2013. augusztus 30., péntek

Sorsoltak az Európa Ligában, íme a csoportbeosztás

Pénteken Monacóban, a Grimaldi Forumban  13 órás kezdettel kisorsolták  a labdarúgó Európa Liga főtáblájának csoportbeosztását. A 48 érdekelt klubot 12 csoportba osztották be, minden kvartett négy klubnak adott "otthont". 

A végleges kalapbeosztás  csak az utolsó pillanatokban készült el, ugyanis a Besiktas és a Fenerbahce kizárása egyenes utat adott a Tromsö és a szerencsés APOEL számára. Utóbbi csapat a kiesők közül sorsolás útján jutott ismét lehetőséghez, míg az Alkmar a tegnapi stadionevakuációt követően délelőtt vívta ki a részvétel jogát.

Hét klub alanyi jogon került a főtáblára, míg kilencen a Bajnokok Ligája selejtezőinek veszteseként érkeztek, a többi együttes selejtező útján vívta ki a csoportkör jogát.

Európa Liga
Íme a mezőny és a kalapok:

1. Kalap: Valencia (spanyol), Olympique Lyon (francia), Tottenham Hotspur (angol), Dinamo Kijev (ukrán), PSV (holland), Bordeaux (francia), Rubin Kazany (orosz), Sevilla (spanyol), Standard Liege (belga), Fiorentina (olasz), Lazio (olasz), AZ Alkmaar (holland) 

2. Kalap: APOEL (ciprusi), PAOK (görög), Salzburg (osztrák), Genk (belga), Dinamo Zagreb (horvát), Dnipro (ukrán), Trabzonspor (török), Anzsi Mahacskala (orosz), Real Betis (spanyol), Wigan Athletic (angol), Swansea City (angol), Freiburg (német)

3. Kalap: Eintracht Frankfurt (német), Vitória Guimaraes (portugál), Legia Warszawa (lengyel), Maccabi Haifa (izraeli), Rapid Wien (osztrák), Pacos Ferreira (portugál), Estoril (portugál), Sheriff Tiraspol (moldovai), Csornomorec Odessa (ukrán), NK Maribor (szlovén), Kubany Krasznodar (orosz), Elfsborg (svéd)

4. Kalap: Maccabi Tel-Aviv (izraeli), Slovan Liberec (cseh), Thun (svájci), Zulte Waregem (belga), Apollon Limasszol (ciprusi), St. Gallen (svájci), Esbjerg (dán), NK Rijeka (horvát), Pandurii (román), Ludogorec (bolgár), Sahtyor Karagandi (kazah), Tromsö (norvég)

A csoport: Valencia, Swansea City, Kubany Krasznodar, St, Gallen
B csoport: PSV, Dinamo Zagreb, Csornomorec Odessa, Ludogorec
C csoport: Standard Liege, Salzburg, Elfsborg, Esbjerg
D csoport: Rubin Kazany, Wigan Atletic, Maribor, Zulte Waregem
E csoport: Fiorentina, Dnipro, Pacos Ferreira, Pandurii
F csoport: Bordeaux, APOEL, Eintracht Frankfurt, Maccabi Tel-Aviv 

G csoport:  Dinamo Kijev, Genk, Rapid Wien, Thun 
H csoport: Sevilla, Freiburg, Estoril, Slovan Liberec
I csoport: Lyon, Real Betis, Vitória Guimaraes, Rijeka
J csoport: Lazio, Trabzonspor, Legia Warszawa, Apollon Limasszol
K csoport: Tottenham, Anzsi, Sheriff Tiraspol, Tromsö
L csoport: AZ Alkmaar, PAOK, Maccabi Haifa, Sahtyor Karagandi

Őszi Ádám

Arsenal: több mint két hónapra dőlt ki a gólvágó

Igaz feljutott a Bajnokok Ligája főtáblájára az Arsenal, a csapat azonban elvesztette német gólvágóját Lucas Podolski személyében, aki súlyos sérülést szenvedett, így sokáig csak kívülről nézheti majd a társakat. 

A részletes orvosi vizsgálatokat követően kiderült, hogy Podolski térdínhúzósást szenvedett, melyből a felépülés nem megy túl gyorsan. A becslések szerint a német támadóra 8-10 hetes kivárás vár.

A hírt a csapat vezetőedzője Aresene Wenger is megerősítette a klub hivatalos honlapján - "Lukas Podolski 8-10 hétre esett ki."

Ez nagy érvágás lehet, hiszen az eddigi négybajnoki gólból kettőt Podolski jegyzett. Ezzel sokkal nagyobb feladat hárul majd a francia Giroudra, aki szintén két gólos. 

Ez a sérülés pedig nagyban befolyásolhatja azt, hogy Podolski ott lesz-e a jövő évi világbajnokságon. Korábban hallani lehetett, hogy a válogatott csatár képes lett volna hazaigazolni, csak hogy jobban szemelőtt legyen.

Őszi Ádám

Európa Liga: íme a kalapok, de még nem minden tiszta a sorsolás előtt

Az ember azt gondolná, hogy a sorsolás délelőttjén már mindent lehet tudni, azonban ez korántsem így van, ugyanis egy félbeszakadt találkozó és a két kizárásra kerülő török klub még átrendezte, sőt még most is alakítja a kalapokat. Az Európa Liga főtáblájának sorsolását Monacóban 13:00-kor tartják. 

Tegnap este félbeszakadt az AZ Alkmar és a görög Atromotis együttesének párharca, melyet ma 11 órától folytatnak. A meccs az 55. perctől folytatódik, csupán ezt követően tudhatjuk meg melyik csapat jut a főtáblára és ez miként variálja át a kalapokat.  

Nem csupán ez az egy tényező befolyásolta a dolgokat, ugyanis a Fenerbahce és a Besiktas együttese is a kizárás sorsára jutott a nemzetközi porondról, ezért helyükre másik csapatok léphettek. A Besiktast a Tromsö együttese helyettesíti, az a csapat, melyet a törökök kiejtettek, míg a Bajnokok Ligája selejtezőjéből kieső és érkező Fenerbahce helyéről sorsolás döntött, a szerencsés nyertes pedig a ciprusi APOEL lett.

Európa Liga
Íme a mezőny és a kalapok: (sorsolás: Monaco, péntek, 12.45 óra)

1. Kalap: Valencia (spanyol), Olympique Lyon (francia), Tottenham Hotspur (angol), Dinamo Kijev (ukrán), PSV (holland), Bordeaux (francia), Rubin Kazany (orosz), Sevilla (spanyol), Standard Liege (belga), Fiorentina (olasz), Lazio (olasz), Tromsö (norvég)*

2. Kalap: PAOK (görög), Salzburg (osztrák), Genk (belga), Dinamo Zagreb (horvát), Dnipro (ukrán), Trabzonspor (török), Anzsi Mahacskala (orosz), Real Betis (spanyol), Wigan Athletic (angol), Swansea City (angol), Freiburg (német)*, Eintracht Frankfurt (német)*

3. Kalap: Vitória Guimaraes (portugál), Legia Warszawa (lengyel), Maccabi Haifa (izraeli), Rapid Wien (osztrák), Pacos Ferreira (portugál), Estoril (portugál), Sheriff Tiraspol (moldovai), Csornomorec (ukrán), NK Maribor (szlovén), Kubany Krasznodar (orosz), Elfsborg (svéd)*

4. Kalap: Maccabi Tel-Aviv (izraeli), Slovan Liberec (cseh), Thun (svájci), Zulte Waregem (belga), Apollon Limasszol (ciprusi), St. Gallen (svájci), Esbjerg (dán), NK Rijeka (horvát), Pandurii (román), Ludogorec (bolgár), Sahtyor Karagandi (kazah)

A csillaggal (*) jelölt klubok kalapbeosztása még nem biztos, ugyanis az AZ (holland)–Atromitosz (görög) párharc győztese valahova beékelődik majd, míg az APOEL-ről sem lehet tudni, hogy hova kapja besorolását. Az átszerveződés négy csapatot érinthet.

Őszi Ádám

2013. augusztus 29., csütörtök

Európa Liga: Felemás orosz szereplés a játéknap nyitányán

Két orosz honban megrendezésre kerülő visszavágóval kezdődött az Európa Liga rájátszásának csütörtöki napja. A szereplés felemásra sikeredett, hiszen egyik klubcsapatuk feljutott a főtáblára, míg a másik kudarcot vallott és búcsúzni kényszerült Európától. 

