2013. december 3., kedd

Premier League: Héthközi forduló és remek párharcok - előzetes

Megszokhattuk már, hogy ha december van, akkor Angliában nincsen megállás. A Premier League csapatok számára nincsen megállás, a pontvadászat kedden és szerdán a 14. fordulóval és remek párharcokkal robog tovább. Az egyetlen egy üröm az örömben, hogy kevés meccset láthatunk, hiszen ezeket egy időben rendezik majd. 

A forduló nyitómérkőzésére kedd este kerül sor, ez lesz a nap első és utolsó meccse, melyen a sereghajtó Crystal Palace hazai környezetben fogadja a kiesőzóna elől menekülő West Ham Unitedet. Hétvégén a hazaiak a Norwich otthonában kaptak ki, míg a "Kalapácsosok" a Fulham könnyed legyőzésével hangoltak.

Szerdán aztán jön kilenc mérkőzés, a gond csupán az, hogy egy időben, így keveset láthatunk eme remek találkozókból. A listavezető Arsenal azt a Hull-t fogadja, mely hétvégén igen magabiztosan verte meg a Liverpool együttesét, míg az imént említett vesztes a Norwich ellen javítana és tartaná a lépést az élmezőnnyel. A szezon meglepetéscsapata, az utóbbi két fordulóban vereséget szenvedő Southampton az Aston Villa ellen javíthat, mely négy meccse veretlen, ám győzelem csak egy párosult eddig a sorozatba.

A Stoke és a Cardiff egyaránt a kiesés ellen küzd, egymás mellett foglalnak helyet a tabellán, még a mérlegük is pontosan ugyan az, csupán a walesiek gólaránya picit gyengébb. Az utolsó előtti Sunderland a bajnoki címre törő Mourinho vezette Chelsea gárdáját fogadja, míg az eredmények alapján a liga legjobb formájában lévő Newcastle a Swansea otthonában gyűjtené be zsinórban ötödjére a három bajnoki pontot és törne a dobogó felé.

A ligai idei leggólerősebb csapata a Manchester City, mely hazai pályán kegyetlen, idegenben azonban szelídíthető fenevadnak bizonyult több ízben is. Az idomár a West Brom lenne, Gera Zoltán csapata. Végül pedig az edzőváltáson átmenő Fulham lesz terítéken, nekik a Spurs ellen kéne bizonyítani hazai publikum előtt. A londoni derbi két nagyon rossz formában lévő csapat csatája lesz, a Fulham a győzelem ízét, sőt lassan a pontszerzését is elfelejtette, míg a Tottenham a kilencedik helyig zuhant vissza.

Kedd:
21:00 Crystal Palace - West Ham United (DigiSport 1)

Szerda:
20:45 Arsenal - Hull City
20:45 Liverpool - Norwich City
20:45 Manchester United - Everton (DigiSport 1)
20:45 Southampton - Aston Villa
20:45 Stoke City - Cardiff City
20:45 Sunderland - Chelsea
20:45 Swansea - Newcastle United
21:00 West Bromwich - Manchester City (DigiSport 2)
21:00 Fulham - Tottenham

Őszi Ádám

Mit nézhet ma egy sportbarát a TV-ben! - Sportműsorújság

Nem fogunk unatkozni a keddi napon, ugyanis számtalan sporteseményt rendeznek világszerte. Nézzük miből él egy sportbarát. Az eseményeket nem csatornák szerint hanem időrendben mutatjuk be. Javasolt a cikk mentése vagy kimásolása, legyen ez a ti sportműsorújságotok! Igyekszünk minden nap délelőttjén jelentkezni majd a rovattal. 

A foci lesz természetesen a főszerepben! Olasz Kupa párharcokon kívül német kupaküzdelmet is láthatunk majd, míg francia és angol honban bajnoki mérkőzések következnek. Két magyar kosárcsapat is pályán lesz a nemzetközi porondon, míg éjjel  az NBA szerelmesei örülhetnek. Ezen kívül lesz Tennis Classics egyenesen Budapestről, aki pedig a snookert szereti az válassza a mai napon az Eurosport csatornáit, több ízben is jelentkeznek majd. Mindent megnézni képtelenség, az idők ütik egymást, mindenki válassza ki azt, amire a legkíváncsibb. Szotyolát előkészíteni, söröket behűteni...

Kedd: 2013.12.03.
14:55 Spezia-Pescara (DigiSport 1)
16:00 Tennis Classics, Budapest (Sport 2)
16:55 Avellino-Frosinone (DigiSport 2)
17:00 Himik Juzsnij - Alba Fehérvár (Sport 1)
18:45 Jászberény-Bursa (DigiSport 1)
18:55 Lille - Marseille (SportKlub)
18:55 Bologna-Siena (DigiSport 2)
20:15 Schalke - Hoffenheim (Sport 1)
20:55 Nice - AS Monaco (SportKlub)
20:55 Crystal Palace-West Ham United (DigiSport 1)
21:00 Parma-Varese (DigiSport 2)
01:30 Brooklyn Nets - Denver Nuggets (Sport 1)

Őszi Ádám