2015. január 20., kedd

Afrika Kupa: Gervinho kiszállt, Elefántcsontpart pedig besült

Megkezdődtek a 'D' jelű kvartettben is a küzdelmek a 2015-ös Afrika kupán, hatalmas meglepetésre Elefántcsontpart nem tudott nyerni Guinea ellen nyerni, ráadásul elvesztette egyik legjobbját, a kiállítás sorsára jutó Gervinhot. 

Elefántcsontpart - Guinea 1-1  (0-1)
Helyszín: Estadio de Mongomo, Malabo – 11340 néző
Gólszerzők: Doumbia (72.) ill. Yattara M.
Sárga lap: Aurier (40.), Die (54.) ill. -
Kiállítás: Gervinho (58.) ill. -

Elefántcsontpart: Gbohouo - Aurier, Kolo Toure, Bertrand, Kanon - Yaya Toure (Doukoure 86.), Die (Tiene 65.), Tiote - Kalou (Doumbia 65.), Gervinho, Bony. Vezetőedző: Hervé Renard

Guinea: Yattara N. - Sylla, Pogba, Camara, Sankoh - Constant, Fofana, Keita - Conte, Traore, Yattara M. (Camara 71.). Vezetőedző: Michel Dussuyer

Meglehetősen szerényen kezdte a mérkőzést a jóval esélyesebbnek számító elefántcsontparti együttes, a labda mezőnyben folyt, a felek méregették egymást. Az első negyed óra elteltével lövési kísérlet nélkül állt a találkozó. A 17. percben aztán remek kontratámadást vitt véghez Gervinho, az AS Roma klasszisa az akció végén a felsőlécet találta telibe. Guinea azonban nem adta  magát, sőt Yattara révén a 36. percben a vezetést is megszerezte. Hervé Renard tanítványai nem tudtak válaszolni, így hatalmas meglepetésre a honfitárs Michel Dussuyer csapata mehetett a szünetre vezetéssel.

A második játékrész első tíz percében aztán elkönyvelhettük, hogy Elefántcsontpart sokkal többet birtokolja a labdát, ám még kósza lövésig sem jutottak el Bonyék. Az 56. percben aztán Yaya Toure eresztett meg tizenhétről egy löketet, mely csúnyán mellément. Az 58. percben aztán Gervinho vesztette el fejét, könyöklés miatt járt a piros, majd a Roma középpályása egy igen komoly hisztit mutatott a földet ütlegelve. Ezzel könnyen lehet hogy a torna is befejeződött a számára, erről majd a fegyelmi bizottság és az eredmények egyaránt döntenek. A 60. percben aztán Traore eresztett meg egy távoli lövést, s csak a keresztléc állt annak útjába, hogy ne duplázza meg vezetését Guinea. Két minutummal később aztán kis híján büntetőt hozott össze Tiote, centiken múlott, hogy csak szabadrúgás lett az esetből. A 72. percben aztán a semmiből egyenlített csontpart, Yaya Toure ívelt remek labdát Bony irányába, a támadó mellel megszelídítette, majd a levevőben passzolva kiugratta a csereként beálló Doumbiát, aki remekül belsőzött a jobb alsóba. Egy percre rá kis híján Bony a vezetést is megszerezte, ám egy védő remekül érkezett. A folytatásban nem született több gól, igazán nagy lehetőséget nem jegyezhettünk fel, így meglepetésre pontvesztéssel kezdte a tornát Elefántcsontpart.

A D-csoport állása:
1. Elefántcsontpart – 1 pont (1-1)
2. Guinea – 1 pont (1-1)
3. Mali – 0 pont (0-0)
4. Kamerun – 0 pont (1-0)

A D-csoport másik mai meccsén:
20:00 Mali - Kamerun

Az Afrikai Nemzetek Kupája góllövőlistája:
1 gólos: Bola (Egyenlítői-Guinea), Bifouma (Kongó), Aubameyang, Evouna (Gabon), Singuluma (Zambia), Bolasie (Kongói Demokratikus Köztársaság), Ali Moncer (Tunézia),  Ramos (Zöld-foki Köztársaság), André Ayew (Ghána), Diouf, Sow (Szenegál), Phala (Dél-Afrika),  Ghoulam, Slimani (Algéria), Yattara M. (Guinea), Doumbia (Elefántcsontpart)
Öngól: Hlatshwayo (Dél-Afrika)