Rubin Kazan - Molde 3-0 (1-0)
G: Prudnikov (33.), Eremenko (50.), Azmuoun (84.) ill. -
Továbbjutott: a Rubin Kazan kettős győzelemmel 5-0-ás összesítéssel

Már az első meccsen aratott 2-0-ás idegenbéli diadalával jelezte a Rubim, hogy nem szeretnének idén lemaradni Európáról, ezt pedig hazai pályán is gyorsan leszögezték. A mezőnyben egyenrangúnak bizonyultak a felek, azonban sokkal többet és veszélyesebben próbálkozott a Robin, melynek eredménye képen Prudinkov a 33. percben megszerezte a vezetést, ezzel pedig pontot tett a továbbjutás kérdésére. A fordulást követően újabb Kazany gól következett Eremenko vette be a norvég ellenfél kapuját, majd pedig Ryazantsev rontott büntetőt három perccel később. A 84. percben Azmuoun feltette az i-re a pontot, ezzel pedig a Rubin Kazan kiütötte a Molde együttesét a nemzetközi porondról.

Szpartak Moszkva - St. Gallen 2-4 (1-3)
G: Özbiliz (1.), Movsisyan (83.) ill. Karanovic (17., 32.), Rodriguez (36.), Janjatovic (88.)
Továbbjutott: a St. Gallen együttese 5-3-as összesítéssel

A Svájcban elért 1-1-es döntetlent követően hazai pályán szinte kötelező jellegűnek tűnt a Szpartak Moszkva továbbjutása, ám nem így lett. Repülőrajtot vett a moszkvai klub, mely már az első percben megszerezte a vezetést az öltözőben ragadó vendégekkel szemben. Ezt követően megrázták magukat a Gallen játékosai és húsz perc alatt bedarálták vendéglátójukat Karanovic duplájával, illetve Rodriguez találatával. Az érdemi rész ekkor eldőlt, hiszen a továbbjutáshoz három gól kellett volna a Szpartaknak, ez azonban a mutatott játéktól nagyon messze állt. A vége előtt hét perccel sikerült a szépítés, de öt percel később jött a válasz, ezzel pedig idegenben diadalmaskodott a St. Gallen 4-2-re, mellyel borítva a papírformát bejutott a főtáblára.

Ezzel felemás orosz szereplést könyvelhetünk el, a mérleg nyelve pedig késő este billen majd el, mikor is a Kuban Krasnodar a Feyenord vendégeként szerepel majd egy gólos előnnyel.

Őszi Ádám

Bajnokok Ligája: íme a csoportbeosztás! - ismerős párharcokra készülhet a Barca és a Real

Monacóban a Grimaldi Forumban kisorsolták a 2013/2014-es Bajnokok Ligája főtáblájának csoportbeosztását, mely igen pikáns csoportokat és párharcokat szült.  

Az idei esztendő fináléjának a nagykövete nem más, mint a portugál legenda Lius Figo. Ez nem csoda, hiszen a döntőnek, majd a lisszaboni Estádio da Luz ad otthont. A sorsolás ezúttal sem telhetett volna el Gianni Infantino az UEFA főtitkára nélkül. Segítője pedig Giorgio Marcetti volt.

Magyar szempontból mondhatni kedvező sorsolást kapott a Schalke együttese, mely jó eséllyel pályázhat a Chelsea mögött a csoport második helyére. Szalai Ádám a válogatott meccset követően ismét Romániába látogathat majd, hiszen egy csoportba kerültek a Steaua együttesével. Megyeri Balázs csapata az Olympiakosz egy rendkívül kiegyenlített csoportba került, ahol a legerősebbnek a PSG tűnik.

Igen ismerős párharcokat vívhat majd a Barcelona és a Real Madrid együttese egyaránt, míg az F jelű kvartettben óriási küzdelemre számíthatunk. A Manchester City a Bayern München csoportjában harcolhatja ki a továbbjutást, idén talán sikerül, ezúttal a Plzen ás a CSZKA csapatát kellene minimum maguk mögött tudni. Az 'A' csoportról se feledkezzünk meg, ahol a Shatar bejelentkezne a csoportelsősségért, de ehhez lesz pár keresetlen szava a United és a Sociedad együttesének egyaránt.

1. kalap: Bayern München, Barcelona, Chelsea, Real Madrid, Manchester United, Arsenal, Porto, Benfica

2. kalap: Atlético Madrid, Sahtar Doneck, Milan, Schalke, Marseille, CSZKA Moszkva, PSG, Juventus

3. kalap: Zenit, Manchester City, Ajax, Borussia Dortmund, Basel, Olympiakosz, Galatasaray, Bayer Leverkusen

4. kalap: Köbenhavn, Napoli, Anderlecht, Celtic, Steaua Bucuresti, Viktoria Plzen, Real Sociedad, Austria Wien

Íme a Bajnokok Ligája 2013/2014-es szezonjának csoportbeosztása:

A csoport: Manchester United, Sahtar Doneck, Bayer Leverkusen, Real Sociedad
B csoport: Real Madrid, Juventus, Galatasaray, Köbenhavn
C csoport: Benfica, PSG, Olympiakosz, Anderlecht
D csoport: Bayern München, CSZKA Moszkva, Manchester City, Viktoria Plzen

E csoport: Chelsea, Schalke, Basel, Steaua Bucuresti
F csoport: Arsenal, Marseille, Dortmund, Napoli
G csoport: Porto, Atlético Madrid, Zenit, Austria Wien
H csoport: Barcelona, AC Milan, Ajax, Celtic

Őszi Ádám

A FociClub.hu szerkesztősége is sorsolt! - Íme a BL csoportbeosztása

Elkészült a Bajnokok Ligája 2013/2014-es idényének csoportbeosztása. Ez persze nem az igazi beosztás, csupán tartottunk egy házi sorsolást, hiszen kíváncsiak voltunk mi jön ki ha mi sorsoljuk össze a kalapokat, csapatokat. 

Nos, az eredmény lentebb látható, nálunk az E jelű kvartett lett idén a halálcsoport, mely nehezebbre nem is sikerülhetett volna. Szemezgessetek, csipegessetek, aztán este meglátjuk a valódi sorsoláson mi lesz. Kíváncsiak vagyunk, hogy lesz-e esetleg valami egyezés a két sorsolásban. 

A rendes sorsolás 17:45-kor lesz, és az Eurosport élőben közvetíti az eseményt!

A csoport: Real Madrid, Juventus, Basel, Austria Wien
B csoport: Chelsea, Atletico Madrid, Bayer Leverkusen, Steaua Bucuresti 
C csoport: Bayern München, Sahtar Doneck, Zenit, Celtic
D csoport: Porto, Schalke, Manchester City, Köbenhavn

E csoport: Arsenal, AC Milan, Dortmund, Real Sociedad
F csoport: Benfica, PSG, Olympiakosz, Viktoria Plzen
G csoport: Manchester United, CSZKA Moszkva, Ajax, Napoli
H csoport: Barcelona, Marseille, Galatasaray, Anderlecht

Őszi Ádám

Tottenham: válogatott védő érkezett 10 millió euróért - hivatalos

A Bajnokok Ligája főtáblájára jutó román bajnok Steaua Bucuresti elengedte egyik legnagyobb gyöngyszemét, és egyben a védelem tengelyét. A Spurs megfizette az árát. 

Vlad Chiriches neve igen ismerősen csenghet számunkra, ugyanis a román válogatott védelmének oszlopáról beszélünk, és bizony nemzeti csapatunk támadóinak nem egyszer gyűlt meg a baja a 23 esztendős középső védővel. A Tottenham vezetőségének igen csak megtetszett a fiatal román játéka, így megtette ajánlatát, melyre a Steaua rábólintottak. A 8 millió euróra taksált Vlad 10 milliót ért meg a Tottenham csapatának, melyet  új szerződése szerint 2018. nyaráig erősít majd Chiriches.

Ami Vlad eddigi karrierjét illeti, karrierjét az Ardealul Cluj csapatában kezdte, majd pedig lecsapott rá a Benfica. A felnőtt csapathoz nem került fel, és hazaszerződött. Első felnőtt profi klubja az International volt, melyben kettő szezont húzott le, s továbbállt a Pandurii csapatához. A Steaua 2012-ben szerződtette és azóta a csapat gyöngyszemévé vált egészen mostanáig. A román nemzeti csapatban eddig 20 alkalommal szerepelt, és minden bizonnyal ott lesz a magyarok elleni selejtezőmeccsen.

Őszi Ádám

Angol Ligakupa: Sikeres hadjáraton a PL csapatok

Szerda este 20:45-kor folytatódott az Angol Ligakupa második fordulója. A szigetországban hét találkozót rendeztek és az Everton kivételével minden elsőosztályú csapat megúszta a túlórát és továbblépett. 

