2015. február 2., hétfő

A Sunderland vinné az Arsenal csatárát

Igen tehetséges befejezőcsatár pallérozódik az Arsenal utánpótlásbázisán, a 19 esztendős Chuba Akpom a felnőtt csapat ajtaján kopogtat, teljesítményére pedig számos klub felfigyelt. A legfrissebb szigetországi hírek szerint a Sunderland cselekedne, kölcsönvenné az utánpótlás-válogatott csatárt. 

Akpom alapjáraton az Arsenal u21-es csapatának a tagja, a bajnokságban pedig 10 mérkőzésen 9 alkalommal rezgette meg az ellenfelek kapuját. Rendre Arsene Wenger edzéseit látogatja és ha csak 5-10 percekre is de 5 ízben pályára lépett az első csapatban. Lendületes, akarattal teli ifjú, hétvégén az Aston Villa elleni bajnokin beállását követően nemsokkal büntetőt harcolt ki, majd később fejjel lehetett volna eredményes.  

Akpom szerződése ráadásul a szezon végén lejár, a felek pedig még nem tudtak megállapodni, így nagy kérdés, hogy mi lesz az ifjú támadó sorsa. 

A tramsfermarkt.de oldalát segítségül hívva kigyűjtöttük azon csapatok nevét, melyeknél Akpom neve felmerült az utóbbi hónapokban: Red Bull Salzburg, Manchester City, Tottenham, Everton, Liverpool, Dortmund, Feyenoord, Twente.

Őszi Ádám

Simon Krisztián is klubot vált! - Irány Németország

Münchenben folytathatja pályafutását az Újpest villámléptű szélsője Simon Krisztián, erről számolt be a Münchener Abendzeitung. A hírt ráadásul maga az érintett is megerősítette, Instagram-oldalára ugyanis egy szóló repülőjegyet töltött fel. Ha pedig ez nem lenne elég puzzle darab, neve ott szerepel a Német Labdarúgó Liga átigazolási listáján, mely nélkül nem lehet profi ligába szerződést aláírni. 

A hírt egyelőre sem az 1860 München, sem pedig az Újpest labdarúgó csapata nem kommentálta. A 23 esztendős magyar válogatott labdarúgó sorsa 18 óráig kell, hogy eldőljön, ugyanis az angol piaccal ellentétben a németek korábban zárnak. 

Simon az ősz folyamán rendkívül jól játszott, 19 mérkőzésen 6 alkalommal rezgette meg az ellenfelek kapuját, s számos külföldi klub figyelmét felkeltette, többek között a tél folyamán volt angol kérője is. Ami az 1860 München jelenlegi pozícióját illeti a Bundesliga II-ben, a csapat nem túl fényes mutatókkal rendelkezik. A kiesőzóna peremén táncol 4 győzelemmel, 5 döntetlennel és 10 vereséggel. A csapattal kezdte meg a szezont Király Gábor, ám már nem tartozik a müncheniek kötelékébe, ahogyan a Fradi korábbi edzője Ricardo Moniz sem.

A transzfer részleteiről egyelőre nem lehet tudni semmit, Simon piaci árát 500 ezer euróra taksálják, míg szerződése az Újpesttel 2016 nyaráig érvényes. 

Őszi Ádám

Nemanja Nikolics a Premier Leagueben?

Továbbra is slágertéma Nemanja Nikolics klubváltása, ma azonban pont kerülhet a saga végére, a Videoton támadója elköszönhet. Bár sok ország sok klubjával szóba hozták a magyar válogatott támadót, a legfrissebb szigetországi hírek szerint a Premier Leagueben köthet ki a gólvágó. Persze ez még közel sem biztos, csak pletyka... 

A Videoton támadója évről évre remek produktummal rukkol elő, 2010-es székesfehérvári szerepvállalása óta 177 tétmérkőzésen 101 gólt és 32 gólpasszt jegyez. Kétszeres gólkirálynak vallhatja magát, idén pedig fél szezon alatt annyit termelt, amennyivel a címet akár el is lehet hódítani. produktuma számos klub figyelmét felkeltette, előbb az izraeli bajnok Maccabi Tel-Aviv, majd a szerb bajnok Partizan Belgrad érdeklődött iránta, de volt a nevek között nívós lengyel kérő is. 

A nyugat európai klubok sorát erősítette a spanyol Celta Vigo és a francia Bordeaux, míg Angliában a második ligás Reading, illetve Király Gábor korábbi csapata a Premier Leagueben vitézkedő Crystal Palace révén merült fel Nikolics neve.

