2014. május 26., hétfő

Felkészülés: Lukaku triplázott, Belgium ötig meg sem állt

A hajától megszabaduló Romelu Lukaku mesterhármassal hangolódott a brazíliai világbajnokságra, míg a belga válogatott hazai közönség előtt ötig meg sem állt. Igaz az ellenfél nem egy nívós ország tizenegye volt, a szomszédból Luxemburg legjobbjai ugrottak át egy meccsre. 

Belgium - Luxemburg 5-1 (2-1)
G: Lukaku (3., 22., 53.) Chadli (71.), De Bruyne (90+1.-büntető) ill. Joachim (13.)

Nem kellett sokat várnia a belga közönségnek az első gólra, ugyanis Fellaini átadását követően Lukaku elvitte a kapus mellett a labdát és a visszaérkező védők orra előtt a kapuba passzolt. Tíz perccel később aztán döbbent csend lett úrrá a nézőtéren, Joachim 29 méterről suhintott meg egy labdát, mely a kapu bal alsó sarkában landolt, ezzel egyenlített Luxemburg. A 22. percben aztán Lukeku csapott le egy a védők által elügyetlenkedett labdára és lőtt a kapuba, ezzel ismételten megszerezve csapatának a vezetést.

A második játékrész is egy Lukaku góllal kezdődött, a Chelsea játékosa szemet gyönyörködtető módon fűzött be két védőt, majd lőtt a jobb alsóba. A folytatásban aztán Chadli lőtt egyet csakugyan a jobb alsóba, majd a meccset De Bruyne zárta le egy büntetővel. Szép az eredmény, ám ez nem igazán mérvadó, bemelegítésnek persze természetesen jó volt.

Őszi Ádám

Felkészülés: Webo félollóva Kamerun siker

Túl van első felkészülési mérkőzésén a világbajnokságra készülő Kamerun, mely európai ellenfelet választott magának Macedónia személyében. A "Szelídíthetetlen oroszlánokat" a válogatott béli gólrekorder Semuel Eto'o hiánya sem rezgette meg. 

Macedónia - Kamerun 0-2 (0-0)
G: - ill. Webo (52.), Choupo-Moting (84.)

A gól nélküli első félidőt követően a Fenerbahce 32 esztendős csatára Webo talált a kapuba. A támadó igen emlékezetes gólt szerzett, ugyanis egy blokkon megpattanó és a kapu felé eső labdára csapott le, melyet ollózva félfordulattal juttatott a hálóba. A hazaiak nem tudtak válaszolni, ellenben Choupo-Moting a Mainz támadójának révén megduplázta góljainak számát Kamerun. Ezúttal is egy védőn megpattanó labdából alakult ki a helyzet, melyet kegyetlenül kihasznált Moting. 

Őszi Ádám

Felkészülés: Vérszegény orosz győzelem

Nem igazán csillogtatta tudását az orosz labdarúgó válogatott, mely hazai környezetben fogadta a szlovák nemzeti csapatot első felkészülési mérkőzésén. A győzelem a végén meglett, ám a mutatott teljesítménnyel dicsekedni nem lehet. 

Oroszország - Szlovákia 1-0 (0-0)
G: Kerzhakov (82.) ill. -

A csapatok gól nélküli első játékrészt produkáltak, mindkét félnek megvoltak a helyzetei, ám vagy a pontossággal akadt gond, vagy pedig a két kapuvédő avatkozott remekül játékba. A fordulást követően aztán Capello és Kozak is jól átvariálta csapatát, melynek eredménye képen a 75. percben pályára lépő Kerzakov lett a meccs hőse. A Zenit támadója a 82. percben fejjel mattolta a szlovák védelmet, mely győzelmet ért. 

Montenegró -  Irán 0-0

A másik világbajnoki résztvevő Irán döntetlennel hangolt Montenegró ellenében.

Őszi Ádám

VB 2014: Blamával hangoltak az ausztrálok

Nem sikerült jól Ausztrália első felkészülési mérkőzése, Postecoglou mester tanítványai Dél-Afrika ellenében csupán egy döntetlent tudtak kicsikarni. Igaz, ezek a mérkőzések nem a győzelemről vagy a vereségről szólnak, azonban a végeredmény sem teljesen mellékes morális szempontból. 

Ausztrália - Dél-Afrika 1-1 (1-1)
G: Cahill (14.) ill. Patosi (12.)