A keddi játéknappal ellentétben szerdán kevésbé ficánkoltak az alacsonyabb osztályú együttesek. A Cardiff, Aston Villa, Newcastle United trió kapott gól nélkül hozta le meccsét, míg a Stoke azért engedett egyet ellenfelének. Így tett az Everon is, mely ráfázott, hiszen ez túlórát jelentett a számukra. A megmentő a hosszabbításban Fellaini volt, aki a 115. percben tett arról, hogy ne a büntetők döntsenek. A PL feljutásra pályázó Nottingham a Milwall együttesét győzte le szintén túlórában, míg a feljutásról tavaly az utolsó pillanatban lecsúszó Watford könnyedén hozta meccsét.

Angol Ligakupa; 2. forduló
Accrington – Cardiff 0-2
Aston Villa – Rotherham 3-0
Everton – Stevenage 2-1 - hosszabbítást követően
Morecambe – Newcastle 0-2
Nottingham – Milwall 2-1 - hosszabbítást követően
Stoke – Walsall 3-1
Watford – Bournemouth 2-0

Őszi Ádám

Bajnokok Ligája: íme a 32-es mezőny és a kalapok! - este sorsolás

Szerda késő este véglegessé vált a Bajnokok Ligája főtáblájának mezőnye, így most mindenki arra vár, milyen csoportbeosztást kap kedvenc csapata.  

Emlékezhetünk, tavaly a Real Madrid, Manchester City, Dortmund, Ajax trióra és most is bátran állíthatjuk a négy kalapra tekintve, hogy bizony könnyen előfordulhat egy hasonló csoport idén is. 

Az első kalapban csupa nagy nevek találhatóak, talán a két portugál csapat a Porto és a Benfica lóg ki, ám annak ismeretében, milyen eredményeket értek el az utóbbi években panaszra nem lehet ok. Természetesen mindenki szívesebben látja majd őket a csoportjában, mint a címvédő Bayernt, vagy az angol és spanyol gigászokat.

A második kalapban is elég díszes társaság gyűlt össze, hiszen itt található a BL álmokat szövő PSG, az AC Milan és nem utolsó sorban a Bayern Münchent elkerülni igyekvő Juventus. Az ukrán fekete lovat a Shakhtar Donetsk együttesét a Chelsea mindenképpen elkerülné, hiszen tavalyról nem éppen szép emlékeket őriz, bár egy méltó visszavágás helyre rakhatná a srácok lelkét. Emellett ott az Atletico és a Szalai Ádámmal felálló Scahle együttese, no meg a Marseille.

A harmadik kalapban a két nagyágyú egyértelműen a Manchester City és a Dortmund és ez garantálja azt, hogy egy halálcsoport biztosan létrejön majd. A színvonal itt már azért alább ereszkedik, ezzel nem megbántva senkit, de a több klub is biztosan okoz majd kellemes meglepetéseket. Kíváncsian várjuk a szárnyaló Zenit idei szereplését, hiszen ők mindig akkora elánnal futnak neki, de a végére kőfalba ütköznek.
Aztán itt van a United réme a Basel, vagy például a Megyeri Balázst éppen megint kispadra küldő görög bajnok Olympiakosz. Emellett kíváncsisággal tölt el mindenkit, hogy vajon a Leverkusen és a Galata milyen teljesítményre lesz majd képes.

A negyedik kalapban is van kitől tartani, hisze a Napoli együttesét inkább elkerülnék a nagyok és utaznának cseh, román, belga, dán vagy osztrák honba. A Real Sorciedad kilenc ezstendőt követően megint főtáblás és kiváló formát mutat, míg a Celtic hatalmas rutinjának köszönhetően mumusnak számít, hiszen bárki legyen az ellenfél egy-egy meglepő siker mindig becsúszik, emlékezzünk például tavaly a Barca verésre.

Ne feledjétek este sorsolás 17:45 Eurosport!

1. kalap: Bayern München, Barcelona, Chelsea, Real Madrid, Manchester United, Arsenal, Porto, Benfica

2. kalap: Atlético Madrid, Sahtar Doneck, Milan, Schalke, Marseille, CSZKA Moszkva, PSG, Juventus

3. kalap: Zenit, Manchester City, Ajax, Borussia Dortmund, Basel, Olympiakosz, Galatasaray, Bayer Leverkusen

4. kalap: Köbenhavn, Napoli, Anderlecht, Celtic, Steaua Bucuresti, Viktoria Plzen, Real Sociedad, Austria Wien

A Bajnokok Ligája nemzetenkénti felosztása::
Anglia: Chelsea, Manchester United, Arsenal, Manchester City
Spanyolország: Barcelona , Real Madrid, Atletico Madrid, Real Sociedad
Németország: Bayern München, Schalke, Dortmund, Bayern Leverkusen
Olaszország: AC Milan, Juventus, Napoli
Portugália: Porto, Benfica
Franciaország: PSG, Marseille
Oroszország: CSZKA Moszkva, Zenit
Ukrajna: Sahtar Doneck
Hollandia: Ajax
Svájc: Basel
Görögország: Olympiakosz
Törökország: Galatasaray
Dánia: Köbenhavn
Belgium: Anderlecht
Skócia: Celtic
Románia: Steaua Bucuresti
Csehország: Viktoria Plzen
Ausztria: Austria Wien

Őszi Ádám

2013. augusztus 28., szerda

Parmába igazolt a Kaposvár légiósa!

Lazarosz Fotiasz elhagyja Kaposvárt, a görög légiósra ugyanis a Serie A-ban szereplő Parma figyelt fel és nem sokáig tétlenkedett. 

Érdekesség, hogy a 2012-2013-es szezon tavaszán érkező 24 esztendős középső védő csupán egy percet szerepelt az első csapatnál, tavaly a Fradi ellen a 89. percben küldte pályára őt Prukner László vezetőedző. Ellenben az NB II-ben igen jelentős szerepet töltött be a somogyiak második csapatánál, ahol 13 meccsen játszott mindannyiszor kezdőként.

A hírt az nso.hu hozta le, a somogyi együttes honlapján még nem írtak a transzferről, illetve annak esetleges részleteiről.

Érkezők: Albert Ádám (Egri FC), Stjepan Babic (horvát, legutóbb NK Rudes – Horvátország), Andrei Coroian (román, FC Bihor – Románia), Luka Dominic (horvát, szabadon igazolható), Iulian Petrache (román, FC Bihor – Románia), Adrian Markus (román, FC Bihor – Románia), Marko Ranilovic (szlovén, Ferencváros), Zámbó Bence (Győri ETO, kölcsön után végleg)

Távozók: Hegedűs Dávid (Mezőkövesd), Lubos Hajdúch (szlovák, Puskás Akadémia FC), Nikola Safaric (horvát, Zavrc – Szlovénia), Pedro Petrazzi (brazil, Levadiakosz – Görögország), Lazarosz Fotiasz (görög, Parma – olasz)

Őszi Ádám

Gyász és vérző Fradi szív: elhunyt a legidősebb magyar válogatott labdarúgó

A Ferencváros labdarúgócsapata hivatalos honlapján tudatta a szomorú hírt, mely szerint elhunyt a klub egykori kiválósága, legendája Gyetvai László. 

Az egykoron kiváló balszélső 1918. december 11-én látta meg a napvilágot Zólyom városában. Az élete lett a Ferencváros és klubhűsége mindvégig kitartott, szíve csak szeretett csapatáért élt. Mindössze 15 esztendősen került a klubhoz és négy esztendővel később már a felnőtt csapatban rúgta a bőrt. Tizenegy esztendőn keresztül szolgálta az FTC együttesét, melynek mezét 230 alkalommal öltötte magára, az ellenfelek kapusai pedig 83 alkalommal szedték ki  lövéseit a hálóból. Összesen 3 magyar bajnoki címet és ugyanennyi kupagyőzelmet ért el a csapattal.  Emellett Gyetvai tagja volt a Közép-Európai  Kupát nyerő csapatnak.

Esztendők óta a legidősebb labdarúgó volt hazánkban, aki valaha  magára ölthette a címeres mezt. Mindezt 17 alkalommal tehette meg és 3 ízben eredményes is tudott lenni. 1974-ben megkapta az FTC örökös bajnoka elismerést.

Gyetvai Lászlót 94 esztendős korában szólította magához az úr. Nyugodjék békében!

A FociClub.hu vezetősége és olvasói nevében ezúton nyílvánítjuk részvétünket!

Őszi Ádám

Angol Ligakupa: Ficánkoló kicsik, továbbjutó nagyok - eredmények egy helyen

Kedd este Angliában az Arsenal Bajnokok Ligája párharca mellett sok helyen máshova szegeződött a figyelem, ugyanis dübörög a Ligakupa, mely a második fordulónál tart. Több alacsonyabb osztályú klub ficánkolt, azonban így vagy úgy egy kivételével minden elsőosztályú klubnak sikerült kivívnia a továbbjutás jogát. Nem úgy Bogdán Ádám második ligás csapatának a Boltonnak, mely elbukott. 