Őszi Ádám

Atletico Madrid: Pénz áll a házhoz, dúsgazdag befektető a klubnál

A Sport Tv Fieszta című műsorának előzetesében három gigászról beszélnek, a Real Madrid és a Barcelona mellé sorolják az Atletico Madridot. Ha a jelenlegi állapotot nézzük, ez igaz, ám a történelmet, a múltat figyelve nem. Ám a jövő  kifürkészhetetlen és ki tudja, előfordulhat, hogy a Matracosokból is gigász lesz hosszú távon. Ehhez azonban meg kell teremteni a stabil anyagi feltételeket. Úgy fest, hogy jó irányba halad a klub ezen a téren... 

A hivatalos bejelentés még várat magára, ám szerda reggel sajtótájékoztatót tart az Atletico Madrid, a Marca információi szerint azért, hogy bejelentség Wang Jianlin tulajdonrész vásárlását a klubban. Kína leggazdagabb üzletembere 20 százaléknyi tulajdonrészt vásárol a  működtető gazdasági társaságban, s még a télen, azonnali hatállyal 45 millió eurót fektet a klubba. Jöhetnek tehát az új játékosok. Emellett Wang Jianlin egyik bizalmas emberét beültetheti a klub vezérkarába. Az Atletico Madrid pedig rendszeresen túrázni fog Kínában nyári programként felkészülési, illetve gálamérkőzéseket játszva.

Amennyiben stabilizálódik az anyagi helyzet és a klub tud tartani egy bizonyos szintet könnyen lehet, hogy hosszútávon számolni kell vele, mint lehetséges bajnokaspiráns. "Kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci"

Őszi Ádám 

Kész röhely! - Íme a bajnokságok hivatalos erősségi sorrendje

Röhejesnek tűnő, ám komolyan gondolt, statisztikákra alapozott listával állt elő az IFFHS, mely hivatalos honlapján közölte a legerősebb bajnokságok 2014-es rangsorát. Ez mindent mutat, csak a valóságot nem... 

A labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet elkészítette frissített listáját, mely a legerősebb labdarúgó bajnokságok rangsorát frissítette a 2013-es esztendőhöz képet. Az élen továbbra sincsen változás, a La Liga immáron öt esztendeje letaszíthatatlan az élről, ezzel pedig azonosulni is lehet, ám az, hogy a semmit nem mutató olasz Serie A hogyan jött fel a második pozícióba, megelőzve e Premier Leaguet rejtély fedni. Megnéznénk azt a számolási módot, azokat a statisztikákat, melyek ezt az eredményt adták...

Ugyancsak megdöbbentő, hogy a német Bundesliga nem fér be az első négybe, az argentin pontvadászat állítólag jobb! Az is elég furcsa, hogy az európai futballkedvelő számára semmit nem mondó paraguayi pontvadászat odafért az első tízbe, míg például a holland sehol sincsen.

Ami a magyar NB I-et illeti, hazánk pontvadászata 16 helyet lépett előre 2013-as helyezéséhez képest, így jelen pillanatban a világon a 60. legerősebb.

Külön megütötte a szemünket azon mondat, hogy a számításkor figyelembe vették az adott bajnokságok klubjainak a nemzetközi szereplését. Egészen érthetetlen, hogy az olasz klubok hogy lehettek jobbak, mint a németek és az angolok...

A legerőseb bajnokságok rangsora 2014-ben az IFFHS szerint:
  1.   (1.) Spanyolország 1259 pont
  2.   (4.) Olaszország 998 
  3.   (2.) Anglia 958 
  4.   (6.) Argentína 938 
  5.   (3.) Németország 912 
  6.   (5.) Brazília 893 
  7.   (7.) Franciaország 871 
  8. (18.) Portugália 758 
  9.   (9.) Kolumbia 697.5 
10. (11.) Paraguay 671.5 
...
60. (76.) Magyarország 335

Őszi Ádám

Brutálisan kivégzett 13 meccsnéző fiatalt az Iszlám Állam! +18

Napról napra megdöbbentő, brutális és embertelen videók, hírek látnak napvilágot az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezetről, annak cselekedeteiről. Ezúttal 13 ifjú futballrajongót végzett ki a szervezet nyilvánosan "példát statuálva"!  

