2013. január 31., csütörtök

Manolev elhagyta a PSV Eindhovent

Dzsudzsák Balázs korábbi eindhoveni csapattársa Stanislav Manolev a kölcsönadás sorsára jutott. A bolgár válogatott labdarúgó fél évre Londonba költözik, azon belül pedig a Fulham együttesét fogja erősíteni. 

Azt, hogy Manolev számára ez milyen lehetőségeket hordoz a továbbiakban, nem lehet tudni, ám a Premier League bármely csapatában szerepelni nagy dolog. Azt, hogy a 27 esztendős bolgár megragad majd a szigetországban, vagy csak egy fél szezonos kitérő lesz nem lehet tudni, minden  teljesítményén múlik majd. Viszont jó teljesítmény esetén akár a PSV is visszarendelheti...

Azt nem tudni, hogy a Fulham rendelkezik-e opciós joggal, viszont Stanislav piaci értéke jelenleg 2 millió euróra rúg.

Őszi Ádám

Stekelenburg éppen Londonba repül, elhagyja a Romát a mellőzött hálóőr

Már nagyon érett Maarten Stekelengurg romai távozása, ugyanis a VB-ezüstérmes hálóőr nagy reményekkel érkezett az olasz fővárosba, elhagyva nevelőegyüttesét az Ajaxot, ahol világéletében védett, ám nem jöttek be számításai és padra szorult. A 30 esztendős hálóőr megelégelte a várakozást és kész váltani. 

Sajtóinformációk szerint a holland válogatott kapus egy Romából induló Londonba tartó gépre szált, ulticélja pedig a Fulham klubháza. Azt, hogy a tárgyalások miként sikerülnek és a kiváló hálóőr tényleg a Fulham csapatához érkezett-e a kései órákban kiderül majd.

A kapus piaci értéke az utóbbi időben jelentősen megcsappant, a transfermarkt.de jelenleg 5,5 millió euróra becsli árát. Kérdés, vajon egy ilyen kvalitású kapus tényleg idézőjelben csak egy Fulham  szintű csapatot érdemel?

Minden bizonnyal az este folyamán hallunk még részleteket...

Őszi Ádám

Beckham aláírt a PSG-hez, fizetést nem kap, nagylelkű gesztust tett!

A PSG immáron hivatalos sajtótájékoztató keretein belül is bejelentette David Beckham szerződtetését. A korábbi angol válogatott kiválóság a szezon végéig kötelezte el magát a párizsi klubnál, melytől fizetést nem kap. Hogy miért? Beckham fantasztikus gesztust tett és fizetését felajánlotta egy helyi, gyermekeket segítő alapítvány javára. 

Mielőtt bárki azzal jönne, hogy megteheti, mert dús gazdag leszögezném, rengeteg dúsgazdag labdarúgó van, közülük mégis kevesen tesznek hasonló gesztusokat, David felajánlása, mely fizetése száz százalékát takarja példátlan. Azt hogy ez pontosan mennyi takar nem tudni, de a hírek szerint heti 150 ezer fontot azaz heti 50 millió forint. A család azonban egyenlőre ketté válik, ugyanis Beckham Párizsban, míg felesége és a gyermekek Londonban fognak éni, ám mi ez a távolság, gondoljunk csak Eto'o Anzhi és Olaszország közti ingázására... 

A szerződtetést a sajtótájékoztatón Nasszer al-Kelaifi sejk, a klub tulajdonosa jelentette be hivatalosan.

Leandro a PSG sportigazgatója már régóta szerette volna a klubhoz csábítani az angolt, aki azonban az MLS-t választotta. A sportvezető és Beckham jól ismerik egymást, ugyanis korábban az AC milan csapatánál már dolgoztak együtt.

A 32-es mezszámot kapó játékos a sajtótájékoztatón a következő képen nyilatkozott - „Izgatott vagyok. Régóta beszéltünk erről Leonardóval, és végre megtörtént. Nagyon szerencsés vagyok, hogy 37 évesen ilyen sok ajánlat között válogathattam. Azért választottam a PSG-t, mert tetszik, amit megcélzott a következő évekre. Örömmel leszek részese ennek az érdekes koncepciónak."

Ezt követően kitért az edző személyére -  „Carlo Ancelotti az egyik legjobb edző a világon, Milánóban is nagyon szerettem vele dolgozni, akárcsak Leóval. Mindent megteszek azért, hogy a PSG és a francia bajnokság sikeres legyen, és megnőjön a befolyása a nemzetközi labdarúgásban. Bár csak fél évre szól a szerződésem, hosszabb távra tervezek."

Azt még nem tudni, Beckham mikor mutatkozhat be először a csapatban, ugyanis a párizsi klub már holnap bajnoki meccsen szerepel majd idegenben.

Őszi Ádám

Bombaigazolás: az olimpia brazil gólkirálya Leandro Damiaó Londonba költözhet! - sajtóhír

Leandro Damiao pályafutásában lassan eljön az a pillanat, mikor váltania kell, persze akkor, ha szeretne Európában futballozni. A 23 esztendős támadó számtalan klub kívánságlistáján szerepel, illetve több klubbal hírbe hozták, ám az átigazolási piac utolsó óráiban a legkomolyabb kérő a Tettenham csapata lehet. 