Igazi gólzáport aposztrofálhatunk ha rátekintünk az eredményekre és bizony a kiscsapatok is kitettek magukért, több ízben túlóráztatták, vagy éppen egészen a büntetőkig hajtották magasabban rangsorolt ellenfelüket.

A Sunderland kis híján hazai pályán bukott el, ugyanis harmadik ligás ellenfele a Milton 0-2-re is vezetett ás bizony a 87. percig kellett várni az egyenlítésre. Ezt követően azonban beindult a gépezet, elfáradt a Milton és a 89., illetve a 96. percben is beszedtek egy találatot, így ránézésre könnyed Sunderland győzelem született, de közel sem így történt.

Az egyetlen elsőosztályú kieső az újonc Crystal Palace volt, mely a Champoinship tavalyi búcsúzójától, az immáron harmadik ligás Bristol City-től kapott ki. Simán hozta meccsét a Southamton és a WBA, a Norwich pedig egy kilenc gólos meccsen 6-3-al diadalmaskodott. A West Ham szerény egy gólos győzelemmel lépett a következő körbe

Túlórára kényszerült azonban a Fulham, Liverpool, Hull City elsőosztályú trió, azonban mindhárom együttes sikerrel vívta meg a ráadást. A pool kettőt hintett a hosszabbításban, míg a Hull egyet, a Fulham pedig büntetőkkel vívta ki a 3. forduló jogát.

Bogdán Ádám csapata a Championshipben szenvedő Bolton a Ligakupában sem menetel tovább, ugyanis a harmadik ligás Tranmere Rovers büntetőkkel nyert.

Igazán érdekes meccset hozott a Yeovil Town - Birmingham City összecsapás, ahol a hazaiak jogtalanul, pimaszul mentették hosszabbításra a meccset. Ezt hagyták törleszteni a ráadásban, alias engedtek egy gólt a Birmingham-nek, így büntetők következtek a végén és kiesés a Town javára. Vitatott a dolog, sportszerűség-e vagy sem, mindenki keressen rá akit érdekel és döntse el maga.

Angol Ligakupa; 2. forduló:

Carlisle United - Leicester City 2–5
Doncaster Rovers - Leeds United 1–3
Sunderland - Milton Keynes Dons 4–2
Bristol City - Crystal Palace 2–1
Barnsley - Southampton 1–5
Burton Albion - Fulham 2–2 – 11-esekkel 6–7
Burnley - Preston North End 2–0
Liverpool - Notts County 4–2 – h. u.
Norwich City - Bury 6–3
Leyton Orient - Hull City 0–1 – h. u.
West Ham United - Cheltenham Town 2–1
Yeovil Town - Birmingham City 3–3 – 11-esekkel 2–3
Derby County - Brentford 5–0
Queens Park Rangers - Swindon Town 0–2
Tranmere Rovers - Bolton Wanderers 1–1 – 11-esekkel 4–2
Peterborough United - Reading 6–0
Huddersfield Town - Charlton Athletic 3–2
West Bromwich Albion - Newport County 3–0

Ma játsszák:
Accrington - Cardiff 20:45
Aston Villa - Rotherham 20:45
Everton - Stevenage 20:45
Morecambe - Newcastle 20:45
Nottingham - Milwall 20:45
Stoke - Walsall 20:45
Watford - Bournemouth 20:45

Őszi Ádám

2013. augusztus 27., kedd

Barcelona: közel 100 millió ütheti a klub markát

Igen jó megállapodást kötött a Barcelona labdarúgócsapata mezszponzorával a Qatar Airwaysel, mely a következő három esztendőben minimum 96 millió eurót fizet a katalán klubnak. 

A megállapodás már korábban megkötetett, azonban a hivatalos procedúrára csupán most került sor. A szerződés 2016 június 30-ig köttetett, mely alatt az arab légitársaság közel 100 millió eurót csenget le a Barcelona kasszájába.

"Ez minden idők legnagyobb mezszponzori megállapodása. A következő években 30.5, 32 és 33.5 millió eurót kapunk. Emellett egy ötmillió eurós bónusz is jár, amennyiben megnyerjük a Bajnokok Ligáját, és mi hiszünk benne, hogy ez sikerül a következő három idényben." - mondta  Javier Faus, a Barcelona gazdasági alelnöke.

Őszi Ádám


Casillas a számkivetett! - "Diego jól játszik, csak ennyiről van szó..."

Az első fordulót követően a második fordulóban sem változott semmi a Real Madrid kapujában, a gólvonalon továbbra is Diego López áll, a frissen kinevezett vezetőedző Carlo Ancelotti pedig kifejezetten bízik a portásban. Hogy hova vezet ez? Az átigazolási piac zárásáig sok minden kiderülhet... 

A Real Madrid szenvedve de 1-0-ra megverte a Granada együttesét, a kapuban helyet foglaló portás pedig gól nélkül hozta le a soros bajnokit. Az újságírók természetesen egyből az edzőnek szegezték a már szokásos kérdést melyre a válasz a következő volt - "Diego védett az első és a második meccsen. Jelenleg jól játszik, mindössze ennyi történik, semmi többről nincs szó".

Ezzel pedig kijelenthetjük, hogy az Ancelotti vezette Real Madrid elsőszámú hálóőre López, míg Casillas másodikká avanzsálódott. Ez pedig a hálóőr eligazolásához vezethet, hiszen aligha szeretné legszebb éveit a padon tölteni a világ egyik ha nem a legjobb hálóőre.

Iker Casillas egy srác, aki már 9 éves kora óta szolgálja a Real Madrid együttesét, végigjárta az összes ranglétrát és immáron 1999 óta ő a világ valaha volt legsikeresebb klubjának hálóőre. Egy élő legenda, egy kapus akit mindenki kirobbanthatatlannak hitt, a szurkolók kedvence. Nos, most 32 esztendős az életét szentelte a Real Madrid együttesének, most pedig leszorult a tróntól. Lehet keresni, találgatni az okokat de nem érdemes, nem mi fogjuk ezt kideríteni.

Egy biztos, Casillas őgy érezheti magát, mint egy számkivetett, a labda pedig már lehet az ő szemében is "Wilson. Nos, többször lehetett hallani a váltásról, mely szinte elképzelhetetlen, még ezen tények hallatán is, azonban Barcelonában kapust keresnek, a harag, a düh pedig nagy úr, így Casillas és a Barcelona nevét egyre többször összekötik. Egyes források szerint a katalánok már meg is környékezték a kiváló hálóőrt...

Hogy mi lesz? A jövő zenéje, egy biztos, hogy López élvezi a bizalmat és jelenleg nem sok esély van arra, hogy Casillas tétmeccsen a Bernabeu gyepén a kapuban találja magát...

Őszi Ádám

Belga válogatott védővel erősíthet az Arsenal

Toby Alderweireld neve ismerősen csenghet a holland futball szerelmeseinek számára, főleg azoknak, akik az Ajax együttesének szurkolótáborát erősítik. A 24 esztendős belga válogatott védő ugyanis már 2008 óta erősíti a holland klub első csapatát, most pedig úgy fest elérkezett a váltás ideje. 

A fiatal középső védő már jelezte a távozási szándékát, a klub azonban ragaszkodik a játékos kivásárlási árához, mely nem is olyan magas, csupán 7 millió euró. Ha azt nézzük piaci ára 10 millióra rúg, akkor elkönyvelhetjük, hogy igen csak jó üzletet csinálhat az a klub, mely elcsábítja őt hollandiai székhelyéről. Persze ezek csak számok, de ha valaki tisztában van Toby képességeivel, akkor tudja miről van szó.

A regnáló holland bajnok alapembere, a védelem tengelyét képezi az új szezonban lejátszott 6 meccsből pedig mind a hatot végig a pályán töltötte. Egy kérője már akadt a nyáron, az Atletico Madrid szerette volna magához csábítani, azonban nem voltak hajlandók kifizetni a kivásárlási árat, így az üzlet dugába dőlt.

Nyílt titok, hogy játékát az Everton, A Bayen Leverkusen és a Liverpool is figyeli, lépést azonban holland sajtóhírek szerint az Arsenal tehet, mely hajlandó kifizetni a 7 millió eurós vételárat. 

Az Ajax sportigazgatója Marc Overmars megerősítette, hogy kivásárlási ár alatt semmiképpen nem adnak túl játékosukon. Ha sikerül és megköttetik az üzlet abban az esetben Toby ifjúsági éveit tekintve 9 esztendő után hagyhatja el az amszterdami klubot.

