2015. február 13., péntek

Totálkárosra tört autóját, megúszta a balesetet a német védő

Horrorisztikus közúti balesetet élt túl a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Padeborn labdarúgója Christian Strohdiek és édesanyja csütörtök este. 

Strohdiek azért rántotta el a kormányt, hogy megússzon egy a sávjába áttérő autóval történő frontális ütközést, ám pechjére így egy kamionnal találta szembe magát, mely a szalagkorlátnak sodorta, megpördítette autóját. A balesetet követően csodával határos módon mind ő, mind pedig édesannya kisebb sérülésekkel megúszták.

A balesetről, illetve törött  Jaguarjáról készült képet a 27 esztendős labdarúgó Twitter-csatornáján megosztotta, a sajtónak pedig így nyilatkozott - "Féltem, hogy meghalunk. Még mindig sokkhatás alatt vagyunk, több ezer őrangyalunk lehet – mondta Strohdiek a történtek után. – Egy fekete kocsi áttért a sávomba, így én reflexszerűen elrántottam a kormányt, és nem tudtam elkerülni az ütközést a teherautóval. Szerencsére a légzsák azonnal kinyílt, én és édesanyám pedig rögtön kiugrottunk a járműből."

A rendőrség becslései szerint a Janguárban 130 ezer eurós (38 millió forint) kár keletkezett.

Őszi Ádám

Kinevezték az új görög kapitányt, Détári hoppon maradt

Rutinos öreg róka foglalja el a görög labdarúgó-válogatott kapitányi posztját, Claudio Ranieri utódja a 70 esztendős uruguayi Sergio Markarián lesz. 

Korábban az olasz szaktekintély  Giovanni Trapattoni, illetve Détári Lajos neve is felmerült, mint lehetséges utód, sőt arról is szóltak hírek, hogy előbbi lehet a kapitány, utóbbi pedig a segítője. Nos, a téma leszárva, a kispadot El Mago foglalja el. Megbízása 2015 decemberéig szól, amennyiben pedig kivezeti a jövő évi kontinensviadalra a görög csapatot, 2016 júliusáig meghosszabbítják megbízását.

Ez azonban nem lesz könnyű, ugyanis a görög csapat cudarul áll csoportjában. Lcaudio Ranieri azt követően került lapátra, miután a feröeriektől is kikapott a csapat világszenzációra. A 70 esztendős trénernél előnyt jelentett, hogy folyékonyan beszél görögül, korábban több klubnál is megfordult, köztük a Panathinaikos kispadját is elfoglalta egy időre. Legutóbb a perui válogatott élén tevékenykedett, karrierje során két periódusban szolgálta Paraguayt.

Első tétmérkőzését a magyar válogatott ellen vívhatja március 29-én Budapesten.

Őszi Ádám

Paul Scholes is élesen kritizálja Van Gaalt

Egyre több kritika éri  Louis van Gaalt a Manchester United nyáron kinevezett holland trénerét annak ellenére, hogy az eredmények jönnek, a csapat pedig már felkúszott a bajnoki dobogó harmadik fokára. Pár napja Pierre van Hooijdonk, honfitársa, most pedig a Vörös Ördögök klubikonja Paul Scholes fogalmazott meg éles kritikát.  

"Az égvilágon semmi élvezetet nem nyújt, valójában szenvedek, ha Louis van Gaal csapatát kell néznem. Ugyan sikerült felülmúlni a Burnleyt otthon, de a vendégek irányítottak az első félidőben. Néha szánalmas, amit a United futball címén művel." - mondta Scholes a The Independent szerkesztőjének.

Van Gaal honfitársa Pierre van Hooijdonk hasonló képen fogalmazott, elmondta, hogy bár az eredmények jönnek, a csapat teljesítménye, a mutatott játék hétről-hétre katasztrofális. Egyszerűen nem látszik a fejlődés, s nem lehetne megmondani, hogy ez Van Gaal csapata, egyszerűen nem hordozza a társaság a holland tréner kézjegyeit. Emellett pedig azt is megemlítette, hogy az átigazolási politikán is meghökkent, neveket, sztárokat vett sok pénzért, olyan játékosokat, akik nem passzolnak össze, nem tudnak együtt egységet alkotni.

A Manchester United jelenleg harmadik a Premier League tabelláján, előre nehéz lesz mozdulni, ahhoz szinte hibátlan játékra lenne szükség, míg hátrafelé nagyon könnyen meg lehet csúszni...

Őszi Ádám

Nasri kemény kritikája Mourinho felé

A Premier League bajnoki címéért jelen állás szerint két csapat folytat harcot, a listavezető Chelsea és a címvédő Manchester City. A két klub immáron túl van az egymás elleni mérkőzéseken, mely két döntetlent hozott. A felek között hét pont a differencia a londoni kékek javára, ám a Polgárok játékosa Samir Nasri állítja, a tabella nem tükrözi az erőviszonyokat. 

"Nagy tisztelője vagyok José Mourinhónak, de a csapata nem tett rám különösebb benyomást, semmi különöset nem látok benne. Már kétszer is játszottunk velük a szezonban, előbb a hazai döntetlennél tíz emberrel voltunk jobbak náluk, majd idegenbeli egy egynél is jobban futballoztunk, mint ők. De láttam több meccsüket is, nem gondolom az, hogy egy fantasztikus csapatról lenne szó esetükben. Csupán arról van szó, hogy nagyon erősek és van egy jó csatáruk." - nyilatkozta a Manchester City francia játékosa Nasri. 

Sokaknak egyébként nem tetszik az a foci, amit a Chelsea, illetve Jose Mourinho képvisel, hajtós, küzdős játék, de nem szép, nem éppen közönségszórakoztató, de el kell ismerni, hiszen az eredmények is ezt mutatják, hogy bizony eredményes. Nemrégiben Van Gaal a Manchester United vezetőedzője kapott hasonló kritikát egyik honfitársától, mely szerint nem látszik keze munkája a csapaton. Az eredmények jönnek, de a szem, a szurkolói szív nem elégedett. 

Ami a két csapat közti különbséget illeti:
1. Chelsea 25 meccs 18 győzelem, 5 döntetlen, 2 vereség, 55:21-es gólarány 59 pont
2. Manchester City 25 meccs 15 győzelem, 7 döntetlen, 3 vereség 51:25-ös gólarány 52 pont

Őszi Ádám