2014. március 31., hétfő

Kiesési rangadót nyert a Málaga - eredmények, tabella

Igazi hat pontos kiesési rangadót nyert meg a Málaga, mely idegenben múlta felül, a Betis csapatát. A mérkőzést semmiképp sem nevezhetjük közönségszórakoztató találkozónak, ám a felek szándéka nem is ez volt elsődlegesen a La Liga 31. fordulójának zárómeccsén. Sokkalta fontosabb volt a pontok elosztásának a sorsa. 

Betis - Málaga 1-2 (1-0)
G: Reyes (30.) ill. Juanmi (83.), Darder (87.)
A mérkőzést többnyire mezőnyjáték jellemezte, érződött a feszültség és a tét, mely a roppant fontos három pont megszerzéséért folyt. A játékosok olykor súrolták a keménység egyes szintjeit, a játékvezető ennek megfelelően ki is osztott nyolc sárgalapot. A vezetést Reyes révén a hazaiak szerezték meg, akiknek talán utolsó mentsváruk volt ez a mai mérkőzés. Sokáig úgy tűnt, hogy zsebben lehet a három bajnoki pont, ám a 83. percben érkezett Juanmi és egalizált, majd három perccel a rendes játékidő vége előtt Darder megfordította a meccset. Mindkét ízben Amrabat jegyezte a gólpasszt, mellyel a meccs hőse lett. A hosszabbításban nagy esélyt kapott a Betis egy tizenegyes formájában, amit azonban Castro kihagyott. Veredégével a Betis szinte biztos kiesőnek mondható...

Granada - Levante 0-2 (0-0)
G: - ill. Navarro (48.), Lopez (88.)
Sokkalta többet birtokolt a labdát a Granada, ám pontosabbnak a Levante bizonyult, mely a második félidőben Navarro és Lopez találatával  idegenben szerzett három pontot. A hazaiak 69 százalékos labdabirtoklás mellett csupán nyolc kísérletet és egyetlen egy kaput találó lövést tudtak felmutatni. 

Íme a 31. forduló további eredményei:
Espanyol - Barcelona 0:1 
Celta Vigo - Sevilla 1:0 
Athletic Bilbao - Atlético Madrid 1:2
Real Madrid - Rayo Vallecano 5:0 
Valladolid - Almería 1:0 
Osasuna - Real Sociedad 1:1 
Villarreal - Elche 1:1 
Valencia - Getafe 1:3 

A La Liga állása 31 fordulót követően:
1. Atletico Madrid 76 pont, 2. Barcelona 75 p., 3. Real Madrid 73 p., 4. Athletico Bilbao 56 p., 5. Real Sociedad 50 p. (64-44), 6. Sevilla 50 p. (55-46), 7. Villareal 49 ő., 8. Valencia 40 p.,... 14. Málaga 32p.,... 18. Almeria 30 p. (33-58), 19. Osasuna 30 p. (26-52), 20. Betis 25 p.

A góllövőlista élmezőnye:
1. Cristiano Ronaldo (Real Madrid) 28 gól
2. Diego Costa (Atletico Madrid) 25 gól
3. Messi (Barcelona) 23 gól
4. Benzema (Real Madrid) 17 gól
4. Sanchez (Barcelona) 17 gól
6. Griezmann (Real Sociedad) 15 gól

Őszi Ádám

Nagyot lépett a kiesés felé a Sunderland - eredmények, tabella

Hiába játszott jobban, ismételten egy nagyon fontos mérkőzésen maradt alul a Sunderland az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 32. fordulójának zárómeccsén. A "Fekete Macskák" hazai pályán a West Ham ellenében maradtak alul. 

Sunderland - West Ham 1-2 (0-1)
G: Johnson (65.) ill. Caroll (9.), Diame (50.)
Nem minden a labdabiroklás, ezt sokszor megtapasztalhattuk már a labdarúgásban. Sokkal fontosabb a gól, hiszen győzelmet csupán azzal lehet elérni. Poyet tanítványai jól kezdték a mérkőzést és helyzetek terén sem vallottak szégyent az első játékrészben, ám pontosságban annál nagyobb gondok voltak. Ellenben Allardyce tanítványai kevesebb lehetőségből, de jól gazdálkodtak, hamar, már a 9. percben előnyt szereztek Caroll felhőfejesét követően.