Őszi Ádám

Gól nélküli döntetlen a felejthető angol derbin

Hétfőn este elérkezett a pillanat, mikor is a Chelsea és a Manchester United két új edzője Jose Mourinho és David Moyes megvívták első párharcukat mind a pályán, mind pedig azon kívül. Majdhogynem azt mondhatjuk, hogy az üzengetés, a Rooney ügy feltántorítsa izgalmasabb volt mint a találkozó, ez pedig igen sok mindent elárul a meccsről, mely gól nélküli döntetlent hozott, ami természetesen a Chelsea számára kedvezőbb idegenben. 

A 3. percben igazi csattanó lehetett volna Rooney, aki kis híján gólra tört, azonban Cahill jókor volt jó helyen és szerelni tudta az amolyan irányíró szerepkörbe avanzsálódó angol támadót. A túloldalon egy Oscar lövés veszélyeztette De Gea kapuját, gól azonban nem született. A hazai pálya azért hazai pálya, a United pedig szép fokozatosan átvette az irányítást, ez azonban többnyire csak mezőnyben tűnt fel, ugyanis minden labda az egy szem támadó Van Persie-t kereste, akit azonban kettő, olykor három londoni védő vett körül. Két helyzetet még így is sikerült kiharcolnia a hollandnak, ám fejjel és lábbal is kaput tévesztett. A fellángolás és a mezőnyfölény az utolsó negyed órára eltűnt és unalmas mezőnyjátékkal csorogtak a percek, a kapuk nem forogtak veszélyben.

A második játékrész úgy folytatódott, ahogyan az első abbamaradt, ez pedig unalmas mezőnyjátékot és kósza átlövéseket jelentett csupán. A 66. percben kéz és labda egymásra talált a büntetőterületen belül, azonban a sípszó elmaradt, így a Chelsea megúszta, a United szurkolók pedig bosszankodhattak. A főszerepet az utolsó húsz percben a tipikus angol futball vette át, szálltak a beívelések, de mindhiába, ezen az estén ez sem vezetett eredményre. 

Az Old Trafford közönsége pedig rég nem látott gól nélküli meccset könyvelhetett el, ugyanis 2009 óta összesen hatvanhét találkozó telt el azóta, mikor utoljára gól nélküli meccset vívtak az "Álmok Színházában".

Manchester United - Chelsea 0-0 (0-0)
G: - ill. -

Őszi Ádám

2013. augusztus 26., hétfő

Rég nem látott csoda: kiütötték a Shakhtart az ukrán bajnokságban!

Igen messzire kellene visszatekintenünk, hogy találjunk egy meccset, melyen az ukrán sztárklub a Shakhtar Donetsk két gólos vereséget szenvedett. Nos, tegnap ennek szemtanúi lehettek azok, akik kilátogattak a Dnipro Arénába, ugyanis a hazaiak hármat gurítottak a regnáló bajnoknak, mely így a tabella éléről is leszorult.  

Az ukrán pontvadászat igen csak erős fejlődésnek indult, ez nem is csoda, hiszen ahol pénz van ott a futball is megveti a lábát. Évek óta vannak ostromlói a Shakhtar együttesének, ám eddig nem igazán tudták megfogni Lucescu legénységét és a tabellán sem sikerült megközelíteni őket. A Dinamo Kijev évek óta hanyatló formát mutat, de még mindig ott van a legjobbak közt, azonban a Dnipro és a Metalist Kharkiv a két legjelentősebb trónkövetelő. Mellettük az Odessa és Metalurg Donetsk szereplése mellett sem suhanhatunk csak el úgy, ami az utóbbi pár szezont illeti.

Dnipro - Shakhtar Donetsk 3-1
G: Zozulja (47., 63.), Seleznyov (73.-büntető) ill. Kucher (90.)

A Dnipro felvette a kesztyűt a játék minden területén, nem engedte, hogy a vendégek irányítsák a meccset, így egy kiváló találkozót láthattak a szurkolók, ahol csak úgy zajlottak az események. Az első félidő góltalanságát követően Zozulja lett a hazaiak hőse, aki duplázni tudott, majd Seleznyov büntetője teljes mértékben eldöntötte a három pont sorsát. A végén Kucher révén sikerült a szépítés, de ez a kényegi dolgokon semmit sem változtatott. A Dnipro így megszerezte a Shakhtar skalpját, melynek köszönhetően a Metalist átvette a vezetést a bajnoki tabellán.

További eredmények a 7. fordulóban:
Metalurg Donetsk - Zorya Lugansk 2:0 
Vorskla Poltava - Volyn Lutsk 3:3 
Arsenal Kiev - Illichivets 1:2
Metalist Kharkiv - Sevastopol 3:1
Karpaty Lviv - Hoverla-Zakarpattya 1:0
Metalurg Zaporizhya - Dinamo Kijev 1:2 
Tavriya Simferopol - Chernomorets Odessa 1:2

Az ukrán bajnokság állása a 7. fordulót követően:
1. Metalist Kharkiv 19 pont, 2. Shakhtar Donetsk 18 pont, 3. Dnipro 16 pont., 4. Odessa 14 pont., 5. Dinamo Kijev 13 pont,... 8. Metalurg Donetsk 10 pont,... 15. Arsenal Kiev 5 pont, 16. Tavriya o pont

Őszi Ádám

2013. augusztus 25., vasárnap

Soldado hozta a három pontot a Spurs számára

A Cardiff együttesével ellentétben a másik walesi csapat a Swansea nem örvendhetett pontoknak, sőt pontnak sem a Tottenham elleni fellépést követően, melyen egy büntető döntött.  

A találkozó jó színvonalat és iramot hozott, a kapura sokkal veszélyesebbek voltak a hazaiak, ám mezőnyben egz a fölény nem látszott annyira. Az első játékrész gól nélkül zárult, csupán három vendég játékos sárgult be Davis, Vorm és Michu személyében.

A fordulást követően aztán az 59. minutumban büntetőt kapott a Spurs. A labda mögé a friss nyári szerzemény Soldado állt, aki magabiztosan vágta a kapuba a játékszert, ezzel megszerezve a vezetést csapatának, és mint utóbb kiderült, a találat három pontot és győzelmet is ért.

A meccs végén a statisztikákra tekintve konstatálhattunk, hogy bár jét százalékkal többet birtokolta a labdát a Swansea, a Spurs tripla annyi kapuralövéssel próbálkozott (21-7), igaz csak kettővel több talált kaput.

Ezzel a Swansea elszenvedte második vereségét és 1-5-ös gólarányának köszönhetően a tabella utolsó fogán áll, míg a londoniak harmadikok és még gólt sem kaptak a szezonban.

Tottenham - Swansea 1-0 (0-0)
G: Soldado (59.-büntetőböl)

Őszi Ádám

A City lett a Cardiff történetének első PL áldozata

Ellenkező mutatókkal kezdte a bajnokságot a Manchester City és a Cardiff, hiszen a két évvel ezelőtti bajnok magabiztosan 4-0-ra verte a Newcastle csapatát, míg a Cardiff története első Premier League meccsén 2-0-ás vereséget szenvedett a West Ham otthonában. Így tehát tovább kellett várni a walesi csapat első sikerére, mely korábban eljött, mint az bárki is gondolta volna. 

A találkozó toronymagas esélyese a manchesteri csapat volt, mondani sem kell, volt ahol nyolcszoros szorzót fizettek az esetleges hazai győzelemre. Jól is jártak akik megrakták, hiszen egy öt gólos az utolsó pillanatig rendkívül izgalmas meccsen megszerezte első történelmi győzelmét a Cardiff.

A találkozót nagyon magabiztosan kezdte a vendég együttes, gólt azonban az első negyvenöt perc nem hozott. A második játékrész elején azonban Dzeko kinyitotta a gólzsákot és mintegy 22 méterről bődületesen nagy gólt akasztott a skót Marshall kapujába (0-1). 

Nem tétlenkedtek azonban sokáig a hazaiak és a 60. percben Gunnarsson révén megszerezték első PL góljukat, mely egyenlítést ért (1-1). A találat igazi hangrobbanást hozott magával a stadionban, hát még a 79. percben, mikor Campbell révén a vezetést is megszerezték a hazaiak (2-1). Hiába volt több nagy helyzete Navaséknak, az eredmény nem változott, míg nem a 89. percben újabb walesi gólnak örülhetett a publikum. A találatot Campbell szerezte, aki így duplát jegyzett a meccsen (3-1). A hosszabbításban szépített a nyáron szerzett spanyol támadó Negredo, ez azonban csak szépségtapasz volt, igazán annak sem jó, hiszen a három bajnoki pont Walesben maradt  (3-2).

Egy történelmi meccs, egy történelmi nap...

Cardiff - Manchester City 3-2 (0-0)
G: Gunnarsson (60.), Campbell (79., 89.), ill. Dzeko (52.), Negredo (90+2.)

