2013. október 16., szerda

Magyar Ligakupa: Győrben fázott meg a Fradi - íme az összes eredmény

Kedden és szerdán komplett fordulót rendeztek a Magyar labdarúgó-ligakupában. A csoportküzdelmek első fele már lezajlott, így a 4. fordulóval folytatódott a sorozat, mely tartogatott igen pikán és meglepő eredményeket, illetve nagy különbségű kiütéses győzelmeket. Minden elsőosztályú csapat pályán volt tehát, remek bemelegítés volt ez a bajnoki folytatásra. Kinek így, kinek pedig úgy sikeredett. 

A bajnokságban igen jól szereplő Diósgyőt egy golgazdag mérkőzésen gyűrte le a szebb időket is megélő Vasas csapatát, míg az MTK óriási meglepetésre a Kisvárda otthonában szenvedett két gólos vereséget. Ennek köszönhetően a csoport állása igen kusza, még mind a négy együttesnek van esélye a továbbjutásra.

A csoport:
Diósgyőr -Vasas 4-2 (0-0)
Kisvárda - MTK  3-1 (1-1)
A csoport állása: 1. Diósgyőr 7 pont, 2. Vasas 6 , 3. Kisvárda 5, 4. MTK  4

A 21. század legeredményesebb magyar klubcsapata, a Debrecen könnyed győzelmet aratott a Balmazújváros otthonában, ezzel pedig biztosította továbbjutását és egyben csoportelsősségét. A második, még kiadó helyért mindhárom együttes harcban van, ugyanis a Mezőkövezsd nem tudott meglépni. Az NB II-ben listavezető Nyíregyháza rabolt pontot az elsőosztály újoncától.

B csoport:
Balmazújváros - DVSC 1-5 (0-4)
Mezőkövesd - Nyíregyháza  2-2 (0-1)
A csoport állása: 1.  DVSC 12 pont, 2. Mezőkövesd 4 (5-8), 3. Nyíregyháza (5-9), 4. Balmazújváros 3

Szolnokon futott hatalmas pofonba a Kecskemét, mely így is vezeti a csoportot, míg az Újpest hazai közönsége előtt csak egy döntetlent tudott kihozni a Békéscsaba ellenében. Ezzel pedig még mind a négy csapat harcban áll a továbbjutásért.

C csoport:
Szolnok - Kecskemét 5-2 (2-2)
Újpest - Békéscsaba 2-2 (1-0)
A csoport állása: 1. Kecskemét 7 pont, 2. SzolnokC 6, 3. Újpest 5, 4. Békéscsaba 3

A Puskás Akadémia nagy lépést tett a továbbjutás felé a Honvéd legyőzésével, míg utóbbi ezzel sereghajtóvá vált. A csoport másik meccsén, a másodosztályú összecsapáson döntetlen született, ennek talán a Honvéd örült a legjobban, már ha érdekli őket egyáltalán a Ligakupa.

D csoport:
Cegléd - Szigetszentmiklós 1-1 (0-1)
Puskás Akadémia - Honvéd 2-0 (1-0)
A csoport állása: 1. Puskás Akadémia 8 pont, 2. Cegléd 5, 3. Szigetszentmiklós 4 (5-6), 4. Honvéd 4 (5-7)

Az 'E' jelű négyesben egyik NB I-es klubnak sem jelentett gondot a győzelem, mind a Paks, mind pedig a Videoton kapott gól nélkül hozta le soros meccsét. A Vidi és a Paks karöltve vezetik a csoportot, előnyük azonban csak három pont az alacsonyabb osztályú riválisokkal szemben

E csoport:
Paks - Dunaújváros 2-0 (1-0)
Kozármisleny - Videoton  0-4 (0-3)
A csoport állása: 1. Videoton 7 pont (11-5), 2. Paks 7 (9-6), 3. Dunaújváros 4 (2-6), 4. Kozármisleny 4 (5-10)

Meglehetősen nagy különbségű diadalt hozott a két alacsonyabb ligás csapat a Sporon és a Tatabánya összecsapása, melyet a hazaiak nyertek hét góllal, míg a vendégek továbbra is pont nélkül állnak. A 4. forduló legnagyobb derbije a Győr-FTC meccs volt, melyet a regnáló magyar bajnok könnyedén abszolvált és négyet gurított a fővárosiaknak. Ennek az eredménynek köszönhetően A Győr továbbjutott, míg a Fradi jelenleg csak harmadik.