A legutóbbi világbajnokság házigazdája Rantie és Patosi összjátéka után a  12. percben vezetést szerzett, ám ezt nem sikerült sokáig megtartani, a középkezdést követően a New York Red Bulls csatára Cahill egalizált. Az ausztrálok sokkalta veszélyesebben játszottak, több kaput találó lövést is felmutattak, míg Igesund tanítványai egy per egyes mutatóval vonulhattak a félidőre. 

A második játékrészben mindkét kapitány rendesen átvariálta csapatát, ez némileg rá is nyomta a bélyeget a játék képére. Újabb gól nem született, sőt a felek mindössze egy ízben találtak kaput. Ausztráliának ennél sokkalta többet kell mutatnia, ha pontot, pontokat szeretnének szerezni a világbajnokságon.

Őszi Ádám

Felháborító álomcsapat a Bajnokok Ligájában - Íme

A whoscored.com szokásához híven összeállította álomcsapatát, mely tartogatott igen nagy meglepetéseket. Őszintén szólva nem mindennel értünk egyet, kerekedtek a szemek, ám ők a teljesítmények és a számok tükrében így döntöttek, nézzük kik kerültek be a 2013/2014-es Bajnokok Ligája álomcsapatba. Illetve a FociCLub.hu hogyan látta a szezont. 

Az álomcsapat összetétele igen csak megoszlik, a PSG labdarúgói dominálnak, ők hárman képviseltetik magukat, mellettük két-két Barca és Bayern játékos került a tizenegybe. Érdekesség, hogy a döntő két résztvevője közül a Real Madrid egy, míg az Atletico Madrid egyetlen játékost sem ad. Ellenben a korán búcsúzó Olimpiakos, vagy például a Porto egy-egy játékosa bekerült.

Kapus: Roberto (Olimpiakos)

Védők: Ivanovic (Chelsea), Pique (Barcelona), Marquinhos (PSG), Sandro (Porto)

Középpályások: Robben (Bayern München), Kroos (Bayern München), Motta (PSG), Cristiano Ronaldo (Real Madrid)

Csatárok: Ibrahimovic (PSG), Messi (Barcelona)

Ezen összeállítás láttán felbolydultunk és mi is összeállítottuk a FociCLub.hu álomcsapatát! Kissé másként fest a felállás, mi így láttuk! Álomcsapatunk a whoscored.com tizenegyével mindössze három helyen egyezik.

Kapus: Courtois (Atletico Madrid)

Védők: Dani Alves (Barcelona), Sergio Ramos (Real Madrid), Hummels (Dortmund), David Alaba (Bayern Müncben)

Középpályások: Reau (Dortmund), Thiago Alcantara (Bayern München), Eden Hazard (Chelsea) ,Cristiano Ronaldo (Real Madrid)

Csatárok: Ibrahimovic (PSG), Messi (Barcelona)

Őszi Ádám

Rémálom: Courtois nehéz helyzetbe került

Sokan úgy gondolják, ha egy játékos menni, vagy maradni akar valahol, akkor azt megteheti, ám ez nem így van, sokszor sodródniuk kell az árral és úgy bánnak velük, mint egy árucikkel. Számtalan példát lehetne mondani, most azonban az Atletico Madrid kapusa Thibaut Courtois került gondba, nehéz helyzetbe. 

Mint ismeretes a 22 esztendős belga válogatott kapuvédő, akit egyébként már most a világ egyik legjobbjának tartanak a Chelsea játékosa, a londoniak birtokolják játékjogát, az Atletico pedig immáron négyszer vette kölcsön, három teljes szezonra.

Courtois többször hangoztatta, hogy nem tudja mi lesz vele, a Bajnokok Ligája finálé után azonban így nyilatkozott Miguel Ángel Gil Marín, az Atlético Madrid ügyvezetője - "Maradni akar, és ezt elmondta az edzőjének is!"

A történet ezzel azonban nincsen rövidre zárva, sőt, itt jön csak a gubanc, ugyanis José Mourinho a Chelsea trénere nem kíván újabb kölcsönszerzősét, vagy megveszik a kapuvédőt, vagy Londonban marad! Ezzel pedig patthelyzet alakulhat ki, ugyanis Courtois jó summát megér és fene tudja mekkora összeg az, amire rábólintana Roman Abramovics. Ha pedig nincs kölcsönszerződés és senki nem veszi meg a fiatal belgát akkor kinéz a számára egy padozás, ugyanis Petr Cech kirobbanthatatlannak tűnik a kapuból, ráadásul még csak 32 esztendős, mely kapusok esetében még nem veterán, jó pár remek év lehet előtte.

