2013. március 6., szerda

Bajnokok Ligája: Az első félidőben biztossá tette továbbjutását a Juve

A kelták csapata nagyon nehéz, szinte már ledolgozhatatlan hátránnyal érkezett a párharc visszavágójára. Az első meccsen elszenvedett három gólos vereség sejteni lehetett, hogy döntő lesz, de csodák léteznek, ezt már többször láthattuk a fociban. Ez a nap azonban nem a csodákról szólt ma Torinóban, ahogy arra számítani lehetett az öreg hölgy könnyedén masírozott tovább a legjobb nyolcba. 

A Juventus Arénában 20:45 perckor felharsant a bírói síp,  Firat Aydinus a találkozó játékvezetője engedte útjára a két csapatot. A találkozó első percei többnyire a mezőnyjáték és az apró taktikai faltok domináltak. Az első lövésre egészen a 15. percig kellett várni, ekkor hazai részről Quagliarella szánta el magát lövésre, azonban Forster magabiztosan hárított. A labdát többet birtokolták a vendégek, ahogyan ez várható is volt, hiszen az idő őket sürgette, de nagy veszélyt nem jelentettek a hazai kapura, enyhe fölényük meddőnek bizonyult. A 18. percben villant az első lap, Peluso sárgult be, lapok tekintetében tehát megszerezte a vezetést a Juve. Az első vendég próbálkozásra a 21. percig kellett várni, ekkor Ledley lőtt, lövése azonban elkerülte a kaput. A 24. percben eldőlt a párharc, egy bal oldali lövés az érkező Matri elé pattant Forsterről, aki közelről a kapuba gurított (1-0).

Ezzel összesítésben 4-0 volt a zebráknak, ezt megfordítani már tényleg csak csodával lehetett volna. A 28. percben kis híján sikerült az egyenlítés, Commons  lövése pattant meg veszélyesen, az elvetődő Buffon óriási bravúrral nyúlt vissza, kezéről pedig szögletre pattant a labda. A 35. percben újabb nagy Celtic helyzet maradt ki, Samaras lőtte keresztbe a kapu előtt a játékszert, az érkező Hooper lemaradt, a labda pedig elgurult a kapufa előtt. A félidő vége előtt három perccel Kayal bólintott remekül, azonban gól nem született, nem sikerült az egyenlítés. Több nagy helyzete is akadt a keltáknak, azonban gólt nem sikerült szerezniük az első félidőben, a szünetben 1-0 állt az eredményjelzőn. Küzdött, hajtott a becsületéért a skót csapat, ez nagyon becsülendő...

A második játékrész elején, csak úgy mint az első félidőben Quagliarella szánta el lövésre magát, ám ezúttal sem született gól. Az 50. percben kis időre megállt a játék Matthews szorult ápolásra, sérülése pedig nem engedte a folytatását, így helyére Forrest érkezett. Az 58. percben Ambrose fejelhetett tisztán egy bal oldali szögletet követően, azonban maga elé fejelte a földre a labdát, mely így nem okozott gondot Buffonnak. Vendég oldalon Commons próbálkozott a 60. percben, lövése kaput talált, azonban gólt nem eredményezett, nem úgy a túloldalon öt perccel később, mikor Quagliarella talált a kapuba (2-0). 

Ezt követően is küzdött és hajtott a skót gárda a becsületgól megszerzéséért, előbb Commons újabb lövése kerülte el a kaput a 72. percben, majd pedig két perccel később blokkolták a védők próbálkozását. Ugyan abban a minutumban Hooper is próbálkozott, azonban lövése kaput sem talált. A mérkőzés a végére leült, a 83. percben egy Samaras próbálkozást jegyezhettek fel a statisztikusok, mely a reklámtáblát inkább veszélyeztette, mint a kaput. Három perccel a vége előtt a zebrák játékosa Pogba maradt a földön, ápolásra szorult, így a játék állt. Az utolsó nagy gólszerzési lehetőséget a hosszabbítás első percében jegyezhettük, egy Kayal lövést követően adódott nagy helyzet a hazai kapu előtt, gól azonban nem született és ez egyben azt is jelentette, hogy rúgott gól nélkül vesztette el a párharcot a Celtic. Összesítésben öt góllal nyert a Juve és ott van a legjobb nyolcban, míg a Celtic bár búcsúzott, de nincs miért szégyenkezniük, hiszen aki látta a két meccset az tudhatja, könnyen másként is alakulhatott volna...

Juventus - Celtic 2-0 (1-0)
Juventus Arena, 41000 néző
Vezette: Firat Aydinus (török)
Juventus: Buffon - Barzagli, Bonucci, Peluso (Asamoah 58.) - Pirlo ,(Giaccherini 68.) Vidal (Isla 66.) - Padoin, Pogba, Marrone - Quagliarella, Matri
Celtic: Forster - Izaguirre, Mulgrew, Wilson, Matthews (Forrest 52.) - Ledley, Commons (Lassad 72.), Wanyama (Ambrose 46.), Kayal - Szamarasz, Hooper
Gólszerző: Matri (24.), Quagliarella (65.) ill. -

Sárgalap: Paluso (18.) ill. Izaguirre (65.)