A mai friss hírek szerint azonban egy újabb Premier League klub van a levegőben, ám nevét egyelőre nem szivárogtatták ki, találgatni pedig nem szeretnénk. Egyet azonban az angol sajtó is leszögez, ezen klubok több vasat tartanak a tűzbe, így a transzfer attól is függ, hogy kinek mit sikerül tető alá hozni az utolsó napon. Kérdés, hogy Nikolics az egyes kluboknál hányadik számú terv...

Őszi Ádám

A Chelsea is nagy dobásra készül - sajtóhír

A Daily Mail értesülései szerint Jose Mourinho a Chelsea trénere sem tekinti még lezártnak a téli átigazolási időszakot. A Special One szeme Madrid felé irányul, kérdés, hogy a királyiak tudják-e állni az "ostromot". 

Raphaël Varane sokat köszönhet a portugál trénernek, ugyanis Mourinho madridi regnálása alatt robbant be az ifjú francia a köztudatba, remek mérkőzései voltak, s igen tisztán, sallangmentesen játszott.  Több ízben sérülések nehezítették karrierjét, ám felépülését követően Mourinho rendre számolt vele. A helyzet azonban Ancelotti érkezésével megváltozott, ám az idei szezonban nem panaszkodhat a francia, ugyanis 25 tétmérkőzésen jutott szóhoz, s átlagosan 66 percet töltött a pályán, ám stabil kezdőembernek abszolút nem nevezhető.

Mourinho hosszú távon tervez a Chelsea kispadján, Varane pedig remek megoldás lehetne a védelem tengelyébe, ám ehhez mind a játékost, mint pedig a Real Madrid vezetőit meg kellene győzni. A Daily Maili figyelmeztet, bár a spanyol piac bezárult, a klubok már nem igazolhatnak, de eladni még eladhatnak...

Varane piaci árát 25 millió euróra taksálják, míg szerződése igen hosszútávú, 2020 nyaráig érvényes. minden bizonnyal ez lehetne a nap gigaüzlete, ám lássuk be erre azért kevés az esély.

Őszi Ádám

Emmanuel Adebayor is klubot vált

Ádáz harc folyik a Spurs togói támadójáért, avagy Emmanuel Adebayor ha csak kölcsönben is de elhagyja a White Hart Lanet. Egy dolog azonban gondot jelent, a heti 100 ezer fontos fizetés... 

A tél folyamán számos klub érdeklődött a Tottenham gólvágója iránt, ám mind a Paris Saint-Germain, mind pedig a Queens Park Rangers sokallta a 30 esztendős játékos fizetését, s annak átvállalását, így nem jött tető alá az üzlet,

A reggeli hírek szerint a Stoke City lehet a befutó, az üzletben pedig Mark Hughes jelentheti az olajat és a gördülékenységet. A rutinos szakember korábban a Manchester Citynél együtt dolgozott a togóival, mi több az ő kérésére szerződtették az Ágyúsoktól a gólfelelőst. Ennek ellenére a délelőtt folyamán napvilágot látott egy olyan hír, mely szerint a Qeens Park Rangers mégsem szállt ki, sőt a Tottenham már rá is bólintott Harry Redknappék ajánlatára.

Hivatalos álláspont egyelőre nincsen, egy azonban biztosnak tűnik, Emmanuel Adebayor klubot vált a mai nap folyamán. A Stoke egyébként gondban lehet, ha kútba fullad az üzlet, ugyanis a megsérülő Bojan Krkic helyére nagyon kellene a pótlás. Kérdés, hogy több vasat tart-e a vezetőség a tűzben, van-e előkészített B-terv...

Adebayor kevés játéklehetőséghez jutott idén a Spursben, 12 mérkőzésen mindössze 2 gólt és 1 gólpasszt jegyez, játékpercei pedig igen alacsonyak.

A togói igazi vándormadárnak számít, igaz Nicolas Anelka magaslatai még messze vannak! Klubok, ahol megfordult Adebayor: Metz, Monaco, Arsenal, Manchester City, Real Madrid, Tottenham, ???!

Őszi Ádám

FIFA-ügy! - Az Inter a ManCity védőjét vinné

Igen nagy a sürgés forgás Micah Richards körül, a Manchester City angol válogatott védőjét a Liverpool és a Cheslea is megszerezné, ám a játékosnak más tervei vannak. Szeretne újra együtt dolgozni Roberto Mancinivel, aki jelenleg az Inter edzője. A képlet azonban nem olyan egyszerű... 

Micah Richards játékjogának tulajdona a Manchester City kezében van, ám a klub kölcsönadta őt a Fiorentinának. A FIFA berkein belül van egy szabály, mely szerint egy szonon belül egy játékos csak két klub színeiben léphet pályára, ez pedig borul, ugyanis az Inter lenne a harmadik együttes. Richards ugyanis kölcsönadása előtt pályára lépett  az angol Szuperkupa-mérkőzésen, így van egy találkozója a polgárok dresszében.