Hogy mi volt a 13 tinédzser bűne? Normális emberi nézet szerint semmi! Megnézték a tv-ben az Irak-Jordánia AFC Ázsia-kupa mérkőzést, ez pedig bűn, a futball bűn. Ezen tett az Iszlám Állam (ISIS) hitértelmezésében bűnnek számít.

A múlt heti esetről a brit Mirror számol be, forrásként megjelölve a raqqa-sl.com szélsőséges oldalt. A cikkeben megjegyzik, hogy azért végezték ki a fiatalokat, mert az iszlám törvényekkel ellentétes a meccsnézés az Iszlám Állam értelmezésében.

A beszámolók szerint nyilvános utcai kivégzés történt, rögtönzött ítélettel. Hangosbemondón elmondták a fiatalok "bűnét", majd pedig gépfegyveresek tüzet nyitottak rájuk. A holttestek állítólag az utcán maradtak, a hozzátartozók ugyanis féltek, hogy őket is lelövik...! Barbár, megfélemlítő tett, emberi lény ilyenre nem képes...

Milyen világban élünk!? Milyen érzéketlen állatok ezek!? 
Az Iszlám Állam immáron a labdarúgást is üldözi...

Őszi Ádám

Sztárparádé az MLS-ben! - történelmi szezon előtt

Az MLS-t eddig úgy tartották számon, mint a levezető veterán sztárok ligája, rendre a pontvadászatban rúgta a bőrt egy-egy nagy európai klasszis a harmincasa éveinek legvégén. Ez a tendencia azonban változott, egyre fiatalabban választják nívós labdarúgók az amerikai ligát, míg Giovinco szerződtetése majdhogynem hadüzenetnek számít a futball világában. Kétségtelen, hogy az MLS egyre nívósabb és színvonalasabb, egyre vonzóbb az európai labdarúgók számára. Még jó, hogy meg van szabva a sztárfizetésű játékosok száma csapatonként, de vajon meddig!? 

A közelmúltban emlékezhetünk David Beckham szerepvállalására, vagy említhetnénk Jermain Defoe és Thierry Henry tengerentúli kalandját. Utóbbi klasszis, illetve Landon Donovan idő közben bejelentett visszavonulását, ám van utánpótlás, ezúttal nagyobb mértékben, mint valaha.

Karizmatikus MLS egyéniségek (Sztárjátékosok): A liga legjobbjai közé tartozik a Seattle Sounders FC két ásza Clint Dempsey és Obafemi Martins. Ezen a lapon említhetjük a Los Angeles Galaxy kiválóságát Robbie Keanet, illetve a New York Red Bulls két gólfelelősét Tim Cahill és Bradley Wright-Phililp személyében. Végezetül pedig nem szabad megfeledkezni a liga egyik legértékesebb játékosáról a Toronto FC vezéréről Michael Bradley-ről.

Íme az MLS új csillagai: Két újonc klub az Orlando City és a New York City is rendesen bevásárolt, előbbi magához csábította Kakát, az AC Milan egykori aranylabdás klasszisát, míg szintén csatlakozott az együtteshez az amerikai válogatott Brek Shea, aki európai karrierjét a Premier Leaguet hagyta maga mögött. 

New York City FC előbb David Villa, majd Frank Lampard játékjogát is megszerezte és Mikkel Diskerud is igen jó igazolásnak mondható. 

A Los Angeles Galexy nem kisebb tettet vitt véghez, mint Steven Gerrard leigazolása, így az MLS-ben is lesz Lampard-Gerrard párharc. 

Végezetül pedig a Toronto FC, mely előbb a Sunderland amerikai válogatott csatárát Jozy Altidoret csábította haza, majd minap bejelentette a 27 esztendős Juve támadó Sebastian Giovinco szerződtetését. 

Az átigazolási szezonnak pedig még közel sincsen cége, számíthatunk nagy dobásra a New York Red Bulls csapatától, de bármely klub szállíthat még sztárigazolást. Egy biztos, kiváló és történelmi szezon elé néz az MLS 2015-ben.