F csoport:
Sopron - Tatabánya 7-0 (3-0)
Győri ETO - FTC 4-1
A csoport állása: 1. Győri ETO 12 pont, 2. Soporon 6 (11-7) 3. FTC 6 (7-6), 4. Tatabánya 0

Fontos pontokat hullajtott a listavezető Pápa, míg az Ajka ellen feltámadt az eddig rosszul szereplő Haladás. A szombathelyiek hetet gurítottak, ebből Andorka egymaga ötöt vállalt, az ajkai játékosok biztosan megnevezték a támadó nevét.

G csoport:
Gyirmót - Pápa 2-2 (1-0)
Haladás - Ajka 7-2 (3-0)
A csoport állása: 1. Pápa 8 pont, 2. Haladás 7, 3. Gyirmót 5. 4. Ajka 1

A 'H' jelű kvartettben a ZTE teljesen eldobta a lantot, a Siófok elleni vereség után semmi esélyük nincsen és nulla ponttal serénykednek, mag a balatonpartiak győzelmüknek köszönhetően tapadnak a Kaposvár Pécs duóra. Egy fordulóval korábban Pécsett a hazaiak nyertek, Kaposváron pedig a Rákóczi dominált. Ennek köszönhetően 9-9 ponttal karöltve veszitek a csoportot.

H csoport:
Siófok - ZTE 3-1 (1-1)
Kaposvári Rákóczi - PMFC 2-1 (0-0)
A csoport állása: 1. PMFC 9 pont (8-2), 2. Kaposvári Rákóczi 9 (8-3), 3. Siófok 6, 4. ZTE  0

Őszi Ádám

Tello őszinte szavai a jövőjét illetően

Chtistian Tello az FC Barcelona 22 esztendős tehetsége egy interjú során őszintén beszélt az érzéseiről és arról, milyen tervek szerepelnek a tarsolyában. A cél egyértelmű, a megvalósítás azonban igen csak nehéz lesz.  

Tello a Sport-nak adott nyilatkozatát a következő képen nyitotta - "A cél az, hogy helyet szerezzek magamnak a kezdő tizenegyben hétről-hétre, s hogy a csúcson legyek. Ez mindig nehéz, de keményen kell dolgozni."

"Az, hogy a keretben lehetek, egy álom valóra válása. Durva lenne a távozáson gondolkodni, de ha mennem kell a több játéklehetőségért, hát megyek. Ugyanakkor ha minden rendben fog menni, nem lesz probléma a maradással. A lehető legtöbbet szeretnék játszani, de tudom, hogy sok játékos van előttem."

Nos, tényleg nem egyszerű a Barcelona csatársorába, vagy mondjuk úgy támadószekciójába bekerülni, ahol olyan játékosok vannak, mint Messi, Neymar, Sanchez, Fabregas vagy Pedro. Emellett pedig a sajtóban az a hír terjeng, mely szerint télen még egy rutinos támadó érkezhet a katalánokhoz.

Tata Martino mester keresi a fiatal tehetség helyét, több poszton is szerepelt már a bajnokságban és oldalváltással is próbálkoztak, azonban eddig nem igazán jött be. Hat mérkőzésen eddig 190 percet kapott Tello és ez idő alatt gólt nem sikerült szereznie, ellenben két gólpasszt kiosztott a társaknak. A katalánoknál nagyon jól működik a rotációs rendszer és ha a forma, a mutatott edzésmunka jó lesz, szinte biztosak lehetünk benne, hogy még sok bizonyítási lehetőséget kap Tello.

Ha az eligazolás kerül előtérbe, akkor jegyezzük meg, hogy korábban a Manchester United és az AC Milan is puhatolózott. A transfermarkt.de szerint Tello  piaci értéke jelenleg 12 millió euró, melyhez tartozik még egy 2018-ig szóló szerződés.

Őszi Ádám

Sztárvédőt veszíthet az Arsenal a télen

Arsene Wenger azon "kellemetlen" helyzetben találta magát, hogy válogathat a kiválónál kiválóbb belső védők közül. Az Arsenal jelenlegi keretébe három a posztján klasszisnak mondható védő van, ám egyikőjük játékhiányban szenved, ugyanis a francia tréner a folytonosság és az összeszokottság híve. 

A két favorit jelenleg a francia válogatott Laurent Koscielny, illetve a Nationalelf tengelyében is helyet kapó Per Mertesacker. Ezáltal pedig a korábbi alapember Thomas Vermalen jelenleg csak a padot koptatja. Oly mértékben teszi ezt, hogy a szezonban csupán két meccsen lépett pályára, egyszer a Ligakupában kapott egy teljes meccset, míg a PL-ben összesen 11 perce van csereként.

