2012. április 27., péntek

Megvan Guardiola utódja


Andoni Zubizarretta sportigazgató a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy edzőkérdés nincsen, mert a csapat irányítását a másodedző Tito Vilanova veszi át, mivel a megkezdett úton szeretnének tovább haladni.
Így hiába indultak el a találgatások, hogy vajon ki lesz az új vezetőedző, hisz már meg is van az utód, akivel egy éves kontaktust kötnek a felek. Igaz Titonak nincsen élvonalbeli tapasztalata, de immár öt éve Guardiola mellett dolgozott a Barca B, majd pedig a nagy csapatnál, így ismeri a játékosokat és sok mindent eltanulhatott Pep mestertől.

Ezzel egyidejűleg elindultak a találgatások,  vajon melyik edző kispadja van veszélyben, vajon hova megy Pep mester. Szavaiból arra lehet következtetni, hogy elképzelhető: egyenlőre nem vállal munkát,  hanem kipiheni fáradalmait.

Szerző: Őszi Ádám

Egy korszak lezárult Barcelonában: A mester bejelentette nincs tovább távozik


Biztossá vált, Josep Guardiola az FC Barcelona vezetőedzője a szezon végén távozik a katalán klub éléről. Ma délelőtt közölte döntését játékosaival, majd pedig hivatalos sajtótájékoztató kereteiben is bejelentette távozását.


A sikeredző négy éve, 2008-ban ült le a gárda kispadjára és 13 serleget hódított el ez idő alatt.
A mérlege bámulatos: 242 mérkőzésen 175 győzelem, 46 döntetlen, 21 vereség, 618-178 gólarány.

Megnyert Trófeái:

3 Spanyol bajnoki cím
3 Spanyol Szuperkupa
2 Bajnokok Ligája győzelem
2 Európai Szuperkupa
2 Klub Világbajoki trófea
1 Spanyol Király kupa diadal

Mindenkinek ajánlom a Marca búcsúvideóját: http://www.pixter.hu/video?id=35141

A Barca történetének legsikeresebb trénere tehát elhagyja a klubot.
Nyilatkozatok és sajtó visszhang később.

Szerző: Őszi Ádám