Őszi Ádám

Debrecenben felnégyelték a Fradit

Nagy reményekkel utazott egészen keletre a Ferencváros együttese, azonban sok babér nem termett számukra Debrecenben. A Loki lefocizta és Volas vezérletével felnégyelte a bajnoki címre áhítozó fővárosi együttest. 

A bírói sípszó pillanatában öröm volt rápillantani a lelátókra, ugyanis teleházat aposztrofálhattunk, csupán két szektor maradt üresen, mely elválasztotta a tömérdeknyi Fradi szurkolót a hazai szimpatizánsoktól. 

A hazaiak nem teketóriáztak és mindjárt az első valamirevaló helyzetüket gólra váltották, a 9. percben Bódi rezgette meg a hálót, miután Szakálytól kapott remek labdát (1-0). A 14. percben kis híján Jova csinált büntetőt, azonban a kifutó hálóőr szabálytalansága éppen a büntetőterületen kívül történt. Ezt követően mindkét oldalon jegyezhettünk fel kisebb nagyobb helyzeteket. Böde és Holnam is veszélyeztetni tudott, míg a túloldalon nehezen bírtak a vendégek az igen csak jó napot kifogó Szakállyal. A félidő derekán aztán érkezett az egyenlítő találat, melyet Böde Dániel szállított (1-1). A szünet előtt nem sok hiányzott az újabb hazai vezetéshez, mikor is Kulcsár már Jován is túljutott, azonban a kapuba visszafutó FTC védő menteni tudott.

A második játékrész remekül kezdődött, ezt persze csak a hazai szurkolók mondhatják el, ugyanis szeretett csapatuk hamar két gólos előnyre tett szert. A nyáron érkező Volas előbb a 48. percben talált a kapuba, majd bő tíz perccel később büntetőből is eredményes tudott lenni (3-1). A vendégek próbálkoztak, adódott is előttük lehetőség, ám értékesíteni egyet sem sikerült. Ahogy pörögtek a percek, úgy lett egyre enerváltabb és hite szegettebb Moniz "hollandus" legénysége. A kegyelemdöfést a hosszabbítás utolsó percében Szakály Péter adta meg, aki góllal koronázta meg remek teljesítményét (4-1).

Egy kimondottan jó hangulatú és színvonalú mérkőzésen a 21. század legeredményesebb magyar klubja felnégyelte a bajnoki címre törő Moniz legénységet. Ezzel a győzelemmel a Loki ha csak ideiglenesen is de átvette a vezetést a tabellán és jelezte, hogy komolyan számolni kell velük...

DVSC-Teva - Ferencváros 4–1 (1–1) 
G: Bódi (9.), Volas (48., 61. – 11-esből), Szakály P. (93.), ill. Böde (36.)

Őszi Ádám

2013. augusztus 23., péntek

Továbbra is hibátlan a Dortmund, elszenvedte első bajnoki vereségét a Werder

Péntek este a Werder Bremen  látogatott Dortmundba a Bundesliga 3. fordulójának nyitómeccsén, melyen két eddig hibátlan együttes találkozott.  

Ahogyan az várható volt, igen erős hazai fölény alakult ki már az első percekben, ám ez csak mezőnyben látszott meg, az őrületesen nagy átütő helyzetek várattak magukra. A vendég brémaiak csak pillanatokra tudták megszerezni a labdát, z első játékrész feléhez érkezve két hazai lövést könyvelhettünk el, mely kaput talált, előbb az örmény Mkhitaryan, majd Reus próbálkozott, míg vendég részről egyet sem jegyezhettünk fel, sőt a tizenhatos előterébe sem értek oda Makiadiék. Az első valamirevaló Werder akciót a 28. percben jegyezhettük fel, ám veszélyes helyzet nem lett belőle. 

A 32. percben Reus lövése ment fél méterrel a bal kapufa mellé, ennek ellenére egyre eseménytelenebb és szürkébb lett a meccs. A 36. percben aztán egy remek kontratámadás végén Blaszczykowsk lövése csattant a felső lécen, majd pedig a kipattanólob Reus lőtt távolról Mielitz kezébe. A 43. minutumban Lewandowski maradt le egy bepasszolt, lecsorgó labdáról, majd a szögletet követően Reus és ismét Lewandowski próbálkozott a háló azonban érintetlen maradt.  A hosszabbításban igazi tűzijáték alakult ki, előbb Reus, majd Sahin lőtt kapura, utóbbi igen nagy lehetőséget bombázott a fölé. A slusszpoén majdnem megérkezett, Arnautovic személyében, aki kicsivel gurított a túloldalon a kapufa mellé egy kontrát követően. A félidő végére felpörögtek a hazaiak, ám a bírói síp pillanatában 0-0-át könyvelhettünk el és azt, hogy a Werder immáron öt félidő óta nem kapott gólt.

Az 55. percben aztán góllá érett az örült nyomás, mely a második félidő elején nem csillapodott és egy bal oldali Reus beadást Lewandowski passzolt elegánsan a hálóba (1-0). Ezzel pedig elszenvedte első kapott gólját a Werder ami a 2013/2014-es szezont illeti. A bekapott góllal egyértelművé vált, hogy a Brémaiaknak többet kell vállalniuk támadásban, amennyiben ponttal, pontokkal szeretnének távozni. Ez azonban önmagában hordozta azt a veszély, hogy kinyílnak és ezt a hazaiak gólokkal büntetik majd.

A 61. percben Mkhitaryan érkezett a második hullámban, ám a büntetőterület vonaláról eleresztett lövés igen csak a kapu fölött hagyta el a játékteret. Hat perccel később egy beadást öklözött Mielitz, a kipattanót pedig Sahin ollózta el jóval a kapu fölé. A következő nagy helyzetre egészen a 75. percig kellett várni, ekkor a nemrégiben pályára érkező Aubameyan került ziccerbe Mielitz azonban jól döntött és a helyén maradt, így megóvta csapatát egy újabb góltól. Az utolsó tíz percre szűk egy gólos hazai vezetéssel fordultak a felek, így igen nyitott és izgalmas végjátékra számíthattunk. A 84. percben aztán minden eldőlhetett volna, ám Aubameyan mögé érkezett a labda, így a ziccerben egymagában érkező támadó nem tudott mit tenni azon kívül, hogy maga mögé nézett.  A 87. percben megérkezett a Werder meccslabdája, azonban Weidenfeller bravúrt bemutatva kapu fölé tornázta Di Santo lövését.  Az eredmény a továbbiakban nem változott, ezzel a Dortmund továbbra is hibátlan, míg a Werder elszenvedte első vereségét és egyben első bajnoki találatát is.

Borussia Dortmund - Werder Bremen 1-0 (0-0)
G: Lewandowski (55.) ill. -

Őszi Ádám

Chelsea: 35 milliós brazil sztárral erősödik Mourinho legénysége - sajtóhír

A BBC tudni véli, hogy megköttetett az üzlet a Chelsea és az Anzhi együttese között a bal oldali támadó középpályás Willian ügyében. Az orvosi vizsgálatra és az azt követő aláírásra ezt követően kerülhet majd sor. 

Willian csakúgy mint Eto'o vagy több társa az Anzhi gazdasági megszorításainak egyik áldozata. A két klub tulajdonosa Roman Abramovic és Szulejman Kerimov a hírek szerint telefonon egyeztetett egymással és végül 35 millió eurós vételárban állapodtak meg.

Ezzel az Anzhi elérte azt, hogy nullával szálljon ki a Willian ügyletből, hiszen a brazil válogatott játékos pont ennyiért érkezett fél szezonnal korábban a Shakhtar Donetsk csapatától. A hírt egyébként maga Mourinho sem tagadta a mai sajtótájékoztatón...

Ezzel pedig hoppon maradhat a Liverpool és a Tottenham. Utóbbi együttessel kapcsolatban szerdán arról lehetett olvasni, hogy Willien orvosin vett részt, de ezek szerint valami vagy valaki közbeszólt.

Őszi Ádám

Lyon: egy évig a tarcsiban szerepelhet a kegyvesztett sztárcsatár, csakhogy kiba***** csapatával!

A cikknek adhattuk volna azt a címet is, hogy bosszú Gomis módra, ugyanis a kegyvesztett támadó nem mindennapi húzásra készül egykoron szeretett csapata ellen. 

A történet ott kezdődött, hogy Jean-Michel Aulas, a Lyon elnöke száműzte az első csapat keretéből a francia válogatott támadót Bafétimbi Gomist, akit a Newcastle környékezett meg és közel álltak a felek az aláíráshoz. Ez azonban elmaradt és minden bizonnyal nem is köttetik meg az idei szezonban. A száműzetés oka pedig nem más, mint az, hogy Gomis kijelentette hiába próbálkozik a Lyon ő bizony nem hosszabbítja meg jövő nyáron lejáró szerződését.