Őszi Ádám

Ázsia Kupa: Kagawa és Honda is megvillant, Japán csoportelső

Kedden európai idő szerint a délelőtti órákban véget értek a 2015-ös AFC Ázsia-kupa csoportküzdelmei, kialakult a negyeddöntő mezőnye. A 'D' jelű kvartettben Japán címvédőként hibátlanul lépett tovább, míg a csoport második pozíciójára Irak futott be. 

Irak – Palesztína 2-0 (0-0)
Helyszín: GIO Stadion, Canberra – 13756 néző
Gólszerzők:  Mahmoud (48.), Yasin (88.) ill. -
Sárga lap:  - ill. Salhi (21.), Mahajna (58.)
Kiállítás:  - ill. -

Irak: Hassan - Salim, Khalaf, Shakir, Dawood - Abdulameer, Kasim, Kalaf (Adnan 46.), Meram (Rashid 71.), Yasim - Mahmud (Hussein 79.). Vezetőedző: Shenaishil R.

Palesztina: Ali - Jaber, Al Bahdari, Mahajna, Wridat - Ni'man, Salhi, Youssef, Alamour (Hbaisha 67.), Salem - Dhadha (Abuhabib 79.). Vezetőedző: Al Hassan A.

Irak esélyesnek megfelelően játszott, lélegzetvételnyi pihenőt sem adott a palesztin csapatnak, mely hősiesen védekezett. Shenaishil tanítványai az első játékrészben tíz lövést is eleresztettek, ám Ali vagy védett, vagy a lövés volt pontatlan. Sokat elmondó statisztika, hogy a palesztinok még lövési kísérletet sem tudtak felmutatni.

A második félidőre kifutva aztán gyorsan megszerezte a vezetést Irak, a 48. percben Mahmoud talált Ali kapujába, majd a 60. percben végleg eldönthette volna a három pont sorsát, ám a Mahajna szabálytalansága révén megítélt büntetőt sikerült kihagyni. Így továbbra is nyitott maradt a találkozó, Palesztína igyekezett egyenlíteni, ám ez nem jött össze. A fellazuló védelem gyűrűjében az i-re a pontot Yasim tette fel egy perccel a rendes játékidő vége előtt.   Győzelmével Irak továbblépett, míg az újon palesztinok búcsúztak a tornától. 

Japán – Jordánia 2-0 (1-0)
Helyszín:  Rectangular Stadion, Melbourne – 16623 néző
Gólszerzők:  Honda (24.), Kagawa (82.) ill. -
Sárga lap:  Okazaki (46.), Inui (49.) ill. Mustafa (11.), Rawashdeh (39.)
Kiállítás:  - ill. -

Japán: Kawashima - Sakai, Yoshida, Morishige, Nagamoto - Hasebe, Honda, Endo (Shibasaki 86.), Kagawa, Inui (Kiyotake 51.) - Okazaki (Muto 79.). Vezetőedző: Aguirre J.

Jordánia:  Sabbah - Al Dumeiri, beni Yassen, Khattab, Zahran - Elias, Mustafa, Rawashdeh (Amara 46.) , Al Saify - Deeb (Hayel 46.), Al-Dardour (Attiah 74.). Vezetőedző: Wilkins R.

A mérkőzést esélyesnek megfelelően kezdte a címvédő, hatalmas mezőnyfölényt alakítottak ki Aguirre tanítványai, egyszerűen kapuja elé szegezték Jordániát, mely kósza kontrákat sem tudott vezetni, az első játékrészben mindössze egy kísérletet jegyezhettünk fel a kontójukra, az sem talált kaput. Ellenben Hondáék tüzeltek rendesen, Okazaki és Endo is gólt szerezhetett volna, ám Sabbah jól védte portáját. Egy ízben azonban kapitulált, méghozzá a 24. percben, ekkor Honda talált a hálóba, megszerezvén a vezetést japánnak.

A játék képe a második félidőben sem változott, igaz japán kissé visszavett, ám nem húzta magára Jordániát. Okazaki a félidő közepén nagy helyzetet hagyott ki, könnyen lezárhatta volna a mérkőzést, ám erre egészen a 82. percig kellett várni, ekkor a BVB ásza Kagawa iratkozott fel a góllövők közé. Japán hibátlanul, ráadásul kapott gól nélkül jutott a negyeddöntőbe, míg Jordánia utazhat haza.