A sajtóhírek szerint a Spurs egy 18 millió eurós ajánlatot készül tenni a brazil Internacional csapatának a támadó játékjogáért, ám ez az összeg elképzelhető hogy csak vicc tárgyát képezi majd a klub vezetői előtt. Damiao becsült piaci értéke 22 millió euró és ennél akár nagyobb összeget is kaszálhatnak az Internacional vezetői amennyiben kivárnak...

Damiao remek ütemben termeli a gólokat a brazil ligában, emellett a brazil válogatottban is él az előtte adódó lehetőségekkel, nem mellesleg személyében a 2012-es olimpia gólkirályát tisztelhetjük hat mérkőzésen szerzett hat találatával.

Az este folyamán kiderül, lesz-e valami a Spurs-Damiao szerelemből, illetve ha nem fogadják el az ajánlatot a londoniak hajlandóak-e emelni a tétet...

Őszi Ádám 

A 18 éves horvát szupertehetség óriási összegért került az Inter csapatához, megvan Sneijder utódja

Úgy tűnik az Inter tényleg a jövő csapatát építi és a pénzt sem sajnálja, ha egy igazi tehetségről van szó. Mateo Kovacic csupán 18 esztendős, ám Európa sztárklubjai sorban álltak érte. Már csak múltidőben, ugyanis az Inter leigazolta Sneijder utódát.  

Mindössze 18 esztendős, de már most 43 felnőtt horvát bajnoki mérkőzést tudhat maga mögött. Az Ausztriában  azon belül pedig Linzben születő horvát állampolgár már hat esztendősen elkezdte rúgni a bőrt a Linz utánpótlás nevelős csapatában, míg nem hét esztendőt követően hazatalált a fiatal tehetség és 13 esztendősen a Dinamo Zagreb ifjúsági csapatának a tagja lett. Felnőtt karrierje nagyon korán megkezdődött, 2010-ben debütálhatott a nagyok között alig 16 és fél évesen. Mindenki az elejétől fogva tisztában volt vele, mekkora tehetség Mateo, akinek piaci értéke 18 esztendős korára 3 millió euróra nőtt. Az utánpótlás válogatottakban végig lépdeste a ranglétrát, egészen az u-14-től az u-21-es csapatig. A horvát fanatikusok már a felnőtt válogatottban való bemutatkozását várják.

Térjünk azonban vissza a jelenbe, a befutó az Internazionale csapata lett, mely elképesztő összeget 11 millió eurót tett le a Dinamo Zagreb asztalára, ez pedig meggyőzte a horvát klub vezetőit. Mateo Kovacic a mai naptól fogva tehát az Inter játékosa, ahol nem kisebb feladat vár rá, mint Snaijder pótlása.

Őszi Ádám

Chelsea: Az Everton középpályása 32 milliót is megér Abramovicnak? - sajtóhír

Korábban már felröppentek olyan hírek, hogy az átigazolási szezonban a Chelsea majd megpróbálja megkaparintani az Everton középpályását Marouane Fellainit, aki remek szezont fut, mondhatni az idei szezon egyik ha nem a legjobb Premier League középpályás. Úgy tűnik a piaczárás utolsó óráiban bepróbálkozik Abramovic... 

A sajtóhírek alapján a Chelsea orosz tulaja 32 millió eurót sem sajnálna letenni az asztalra a liverpooli csapat számára Fellaini játékjogáért cserébe. A belga piaci értéke egyébként óriásit ugrott, jelenleg 28 millió euróra taksálja a német transfermarkt.de. A következő órákban feszülten várjuk, vajon lesz-e valami az üzletből, vagy sem. A hírek szerint az ajánlat már befutott...

Őszi Ádám

QPR: Samba leigazolása csak a kezdet volt, még három remek játékos érkezhet éjfélig

Nem áll le a londoni csapat, mindenképpen szeretnék olyannyira megerősíteni a keretüket, amennyire csak lehet. Az utolsó helyről szeretnének elmozdulni és kivívni a bennmaradást a legmagasabb angol osztályban. Korábban már beszámoltunk róla, hogy Samba az Anzhi csapatától 14,5 millió euró ellenében csatlakozott a QPR-hez. A védő leigazolása azonban csak a kezdet volt, éjfélig a tervek szerint még három játékossal erősít a klub. Nézzük kik vannak képben. 

Csatár poszton Peter Odemwingie a West Brom 31 esztendős Nigériai válogatott csatára érkezhet. A támadó piaci értéke 5 millió euró, a korábbi Lokomotiv Moszkva és Lille csatár 2010-ben került Gera Zoltán jelenlegi csapatában ahol az idei szezonban a PL-ben öt találatnál jár.

Nem csupán egy csatár érkezhet, a másik kiszemelt Peter Crouch a Stoke gólfelelőse. A tegnap 32 esztendőssé vált hórihorgas támadó a szezonban csak úgy mint a fent említett Odemwingie öt gólnál tart és becsült piaci értéke úgyszintén 5 millió euró. Azt, hogy Crouch hány helyen fordult meg pályafutása során nehéz lenne felsorolni, elég ha annyit mondunk ez egy visszatérés lenne, ugyanis a 2000-2001-es szezonban a QPR színeiben 42 meccsen már szerepelt és ez idő alatt 10 alkalommal volt eredményes.

