2014. február 7., péntek

Bombaformában lévő olasz válogatat igazolz Lippi BL-győztes csapata - hivatalos

Két héttel korábban, mikor még nagyban zajlott az átigazolási időszak, írtunk egy cikket, mely Alessandro Diamanti és a kínai Guangzhou Evergrande frigyéről szólt, ám a transzfer a mai napig a tarsolyban lapult, míg nem hivatalosan is bejelentették. 

Az olasz válogatottban és Cesare Prandelli elképzelésiében is helyet kapó 30 esztendős támadó középpályás élete egyik, ha nem a legjobb formáját futja, ez pedig igen csak felkeltette Marcello Lippi figyelmét, akinek mint kiderült elsőszámú jelöltje volt az olasz. A Bologna nem gördített akadályt a transzfer elé, elfogadta a kínai regnáló BL-győztes ajánlatát, melyet a felek nem hoztak nyilvánosságra, ám egyes nem hivatalos hírek 8-9 millió euróról számoltak be, mely nagyjából megfelel a játékos becsült piaci értékének.

Diamanti életében tehát egy új korszak köszönt be, egy kultúrát és egy új bajnokságot fedezhet fel. Új kontraktusa 2016 nyaráig érvényes.

Őszi Ádám


Hatalmas kritikát kapott Messi!

Igen kemény kritikát fogalmazott meg honfitársával szemben Ángel Cappa az FC Barcelona egykori másodedzője, aki még César Luís Menotti segítője volt a katalán klubnál. A 67 esztendős jelenleg argentin szakember szerint ugyanis minden kiveszett Messi játékából, ami a klasszisát jellemezte. Elfáradt, belefásult és demoralizáltál vált, ez pedig összeköthető a Barca "hanyatlásával". 

„A futballhoz határtalan szenvedély kell, és Messiben ez megvolt, mint a legnagyobbakban. Kell a játék imádatából fakadó energia ahhoz, hogy igazán nagy legyen valaki. Messi a Real Sociedad ellen már jobb volt, de számomra érthetetlen volt, hogy miként játszhatott a Valencia ellen annyira szenvtelenül. Az, hogy Messi volt ennyire szenvtelen, pláne riasztó, hisz néhány éve ott volt benne az őrület, a szenvedély, a játékszeretet. Nem tudom, miért, de ez kiveszett belőle” – nyilatkozta Cappa a La Xarxa nevű lapnak.

„Messi csodálatos, kivételes képességű játékos, aki bármikor képes teljesen váratlant és gyönyörűt húzni, de olyan, mintha tizenöt év házasság után beleunt volna a futballba. A mindent elsöprő szenvedély hiányzik. Most Messiről beszélek, de ugyanez igaz a Barcelonára is. A labda még mindig náluk van, és elő is tudnak húzni remek dolgokat, de nincs meg bennük az a lelkesedés, mint korábban."

Egy dolgot azért ne feledjünk el, tavaly Párizsban beköszönt az az ominózus sérülés, mely azóta végig kíséri a játékos pályafutását, idén hosszas pihenőre kényszerült, ez pedig kinek ne törné meg a lendületét, karrierjét. Tény, voltak meccsek, amikor az argentin zseni fejleszegve sétált az ellenfél védői között, ám nem kell őt eltemetni, hiszen fiatal még és mint tudjuk, mindenkinek kell idő, hogy újra szárnyra kapjon. Ami pedig a másik tény, Messi olyan teljesítményt nyújtott az utóbbi szezonokban, melyre soha senki nem volt képes, nem várhatja el tőle egyetlen szurkoló, futballszerető ember sem, hogy élete végéig ezt a formát nyújtsa.

Őszi Ádám

Londonból érkezhet a PSG új kapusa

Érdekes hírek láttak napvilágot, mely szerint a Paris Saint-Germain a nyáron kivetné hálóját a Tottenham kapusára Hugo Lloris személyében. A cikk, melyet a Metro közölt azért is érdekes, mert Salvatore Sirigou  személyében egy nagyon értékes és jó hálóőre van a francia csapatnak, akinek távozásáról eddig nem kaptak szárnyra pletykák. Bár egy dolgot meg kell jegyezni, a fővárosi klub láthatóan, tudatosan igyekszik hazahozni a legértékesebb francia labdarúgókat! 

A hír szerint a Paris Saint-Germain abban az esetben környékezi meg a francia válogatott első számú hálóőrét, amennyiben a Spurs a bajnokság végeztével nem ér el Bajnokok Ligája indulást érő helyezést és hát lássuk be esély az van, de elenyészőnek mondható. 

Hugo Lloris 2012-ben a Lyon együttesétől szerződött az angol fővárosba és azóta elmozdíthatatlan a kapuból. Igen ám, de a Bajnokok Ligája nagyon vonzó lehet egy játékos számára, az évek pedig peregnek, így komoly döntés elé állíthatják a hálóőrt és mint tudjuk, Párizsban a pénz nem akadály. A transfermarkt.de 16 millió euróra becsli a kapuvédő árát, akinek 2016 nyaráig szóló szerződése van.