Richards a hírek szerint ragaszkodik Roberto Mancini személyéhez (korábban Manchesterben sokáig együtt dolgoztak), és hajthatatlan a Chelsea, illetve a Liverpool érdeklődését illetően. Az Inter a FIFA felé fordult, mely szerint a Community Shield szerintük nem számít hivatalos mérkőzésnek. Az idő ketyeg....

Őszi Ádám

Januzaj is klubot válthat az utolsó pillanatban

Könnyen elképzelhető, hogy a holnapi napot már nem az Manchester United edzőközpontjában kezdi meg Adnan Januzaj, a Vörös Ördögök 19 esztendős belga válogatott szélsője. Noha számtalan klubbal szóba hozták az ifjú labdarúgót, ezidáig nem történt lépés az ügyében. Most azonban könnyen lehet, hogy liverpooli lakás után kell nézni. 

Olyan klubokkal hozták szóba Januzajt, mint a Juventus, az Inter, vagy példul a Paris Saint-Germain, most azonban helyi forrásokra hivatkozva a Manchester Evening News állítja, az Everton lesz a befutó. A kékek állítólag kölcsönszerződésben gondolkodnak a szezon végéig, ez pedig mindhárom fél számára jó megoldás lehet.

A 19 esztendős belga bár nagy hévvel robban a köztudatba a Moyes-éra felfedezettjeként, Van Gaal közel sem ad akkora teret a játékosnak, mint azt ő szeretné, így a több játéklehetőség reményében megtörténhet a váltás. Januzaj az idei szezonban 16 mérkőzésen 4 gólt és 1 gólpasszt jegyez, s bár meccsszám nem rossz, a játszott percek mást mutatnak.

Őszi Ádám

Manchester United: Két játékosért 77 millió az utolsó napon - sajtóhír

Dübörög az átigazolási piac véghajrája, a nap pedig a Vörös Ördögökről szólhat. Egyes sajtóhírek szerint a sok kiszemelt közül két játékos szerződtetése él forró dróton, akár 77 milliót is költhet Van Gaal.
Továbbra is a védelem megerősítése az elsődleges cél, a holland tréner pedig még mindig nem mondott le Mats Hummels megszerzéséről. Az utolsó pillanatban egy 47 millió eurós ajánlat futhat be Dortmundba, kérdés, hogy a német klubvezetés miként reagál, ugyanis ez már több mint jó ajánlat, drágábban aligha tudják eladni a későbbiekben a világbajnokot. Ugyanakkor hatalmas űrt hagyna maga mögött Hummels, akiről nehéz elképzelni, hogy elhagyja a süllyedő hajót, de mint tudjuk ezen a napon bármi megtörténhet, derült égből fasírt, akár meglepetés érkező is lehet.

A másik kiszemelt a Wolfsburg egyik legjobbja, Kevin De Bruyn. A belga középpályás kiváló formában van, pénteken a Bayern München kapujában helyezett el egy duplát. A Vörös Ördögök egy 30 milliós ajánlattal rukkolhatnak elő az ő esetében.

Őszi Ádám

Átigazolásfigyelő: Országonként változik a piaczárás! - Íme az időpontok

Nem olyan egyszerű a téli átigazolási piac zárása, országokét ugyanis más és más időpontban zár be a bazár. Van ahol már vége a történetnek, de akadnak országok, ahol még a február is mozgékony lesz. 

A három spanyol gigász, a Real Madrid, FC Barcelona, Atletico Madrid trió már biztosan nem igazol új játékost, ugyanis spanyol honban a harangot már pénteken megkongatták. A németek nem szeretnének éjszakába nyúlóan dolgozni, így 18 órai mutatóállásnál lakat kerül a "kapukra". Az olaszok éjfél előtt egy órával végeznek, míg az angol, holland, francia trió a megszokott éjfélnél maradt. A skótok sztahanovisták, egy órát ráhúznak a történetre, míg a portugálok csak hét közepén fejezik be a munkát. Hasonlóképpen a mai napon zárul a piac Ausztriába, Belgiumban, vagy éppen Dániában is.

Vannak azonban bajnokságok, ahol a pontvadászat továbbra is szünetel, s gőzerővel zajlik a felkészülés. A  honi, tehát a magyar piac a hónap utolsó harmadában zárja be kapuit, míg az oroszok egy nap híján kihúzzák februárt.

Átigazolási határidők: 
Spanyolország - Pénteken zárult
Németország - 18:00
Olaszország - 23:00
Anglia - Éjfél
Hollandia - Éjfél
Franciaország - Éjfél
Skócia - 01:00
Portugália - Szerda
Magyarország - Február 23.
Oroszország - Február 27. 

Őszi Ádám