2014. július 24., csütörtök

BL-győztes védőt vett a Basel

Kilenc esztendő és 233 tétmeccs után elhagyta Milánót az argentin válogatott ex-védője Walter Samuel. A 36 esztendős középső védő a svájci bajnok Basel csapatánál írt alá. 

Az utóbbi években a nemzetközi kupaporondon rendszeresen megforduló, olykor igen nagy meglepetéseket elérő Basel hivatalos honlapján jelentette be az Internazionale védőjének szerződtetését, aki ingyen érkezik Svájcba, ugyanis szerződése lejárt a kék-feketékkel. A felek egy éves szerződésben állapodtak meg

Walter Samuel korábban megfordult az AS Roma, illetve a Real Madrid csapatában egyaránt, karrierje csúcspontjára azonban Milánóban ért fel. Számos trófeát nyert a klubbal, mely közül a legfényesebben a 2010-es Bajnokok Ligája győzelem csillog, melyet Jose Mourinho irányítása alatt ért el a csapat. 

Arrow

Hivatalos: Megvan Frank Lampard új csapata

Az MLS-ben jövőre első ízben induló új klub a New York Red Bulls városi riválisa a New York City FC hivatalos sajtótájékoztató keretein belül jelentette be Frank Lampard szerződtetését. 

A Chelsea mezét 13 esztendőn át viselő 36 esztendős középpályás így egy csapatban játszik majd az FC Barcelona korábbi csillagával a spanyol válogatott gólrekorderével David Villával, akit már korábban szerződtetett a klub. 

Lampard 626 tétmérkőzésen öltötte magára a Chelsea címerével ellátott mezt, s ez idő alatt 208 gólt és 153 gólpasszt jegyzett. Az angol válogatottban 106-szor lépett pályára, könnyen elképzelhető, hogy a New York City FC lesz profi pályafutásának utolsó klubja.

A felek két éves kontraktust kötöttek egymással, arról nincsen információ, hogy ez egyébként szabadon igazolható középpályás aláírási pénz kapott-e. Ami a fizetést illeti, a felek 90 ezer fontban állapodtak meg heti szinten, mely egy évre átszámítva 4,32 millió fontot tesz ki.

"A pályán és a pályán kívül is vezére akarok lenni ennek a csapatnak. A célom, hogy a New York City FC olyan csapat legyen, amelyre minden New York-i lakos büszke lehet." - Frank Lampard

Arrow

Védőt vett a Paris Saint-Germain - hivatalos

A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Paris Saint-Germaint hivatalos honlapján jelentette be az elefántcsontparti válogatott védő Serge Aurier "megszerzését". 

A 21 esztendős jobb oldali védőt az előző szezonban posztján a legjobbnak választották és bekerült a francia élvonal 2013/2014-es álomcsapatába. A Toulouse fiatal tehetsége egy esztendőre kölcsönszerződéssel érkezik a francia fővárosba és amennyiben teljesítményével elégedett a PSG vezetősége opciós joguk lesz Aurier megvásárlására. Bizonyára sokakban felmerül a kérdés, hogy a pénzügyileg dúsgazdagnak számító klub miért kölcsönszőredéssel vacillál! Nos, a válasz nagyon egyszerű, a pénzügyi szabályzás miatt eléggé kötött a klub keze jelenleg. 

Serge Aurier piaci árát a transfermarkt.de 6.5 millió euróra taksálja, a Toulouse színeiben idáig 80 tétmérkőzésen lépett pályára, védő létére pedig 8 gólt és 12 gólpasszt jegyez. Ott volt a brazíliai világbajnokságon a csoportkörből kieső elefántcsontparti válogatottal.

Kezdő helye szinte biztosított, ugyanis a rutinos  30 esztendős Christophe Jallet a nagy rivális Lyon együttesében folytatja pályafutását.