A második játékrész elején aztán Caroll az előkészítő szerepkörében tetszelgett, mellel készített vissza Diame számára, aki kapásból, egy a védőn megpattanó lövéssel vette be a kaput. A 65. percben aztán visszatért a nüansznyi esély a hazaiak szánára, a csereként beállt Johnson szépített Gardner átadását követően. A végjátékban teljesen beszorultak a "Kalapácsosok", a hazaiak csaknem húsz lövéssel tornáztatták Adriant, aki azonban állta a sarat. A végén már Mannone a hazaiak hálóőre is a vendék kapu előtt találta magát, ám hiába, maradt a 2-1-es állás, mely rendkívül rossz hír a Sunderland híveinek számára. A kiesés szele már nagyon közeleg...

Íme a 32. forduló további eredményei:
Manchester United - Aston Villa 4:1
West Bromwich - Cardiff 3:3
Crystal Palace - Chelsea 1:0
Stoke - Hull 1:0
Southampton - Newcastle United 4:0
Swansea - Norwich 03:0
Arsenal - Manchester City 1:1
Fulham - Everton 1:3
Liverpool - Tottenham 4:0

A Premier League állása 32 forduló után:
1. Liverpool 71 pont, 2. Chelsea 69 p., 3. Manchester City 67 p., 4. Arsenal 64 p., 5. Everton 60 p., 6. Tottenham 56 p., 7. Manchester United 54 p.,... 18. Cardiff 26 p., 19. Sunderland 25 p., 20. Fulham 24 p.

A góllövőlista élmezőnye:
1. Suarez (Liverpool) 29 gól
2. Sturridge (Liverpool) 20 gól
3. Yaya Toure (Manchester City) 17 gól
4. Agüero (Manchester City) 15 gól
4. J. Rodriguez (Southampton) 15 gól
4. Rooney (Manchester United) 15 gól.
7. Eden Hazard (Chelsea) 14 gól

Őszi Ádám

Liverpoolban bajnoki címről suttognak!

Hétvégén a Tottenham csapatát is lelépte a Liverpool, mely fantasztikus sorozatot fut, s győzelme következtében, illetve a Chelsea bukását követően átvette a vezetést a bajnoki tabellán.  A szurkolók bajnoki címről suttognak, ám Rodgers a csapat vezetőedzője nem gondol még rá. 

"A szurkolók azt akarják, hogy megnyerjük a bajnoki címet, de én nem gondolok rá. Arra koncentrálok, hogy a csapatot jól felkészítsem, hogy jól teljesítsünk, és ha ez sikerül, akkor továbbra is nyerhetjük a meccseinket, és majd meglátjuk, mit érhetünk el vele. Ez egy hatalmas klub, és amikor ilyen támogatást kapunk, az egy komoly erő számunkra, egyben a kemény munkánk elismer a szurkolók részéről." - mondta Brendan Rodgers a Liverpool vezetőedzője a Sky Sports riporterének.

A "vörösök" ezzel egy rossz korszakot zárhatnak le, a csapat ugyanis az utóbbi pár évben sínylődött és a Bajnokok Ligája szereplésről is lecsúszott, számkivetetté vált az Európai  elitből. A 2008-2009-es bajnoki címet követően idén ismételten esély van felülni a trónra. Hat forduló van még hátra, aztán minden kiderül...

Őszi Ádám

Olasz válogatott támadót vehet a Werder Bremen

Egybemutató olasz és német hírforrások szerint a Werder Bremen labdarúgócsapata megszerezné a nyáron Ciro Immobilét a Torino olasz válogatott labdarúgóját, aki remek szezont fut az idén, harcban van a gólkirályi címért és nagy valószínűséggel Brazíliában is megmutathatja majd tudását. 

Immobile a szezon elején a Genoa csapatától szerződött Torinóba, a városba, mely nem ismeretlen számára, hiszen nevelőklubja a Juventus volt. Jelenleg a városi riválist erősíti a 24 esztendős csatár, aki 17 gólt tud felmutatni a szezonban 28 bajnoki mérkőzést követően, ezzel pedig Tevez mögött második a góllövőlistán.

