a játékospiacon, már korábban hírbe hozták a Zebrákkal, illetve két angol nagy csapattal a Chelsea és a Manchester City gárdájával. Ekkor a Napoli úgy nyilatkozott a játékos nem eladó. Nos a torinóiak nem tettek le a Cavani megszerzéséről, egyes információk szerint egy csomagot ajánlottak a Napolinak, miszerint 30 millió eurót és a 18 millióra taksált Matri játékjogát adnák a támadóért cserébe. Így mondhatjuk azt, hogy 48 millió eurót kínálnak a Cavani játékjogáért. Ám úgy hírlik, hogy a nápolyiak elnöke ezzel az ajánlattal sincsen megelégedve.

forrás: http://sport365.hu/

Szerző: Őszi Ádám

Ezúttal döntetlent játszott a Kemény-csapat, az ellenfél Horvátország volt

Ma hajnalban ismét vízbe szállt a magyar férfi vízilabda válogatott. A soros ellenfél Horvátország együttese volt, ám a győzelem ezúttal is elmaradt Madaraséknak. A találkozón végig vezetettek a magyarok, ám a végén mégis sikerült az egyenlítés Ratko Rudics tanítványainak. A csapat lényegesen jobban játszott mint egy nappal ezelőtt USA ellen, ám még messze a csúcsforma. Reméljük Kemény Dénes tanítványai az olimpiára időzítik azt a formát.

A válogatott legközelebb péntek hajnalban ismét USA ellen száll vízbe, cél a visszavágás.

Felkészülési mérkőzés USA
Magyarország–Horvátország 10–10 (1–1, 2–1, 4–5, 3–3)


Szerző: Őszi Ádám

2012. május 28., hétfő

Hazard bejelentette, a Chelsea a befutó

A mai nap folyamán már beszámoltunk arról, hogy egyes értesülések szerint Hazard a Chelsea csapatát választja a két manchesteri nagyágyú helyett. A játékos este fél tíz után nemsokkal  Twitter oldalán tett nyilatkozatában megerősítette ezt a hírt.

„Európa bajnokcsapatához csatlakozom!" - írta Hazard

Úgy hírlik Roman Abramovics 40 millió eurót fizet a Lille csapatának a szuper tehetségért.


Szerző: Őszi Ádám

Felkészülés: Hengereltek az Ukránok

Az EB résztvevő országok közül ma csupán egy csapat lépett pályára felkészülési mérkőzésen a mai nap folyamán. Ez a csapat nem más volt, mint az egyik házigazda, Ukrajna együttese. Az ellenfél Észtország csapata volt. A mérkőzésre Ausztriában került sor, ugyanis itt edzőtáborozik az Ukrán csapat. Voroninék nem sokáig kívántak kérdést hagyni a mérkőzésen, a vezetés már a kilencedik percben megvolt és ezt a szünetig háromra növelté. A második félidő egy Ukrán találatot hozott a főszerep a cseréké volt, mind a két kapitány próbálgatta játékosait. A mérkőzés elég egyoldalú volt, jó jel ez az eredmény a házigazda számára. Jó játékra lesz szükségük, ha tovább akarnak jutni a Francia, Angol, Svéd triót felsorakoztató csoportból.

Felkészülési mérkőzés Ausztria
Ukrajna - Észtország 4-0 (3-0)
Gólok: Yarmolenko, Gusev(büntető), Voronin, Milevsky

Szerző: Őszi Ádám

EB 2012: Beharangozó cikksorozat 8. rész: Helyszínek Kijev

Cikksorozatunk utolsó állomásához érkeztünk el, ami nem más mint a döntőnek is otthont adó Kijev  és stadionja. Ukrajna fővárosáról és egyben legnagyobb településéről van szó, melyet csaknem 2,8 millióan laknak. Nem csak az ország, hanem egész Kelet-Európa ipari és tudományos központja. Ukrajna északi-középső részén fekszik és a Dnyeper folyó szeli ketté.  Csaknem teljesen lerombolták a második világháborúban, ám gyorsan újjáépült.  A belváros építészetén érződik a nyugati hatás és modernizáció, emellett felszálló ágban van a turizmus, így a régies épületek, látványosságokat is felújítják. A szurkolók mindenféle közlekedési eszközt igénybe vehetnek majd: metrót, villamost, buszokat, és az ide látogató drukkerek rengeteg látványosságot tekinthetnek meg.

A városnak egy igazi "kirakatcsapata" van,  a Dinamo Kijev. Eredménysora roppant hosszú, 13 alkalommal hódította el  eddig az ukrán bajnoki címet, illetve 9-szeres  kupagyőztes, emellett ugyanennyi szovjet kupagyőzelem és bajnoki cím fűződik a csapat nevéhez. Eltérés a szuperkupa győzelmekben van 5 ukrán mellett 3 szovjet siker. A nemzetközi színterén  is meghatározó csapatról van szó, mely évről évre szerepel a BL vagy az EL főtábláján. A régmúltban szerzett a csapat két KEK és egy UEFA szuperkupa győzelmet. A csapat arénája az Olimpiai Stadion, mely  több mérkőzés mellett az EB döntőnek szolgál majd helyszínéül. A kontinenstorna legnagyobb létesítménye, melynek befogadóképessége 70050 fő.

Az Olimpiai Stadion öt mérkőzésnek, köztük a döntőnek ad majd otthont.
Ukrajna - Svédország
Svédország - Anglia
Svédország - Franciaország
Negyeddöntő D csoport 1. hely - C csoport 2. hely
Döntő

Íme az aréna és a város jellegzetességei: 
Kattints a képekre és galériában megnyitja őket nagyítva


Szerző: Őszi Ádám