Arrow

EL: "Nem hagyjuk ki a lehetőséget" - DVTK előzetes

A csütörtöki nap folyamán az Európa Liga második selejtezőkörének visszavágóit rendezik Európa szerte, s a három magyar együttes közül a Diósgyőr az egyetlen, mely előnnyel várhatja a visszavágót. Ahogy a csapat vezetőedzője  Tomiszláv Szivics mondta - "Nem hagyjuk ki a lehetőséget!" 

Diósgyőri VTK - Litex Lovech (bolgár) 20:30
Nyíregyháza, Sóstói Úti Stadion

Mint ismeretes, remek helyzetkihasználásának köszönhetően 2-0-ás előnyre tett szert idegenben a Diósgyőr csapata, melyet "hazai" környezetben meg kellene őriznie. A mérkőzést Nyíregyházán bonyolítják le, mivel a miskolci stadion nem felel meg a szükséges előírásoknak. A Litex erejét jelzi, hogy a visszavágón is esélyesebbként kezelik az oddsmesterek, ám a párharc végkimenetelét tekintve ez már nem igaz. Egy biztos, beállni védekezni nem szabad, gól kell lőni és eldönteni a párharcot. Amennyiben Tomiszláv Szivics tanítványai a kapuba találnak abban az esetben a bolgároknak minimum hármat kellene lőni, s a hosszabbítás lehetőségét kizárná a Diósgyőr.

A mérkőzést megelőzően a csapat magyar válogatott középpályása Elek Ákos így nyilatkozott - "Kedvező helyzetben vagyunk, hiszen mégiscsak kétgólos győzelmet értünk el idegenben, de azt semmiképpen sem mondanám, hogy páholyból várjuk a visszavágót.  A kettő nullás győzelem talán még kedvezőbb eredmény is, mint amit előzetesen reméltünk, és ha Nyíregyházán is olyan hozzáállással futballozunk, mint tettük Bulgáriában, akkor nem érhet bennünket meglepetés. Nem szerencsés, hogy tulajdonképpen a hazai mérkőzéseinket is idegenben kell lejátszani, de ezzel nem tudunk mit kezdeni. Biztos vagyok abban, hogy csütörtökön sokan elkísérnek bennünket Nyíregyházára, és végig érezzük majd a szurkolók támogatását. Sajnos Barczi Dávidra egy ideig nem számíthatunk, személyében jó játékost vesztettünk el, ráadásul csökkentek a variációs lehetőségeink is. Azt gondolom, a kétgólos hátrányban lévő ellenfél sokat nem trükközhet, támadófutballra kell berendezkednie a minél előbbi gólszerzés érdekében. A Liteksznek van két-három olyan futballistája, akire kiemelt figyelmet kell fordítanunk, de hiszem, hogy megoldjuk a feladatot. Bulgáriában is megleptük a riválist, nem csak a védekezéssel törődtünk, arra készülünk, hogy a visszavágón is ez legyen a helyzet. Nálunk van az előny, kettő nullás idegenbeli győzelem után egyszerűen muszáj továbbjutnunk!”

A párharc továbbjutója az orosz Krasnorad együttesével találkozik a következő körben.

Arrow

International Champions Cup, avagy a nyári Mini BL - Íme a menetrend

Második alkalommal kerül megrendezésre a tengerentúlon az International Champions Cup névre hallgató torna, mely a nyár legrangosabb eseménye klubszinten. A Mini Bajnokok Ligájaként emlegetett eseménynek tizenkét amerikai és egy kanadai stadion ad otthont, az európai sztárcsapatok bejárják az Egyesült Államokat. 

A tornára nyolc európai sztárcsapat kapott meghívást, három angol, három olasz egy spanyol és egy görög csapat személyében. A csapatok két négy fős csoportba rendeződnek, majd egyenes kieséses szakaszban, fináléval zárva fejezik be a tornát. A nyitány magyar idő szerint péntekre virradóra éjjel 2 órakor kezdődik, míg a döntőt augusztus 4-én Floridában rendezik.