A harmadik kiszemelt nem a szigetországban játszik, Niko Kranjcar a Dinamo Kijev támadó középpályása jelenleg. A 28 esztendős horvát válogatott középpályás számára a Premier League nem ismeretlen, ugyanis hat esztendőn keresztül a szigetországban játszott a Portsmouth és a Tottenham színeiben mikor tavaly Ukrajnába igazolt. Piaci értékét a szakemberek 7,5 millió euróra becslik.

Emellett egyes források arra mutatnak, hogy  egy Spurs trio is a képben van. Jermaine Jenas, David Bentley, Andros Townsend alkotja ezen hármast, pontos információk nincsenek, ők miként kerültek képben és hol állnak a tárgyalások ha esetleg vannak. Ami tény, a három Spurs játékosnak nem kellene várost váltania csupán pár kerülettel kellene odébb menniük...

Tervek tehát vannak, kíváncsian várjuk, éjfélig mi történik majd a QPR háza tályán.

Őszi Ádám

Zaragoza: Sikerült megszerezni a Barca csatárát kölcsönbe

A Pintér Ádámot is foglalkoztató Zaragoza sikeres tárgyalásokat folytatott a katalán klubbal, így a B csapat csatára Rodrigo Ríos Lozano, rövidebb nevén Rodri Lozano kölcsönbe a magyar játékos csapattársa lesz. 

A korábbi u21-es spanyol válogatott játékos nem igazán kopogtatott a Barca első számú csapatánál. A Sevilla nevelésű támadó 2011-ben lett a barca második csapatának tagja, azóta kölcsönben megjárta már a  Sheffield Wednesday együttesét is. Most itt a lehetőség számára, hogy a La Ligában is bebizonyítsa rátermettségét. A 22 esztendős támadó nagy lehetősége lehet ez, hiszen ha jól teljesít, akár a pénztárcájába is nyúlhat a Zaragoza...

Őszi Ádám 

QPR cél a bennmaradás: Samba az Anzhi védelmének "volt" vezére napi 5 milliót keres új együttesénél

A QPR csapata jelenleg az utolsó helyen tanyázik az angol bajnokságban, ám a klub vezetői szeretnék elkerülni a véget és ennek érdekében mindent megtesznek. Ezúttal a védelem megerősítése mellett tették le a voksot, az Anzhi kiválósága a a korábbi 26-szoros Kongói válogatott Christopher Samba személyében nagyon komoly és tekintélyt parancsoló középső védőt igazoltak.   

A fővárosi klub mélyen a zsebébe nyúlt, és a Dagesztáni csapat asztalára letett 14,5 millió eurót, mely meggyőzte az orosz klub tulajdonosait. Ami Samba meggyőzését illeti, már a Premier League és a nemes feladat nagy kihívást jelenthet, azonban nem adta lejjebb ami a fizetést illeti sem. A hírek szerint közel napi 5 millió forintot fog keresni, azaz 100 ezer font lesz a heti fizetése, ami forintra átváltva 33 millió egy héten. Az éve keresete így ha minden igaz 5,2 millió euró lesz.

Az Anzhi azonban áll az Európa Ligában és a bajnoki címért is harcban vannak, így valakivel pótolniuk kell a védelem tengelyét...

Őszi Ádám

Negredo órákon belül Liverpoolban köthet ki

Nagy a sürgés forgás az átigazolási piac utolsó napján és úgy tűnik ez a Sevilla és az Everton együttesét is érinti. A liverpooli kék együttes azon terve hogy Leroy Fert a Twente csapatából magukhoz csábítsák dugába dőlt, így más támadó után kell nézniük. 

Angol források arról számoltak be, hogy az Everton a pénzét Álvaro Negredo átigazolására költené. A Daily Mail arról számolt be, hogy a 12-szeres spanyol válogatott támadó aki az idei szezonban a La Ligában 9 gólnál jár 9 millió fontért lehet az Everton játékosa. A 27 esztendős Negredo piaci ára egyébként 18 millió euróra rúg a szakértők szerint. 

Az angol klub, mely igazán impozánsan szerepel a Premier Leagueben, Nikica Jelavic ékpárjaként képzelheti el a spanyol támadót, úgy tűnik az Evertonnál nem mondanak le az álmokról, megküzdenek a BL indulásért...

Őszi Ádám

Hoppá! David Beckham a PSG játékosa? -16:00-kor rendkívüli sajtótájékoztató párizsban

Nagy fordulatot vett a David Beckham ügy, ugyanis a 115-szörös angol válogatott immáron 37 éves klasszis az amerikai kitérőt követően visszatér Európába, azon belül pedig a PSG együttesébe. 

Egybehangzó brit és amerikai források állítják, Beckham karrierjének új célállomása a francia bajnokság, azon belül pedig a PSG csapata. Az AP amerikai hírportál arról adott tájékoztatást, hogy a sportolóhoz közeli forrásból tudják, David ezekben az órákban esik át az orvosi vizsgálatokon.