Na de mi lesz Salvatore Sirigou, aki a kezdetektől tagja a nagy építkezésnek, 2011 óta védi a fővárosiak kapuját és mostanra klasszis hálóőrként emlegetik, elnyerte a közvélemény bizalmát teljesítményével. Nem igazán látunk különösebb okot a váltásra, persze a háttérben zajló dolgokról nem tudhatunk. Sirigou minden esetre az egész szezont figyelembe véve 30 meccsen lépett pályára és mindössze 24 gólt kapott, ebből 13 mérkőzést gól nélkül hozott le.

Nyáron meglátjuk, hogyan alakul a mandula, elsőre egy jó pletykának tűnik, aztán ki tudja...

Őszi Ádám

Hivatalos: Távozik a MU csapatkapitánya, nincs tovább!

Tegnap még arról számoltunk be, hogy az Inter és a Monaco erős érdeklődést mutat Nemanja Vidic a Manchester United középső védője iránt. A szerb nemzetiségű játékos szerződése az idény végén lejár, menedzsere pedig már korábban úgy nyilatkozott, hogy kicsi az esélye a hosszabbításnak. Vidic megunta a pletykákat, illetve szerette volna elejét venni a további találgatásoknak, így a klub hivatalos honlapján tette közzé gondolatait, melyben egyértelműsíti, a szezon végén lejár az ideje Manchesterben és váltani fog. 

"Ez az utolsó év a szerződésemből és nyolc csodálatos esztendő tölthettem el itt. A klubnál eltöltött éveim mindig is a legszebb időszakot jelentik majd a karrieremben. Soha nem gondoltam volna, hogy 15 trófeát nyerek majd itt, köztük azzal a csodálatos moszkvai estével, amelynek emléke örökké élni fog bennem. Mindezek ellenére úgy döntöttem, hogy távozom a szezon végén, mert úgy érzem, új kihívásokra van szükségem az elkövetkezendő éveket illetően. Nem tervezem, hogy Angliában maradok, mivel az egyetlen klub, amelyben itt valaha is futballozni akartam, az a Manchester United volt. Vannak lehetőségeim, de majd csak a családom érdekeit is figyelembe véve döntök majd a jövőmről. De addig is minden erőmmel azon leszek, hogy az idény végéig segítsem a csapatot. Remélem, ezzel most már mindenféle spekulációnak az elejét vehetem." - nyilatkozta Vidic a Manchester United hivatalos oldalán

Vidic hazájában a Red Star Belgrade együttesében kezdte meg profi karrierjét, majd orosz földre igazolt a Szpartak Moszkva csapatához, ahonnan két szezont követően kivásárolta a Manchester United az akkori hírek szerint 7 millió font ellenében. A szerb válogatott védő tehát 2006.ban érkezett a "Vörös Ördögökhöz" és azóta a csapat emblematikus figurájává vált, jelenleg ő viseli a csapatkapitányi karszalagot. A klub és játékos neve 15 trófeával fonódott össze, ezek között van 5 bajnoki cím és egy Bajnokok Ligája győzelem.

Manchester United:
Angol bajnok: 2006/07, 2007/08, 2008/09, 2010/11, 2012/13
Ligakupa-győztes: 2005-06 , 2008-09 , 2009-10
FA Community Shield-győztes: 2007, 2008, 2010, 2011, 2013
Bajnokok Ligája-győztes: 2007/08
FIFA-klubvilágbajnok: 2008 

Őszi Ádám

LesHeted: Olimpiai megnyitó remek meccsekkel fűszerezve - íme a kínálat

Eljött a nap, melyet oly régóta vár a világ, pénteken este Szocsiban kezdetét veszi a XXII. Téli olimpia! Természetesen a megnyitó lesz a nap fő eseménye, ám ettől nem áll meg a sportvilág, hiszen német és francia bajnokiakkal jelentkeznek a csatornák, na meg felkészülési tornával. Főszerep jut ma a magyar férfi vizilabda válogatottnak, mely a Volvo Kupa első napján a németek ellen száll vízbe, míg igen fontos mérkőzést játszik a Győri Audi ETO a tavalyi döntős Larvik otthonában az EHF női Bajnokok Ligájan. Íme a mai kíválat, jó szórakozást, kellemes pihenést! 

M1
16:45 Téli Olimpia - Szocsi - Megnyitó

SportKlub
19:00 Kosárlabda Copa del Rey, Valencia Basket Club - Laboral Kutxa
21:00 Labdarúgás Francia Bajnokság, Toulouse FC - AS Saint-Etienne

Eurosport 2
16:45 Labdarúgás Atlantic Kupa, Portugália, Breidablik UBK (Izland) - FC Midtjylland (Dánia)
19:00  Labdarúgás Bundesliga 2, Bochum - FSV Frankfurt
20:30 Labdarúgás Bundesliga, Mönchengladbach - Bayer Leverkusen

Digi Sport 1
15:55 Vízilabda Volvo Kupa, Szerbia-USA
17:40 Vízilabda Volvo Kupa, Magyarország-Németország
19:45 Kézilabda EHF női Bajnokok Ligája, Larvik-Győri Audi ETO

Őszi Ádám