Nincsen tehát irigylésre méltó helyzetben Courtois, akinek mindenképpen jó lenne, ha sorsáról a világbajnokság előtt döntenének, ezáltal nyugodtan koncentrálhatna a belga válogatottra.

Őszi Ádám

Diego elhagyja az Atleticot, már csak az aláírás hiányzik új klubjával

A korábbi brazil válogatott kiválóság Diego Ribas da Cunhac elhagyja az Atletico Madrid csapatát, új kihívást keres magának, miután a "Matracosoknál" nem találta meg számításait. A célirány Törökország, azon belül pedig a regnáló bajnok Fenerbahce! 

A 29 esztendős támadó középpályás a téli átigazolási szezonban lett az Atletico Madrid játékosa, a Bundesligát és a VfL Wolfburg csapatát maga mögött hagyva. Számításait azonban nem találta meg, többnyire epizódszerepeket kapott, ezt jelzi, hogy csupán 19 meccsen kapott lehetőséget és átlagban mindössze 40 percet játszott. Bizonyára sokak számára emlékezetes az FC Barcelona ellen lőtt bombagólja, mely gyökeresen meghatározta az Atletico Madrid szezonjának végkifejletét.

Diego a Santos csapatából indult, mely most is érdeklődött iránta, majd a Porto, a Werder Bremen és a Juventus játékosa is volt, mielőtt Wolfburg mezt öltött. Kölcsönben már korábban szerepelt a madridiaknál, most azonban már a játékjoga is az övüké. A felek közti kontraktus lejár négy nap múlva, így szabadon igazolható játékossá válik Diego, aki válogathat, válogathatott az ajánlatok közt.

A hírek szerint érdeklődött iránta nevelőegyüttese a Santos, az Arsenal és a Zenit, illetve a török Besiktas, ám a befutó a Fenerbahce lehet, a hírek szerint immáron csak a papírmunka és az aláírás van vissza. A transfermarkt.de jelenleg 67 százalékos esélyt ad a transzferre. 

Őszi Ádám 

Megvannak a Loki lehetséges BL-selejtezős ellenfelei! - Íme a lista

A mögöttünk álló hétvégén csupán a Debrecen labdarúgócsapata és ellenfele a Puskás Ferenc Akadémia lépett pályára, egy elmaradt mérkőzés pótlásának céljából. A találkozót 1-0-ra a Loki nyerte, a lefújást követően pedig szolid ünneplésbe kezdett a csapat, hiszen ezzel bajnoknak érezheti magát, a Győr már csak matematikai eséllyel bír az utolsó fordulóban. Ezáltal kijelenthetjük, hogy a 2013/2014-es szezonban a Loki visszaült a trónra és készülhet a Bajnokok Ligája indulásra, ahol kiemeltként kapcsolódik majd be a második körben. 

A félreértések tisztázása végett, a Győr matematikai esélye egy az tízezerhez, tehát az utolsó fordulóban a Lokinak vereséget kellene elszenvednie a Honvéd ellenében, míg a tavalyi bajnoknak 12-14 góllal el kéne páholnia a Mezőkövesd csapatát. Ezt szokták lehetetlen küldetésnek mondani.

Fontos, hogy a BL-selejtezők második körében a jó koefficiensének köszönhetően kiemelt lesz a Debrecen, így elkerüli a nagyvadakat, mint például a romás Steaua, a horvát Dinamo Zagreb vagy a skót Celtic és még sorolhatnánk a veretes neveket. Igaz, ha végignézzük a lehetséges ellenfelek listályát, találunk azért olyan csapatokat, melyekkel nem szívesen futna egyből össze az ember.

A főtáblára jutáshoz három párharcot kell megnyerni, míg az Európa Ligában való folytatáshoz kettőt.

A magyar bajnok DVSC lehetséges ellenfelei
Cliftonville (északír)
Zalgiris Vilnius (litván)
Dinamo Tbilisi (grúz)
Malmö (svéd)
KR Reykjavík (izlandi)
St. Patrick's Athletic (ír)
Skënderbeu Korcë (albán)
Rabotnicki Skopje (macedón)
Valletta (máltai)
Zrinjski Mostar (bosnyák)
F91 Dudelange (luxemburgi)
Strømsgodset (norvég)
The New Saints (walesi)
Illetve a montenegrói bajnokság győztese (még ismeretlen)

Ezen felül hárman az előselejtezős párharcból érkeznek majd:
Levadia Tallinn (észt)
HB Tórshavn (feröeri)
FC Santa Coloma (andorrai)
Banants (örmény)
Lincoln Red Imps (gibraltári)
San Marino bajnoka (még ismeretlen)

Őszi Ádám