A legfrissebb hírek szerint pedig annyira megmakacsolta magát Gomis, hogy eltökélt szándéka lett, hogy kibabráljon klubjával és jövőre ingyen távozhasson. Ez pedig azt jelenti, hogy bevállalja azt, hogy a Lyon tartalékcsapatával a negyedik ligában tölti az idei szezont.

Nem egy egyszerű figura ez a Bafétimbi az egyszer biztos! Megsérteni pedig nem túl célszerű...

Őszi Ádám

Elvesztette csapatkapitányát a bajnoki címre törő Manchester City

A jó szezonrajtot elszürkíti Kompany sérülése a Manchester City együttesénél. A belga válogatott támadó, aki nem mellesleg a védelem tengelyét képezi és a  polgárok csapatkapitánya hosszú hetekre harcképtelenné vált. 

A manchesteri kékek hétfőn nyitották meg a 2013/2014-es szezont a Newcastle United elleni 4-0-ás kiütéses győzelemmel. A találkozón azonban ágyéksérülést szenvedett a Kompany, akire hosszabb, minimum egy hónapos kihagyás vár. Ez nem csak a City, hanem a belga válogatott szövetségi kapitányának is fejtörést okozhat, hiszen szeptemberben két nagyon fontos selejtezőmeccs vár majd a belgákra.

A klub hivatalos honlapján közleményben erősítette meg a rossz hírt.

Őszi Ádám

Lemondta a válogatottságot a hatodik legeredményesebb skót labdarúgó

Nincsen tovább, az Anglia ellen elveszített 3-2-es meccs volt az utolsó fellépése a nemzeti csapatban Kenny Millernek. 

A hírt a Skót Labdarúgó-Szövetség hivatalos honlapján hozta nyilvánosságra. A 33 esztendős támadónak így mostantól már csak az MLS-ben szereplő Vancouver Whitecaps meccseire kell figyelnie, ahol egy esztendővel meghosszabbította szerződését, a csapat pedig a rájátszásban való részvételért küzd. 

Ami a válogatottságokat illeti az Angolok elleni meccs volt a 69. fellépése a nemzeti csapatban és búcsúgólja a 18. volt a sorban. Karrierje eddigi állomásai közt szerepelt a Hibernians a Cardiff és a Wolverhampton együttesében. Ami pedig rendkívül ritka, egyike azon futballistáknak, szám szerint öten vannak, akik a második világháború óta mind a Rangers mind pedig a Celtic együttesében megfordultak.

Őszo Ádám

DVSC: kitették a szűrét a fogadási csalással vádolt csatárnak - hivatalos

Nem tartott sokáig Horváth Zoltán Debreceni pályafutása, ugyanis a 24 esztendős csatár, mindössze egy felkészülést és három bajnoki meccset tudhat maga mögött. Ezen meccseken mindössze 62 percet játszott és egy gólt lőtt, ám ez a szám már biztosan nem nő tovább, ugyanis a klub és a játékos közös megegyezéssel felbontotta a nyáron megköttetett szerződést. 

A Központi Nyomozó Főügyészség Budapesten, gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelezettségszegéssel elkövetett vesztegetés ügyében hallgatta ki a támadót a tegnapi nap folyamán. Horváth Zoltánt három meccs eredményének jogellenes befojásával vádolják, melyet még az Eger színeiben követhetett el.

Tiszta és egyértelmű döntést hozott a Debreceni klub, mely szeretne távol maradni mindentől és mindenkitől, aki érintett lehet a hazánkon végigseprő bundabotránynak. Mint ismert pár évvel ezelőtt két DVSC játékos került az eltiltás sorsára, most nem szeretnék végigjárni az utat...

Őszi Ádám

Megköttetett: Suárez immáron a Barcelona játékosa

Sokan minden bizonnyal egyből Luis Suarez nevével kötötték össze a hírt, azonban a Liverpool uruguayi támadójának köze sincsen az esethez. Egy másik Suárez van a reflektorban, név szerint Denis, aki a Manchester City együttesétől érkezett a katalán fővárosba. 

A spanyol U20-as válogatott kulcsembere a még csak 19 esztendős Denis Suárez hazatért és 2017 nyaráig kötelezte el magát a katalánoknál. A Marca tudni véli, hogy az üzlet 1,5 millió euróért köttetett, azonban bizonyos feltételek teljesülésének esetén ez az összeg 10 millió euróra duzzadhat.

A fiatal támadó középpályás nem az első csapathoz, hanem a Barca B-hez csatlakozik, kivásárlási ára pedig 12 millió euróra rúg, mely egyből 35-re emelkedik, ha felkerül az első csapathoz.

Denis a Celta Vigo neveltje, Angliába, azon belül pedig a City együtteséhez 2011-ben került, most viszont rövid kitérőt követően eljött a hazatérés ideje. Kíváncsian várjuk, milyen teljesítményt nyújt majd Denis a másodosztályban és mikor öltheti majd magára először az első csapat mezét.

Őszi Ádám

Modric visszatérhet Angliába, vörös mezt ölthet magára

Bale szerződtetése nem egy áldozatot fog hozni Madridban, ám így is van, aki  nem feltétlenül számít favoritnak Ancelotti szemében, ilyen például a horvátok sztárja Modric, aki könnyen lehet, hogy ismét Angliában, azon belül pedig természetesen a Premier Leagueben rúgja majd a bőrt.  

A walesi átigazolása pénteken a délutáni, késő esti órákban válhat hivatalossá és többen már arról beszélnek, hogy Özil vagy Di Maria is lapátra kerülhet ezáltal. Egy azonban biztos, Modric szeret fecsegni, ugyanis a horvát sajtó egyes válogatott társaktól tudni véli, hogy a Manchester United és a Real Madrid egyezkedik az irányító vételáráról. Amennyiben sikerül egyezségre jutni, abban az esetben Modric kész aláírni új szerződését és magára ölteni a vörös ördögök mezét.

Mint ismeretes Mordic a tavalyi szezonban került a királyiakhoz 33 millió font ellenében. A horvát Mourinho kívánságlistájának élén állt, azonban nem futott be Madridban úgy, ahogyan arra számítottak.

Őszi Ádám

Sóher Arsenal! - ezúttal a PSG rúghat bele Wenger terveibe

Az átigazolási piacon idén sem jeleskedik az Arsenal. Mondhatjuk úgy is, hogy mindenkit akarnak, de pénzt igazán senkiért nem adnának, alias jogosan illethetjük a klubot a sóher jelzővel. Ez pedig nem csupán erre az átigazolási időszakra, hanem a klub játékospolitikájára összességében mondható. 

Persze lehet mondani, hogy nyereséges a klub, pozitív a kassza ami a játékosmozgást illeti, na de a mai futballban ha nem költesz lassan nem érhetsz el semmit, ez pedig az ágyúsok hanyatlása felé vezethet. Idén még senki nem érkezett, és elég ha megemlítjük, hogy Norwich, Southampton és Stoke szintű klubok is euró tízmilliókért igazolnak. Egyszer ez a játékospolitika kibukik és azon veszi észre magát Wenger mester, hogy a Bajnokok Ligája igen messze áll a klubtól. Persze ne legyen igazunk, hiszen az ágyúsok igen meghatározóak a nemzetközi klubfutballban, de a változás szele mindig ott van a levegőben.

Na de térjünk át az aktuális témára, mely nem más, mint a Newcastle United francia válogatott kiválósága Yohan Cabaye, akiért a londoniak a hét elején tettek egy igen nevetséges 10 millió eurós ajánlatot. A szarkák természetesen egyből nemet mondtak, ezt pedig bátran tehették, hiszen nem az Arsenal az egyetlen érdeklődő. 

A neves francia lap az L'Equipe úgy értesült, hogy a PSG is megtette ajánlatát, mely 16 millió eurót tartalmaz, ez pedig könnyen elképzelhető, hogy elég lesz. Nos, Wenger aligha emeli a tétet, így több mint valószínű, hogy ez a hajó is elment...

Őszi Ádám

Eto'o bejelentkezett a Real Madridnál! - sajtóhír

Mint közismert tény, a világ legjobban kereső labdarúgója Samuel Eto'o több társával együtt a távozásra kényszerül az Anzhi együttesétől, ahol komoly gazdasági megszorítások vannak. 

A Kameruni támadó évi 20 millió eurót keres orosz klubjánál, csak viszonyítás képen ez annyi pénz, melyet Ronaldo és Messi együttesen tesz zsebre egy esztendő alatt. Érezhetően ez nem arányos, főleg ha azt nézzük, hogy Eto'o a góljait valahol jó messze felejtette. Teljesítménye ugyanis már korántsem oly meggyőző, mint volt anno Barcelonában, ahol világklasszissá vált, vagy éppen az Inter együttesénél.