Továbbjutott a Juventus kettős győzelemmel 5-0-ás összesítéssel

Őszi Ádám

Barcelona: Vitcor Valdes négy meccset kapott


Az FC Barcelona hivatalos honlapján tette közzé, hogy a csapat első számú hálóőre Victor Valdes négy meccses eltiltást kapott, amiért a hétvégi Real Madrid elleni bajnokin inzultálta a játékvezetőt.

Mint ismeretes, a katalánok kapusa a mérkőzés lefújását követően jutott a kiállítás sorsára, ugyanis nem bírt az indulataival. Valdes a 93. percben elmulasztott, később a felvételek alapján jogosnak tűnő, ám meg nem adott büntetőt reklamálta a mérkőzést vezető Miguel Ángel Pérez Lasánál, aki felmutatta a piros lapot a Barca hálóőrének.

Így a következő négy bajnoki mérkőzésen Pinto állhat a katalánok kapujában.

Őszi Ádám

Roberto Carols:"A Barcelona még mindig a legjobb csapat Európában..."

A Real Madrid 39 esztendős korábbi ex-játékosa Roberto Carlos úgy véli, hogy még mindig a korábbi rivális FC Barcelona Európa legjobb klubcsapata. Furcsa ezt az ő szájából hallani, azt gondolná az ember, hogy köti a múlt és a szív a királyiakhoz. Ez így is van, csupán nem elfogult a 125-szörös brazil válogatott védő, aki jelenleg az Anzhi szakmai stábjában dolgozik. Nyilatkozatában Carlos azt is kiemelte, hogy a Milan elleni Bajnokok Ligája visszavágó nem lefutott... 


"A Barcelona még mindig a legjobb csapat Európában. A vezetőedzőjük (Tito Vilanova) hiányzása ellenére erős maradt a csapat, nem lehet őket három vesztes meccs után leírni. Úgy vélem, hogy a Milan ellen meg tudják fordítani a dolgok állását. A probléma az a Barcelonánál, hogy hosszú ideje együtt játszanak, és emiatt jelen van a mentális fáradtság. Mindazonáltal továbbra is számolni kell velük, és remélem, mihamarabb visszatérnek a jó formájukhoz." - mondta Roberto Carlos az AS-nek.

Őszi Ádám

Diego Simeone hosszabbított, marad az Atletico trénere - hivatalos

Több hír felreppent az utóbbi időben, hogy az Atletico Madrid sikeredzője Diego Simeone a szezon végén távozik a matracosok kispadjáról. Az argentin tréner válogathat a lehetőségek közül, azonban egyenlőre nem kér azokból, hiszen aláírta új kontraktusát jelenlegi klubjával, mely 2017-ig szól. 

Ez persze nem jelenti azt, hogy a tréner ki is tölti azt, viszont jelenlegi távozását feledteti. Ezzel a szakember, aki 2011 végén vette át a fővárosi klubot jelezte, hogy a megkezdett munkának nincs vége, tervei vannak még a matracosokkal.

Ami a klubnál való tartózkodását és eredményeit illeti, eme rövid idő alatt nagyon szépnek és ígéretesnek mondható, hiszen tavaly Európa Ligát nyert a csapat, majd pedig a Chelsea legyőzésével az Európai Szuperkupát is elhódították. Ami a jelenlegi szezont illeti, a klub remekel a bajnokságban, a városi és ősi rivális Real Madridot megelőzve a tabella második fokán állnak, míg a spanyol kupában az előbb említett riválissal döntőznek majd. Idén az Európa Liga már nem jöhet össze, a Kazany nemrégiben búcsúztatta a csapatot.

A nagy kérdés, hogy lesz-e pénz erősítésre, vagy kénytelen lesz a csapat megválni legnagyobb értékeitől, mint például Falcaótol, akit fél Európa magáénak szeretne...

Őszi Ádám 

CR7: " Ez egy különös érzés... "

Tegnap este Cristiano Ronaldo visszatért korábbi sikerei színhelyére az Old Trafford gyepére. Meze nem vörösen izzott és nem is United címer volt rajta, hanem zöld és egy királyi jel a mellén. Érzelmekkel teli este lehetett ez a portugál klasszis számára, hiszen a felé áradó szeretet évek alatt sem lett tova.  

"Végeztem a dolgomat, hozzásegítettem a Real Madridot a győzelemhez. Nagyon boldog vagyok, de különös érzés" - mondta a TVE-nek Ronaldo, aki eldöntötte a párharc sorsát.

"Sok éven át játszottam a Manchester Unitednél, és ha egy nap a Real Madriddal nézek szembe, ugyanilyen érzés lesz bennem. Az, hogy ilyen jól fogadtak, nagyon különleges a számomra, és ez egy hazaérkezés volt. Boldog vagyok, de szomorúságot is érzek a Manchester United miatt. Nem ünnepeltem tiszteletből." - fejezte be mondandóját Cristiano.

Őszi Ádám