Napok óta folytak a találgatások, sokan már az Arsenal kezdőjében látták a szabadrúgásairól elhíresült játékost, ugyanis az ágyúsokkal edzett. Játékjoga jelenleg szabadon igazolható, hiszen decemberben elváltak a Galaxy és Beckham útjai, csupán egy kis aláírási pénz kerül majd terítékre minden bizonnyal, pénzből pedig Dunát lehetne rekeszteni a párizsi klubnál. 

A PSG bejelentette, hogy délután 16 óra magasságában sajtótájékoztatót tart, melynek témája minden bizonnyal az angol szerződtetése lesz. Így tehát véget érhetnek a találgatások, nem lesz QPR, sem pedig West Ham, Beckham ismét szerepelhet a legrangosabb sorozatban a Bajnokok Ligájában...

Őszi Ádám 

El Clasico: a meccs után megszólalt Varane és Mourinho jobb keze is

A tegnap esti El Casicot követően a sajtótájékoztatón megszólalt a fiatal mindössze 19 esztendős védő, aki előbb a gólvonalról mentet, majd pedig gólt fejelt a másik kapu előtt a rivális katalánoknak és ezzel, illetve egész meccsen nyújtott remek teljesítményével méltán érdemelte ki  a meccs legjobbja titulust. Varane mellett, mint ahogy az már megszokhattuk nem Mourinho, hanem a portugál tréner jobb keze Aitor Karanka értékelte a látottakat és emelte ki, hogy a két csapat közt nincs 15 pontnyi különbség. 

"Ami történt, az ugyanaz, mint az elmúlt években is, nagyon közel voltunk. A bajnokságban sok pontot elhullajtottunk, azonban amikor egymás ellen játszunk, tisztán látható az aktuális különbség a két csapat között.Nagy erőfeszítés volt ez a csapattól, mert néhány játékos hiányzott tőlünk. Lesz időnk, hogy felkészüljünk a második mérkőzésre. - ezt követően Karanka az ifjú Varanét méltatta - Ennél többet lehetetlen tenni, tisztázott a gólvonalról, majd fejesével egyenlített. A fejlődése egészen fenomenális, már fejben is rendben van - emellett a kapus kérdésre is kitért a Spacial One segédje - Muszáj volt választani a két kapus között. Diego sokéves tapasztalata és higgadtsága meggyőzött minket. Ettől függetlenül Adánban továbbra is bízunk. A jövőben is az áll a kapuban, akit épp jobbnak, a célra megfelelőbbnek látunk.” 

A 19 esztendős francia Raphael Varane a következő képen értékelte élete meccsét - "Mindig emlékezni fogok erre a meccsre, egy álmom vált valóra 19 évesen. Nagyon boldogan megyek haza, a saját magam és a csapat teljesítménye miatt is. Ez volt a legjobb mérkőzésem a Real Madridban. Most az a dolgom, hogy ezt a szintet tartsam. A csapat számára ugyan nem a legjobb eredmény született, de a továbbjutás továbbra is nyitott."

A párharc végkimenetelére azonban még sokat kell várni a fanatikusoknak, ugyanis a visszavágó a Nou Campban február 27-én kerül majd megrendezésre. Addig viszont még sok víz lefolyik az Ebron, sokat változhat mindkét együttes játékának összképe, kerülhet hullámvölgybe egyik és másik együttes egyaránt.

Őszi Ádám

Varane fejese döntetlent ért a Realnak a Barca ellen, a kihagyott ziccerek klasszikusán

Elérkezett a Copa del Rey idei sorozata az elődöntőkhöz, az egyik ágon a két ősi rivális a Barca és a Real küzd meg egymással a fináléért. Az odavágó meccset a spanyol fővárosban rendezték, mely akár gólzáporba is torkollhatott volna, ám csak két találatot hozott, így nyugodtan a találkozóra aggatható a kihagyott ziccerek titulust. A győzelemért többet tettek a katalánok és veszélyesében is játszottak, ám előnyt nem tudtak szerezni a hazai visszavágóra. 

A mérkőzés egy óriási Pinto védéssel kezdődött, a Barca kapusa gyorsan bemelegedett, ugyanis egy vitatott szabálytalanságot követően Ronaldo sistergős löketét kellett hárítani a léc alól. Ezt követően ahogyan az lenni szokott a katalánok ragadták magukhoz a kezdeményezést és okoztak forró pillanatokat a hazai szurkolók számára. Előbb Jordi Alba kapott egy remek labdát, a védősorból kiugró játékos azonban a levegőben szálló labdát kapásból keresztbe ellőtte a kapu előtt, igazi ziccer volt 12 méterről, védő nem volt a környékén. Ezt követte egy Xavi szabadrúgás csattant a felső lécen, majd pedig kicsivel később egy védelmi megingást követően már López hálóőr is verve volt, túljutott rajta a labda azonban a gólvonalról Varane kivágta a labdát. Ha a félidő felénél 0-3 lett volna az állás egy szót sem szólhattak volna  hazaiak, ám az eredményjelzőn gól nélküli döntetlen állt.

A 26. percben a derült égből jött egy Real helyzet, azonban Benzema hét méterről kapásból kicsivel de mellé lőtt. A madridiak ezt követen némileg kijöttek a szorításból és agresszív letámadást alkalmaztak, mindkét csapat próbálkozott, de nem jött a gól, így 0-0-ás döntetlennel vonultak a felek az öltözőkbe.