Hiába, az idő nem áll meg, és a kameruni sem lesz fiatalabb, de felteszem magamban a kérdést, milyen már, ha valaki ajánlgatja szolgálatait egy klubnak? Ha kell úgy is keresik, ha nem akkor meg nem! Ez legalábbis az én véleményem.

Nos, Eto'o előbb a Chelsea együttesénél kopogtatott be, ahol korábbi trénere Mourinho vette át ismét a stafétabotot, majd az Inter háza táján is ólálkodott a kameruni, míg nem most arról lehetett hallani, hogy visszatérne Madridba. Alias felajánlotta szolgálatait a királyi gárdának. Ez persze csupán sajtóhír.

Ezzel azonban keretbe foglalhatná karrierjét, hiszen éppen Madridból indult világjáró útjára, azonban ott nem látták benne azt, amit Barcelonában. Előbb a Mallorca együttesében csillogtatta meg zsenialitását, mikor a katalánok elhappolták őt. A Madridi szurkolók a mai napig bánhatják azt a pillanatot, gondoljon bele minden futballszerető, mennyivel másképpen alakulhatott volna a futballtörténelem.

Ezen hír ellenére azonban még mindig sokan tartják magukat szintén ahhoz a sajtóhírhez, mely szerint a dúsgazdag klubelnök és a támadó megegyezett, hogy Eto'o marad a szezon végéig.

Őszi Ádám

2013. augusztus 22., csütörtök

Megszakadó román hegemónia, holland és belga öröm vendégségben

Magyar idő szerint 18:30 perckor három pályán harsant a bírói síp, ami az Európa Liga rájátszását illeti. Két ízben belga és holland vendégsikert és nagy valószínűséggel továbbjutást könyvelhettünk el, míg Izraelben megtört a román szárnyalás, hiszen az Astra sima vereséget szenvedett. 

FC Minszk - Standard Liege 0-2 (0-0)
G: - ill. Batshuayi (56.), Bulot (83.)
Kiállítva: Sverchinski (36.)

Az első félidőt illetően Sverchinski nevét kell megjegyeznünk, ő nem más, mint a fehérorosz együttes jobbhátvédje és a találkozó kulcsembere. A Minszk játékosa ugyanis a 36. percben összeszedte második sárgáját, ami idő előtti zuhanyzást eredményezett, ezzel pedig hazai környezetben került óriási hátrányban az amúgy is esélytelenebbnek számító gárda. Ezt követően nőt az amúgy is nagy Standard nyomás, melynek eredménye képen az 56. percben Batshuayi szerzett vezetést a vendégeknek, majd pedig a hajrában Bulot duplázta meg az előnyt, ezzel pedig minden bizonnyal pontot téve a párharc végére.

Atromotis - AZ Alkmaar 1-3 (0-0)
G: Papadopoulos (76.-büntető) ill. Gudmundsson (51, 90+3.), Johansson (73.)

Igen kiegyenlített találkozót hozott a görög és a holland klub párharca, azonban a rutin végett, a mérleg nyelve elbillent az Alkmaar javára. A meccs hőse Gudmundsson volt, aki duplázni tudott, a 93. percben szerzett második gól pedig nagy valószínűséggel továbbjutást ért a holland klubnak. 

Maccabi Haifa - Astra 2-0  (1-0)
G: Rayo (30.), Turgeman (61.) ill. -

Ami a román klubok eddigi szereplését illeti mondhatni csillagos ötös, bár ez már nem állná meg a helyét, hiszen a Steaua tegnap döntetlent ért el a BL-ben. A mérleget a Maccabi Haifa rontotta tovább a mai napon, ugyanis Rayo és Turgeman góljaival 2-0-ra hozták az Astra elleni meccset. Meg kell említeni, hogy az első félidőben a gólszerző Rayo büntetőt is vétett, ha az bemegy, a visszavágó szinte lehetetlen küldetés lett volna, így azért még van remény.

Őszi Ádám

Kis híján kazah csoda, öt gólos meccsen rángatták meg az ukrán sztárcsapat bajszát

Fordulatos és igen gólgazdag meccsen sikerült egy gólos előnyt szereznie a Dinamo Kijev csapatának az Aktobe otthonában. 

A kazah együttes nem ijedt meg nálánál jóval nagyobb nevű ellenfelétől és a mérkőzés egészt figyelembe véve sem mondhatjuk, hogy irtózatos mezőfölényben játszottak volna a Vukojevic vezette ukránok. Az irányítás természetesen megvolt, de nem játszott borzasztóan alárendelt szerepet az Aktobe. 

A találkozó és egyben a párharc első gólját a jobb szélen jeleskedő Yarmolenko szerezte, aki Dudu beadását váltotta gólra (0-1). A félidő hajrájára fordulva sikerült az egyenlítés hazai részről, igaz a gól nem egy Aktobe játékos, hanem Tremoulinas a vendégek baloldali védőjének nevével fonódott össze, aki nemes egyszerűséggel saját hálóját zörgette meg (1-1).

A szünetet követően megrázták magukat az ukránok és láthatóan magasabb fokozatra kapcsoltak, ennek pedig meg is lett az eredménye. Előbb az 52. percben a nigériai támadó Brown talált a kapuba, majd öt perccel később ő maga készített elő marokkói csatártársának Belhandának, aki ezzel kettőre növelte a Dinamo előnyét (1-3). Azonban a vérmesen küzdő és hajtó Aktobe játékosok nem adták fel és Khayrullin találatával, mely a 67. percben esett gondoskodtak arról, hogy a remény megmaradjon a visszavágóra.

Nagy lépést tett a Dinamo, három idegenben lőtt gól és egy gólos előny, ám a föld gömbölyű, a labda pedig kerek, így még minden megtörténhet...

Aktobe - Dinamo Kijev 2-3 (1-1)
G: Tremoulinas (37.-öngól) ill- Yarmolenko (16.), Brown (52.), Belhanda (57.)

Őszi Ádám

2013. augusztus 21., szerda

Nem hatotta meg a tüzes román pokol a Legia játékosait

Két feltörekvő futballhatalom bajnoka csapott össze szerda este a Bajnokok Ligája rájátszásában a román Steaua Bukarest és a lengyel Legia Warsawa személyében. Igaz válogatott szinten nem a legjobbak, de ami a klubfutballt illeti jogosan illethetjük eme két országot a feltörekvő jelzővel. A bukaresti éjszakában, melyre készülhet a magyar válogatott is, a hangulat és a tüzes atmoszféra garantált volt, már csak a csapatokon múlott, hogy a népes publikum miként mulat. 

A beharangozott tüzes hangulat nem maradt el, ez azonban a játékosokra is átragadt, így a 12. minutumban már két hosszabb ápolástis elkönyvelhettünk, előbb Dossa Junior, majd Dusan Kuciak szorult orvosi ápolásra, a kettő közt pedig Piovaccari próbálkozott hazai részről. Az első félidő feléhez érve kissé felpörögtek az események, mind egyik, mind pedig a másik oldalon akadtak lehetőségek, ám vagy kaput tévesztett a labda, vagy a portások voltak jókor jó helyen. A 34. percben azonban megtört a jég, Bourceanu adott kiváló labdát Piovaccari számára, aki köszönte szépen és kihasználta az előtte adódó lehetőséget, mely hangrobbanást eredményezett a román fővárosban (1-0). Az eredmény nem változott a továbbiakban, így hazai előnnyel mehettek az öltözőbe a csapatok.

A második játékrész elején, mintha az öltözőben maradtak volna a hazaiak, előbb az 50. percben Jakub Wawrzyniak próbálkozott, kísérlete azonban még nem érett góllá, nem úgy az 53. percben Kosecki, aki elnémította a hazai publikumot és pár pillanatig néma csend honolt a National Arénában (1-1). Ez az idegenben szerzett gól mindenki tudta, hogy kettőt ér, hát ha még sikerül kihúzni a meccset egy döntetlenre. Erre minden esélye megvolt a lengyeleknek, hiszen lövésre lövéssel válaszoltak és mezőnyben is remekül tartották magukat, nem tudott nagy fölénybe kerekedni a Steaua hazai pályán. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, hazai részről csak úgy csorgott az idő, míg azért a vendégek már mentek volna haza az 1-1-el. A 79.. percben Tanase lövését  Bourceauna kísérlete követte, ám a háló egyszer sem rezdült. A 85. percben aztán két Legia lövés is kapura zúgott, ha valamelyik beakad, az eldönthette volna a párharcot, azonban nem így történt. A játékvezető hármas sípszóval jelezte a meccs végét, a Legia játékosai jogosan örülhettek.

Bajnokok Ligája rájátszás 1. forduló
Steaua Bukarest - Legia Warsawa 1-1 (1-0)
G: Piovaccari (34.) ill.  Kosecki (53.)

Őszi Ádám