2015. július 24., péntek

Interjú a Wolfsburg magyar tehetségével

A minap hivatalosan is bejelentették a felek, hogy a Budapest Honvéd támadója Bobál Gergely egy esztendőre Wolfsburgba kerül kölcsönbe. A tehetséges, mindössze 19 esztendős utánpótlás válogatott támadó készségesen állt a FociClub.hu rendelkezésére, s válaszolt kérdéseinkre. 

- Hatalmas tehetségkén robbantál be a magyar köztudatba, ezidáig azonban elmaradt az áttörés! Voltál a Manchester City célkeresztjében, akkor abból miért nem lett semmi?
-  Eddig nem jött meg az áttörés, de rémlem minél hamarabb eljön, hiszen még csak augusztusban töltöm majd be huszadik életévemet. Igazság szerint én sem tudom miért nem jött össze a Manchester Cityvel a történet, de nem is izgat! Most már én itt Wolfsburgban szeretnék bizonyítani.

- Úgy gondolom minden magyar futballszurkoló örömmel olvasta a hírt, miszerint Bobál Gergely a Wolfsburg labdarúgója lett. Így utólag beszélhetünk az eddigi lehetőségekről? 
- Igen, én is rengeteg támogató SMS-t, üzenetet kaptam, ami jól is esett és ezúton is köszönöm mindenkinek. Komoly érdeklődés nem nagyon volt más országból, az esetleges érdeklődők nem jutottak el ajánlatig, mert én ide szerettem volna jönni. Ez az egyik legjobb hely számomra, hogy fejlődjek és bejárjam azt az utat amit szeretnék. 

- Nem először jársz Wolfsburgban. Amikor először láttak, miért nem vettek meg, szereztek meg kölcsönben?
- Három éve voltam próbajátékon, pontosan nem tudok semmilyen részlettel szolgálni, mert nem mondtak semmit. Én szeretek az ilyenekből kimaradni és inkább a pályán bizonyítani!

- A magyar élvonalban a Budapest Honvéd színeiben nem sikerült betalálnod. Mi lehet ennek az oka?
- Ha tudnám elmondanám. Lényeg a lényeg, nyilván az én hibám is, hogy nem sikerült betalálni, de időm mint a tenger. Nem vagyok lekésve semmiről.

- Egy évre érkezel kölcsönbe a Wolfsburghoz, s ha jól tudom a második csapathoz csatlakozol. Milyen elvárásokat támasztasz magad elé? 
-  Mindenképp minél több meccset játszani először a második csapatban. Gólt, gólokat szerezni. Minél többet edzeni az első csapattal. Meghosszabbítani az itteni szerződésemet.

- Sikerült már felmérni az erőviszonyokat? Kik lesznek a riválisaid a kezdőbe kerülésért?
- Eddig két edzésen vettem részt, nagyjából lehet látni, hogy kik lehetnek azok. Szombaton lesz mérkőzés, azon sajnos nem játszom, mert nem lett még kész valamilyen papír, de ott majd nagyobb kepét kapok arról, hogy kik lehetnek a riválisok.

Őszi Ádám

Támadó középpályást szerződtetett a Chelsea - hivatalos

A Chelsea labdarúgócsapatánál nagyok az elvárások, kimondani nem mondják ki, de a bajnoki címvédés mellett a Bajnokok Ligája győzelem jelentené a jó szezont, az elfogadható kategóriát. Azonban nem csak a jelenre, a jövőre is gondol a klubvezetés. A kékek fiatal szerb szélsővel erősítettek, s fejlődése érdekében rögtön kölcsön is adták. 

Immáron nem a szerb bajnok Patrizan Beograd labdarúgócsapatát erősíti Danilo Pantic a fővárosi klub saját nevelésű játékosa. Az u19-es szerb válogatott csapatkapitányát ingyen szerezte meg Jose Mourinho csapata, ugyanis a felek között lejárt a kontraktus. Pantic 2019 nyaráig kötelezte el magát a Stamford Bridgen, ám egyelőre nem Londonban, nem is Angliában, hanem Hollandiában kell bizonyítania a Vitesse Arnhem színeiben.

A posztját tekintve 18 esztendős támadó középpályás a bal szélen is otthonosan mozog - "Nagyon boldog vagyok, hogy aláírhattam a Chelsea-hez, a Premier League bajnokához. Remélem, meg tudom mutatni a következő szezonban a Vitesse-nél, hogy mit tudok. Megtisztelő mindkét klub bizalma."

Őszi Ádám