A D-csoport végeredménye:
1. Japán – 9 pont (7:0)
2. Irak – 6 pont (3:1)
3. Jordánia – 3 pont (5:4)
4. Palesztina – 0 pont (1:11)

Íme a negyeddöntő párosítása:
Dél-Korea - Üzbegisztán
Kína - Ausztrália
Irán - Irak
Japán - Egyesül Arab Emírségek

Az AFC Ázsia-kupa góllövőlistája:
4 gólos: Al-Dardour (Jordánia)
3 gólos: Honda (Japán), Al Sahlawi (Szaúd-Arábia), Sun Ke (Kína), Al Hajeri (Egyesült Arab Emirátusok)
2 gólos: Rashidov (Üzbegisztán), Khalil (Egyesült Arab Emirátusok)
1 gólos: Cahill, Jedinak, Luongo, Troisi, McKay, Kruse, Milligan, Juric (Ausztrália), Cho Young-Cheol, Nam Tae, Lee Jung-Hyup (Dél-Korea), Fadhel (Kuvait), Hajsafi, Shojaei, Azmoun, Ghoochannejhad (Irán), Ibrahimi, Al Haydos (Katar), Sergeev, Ahmedov, Shodiev (Üzbegisztán), Yu Hai, Wu Xi (Kína), Endo, Okazaki, Yoshida, Kagawa (82.) (Japán), Kasim, Mahmoud, Yasin (Irak), Ryang Y. (Észak-Korea), Hazazi, Al Abed (Szaúd-Arábia), Okwunwanne, Dhiya, Jaafar (Bahrein), Rawashdeh (Jordánia), Hbaisha (Palesztina), Al Muqbali (Omán)
Öngól: Gao Lin (Kína)

Őszi Ádám

Edzőváltás a spanyol élvonalban

Múlt hét pénteken a spanyol élvonalban szereplő Granada hivatalos honlapján jelentette be Joaquin Caparros menesztését, az 59 esztendős tréner május óta irányította a klubot. Hétfőn jött a hír, megvan a sereghajtó új trénere. 

Eltelt 19 forduló a 2014/2015-ös pontvadászatból, a Granada pedig sereghajtó mindössze 2 győzelemmel 8 döntetlennel és 9 vereséggel. A támadósor 11 gólig jutott, míg a védelem 31 alkalommal kapitulált. A pohár tehát betelt, új edző és új lendület kell a bennmaradásért folytatott harcban.

Az új vezetőedző Abel Resino, az 54 esztendős szakember 2012-ben egyszer már ült a Granada kispadján.  A célkitűzés egyértelmű, a bennmaradás kiharcolása a szezon második felében.

Őszi Ádám

Afrika Kupa: Elképesztő mérkőzést bukott el Dél-Afrika

Érett a hatalmas meglepetés az Afika Kupa 'C' jelű kvartettjében, Dél-Afrika vezetett a végső győzelemre esélyes Algéria ellen, majd büntetőt rontott és fél tucat lehetőséget hagyott ki. A játékvezető elszalasztott egy algériai kiállítást, Gourcuff tanítványai pedig kegyetlenül megbüntették a kihagyott lehetőségeket. Öngól és kapus potya, így kell elveszteni egy meccset... 

Algéria - Dél-Afrika 3-1  (0-0)
Helyszín: Estadio de Mongomo, Mongomo - 14040 néző
Gólszerzők: Hlatshwayo (67.-öngól) Ghoulam (72.), Slimani (83.) ill. Phala (51.)
Sárga lap: Mandi (53.) ill. Matlaba (33.)
Kiállítás: - ill. -

Algéria: M'Bolhi - Mandi, Medjani, Halliche, Ghoulam - Lacen (Taider 64.), Bentaleb, Feghouli, Brahimi (Soudani 90.), Mahrez (Belfodil 60.)  - Slimani. Vezetőedző: Christian Gourcuff

Dél-Afrika: Keet - Matlaba, Coetzee (Nhlapo 29.), Hlatshwayo, Ngcongca - Manyisa, Jali, Furman, Phala (Masango 85.) - Rantie (Ndulula 79.), Vilakazi. Vezetőedző: Ephraim Mashaba