A történet nagyon egyszerű, Belgium kijutott a Brazíliai vb-re ezáltal pedig nagy harc lesz a keretbe kerülésért. Az Arsenal belső védője Vermalen pedig semmiképpen nem szeretne kimaradni, hiszen oroszlánrésze volt abban, hogy kijutott nemzeti csapata.

Az ügyben maga a játékos is megszólalt -  "Akkor fogok majd gondolkodni a dolgon, ha szükséges. Januárig még van pár hónap.Természetesen az, hogy soha nem játszok, nem egy ideális helyzet a világbajnokságon való szerepléshez, ez bizonyos."

"Az emberek azt kérdezik, nem pánikolok-e amiatt, mert nem játszok sokat, de nem!  Beszéltem a Wengerrel, de köztünk marad az, ami elhangzott. - mondta diplomatikusan Vermalen -  A dolgok egy szempillantás alatt változhatnak, vagyis az én helyzetem is más lehet. Ez akár holnap vagy a következő hétvégén is megtörténhet."

A sajtóban közben természetesen megindultak a pletykák. Sokan arról beszélnek, cikkeznek, hogy a Barcelona potenciális jelölt lehet a télen, a katalánok ugyanis még mindig belső védőt keresnek. Tény, hogy sok idő van még a piacnyitásig, meglátjuk, változik-e addig a helyzet. Ha nem, akkor valószínűleg távozni fog a belga, akinek a piaci értéke jelenleg 16 millió euró.

Őszi Ádám 

Sneijder Angliába igazolhat! - sajtóhír

A nyáron már olvashattunk arról, hogy a Chelsea régi-új vezetőedzője Jose Mourinho szívesen látta volna csapatában korábbi játékosát Wesley Sneijdetr, aki azonban a Galatasaray együtteséhez szerződött. 

A holland válogatott labdarúgó teljesítménye igen csak visszaesett az utóbbi időben, mondhatni sem neki, sem pedig a Galatának nem megy, ez pedig "dühíti" Louis van Gaalt, a holland válogatott szövetségi kapitányát, aki még mindig sokkal többet lát a középpályásban.

A tréner egy nyilatkozatban elszólt magát és a következőt mondta - "Tudom, hogy a Chelsea és José Mourinho Sneijdert akarja. Véleményem szerint ha lehetséges, akkor Sneijdernek el kellene hagynia a Galatasaray-t a Chelsea-ért. Javulna a teljesítménye, ha ismét együtt dolgozna Mourinhóval, és visszanyerné a formáját."

Hollandiának szüksége lesz jövőre Brazíliában egy jó Wesley Sneijderre, ehhez azonban Louis van Gaal szerint váltásra van szükség. Tán egy nyílt üzenet ez a sajtón keresztül. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy lehetett már dupla transzferről is hallani, miszerint Drogba és Sneijder duót venne a télen Abramovic, ezáltal pedig összeállhatna a nagy veterán duó Eto'o és Drogba személyében. Ki tudja, lehet ez lesz a karierrjük utolsó nagy dobása.

Őszi Ádám

VB selejtezők: Honduras kijutott, dráma Panamában, avagy USA tett szívességet Mexikónak

Csakúgy mint Európában vagy Dél-Amerikában a CONCACAF-zónában is lejátszották az utolsó fordulót, így bezárult a kör, megvannak a kijutók és a pótselejtezőre jogosult válogatott. Izgalomból nem volt hiány ezúttal sem, hiszen többek között Mexikó az Egyesült Államoknak köszönheti pótselejtezős helyét.  

Az utolsó kvalifikációs fordulót megelőzően biztossá vált, hogy USA és Costa Rica már biztos résztvevő 2014-ben, ám a harmadik kijutó és a pótselejtezős kiléte még titok volt, csupán sejteni lehetett. Egyértelmű volt a helyzet, hiszen ah Honduras pontot szerez az eddig még nyeretlen és utolsó Jamaica ellen, abban az esetben biztos a részvételük és már csak az a kérdés, hogy Panama beéri-e Mexikót és olyan mély gödörbe taszítja-e, melyben rég volt az ország futballja.

Sokan úgy gondolták, hogy Costa Rica és USA feltartott kézzel barátságos meccsként felfogva lép a pályára, de nem így lett, mindkét válogatott megmutatta küzdeni akarását és azt, hogy nem véletlenül kvalifikálta magát.

Costa Rica - Mexikó 2-1 (1-1)
G: Ruiz (25.), Peralta (29.) ill. Saborio (64.)