A torna címvédője a Real Madrid, mely tavaly a Chelsea ellenében Ronaldo duplájának köszönhetően 3-1-re diadalmaskodott angol ellenfelével szemben. Ezúttal is nagy a várakozás, tömött stadionok várhatóak. A mérkőzéseket hazánkban is közvetítik, éjjel az AC Milan - Olympiakos mérkőzést a Sport 1-en tekinthetik meg.

A-csoport
1. Internazionale
2. Real Madrid
3. Manchester United
4. AS Roma

Július 26 Manchester United - AS Roma
Július 26 Real Madrid - Internazionale
Július 29 Manchester United - Internazionale
Július 29 Real Madrid - AS Roma
Augusztus 2. Internazionale - AS Roma
Augusztus 2. Manchester United - Real Madrid

B-csoport
1. AC Milan
2. Manchester City
3. Liverpool
4. Olympiakos

Július 24. Olympiacos - AC Milan
Július 27. AC Milan Manchester City
Július 27. Liverpool - Olympiacos
Július 30. Manchester City - Liverpool
Augusztus 2. Olympiacos - Manchester City
Augusztus 2. AC Milan - Liverpool

Arrow

Felkészülés: Négyet vágott a ManCity, kikapott a Liverpool

Felemásra sikeredett a Manchester City és a Liverpool éjjel lejátszott felkészülési mérkőzése, igaz a két csapat ellenfele sem összehasonlítható minőségben, mivel Pellegrini tanítványai az MLS-ben szereplő Kansas City ellen léptek pályára, addig a Liverpool az olasz ezüstérmes AS Romával mérkőzött meg. 

A City fiatalokkal teletűzdelve, magabiztosan győzte le ellenfelét, a győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben, a kapuba talált Zuculini, Boyata és Iheanacho egyaránt, míg a rutinosnak számító Kolarov büntetőből volt eredményes. A másik mérkőzésen csupán egyetlen egy találat döntött, az is az utolsó pillanatban, egy szögletet követően Borriello kotorta be a labdát Agger lábai között a kapuba, mely győzelmet jelentett. 

Felhívnánk mindenkinek a figyelmét, hogy a mai napon veszi kezdetét az Internacional Champions Cup, melyre a következő klubok kaptak meghívást: Manchester United, Manchester City, Liverpool, AS Roma, Real Madrid, Olymiakos, Internazionale és AC Milan.

Sporting Kansas City–Manchester City 1–4 (1-2)
G: Sapong (30.), ill. Zuculini (2.), Boyata (45.), Kolarov (72.-büntető), Iheanacho (88.)

Liverpool–AS Roma 0–1 (0-0)
G: - ill. Borriello (90.)

Arrow

Manchester United: 7-0-ás győzelemmel debütált Van Gaal

Beindult a nagyüzem az Amerikai Egyesült Államokban, számos európai klub megérkezett a tengeren túlra. Hódítanak a Premier League csapatok, s közülük a Manchester United mért egy hatalmas zakót David Beckham korábbi csapatára a Los Angeles Galaxyra. 

Igazán jól sikerült Van Gaal bemutatkozása a Vörös Ördögök kispadján, a holland tréner ugyanis hét gól közepette debütált, és mind a hét találatot játékosai szerezték. A holland mester regnálásának első találata Welbeck nevéhez fűződik, az angol válogatott támadó a 13. percben közel harminc méterről laposan lőtt a kapuba a kapufa segítségét kihasználva. Ezt követően a félidő végén kétszer is megvillant Rooney, aki előbb a 42. percben egy büntetőt helyezett el a bal alsó sarokban, majd három minutummal később egy centerezett labdát vétett el a védő, mely Rooney elé került, aki nagy nehezen áthámozta magát az előtte álló kapuvédőn. 

