2015. április 22., szerda

AS Roma: Ingyen érkezhet a rutinos francia válogatott középpályás

Az olasz Corriere dello Sport értesülései szerint ingyen kaparinthatja meg az AS Roma a francia élvonalban szereplő Lille rutinos védekező középpályását, Rudi García újfent együtt dolgozhat egykori játékosával. 

Mint ismeretes a fővárosi csapat trénere az a Rudi García, aki pár esztendővel korábban francia bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett a Lille csapatával, háromszor választották a Ligue 1 legjobb edzőjének, majd 2013-ban országot és kispadot váltva került az AS Roma élére.

Az 51 esztendős szakember a mai napig jó viszonyt ápol korábbi játékosaival, akik többnyire nagyon szerették és tisztelték őt. Köztük van  Rio Mavuba is, a 31 esztendős francia labdarúgó nem hosszabbított a Lille gárdájával, a felek nem tudtak megegyezni, így a csapat értéke (piaci ár 6,5 millió euró) ingyen igazolhatóvá válik a nyáron. Ezáltal nem csoda, hogy keresett portéka lesz a szabadúszói piacon, az Everton mellett már a Besiktas is megkörnyékezte, ám az AS Roma vonzóbb lehetőség lehet, Bajnokok Ligája indulás és közös munka a régi edzővel.

Őszi Ádám

Átigazolásfigyelő: Licitháborút vívhat a Wolsfburg és a Tottenham

Az olasz Tuttosport értesülései szerint két igen jól jegyzett klub, a Wolfsburg és a Tottenham is hajlandó igen magas összeget fizetni Kamil Glik játékjogáért. A lengyel válogatott játékos szinte biztosan elhagyja a nyáeon Torinót, a kérdés csupán az, hogy ki és mennyit fizet végül érte. 

Korábban a Bayer Leverkusen érdeklődéséről lehetett hallani, ám ezen hangok az utóbbi időben elhalkultak, s két új kérő tűnt fel a láthatáron. Az olasz sajtó tudni véli, hogy a Tottenham 11 millió eurót is hajlandó lenne letenni az asztalra, ám a Wolfsburg megfejelné ezt, s 14 milliós ajánlatával igyekezhet felülmúlni a a londoniakat. 

A Torino kényelmesen figyelheti az eseményeket, s nyugtázhatja az ajánlatokat, ugyanis a 27 esztendős középső védőnek 2017 nyaráig érvényes kontraktusa van ami pedig a piaci viszonyokat illeti, legutóbb januárban 8 millió euróra taksálták játékosukat. A Torino számára természetesen a több pénz jelenti a nagyobb hasznot, ám valószínűleg azért a játékossal is hajlandóak kompromisszumot kötni, aki választhat a Premier League és a Bundesliga között. Illetve nem elhanyagolható szempont, hogy a Wolfsburg a Bajnokok Ligája főtábláján lesz, míg a Spurs csupán Europa Liga indulásra pályázhat, ha megtartja jelenlegi pozícióját, ám nagyon rezeg a léc.

A korábbi Palermo védő kirobbanthatatlan a Torino kezdőjéből, a védelem oszlopát képezi, s mutatói csatárokat meghazudtoló, belső védő létére 8 gólja és 3 gólpassza is van a szezonban.

Őszi Ádám

Dortmund: Angol sztárcsapat célkeresztjében Immobile

A Gianluca di Marzio értesülései szerint könnyen előfordulhat, hogy a Serie A előző kiírásának gólkirálya, azóta a Borussia Dortmund csapatát "erősítő" Ciri Immobile a Premier Leagueben kezdi meg a következő szezont.
A 25 esztendős támadó a 2013-2014-es szezonban került előtérbe, létezéséről az olasz foci szerelmesei tudtak, ám a nagyvilág számára ismeretlen volt. Ekkor a Torino színeiben parádés szezont futott, 22 találatával pedig gólkirályi címet szerzett megelőzve a 20 gólos Luca Tonit. 

A jó produktumra természetesen felfigyelt Európa, s a Borussia Dortmund lett a befutó egy 19,4 millió eurós vételárral, melyet a támadó ezidáig nem tudott meghálálni, s erre valószínűleg már nem is nagyon lesz lehetősége. Mindössze 19 Bundesliga meccsen jutott szóhoz, s 3 gólt jegyez, míg a szezon egészét, s minden sorozatot figyelembe véve 28 meccsen 10-szer tudott eredményes lenni. Nem illik bele a Klopp által elképzelt szisztémába, nem tudta felvenni a német foci ritmusát, így a BVB a nyáron túladhat rajta. Piaci értékét 15 millió euróra taksálják, s kérőből sincsen hiány, a Juve és az Inter kivételével gyakorlatilag minden olasz sztárklub révén felsejlett már neve, a Milan és a Lazio pedig akár komoly kérő is lehet. Spanyol honból a Valencia érdeklődik, ám úgy fest egy Premier League csapat is harcra kelhet.

A Liverpool csatárgondokkal küzd, Lambert és Balotelli szerződtetése is jó nagy luftnak bizonyult, így a nyáron mindenképpen támadót szeretnének az Anfieldre csábítani, minőségi támadót. Sokan erre bizonyára felhördülnek, ám nem tudhatjuk, hogy Immobile és az angol foci hogyan illik össze. Úgy fest azonban, hogy Rodgers elképzeléseibe beleillene az olasz...

Őszi Ádám

Newcastle: Tim Krul játékjogáért 14 milliót adna a rivális

A The Sun értesülései szerint komoly ajánlatot kapott a Newcastle United. A Szarkáknak nincsen könnyű dolguk, a nyáron több nagy klub is körbeudvarolhatja a válogatott kapuvédőt Tim Krult, akiért ezúttal egy Premier League rivális jelentkezett be. 

A 27 esztendős hálóőrt korábban szóba hozták a Tottenham-Southampton duóval, ám most a Crystal Palace van terítéken, s a források arról számoltak be, hogy konkrét 14 millió eurós ajánlatot készített elő a londoni klub, mely 5 millióval meghaladja a kapuvédő piaci értékét, s elég méltányos ajánlatnak tűnik. Azt azért be kell látni, hogy szakmailag nem jelentene nagy lépést a váltás, ugyanis a Newcastle és a Crystal Palace is a mezőny második felében foglal helyet, s nem úgy fest, hogy ez a következő esztendőben változni fog, persze ezt azért nem jelenthetjük ki.

Ha pedig Krul a szakmai fejlődést nézi, előfordulhat, hogy meghallgatja pár nagyobb klub ajánlatát is, ám ez a 14 millió euró igen szép összeg. A kérők között lehet a német Mönchengladbach, mely Bajnokok Ligája indulást érhet el, illetve a Napoli és a Juventus is kapust vehet a nyáron, utóbbi már Buffon utódját keresi. Bár még nem jelentette be visszavonulását a veterán hálóőr, ez rövid időn belül bekövetkezhet.

Őszi Ádám