A második félidő azonban már gólt hozott, öt percet kellett várni, ekkor Fabregas törte meg a gólcsendet, az előkészítő szerepkörben az argentin zseni tetszelgett, akit azonban elég szépen hatástalanítottak a találkozó folyamán a királyiak. Felszívta magát a Special One legénysége és a katalánok némileg a saját térfelükre szorultak, ez viszont a kontra lehetőségét hordozta magában. A mérkőzést döntően befolyásoló egy bírói tévedés, ugyanis Messi egy az egyben ugrott volna ki kontrából, ám az asszisztens - később visszanézve tévesen - lest jelzett. Azt pedig már sosem tudjuk meg, hogy  mi lett volna ha...

A 60. percben nagyon közel járt a Real az egyenlítéshez, Ronaldo 7 méterről fejelt centikkel a kapu mellé, pár perccel később pedig Pique remek szerelését jegyezhettük fel döntő momentumban. A Barca volt, hogy akár percekig is eldugta a labdát, ekkor halvány fütty hallatszott a lelátóról. Aztán jöttek az újabb ziccerek, előbb egy visszagurított labdát Fabregas lőtt kicsivel a kapu fölé mintegy tizenkét méterről, majd pedig a csereként beálló Pedro hibázott egy az egyben kapussal szemben.

Aztán egyszer csak a semmiből megszületett az egyenlítő találat, egy Özil beadást a támadással felfutó Varane fejelt a kapuba, Pinto csipén belekapni tudott a labdába. mondani szokták a kihagyott helyzetek megbosszulják önmagukat, nos ez most is így volt. A hajrában tapintható volt a feszültség, izzott a levegő, a legnagyobb helyzet a katalánok előtt adódott Jordi Alba foglalta keretbe a meccset, hiszen mind az első, mind az utolsó vendég lehetőséget ő szalasztotta el, ezúttal López hárított óriási bravúrral.

Maradt az 1-1, így a vendégek örülhettek jobban, viszont a katalánok akár fölényesen is megnyerhették volna a meccset, a nagy lehetőségeket tekintve akár 3-7 is tetszeleghetett volna az eredményjelzőn. A sérülések és eltiltások sújtotta Mourinho legénység így mondhatni elégedett lehet, a döntés pedig a Nou Camp gyepén születik majd meg...

Copa del Rey, elődöntő, 1. mérkőzés
Real Madrid-Barcelona 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Varane (81.), illetve Fábregas (50.)


Őszi Ádám

PL szerda: két gólos hátrányból állt fel az Arsenal, két gólos előnyt adott el a Chelsea a hajrában

A keddi játéknapot követően szerdán hat mérkőzéssel folytatódott a Premier League. A Chelsea és a listavezető Manchester United kötelező győzelem elé nézett, míg a Tottenham és az Everton is bizakodhatott a győzelemben, a papírforma legalábbis ezt mutatta. A nap és a forduló rangadója az Arsenal-Liverpool meccs volt, mondhatni két vergődő csapat összecsapása. Nos, a papírforma azért van hogy felborítsák, nem volt ez másképpen most sem... 

A két eddig csalódást keltő szezont futó csapat rangadóját a vendég Liverpool kezdte nagyobb elánnal, már az 5. percben megvolt az előny Suarez lévén. Remek és fordulatos találkozót játszott a két csapat, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, ám az ágyúsok domináltak és többször is próbálkoztak. Azonban a focit gólra játsszák, hiába a statisztikai fölény Henderson a 60. percben megduplázta csapata előnyét. Az események felpörögtek, ugyanis a második pool góllal együtt hét perc alatt három gólt láthatott az Emirates közönsége. A csalódott csendet Giroud törte meg a 65. percben, ezzel megvolt a szépítés és mielőtt eszmélni tudtak volna a vendégek már az előny is oda volt, ugyanis két perccel később Walcott tetszelgett a gólszerző szerepkörében, Giroud ezúttal pedig előkészített. Ezt követően nem változott az állás, maradt a döntetlen és a pontosztozkodás, mellyel egyik csapat sem jutott előrébb.

Az Everton idén remek szezont fut, ugyan annyi vereséggel bírnak mint a listavezető, és ha a 11 döntetlenjük közül csak egyet vagy kettőt megnyertek volna, közvetlenül a bajnoki címért küzdhetnének, így viszont a BL szereplés a tét, ami persze nagyon jónak számít. A mai napon a Gera Zoltánt sérülés miatt nélkülöző West Brom volt az ellenfél és a papírformának megfelelően a liverpooli csapat otthon tartotta a három pontot Baines két találatával. A vendégek nemrég még az élmezőnyben tanyáztak, ám hosszú hetek óta nem jönnek a pontok...

A Norwich együttese, mely kiesett az FA-kupából egy amatőr ötödik ligás csapattal szemben ezúttal is papírformát borított, otthon tartott egy pontot a Spurs ellen. A fővárosiak pontmentő embere a meccs vége előtt tíz perccel bale volt.

Igazi kiegyenlített meccset ígért a Fulham-West Ham találkozó, azonban a hazaiak magabiztos győzelmet arattak és megelőzték riválisukat a tabellán. Jelenleg minkét együttes biztos távolból szemléli a kiesőzónát.