A második játékrész is a Vörös Ördögökről szólt, illetve Reece James góljairól, aki elképesztő mód mutatkozott be. Van Gaal bizalmat adott a 20 esztendős védőnek, aki két góllal hálálta ezt meg, előbb a 62. percben remekül érkezett egy a második hullámba visszatett labdára és lőtte ki a bal alsót, majd a 84. percben egy kipattanót passzolt 16 méterről az üres kapuba. Az utolsó tíz perc három gólt hozott, ezt követően Young pillanatai következte. A 88. percben remekül lépett ki a 29 esztendős szélső, tolta el a labdát a kifutó kapus mellett és passzolt a kapuba a tizenhatos sarkáról. A végeredményt a 91. percben állította be, a teljesen széteső Galaxy védelem közepette.

Felhívnánk mindenkinek a figyelmét, hogy a mai napon veszi kezdetét az Internacional Champions Cup, melyre a következő klubok kaptak meghívást: Manchester United, Manchester City, Liverpool, AS Roma, Real Madrid, Olymiakos, Internazionale és AC Milan.

Los Angeles Galaxy–Manchester United 0–7 
G: - ill. Welbeck (13.), Rooney (42.-büntetőből, 45+1.), R. James (62., 84.), A. Young (88., 90+1.)

További felkészülési mérkőzések:

FC Dallas–Aston Villa 0–2 
G: - ill. Weimann (43.), N’Zogbia (48.)

Columbus Crew–Crystal Palace 2–2 
G: Bedell (15.), Paladini (80.), ill. G. Murray (36.), Gray (70.)

Arrow

BL-selejtező: Kovácsék kizúgtak, gálázott a lengyel bajnok - eredmények

Szerda este befejeződtek a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének párharcai, immáron teljes a harmadik kör mezőnye. Ezúttal is papírforma eredmények születtek, csakúgy mint egy nappal korábban, az esélyesebbnek számító csapatok léptek tovább. 

Ninsen immáron harcban Kovács Péter csapata a Strömsgodset, miután a hazai 1-0-ás vereséget nem sikerült kiküszöbölni, a Bukaresti pokolban 2-0-ra kikaptak, ezzel számukra véget ért az idei nemzetközi kupaszezon. Ha nagy nehezen is, de kvalifikálta magát a következő körbe a svéd bajnok Malmö, mely idegenben egy góllal tudta legyőzni az acélosan helytálló lett Ventspilst. A hazai pályán szurkolóira ijesztő Legia Warszawa igedenben ezúttal gálázott és esélyt sem adott a Saint Patrick's csapatának, mely otthon kapott egy nagyon sima ötöst.

Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, visszavágó:
FK Aktobe (kazah)–FC Dinamo Tbiliszi (grúz) 3–0
Tj: az FK Aktobe, 4–0-val
Helsingin JK (finn)–Rabotnicski Szkopje (macedón) 2–1
Tj: a Helsingin, 2–1-gyel
FK Ventspils (lett)–Malmö FF (svéd) 0–1
Tj: a Malmö FF, 1–0-val
Steaua Bucuresti (román)–Strömsgodset IF (norvég) 2–0
Tj: a Steaua Bucuresti, 3–0-val
NK Maribor (szlovén)–HSK Zrinjski Mostar (bosnyák) 2–0
Tj: az NK Maribor, 2–0-val
Saint Patrick's (ír)–Legia Warszawa (lengyel) 0–5
Tj: a Legia Warszawa, 6–1-gyel

Arrow

Copa Euroamericana: Monacói négyes a kolumbiai bajnok ellen

Folytatódott a 2014-es Copa Euroamericana küzdelemsorozata, s egyben az AS Monaco kolumbiai túrája. A hercegségiek a Junior FC ellen aratott egy gólos győzelmet követően a regnáló bajnok Atletico Nacional ellenében léptek pályára, s arattak magabiztos győzelmet, igaz a végén majdnem meleg lett a pite. 

Atletico Nacional - AS Monaco 2-4 (0-3)
G: Trellez (63.), S. Perez (88.) ill. Martial (6.), Berbatov (16.), Fabinho (39.), Y. Ferreira (90+2.)