A transfermarkt.de 12 millió euróra taksálja az árát, német források szerint pedig a Weser-partiak jó eséllyel pályázhatnak egy kölcsönszerződésre. A német klub sportigazgatója Thomas Eichin a hétvégén Torinóba látogatott, hogy tárgyalóasztalhoz üljön.

Őszi Ádám

Tragédia: Bajnoki nyitány és egy halott Svédországban

Hétvégén kezdetét vette a svéd labdarúgó-bajnokság (Allsvenskan) 2014-es idénye. A szezonrajtot azonban beárnyékolta a futballhuliganizmus és egy halott szurkoló, aki a Helsingborg-Djurgarden mérkőzést megelőző szurkolói összecsapásoknak lett az áldozata. 

A találkozót megelőzően a két csapat szurkolói összecsaptak a városban, ez pedig vért és halált hozott. A rendőrségi beszámolók szerint öten kerültek kórházban egyikük pedig, belehalt fejsérülésébe. A halálhír gyorsan terjedt a szurkolók körében, melynek következtében a Helsingborg-Djurgarden mérkőzést a játékvezetőnek félbe kellett szakítania. A társukat gyászoló vendég ultrák 1-1-es állásnál betörtek a pályára.

A történteket Svédország élő legendája Henrik Larsson kommentálta - „Mi az ördög folyik itt?! A futballal kellene foglalkozni, ehelyett egy anya és egy apa otthon ül, sír, és a fiukat gyászolja. Borzalmas. A svéd futballt meg kell szabadítani a huliganizmustól." 

Őszi Ádám

Chelsea: Mourinho egyértelművé tette nyári átigazolási szándékát

A Chelsea labdarúgócsapatának trénere Jose Mourinho egyértelművé és nyilvánvalóvá tette, hogy miként fognak mozogni nyáron az átigazolási piacon. Végy egy jó csatárt... 

"Nem feltétlenül ez a legjobb pillanat, hogy a nyári átigazolási tevékenységről beszéljünk, de egyértelmű, hogy csatárt kell hozni a Chelsea-be. Hogy a többi támadó sorsa mi lesz? Akik maradnak, azok megküzdhetnek a helyükért az újonnan érkezővel. Természetesen a szezon végén lesznek, akik a kevés játéklehetőség miatt el akarnak menni, ez benne van a pakliban" - mondta a portugál tréner a Guardian újságírójának.

A londoni kékek nem büszkélkedhetnek túl jó statisztikákkal, ami csatáraik teljesítményét jelenti, így hiába van egyben a védelem és a középpálya, sokszor előre játékban, befejezésben hal meg a csapat. Eden Hazard a csapat középpályása egymaga jegyez annyi találatot, mint a csapat három befejező csatára...

Az pedig, hogy ki lehet az érkező? Hetek óta mindenki Diego Costa megszerzéséről beszél. Kíváncsian várjuk, hogy lesz-e valami a transzferből.

A Chelsea támadóinak idei, igen siralmas mérlege!

Samuel Eto'o eddig 19 mérkőzésen lépett pályára, 1180 percet töltött a pályán és ez idő alatt 8 gólt és 5 gólpasszt írhattak a statiszták a neve mellé, szerződése azonban a nyáron lejár, korábbi kijelentései szerint pedig visszatérne spanyol honba, ahol egykori szeretett csapata mezét (Mallorca) öltené magára, mondhatni már olyan levezetés jelleggel.

Fernando Torres, a támadó, akiről nem sok jót lehet elmondani az idei szezonban sem! Eddig 23 mérkőzésen kapott lehetőséget Mourinho mestertől, a "bizalmat" azonban nem sikerült meghálálnia a pályán töltött 1352  játékperc alatt. Befejező csatárként mindössze 4 gólt és 4 gólpasszt tud felmutatni, mely több mint siralmas mutató. Távozását rebesgetik, egyesek az AC Milan, mások az Atletico Madrid felé mutogatnak.