A listavezető manchesteriek nem kezdtek jól az Old Traffordon, ugyanis a vendég Southamton már a harmadik percben megszerezte a vezetést. A United nyerőembere a két gólt szerző Rooney volt, azonban a vendégek egyenrangú ellenfélnek bizonyultak, sőt majdhogynem többet tettek a győzelemért, egy pontot mindenképpen megérdemeltek volna.

A Chelsea számára a győzelem kötelező lett volna, ám a Reading igen jó formát mutat mostanság, a nemrég még utolsó együttes menekül a kiesés elől. Mindvégig úgy tűnt, a londoni kékek győzelme nem forog veszélybe, fölényesen és magabiztosan játszott a Benítez csapat. Azonban a végjátékban a meccs képe nagyot fordult, La Fonde duplázni tudott, előbb a 87. majd pedig a hosszabbítás negyedik percében talált a kapuba. A statisztikákból kiderül, a hazaiaknak ez a két lövése találta el csupán a kaput...

Kedden játszották:

Aston Villa – Newcastle United 1:2
Queens Park – Manchester City 0:0
Stoke – Wigan 2:2
Sunderland AFC – Swansea 0:0

Szerdai eredmények:
Arsenal – Liverpool 2-2
Norwich – Tottenham 1-1
Everton – West Bromwich 2-1
Manchester United – Southampton 2-1
Reading – Chelsea 2-2
Fulham – West Ham United 3-1

A forduló abszolút győztese így a listavezető Manchester United volt, ugyanis az Evertonon kívül a 11. helyig egyetlen csapat sem tudta begyűjteni a három bajnoki pontot.

Őszi Ádám

2013. január 30., szerda

Shanghai vs Galatasaray: A Kínaiak állítják szerződésszegés történt és Drogba az ő játékosuk

Áll a bál Drogba jelenlegi két csapata között. Igen, a kínai Shanghai Shenhua vezetői állítják, az elefántcsontparti támadó aki jelenleg az Afrik kupán szerepel még mindig az ő játékosuk.  

Eközben a Galatasaray hétfőn hivatalosan is bejelentette a támadó érkezését, aki meccsenként 15 ezer eurót keres majd ( 4,2 millió forint) és 4 milliós aláírási pénzt is kap. A hírek emellett arról szóltak, hogy a Shenhua csapata is kap 8 millió eurót. A kínaiak cáfolnak és a nemzetközi szövetséghez fordulnak...

Drogba tavaly júliusban írt alá az ázsiai országba, ahol klubjával két és fél esztendős szerződést kötött, a klub vezetői állítják, szerződésszegés történt. "A klubot sokkolták a történtek - áll a Shanghai Shenhua szerdai közleményében. - Drogba továbbra is a Shanghai Senhua futballistája, mivel szerződése jelenleg is érvényben van."

Áll a bál, a törökök és maga az érintett még nem nyilatkozott...
Kérdés, ez az egész mennyire zavarja meg Drogbát és a válogatott béli teljesítményét...

Őszi Ádám

Berlusconi és Balotelli barátkozhat, ugyanis a balhés támadó Milánóba igazolt - hivatalos

Nem éppen felhőtlen Silvio Berlusconi és Mario Balotelli viszonya, a korábbi olasz politikus, és a klub tulajdonosa ugyanis korábban kemény szavakkal szavakkal illette az olasz válogatott támadót. Elhíresülté vált a "rohadt alma" kifejezés és ami a bocsánatkérő nyilatkozatot illeti, fel lehetett fogni egy újabb burkolt támadásnak. Vajon mindez csak színjáték volt és a színfalak mögött már mindent tudni lehetett? 

Ez talán sosem derül ki, ám az már biztos, hogy az olasz támadó az AC Milan együttesében folytatja. Balotellinek nem volt maradása a City együttesében, már így is túl sok mindent elnéztek neki. A támadó 22 millió fontért érkezik, viszont ebből 3 milliót csak abban az esetben lát az angol klub, ha Balotelli az elvárásoknak megfelelően szerepel majd. A támad emellett jelentősen kevesebb fizetést tehet majd zsebre mint angol klubjánál, de ilyen az élet, áldozatokat kell hozni.

A nagy kérdés, hogy vajon a Milan együttesének is meggyűlik-e a baja Mario viselkedésével, vagy valamely csodával határos módon sikerül megnevelni a balhéiról elhíresült támadót. 

Őszi Ádám

PL kedd: Továbbra is veretlen 2013-ban a QPR, ezúttal a címvédő City bánta - eredmények

Az angol futball nem áll meg egy pillanatra sem, így hét közben is Premier League fordulót rendeznek. Kedden négy, míg szerdán hat találkozó kerül megrendezésre. Nézzük mi történt a mai játéknapon. 

A 2013-as naptári évet tekintve még jó pár veretlen csapat van a Premier Leagueben, ám az hogy a sereghajtó is közéjük tartozott a fordulót megelőzően némileg meglepetésnek mondható. A londoni csapat igén már megverte a Chelsea csapatát, majd pedig döntetlent játszott a Spurs és a West Ham együttesével. Nem sok esélyt adtak rá a szakemberek, hogy ez a sorozat ma is folytatódik, hiszen a soros ellenfél a hét meccset zsinórban megnyerő Manchester City csapta volt. Azonban sikerült a bravúr, a QPR szó szerint kibekkelte a meccset. Csakugyan gól nélküli döntetlent hozott a Swansea vendégjátéka a Sunderland ellen, így Michu nem tudta növelni góljainak számát. 