Jó iramú, erős mezőnyjátékkal kezdődött a találkozó, az első valamirevaló lehetőséget Algéria neve mellé húzhattuk be, ám Keet a helyén volt és hárítani tudott. A 20. percben aztán Brahimi eresztett meg egy kellemetlen löketet, azonban a labda oda ment, ahol a kapuvédő állt, így ez sem okozott gondot. Három perccel később aztán a túloldalon rezgett a kapufa, Furman lökete a felsőlécet találta telibe. A 29. percben aztán kényszerű cserét kellett végrehajtania Ephraim Mashaba mesternek Coetzee a térdét fogva ült le a padra, míg helyére Nhlapo érkezett. A várt algériai henger elmaradt, a jóval esélyesebbnek számító, a végső győzelemre esélyesnek vélt együttes kereste a játék ritmusát, ám nem találta. A 42. percben aztán M'Bolhi védett hatalmasat Vilakazi a büntetőpontnál remekül fordult le a védőjéről, azonban a kapuvédő érkezett és lelopta a labdát a támadó lábáról. Egy perc sem telt el, s M'Bolhi újfent hatalmasat védett Jali járt nagyon közel a gólszerzéshez. A félidő végét Algéria megúszta, így gól nélküli döntetlennel mentek a csapatok a szünetre.

A második félidőt úgy kezdte Dél-Afrika, ahogyan az elsőt abbahagyta, előbb egy fejes talál kis híján utat a kapuba, majd az 51. percben egy hatalmas passzjátékot követően Phala lőtt a kapuba. Teljesen megérdemelten szerzett vezetést Mashaba csapata, a favorit egyszerűen nem érkezett meg a tornára. Az 54. percben aztán hatalmas sanszot halasztott el Dél-Afrika, Rantie a felsőlécre vágta a Mandi szabálytalansága által megítélt büntetőt, Algéria pedig összetehette a kezét, hogy nem kiállítás járt a szabálytalanság mellé. A túloldalon aztán tűzijáték alakult ki Keet védett hatalmasat, sikerült a kapufára tolni a játékszert. A 61. percben Rantie javíthatta volna hibáját, ám remek helyzetben rosszul találta el a labdát, mely alig csorgott el a kapusig tíz méterről. Egy minutummal később újfent remek támadást vitt véghez Dél-Afrika, a lövés azonban csúnyán fölé zúgott. Helyzet után helyzet, a 65. percben jártunk, ekkor az oldalháló zörgött M'Bolhi nem kellett, hogy játékba avatkozzon. A 68. percben aztán a sok kihagyott helyzet megbosszulta önmagát, Brahimi beadását Hlatshwayo a saját kapujába csúsztatta. A középkezdést követően újra ziccerbe került Dél-Afrika, ám ezt sem sikerült kihasználni. Egy szót sem szólhatott volna Algéria, ha a meccs ezen szakaszában három négy góllal ment volna Dél-Afrika..., ám a helyzeteket be kell lőni! A 72. percben aztán Algéria büntetett Ghoulam megkerülte védőjét, majd Keet kezével együtt a kapuba lőtte a labdát. A 83. percben aztán jött egy potya, Slimani gyengécske lövését Keet bevédte, ezzel eldöntve a három pont sorsát. A továbbiakban az eredmény nem változott, ezt a mérkőzést nem Algéria nyerte meg, hanem Dél-Afrika vesztette el.

A C-csoport állása:
1. Algéria – 3 pont (3-1)
2. Szenegál – 3 pont (2-1)
3. Ghána – 0 pont (1-2)
4. Dél-Afrika – 0 pont (1-3)

Íme a keddi program (D-csoport):
17:00 Elefántcsontpart - Guinea
20:00 Mali - Kamerun

Az Afrikai Nemzetek Kupája góllövőlistája:
1 gólos: Bola (Egyenlítői-Guinea), Bifouma (Kongó), Aubameyang, Evouna (Gabon), Singuluma (Zambia), Bolasie (Kongói Demokratikus Köztársaság), Ali Moncer (Tunézia),  Ramos (Zöld-foki Köztársaság), André Ayew (Ghána), Diouf, Sow (Szenegál), Phala (Dél-Afrika),  Ghoulam, Slimani (Algéria)
Öngól: Hlatshwayo (Dél-Afrika)

Őszi Ádám