Demba Ba, a támadó akit Mourinho nem preferál! Mindössze 15 mérkőzésen jutott szóhoz és ezeken a mérkőzéseken is csupán 386 játékpercet kapott. Spanyol kollégájához képest azonban mutatói jobbak, hiszen 3 alkalommal beköszönt az ellenfeleknek és 3 gólpasszt is jegyez. Igen ám, de ha az edzőnek nem vagy a szíve csücske...
Romelu Lukaku, a csapat belga támadója, aki "számkivetettként" az Everton csapatában egymaga majdnem annyi gólt szerzett, mint a fent említett három társa. A fiatal támadó szintén nem nyerte el Mourinho szimpátiáját, ezért is került a Stamford Bridgen kívülre, ám bizonyította, hogy bizony a tehetsége és az akarata is rendben van. A liverpooli kékek (Everton) színeiben 26 mérkőzésen 12-ször talált az ellenfelek kapujába, emellett pedig 7 asszisztot is jegyez 1974 játékperc alatt. Számára a szezonkezdet volt fantasztikus, teljesítménye az utóbbi időben mondhatni silány.

Őszi Ádám

Barca: Dani Alvest kivásárolhatják szerződéséből!

Egy angol lap beszámolója szerint könnyen elképzelhető, hogy a nyáron nemes egyszerűséggel kivásárolják szerződéséből Daniel Alvest az FC Barcelona brazil válogatott védőjét. 

A 30 esztendős labdarúgó egy a pénzügyi lehetőségekben bővelkedő klub kívánságlistájára csúszott fel, Pellegrini mester a Manchester City vezetőedzője az, aki nagyon szívesen látná csapatában Alvest, akinek szerződésében egy 40 millió fontos kivásárlási ár szerepel.

A piaci árat tekintve a transfermarkt.de 18 millió euróra taksálja játékjogának árát, ám hozzá kell tennünk, hogy kontraktusa a feleknek 2015 nyaráig van, mely ennek a hírnek a cáfolatára kelhet. 

Őszi Ádám

Real Madrid: A Chelsea kiválósága érkezhet

A The Sun egyik "kéme" arról értesült, hogy Carlo Ancelotti a Real Madrid jelenlegi vezetőedzője egy Chelsea játékost nézett ki magának, egy védőt, akivel 2009 és 2011 között együtt dolgozott a londoniaknál. 

A szezon végeztével a 107-szeres angol válogatott védő Ashley Cole szerződése lejár, melyet mind idáig nem hosszabbítottak meg a felek, így a 33 esztendős rutinos védő ingyen távozhat. Ezt a lehetőséget ragadhatja meg a Real Madrid, mely a forrás szerint egy két esztendős kontraktus kínálhat Cole számára, aki 2006 óra erősíti a kékeket és több mint 200 mérkőzésen képviselte a klub címerét.

Az idei szezonban immáron kevés lehetőséget kapott Mourinho mestertől, minden sorozatot figyelembe véve 20 mérkőzésen léphetett pályára a Chelsea színeiben, hol csereként, hol pedig kezdőként. Ez a szám a Premier Leaguet tekintve mindössze 13 mérkőzés, tehát kevesebb, mint a lejátszott fordulók fele.

Őszi Ádám

BL: "A Barca az esélyes, de..."

Kedd este folytatódik a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza, a negyeddöntőben spanyol házrangadót rendeznek az FC Barcelona és az Atletico Madrid részvételével. A párharcról és az esélyekről a "Matracosok" uruguayi védője Diego Godín nyilatkozott. 

"Soha senkinél nem éreztük magunkat kevesebbnek! Tudjuk, mik az erősségeink, s hogy mi szükséges a mérkőzések megnyeréséhez.Nyilvánvaló, hogy a Barcelona az egyértelmű esélyese ennek a párharcnak, de tudjuk, mik a fegyvereink, és azokkal sok gond okozására vagyunk képesek." - nyilatkozta Godín a Marca újságírójának.

Mindkét csapat remek formában van, a katalánok másodikok a bajnokságban, míg a fővárosiak vezetik a tabellát. A két csapat legutóbbi három összecsapása mindannyiszor döntetlennel zárult, sőt, összesen két gól esett. Ami a távolabbi múltat illeti, az ezt megelőző időszak hatalmas katalán fölényt mutat, Messiék zsinórban hat meccset tudtak megnyerni riválisukkal szemben, de jegyezzük meg, az még egy nagyon másmilyen Atletico volt és igaz ez a Barcára is.

Egy biztos, igazi gigászi küzdelem várható kedden a Nou Camp gyepén!

Őszi Ádám