Nem maradtak azonban a PL szerelmesei gólok nélkül, ugyanis a Wigen csapata bravúros pontmentést mutatott be idegenben. A Stoke a 48. percben már két góllal vezetett, de a vendégek nem adták fel és egalizálták az állást. A nap egyetlen győzelmét a "Francia" Newcastle mutatta be. A gall játékosokkal teletűzdelt szarkák igazi alsóházi rangadót játszhattak a mostanság pofozógép szerepkörben tetszelgő Aston Villa ellen. A két csapat versenyfutását a vendégek bírták jobban. A 31. percben már két gólos volt az előny,  szépítés még sikerült büntetőből, ám többre ezúttal sem futotta a kiesés felé sodródó Aston Villa együttesétől.. 

Premier League 24. forduló:


Aston Villa - Newcastle United 1:2
Queens Park - Manchester City 0:0
Stoke - Wigan 2:2
Sunderland AFC - Swansea 0:0
jan. 30. 20:45 Arsenal - Liverpool (Digi Sport2)
jan. 30. 20:45 Norwich - Tottenham
jan. 30. 20:45 Everton - West Bromwich
jan. 30. 21:00 Manchester United - Southampton (Digi Sport1 23:05 felvételről)
jan. 30. 21:00 Reading - Chelsea
jan. 30. 21:00 Fulham - West Ham United

Őszi Ádám

2013. január 29., kedd

Coppa Italia: drámai végjátékban búcsúzott a La Vecchia Signora, készülődik a Derby della Capitale...

Egy hete Torinóban a Lazio együttese 1-1-es döntetlent csikart ki a Juventus ellen, így a fővárosi csapat kedvező előjellel várhatta a hazai pályán vívandó olasz kupa  visszavágót. A tét a döntőbe jutás volt a mai estén, a csapatok ennek megfelelő komolysággal léptek a pályára, a feszültség az első pillanattól az utolsóig tapintható volt. Mikor már úgy tűnt eldőlt minden jött a drámai végjáték... 

A Juve feladata egyértelmű volt, gólt kell szerezniük, hiszen ha ez nem történik meg, esélyük sincsen a továbbjutásra. A gól nélküli döntetlen a Lazio csapatának kedvezett volna, míg minden 1-1-nél nagyobb arányú döntetlen a Torinóiak továbbjutását jelentette volna. Mondani sem kell hogy 1-1 esetén hosszabbítás következett volna, míg bármely csapat nyer, az ott lesz a döntőben. Így festett a képlet a találkozó előtt.

Az első játékrészben mindkét csapat hevesen reklamált egy a számára meg nem adott tizenegyest, emellett a játék olykor kapkodó és pontatlan volt, érződött a játékosokon a tét. A félidő végjátékában akár Vicsinics, vagy Giovinco is megszerezhette volna a vezetést a zebráknak, ám ott a volna! A felek tehát így gól nélküli döntetlennel térhettek az öltözőkbe.

A második játékrész elején megtörtént az amit Torinóban nagyon nem akartak, Romában pedig nagyon vártak, már ami a kékebbik fővárosi csapat fanatikusait illeti. Egy remek Ledesma beadásra érkezett González és mintegy öt méterről a kapuba bólintott, a vendégek hálóőre egyszerűen tehetetlen volt. A kapott gól megfogta Az öreg hölgyet, nem igazán tudtak komoly lehetőséget kialakítani, míg nem egy újabb büntetőt kértek számon a játékvezetőn a 66. percben. Nem várhatott tovább Conte, pályára küldte csapata ászát Pirlot, aki tényleg nagyot lendített a csapat játékán. Az utolsó negyed órában a kapujához szögezte a hazaiakat a Juventus, ám nagy helyzetet nem tudtak kialakítani, a beívelések pedig sorra jöttek kifelé. Mikor már mindenki azt hitte megvan a meccs a Lazionak jött a drámai vég...

A játékvezető hat perces hosszabbítást rendelt el, ez idő pedig nagyon érzelem dús pár percnek bizonyult. Előbb néma csend  lett úrrá a Stadio Olimpicoban, csupán a vendég ultrák örömteli ünnepe hallatszott, ugyanis Vidal a 92. percben egalizálta az állást és nagyon úgy festett, a hosszabbítás dönt majd a párharc sorsáról. Nem volt azonban hosszú a torinói öröm, ugyanis egy perccel később Floccari mindenkinél jobban érkezett egy szögletre és mattolta a Juve csapatát. Igazi dráma és forrongó hangulat uralkodott, öröm, bánat és bú. A meccslabda azonban nem ez volt, hanem a 95. percben Marchisio lehetősége. Ezen képsoroknak fejezetet lehetne nyitni, ugyanis Giovinco bombáját Marchetti csak kiütni tudta, a labda pedig Marchisio elé került, aki négy méterről üres kapura mellé lőtt. Ez volt ám az igazi dráma, ha bemegy akkor hosszabbítás nélkül döntős a Juve, így pedig búcsúzni kényszerült a La Vecchia Signora.