Ezúttal nem kellett egy félidőt várni a Monaco első találatára, a mindössze 18 esztendős francia tehetség Martial egy remekül végigjátszott támadás végén talált a kapuba, adta, majd visszakapta a bogyót. Az első negyed óra végén aztán Berbatov talált a kapuba egy kipattanót követően. A félidőre három gólos előnnyel vonulhattak a hercegségiek, erről pedig  a 20 esztendős brazil tehetség Fabinho gondoskodott, a jobb oldali védő csatárokat megszégyenítő módon és magabiztossággal lépett ki és lőtt a kapuba. 

A második játékrész 63. percében aztán a hazai csapat is betalált Trellez révén, akinek csak be kellett passzolnia a játékszert az üresen tátongó kapuba. A végjáték aztán izgalmasra sikeredett, a 88. percben felzárkózott egyre a Nacional, miután Sebastián Perez is a kapuba talált. A végszó azonban az európaiaké volt, a hosszabbításban Ferreira lőtte ki a bal alsót ezzel beállítva a végeredményt.

Európa ezáltal 2-0-ra vezet összetettben a Copa Euroamericana 2014-es kiírásában, az AS Monaco bemutatkozott Kolumbiában, most pedig átadja a stafétát a Fiorentina csapatának, mely két nap múlva az Estudiantes vendégeként lép maj pályára.

A 2014-es Copa Euroamericana menetrendje: 
Junior FC – AS Monaco 0-1 
Atletico Nacional – AS Monaco 2-4
Estudiantes – Fiorentina 07.26. 
Alianza Lima – Valencia 07.26. 
San Jose – Atletico Madrid 07.28. 
Universidad Catolica – Valencia 07.30. 
Club America – Atletico Madrid 07.31. 
Palmerias – Fiorentina 07. 31. 
U. de Deportes – Fiorentina 08.03. 

Arrow

Illusztris társaságban! - Rekorder lett a Barca új szerzeménye

Sokakban, főként a katalán szurkolókban erős ellenszenvet váltott ki a klubvezetés legfrissebb lépése, vagyis az, hogy képesek voltak kifizetni a Valenciának Jérémy Mathieu  20 millió eurós kivásárlási árát. 

Hogy mi ebben a furcsaság!? Nos, csupán az, hogy 30 esztendő feletti játékosért ritkán fizetnek a klubok ilyen összeget, legyen szó támadóról, vagy épen középpályásról. Az pedig, hogy védőért ilyen összeget adjon valaki teljességgel új és egyedi dolog. 

Összegyűjtöttük a futballtörténelem legdrágább 30 éven felüli átigazolásait, az eredmény pedig döbbenetes, Jérémy Mathieu holtversenyben Claude Makelele  pártján minden idők ötödik legdrágább szerzeménye az említett kategóriában. Ezzel olyan illusztris labdarúgók társaságába került, mint Ibrahimovic, Eto'o, vagy éppen Gabriel Baptistuta, aki vezeti ezt a listát. 

Top 10-es lista a 30 éven felüli labdarúgók tranzakciós áráról:
1. Gabriel Batistuta / Fiorentina –> Roma 32.5 millió euró
2. Samuel Eto'o / Inter –> Anzsi 30 millió euró
3. Diego Milito / Genoa –> Inter 25 millió euró
4. Zlatan Ibrahimovic / AC Milan –> PSG 21 millió euró
5. Jérémy Mathieu / Valencia –> Barcelona 20 millió euró
5. Claude Makelele / Real Madrid –> Chelsea 20 millió euró
7. Angelo Peruzzi / Inter –> Lazio 17.9 millió euró
8. Fernando Redondo / Real Madrid –> AC Milan 17.5 millió euró
9. Ruud van Nistelroy / Manchester United –> Real Madrid 15 millió euró
10. Oliver Bierhoff / Udinese –> AC Milan 12.5 millió euró

Arrow