Mexikónak kötelező lett volna a pontszerzés, ahhoz, hogy biztosra menjen és Panama semmiképpen ne előzhesse meg őket, azonban Costa Rica gondoskodott róla, hogy ne így legyen. Ruiz és Peralta az első vélidő közepén négy perc alatt két gólos vezetést szerzett a hazaiaknak, erre pedig csak egy válasz érkezett mexikói részről Saborio révén. Mexikó így is megúszta! Ugyanis Panama kikapott, de nem a saját kezükben volt a sorsuk, hanem a nagy rivális Egyesült Államokéba, akik nem csalták el a meccset és minden sportemberi tisztelet az övüké lehet. Mexikó pótselejtezőt érő helyen végzett, de a válogatott romokban...

Jamaika - Honduras 2-2 (1-2)
G: Claros (3.-öngól), Austin (58.-büntető) ill. Costly (2.), Figueroa (33.)

Az eddig nyeretlen Jamaika csak megfogta egy döntetlenre Hondurast, akinek ez is elég volt és kvalifikációt ünnepelhetett a csapat. A meccs első perceiben mindjárt egy gyors gólváltásnak lehettünk szemtatnúi, Coytly szerzett vezetést a vendégeknak, majd Claros fél perccel később a saját kapujába találva egyenlített. Figueroa révén megvolt a vezetés a szünetben a vendégek számára, azonban Austin büntetőböl egyenlíteni tudott a második játékrészben. Jamaica utolsó lett nyeretlenül a hat fős kvartettben.

Panama - USA 2-3 (1-0)
G: Torres (18.), Tejada (83.) ill. Orozco (64.), Johannsson (90+2., 90+3.)

Panamának egyetlen egy sansza volt, le kellett győznie USA legjobbjait és Mexikó nem szerezhetett pontot. Mint azt tudjuk utóbbi sikerült, előbbi azonban nem. Torres góljával nagyon sokáig vezettek a hazaiak, majd a 64. percben Orozco egalizálta az állást. A vége igazi gólesőt és egy fantasztikus fordítást hozott. Tejada még a hazaiaknak szerzett vezetést, azonban USA nem adta fel (megtehették volna) és Johannsson révén a hosszabbításban egy percen belül gurítottak kettőt, ezzel megnyerve a meccset.

Az CONCACAF csoport állása:
1. USA 10 7 1 2 – 22 pont (15-8) – kijutott
2. Costa Rica 10 5 3 2 – 18 pont (13-7) – kijutott
3. Honduras 10 4 3 3 – 15 pont (13-12) – kijutott
4. Mexikó 10 2 5 3 – 11 pont (7-9) – pótselejtezős
5. Panama 10 1 5 4 – 8 pont (10-14) 
6. Jamaica 10 0 5 5 – 5 pont (5-13) 

Őszi Ádám

Véget értek az európai vb-selejtezők! - íme a kijutók és a pótselejtezősök listája

Európában kedd este véget ért a világbajnoki-selejtezősorozat, ezáltal pedig teljes képet kaptunk arról, hogy mely válogatottak lesznek ott Brazíliában 2014-ben, illetve kik azok, akik a pótselejtezőre készülhetnek és várhatják soros ellenfelüket. 

Az utolsó játéknap előtt öt válogatott (Németország, Hollandia, Svájc, Belgium és Olaszország) már kvalifikálta magát, ezáltal pedig négy hely maradt fenn, melyért ádáz küzdelem zajlott. Az illusztris társasághoz Oroszország, Bosznia és Hercegovina, Anglia és a címvédő Spanyolország csatlakozott, ezáltal pedig olyan országok szorultak pótselejtezős helyre, mint például Portugália vagy Franciaország.

Íme tehát a kilenc biztos európai résztvevő: Németország, Hollandia, Svájc, Belgium, Olaszország, Oroszország, Bosznia és Hercegovina, Anglia, Spanyolország.

Mivel 13 helyet kapnak az európai országok (ebből kilenc hely elkel a csoportelsők álltal) és kilenc csoport van ezért minden selejtezősorozatnak van egy óriási vesztese, egy válogatott, mely hiába lesz második kvartettjében nem pótselejtezhet, ott ugyanis csak nyolc együttesnek van helye, mivel négy kvalifikációs hely marad, melyért négy darab oda-visszavágós párharcot rendeznek. Értelemszerűen a kipottyanó válogatott az a csoportmásodik lesz, mely a legkevesebb pontot gyűjti és a csoportmásodikok közti összesített tabellán az utolsó kilencedik pozíciót foglalja el. Ennek a sorozatnak az óriási vesztese Dánia lett, az északiak óriásit küzdöttek, hajráztak, ám mindez kevésnek bizonyult.

Akik a pótselejtezőre készülhetnek: Görögország, Ukrajna, Portugália, Franciaország, Svédország, Izland, Horvátország, Románia.

Őszi Ádám