Ezzel a Lazio csapata páholyból várhatja döntő béli ellenfelét, mely akár az örök rivális, stadiontárs AS Roma csapata vagy az Inter lesz. A fővárosiak előnnyel utaznak holnap Milánóba és ha sikerül megőrizni otthon összekapart előnyüket akkor a döntőben következhet a Derby della Capitale a csizma ország egyik ha nem a legnagyobb és legvadabb derbije...


Lazio - Juventus 2–1 
Róma, Stadio Olimpico. Vezeti: Banti (olasz)
Gólszerzők: Á. González (53.), Floccari (93.), ill. Vidal (92.)
Továbbjutott: a Lazio, 3–2-es összestéssel

Őszi Ádám

Afrika kupa: búcsúzó címvédő, tovább szárnyaló szuper sasok - videó

Az "A" és a "B" csoport párosítása már kirajzolódott a negyeddöntőben, a , mai napon pedig a "C" csoport négy együttese küzdhetett meg a továbbjutó helyekért. Mindegyik csapatnak megvolt az esélye a továbblépésre, egyes eredmények akár oda is vezethettek volna, hogy a sárga és piros lapok száma döntsön a továbbjutó kilétéről, ez csak akkor fordulhat elő, ha két csapat statisztikái ugyan olyanok és az egymás elleni meccsük is döntetlen volt. A csapatoknak így nagyon kellett figyelniük a begyűjtött lapokra, mivel akár a Fair Play pontok is döntővé válhattak . Nézzük hogyan alakultak a mérkőzések... 

A pálya minősége enyhén szólva kritikán aluli volt, ugyanis fű nem sok volt látható, annál inkább por, a játékosok lépte csak úgy porzott. Egy strandfoci mérkőzés helyszínének is lehet megfelelt volna a játéktér. A felek nem kezdtek valami fergeteges iramban, azonban a Burkina Fasoi szurkolók a fejükhöz kaphattak, mikor a 11. percben le kellett cserélni a góllövőlista éllovasát sérülés miatt, Traoré helyére Bance érkezett, a támadó fájdalmas arccal hagyta el a gyepet. A találkozó továbbiakban sem a fociról inkább a sérülésekről szólt, a címvédő csapatából Nkausu kért kényszerű cserét a 15. percben.Az első komolyabb próbálkozás a címvédő nevéhez fűződik Mbesuma próbálkozott ám lövése a hálóőr kezében halt el. A 30. perchez érve minden eseménytelenül zajlott, a csapatok három lövéssel próbálkoztak összesen. Ez a mutató egészen a 45. percig nem változott, akkor Zambia csapata fejelhetett kapura, ám maradt a 0-0. Az utóbbi pár sor hűen árulkodik a mérkőzés színvonaláról.

A második játékrész úgy fojtatódott, ahogyan az első, mikor a 60. percben Mbesuma fejelhetett, ám gól nem született a próbálkozásból. Az idő és a döntetlen egyre Burkina Faso malmára hajtotta a vizet. Az utolsó negyed órához érkeztünk, a feszültség tapintható volt, a szép és tartalmas foci továbbra is elmaradt. A mérkőzés utolsó előtti percében meglehetett volna a győztes burkinai gól, ám a bepasszolt labdáról az érkező támadó éppen hogy lemaradt. A hosszabbításban Sunzu lábában maradt a címvédő gólja és ezzel búcsúzott a címvédő. A mérkőzés színvonala enyhén szólva nagyon alacsony volt.  

Burkina Faso - Zambia 0-0 (0-0)
Mbombela Stadion, Nelspruit

Vezette: Neant Alioum
Burkina Faso: Dauda– Koffi, B. Koné, Koulibaly, Panandetiguiri – D. Koné, Kaboré, Roumba – A. Traoré (Bance 11.), Pitroipa (Traore A. R. 90.), Balima (Dah H. W. 46.) .

Zambia: Mweene – Nkausu (Musonda 15.), Mbola, Sunzu, Himonde – Lungu (Sakuwaha 80.), Chansa (Mulenga M. 55.), Sinkala, Kalaba – Mayuka, Mbesuma
Gólszerzők: -
Sárgalapok: Panandetiguir ill. Musonda (31.), Mayuka (37.)

A játék irányítását Nigéria ragadta magához, az első félidő feléhez érve három alkalommal próbálkoztak, ám csak egy lövés találta el Sisay kapuját. Uche és társai roppant nagy fölényben gurigáztak, ám a labdatartás és annak birtoklása nem tesz semmit, a  félidő végéhez közeledve az állás gól nélküli döntetlen volt. Ahrach játékvezető a rendes játékidőt követően két perccel a sípjába fújt, a szünetre gól nélküli döntetlennel vonultak a felek. Ez a mérkőzés mozgékonyabb volt mint a címvédőé, Nigéria nagy fölényt alakított ki mind labdabirtoklásban, mind pedig lövések számában (8/4), ám a vezető gól hiányzott. 

A második játékrészre két friss emberrel futott ki az Etióp válogatott Fuad és Minyahil bevetése mellett döntött az afrikai válogatott kapitánya. Túl sok izgalmat nem tartogatott ez a játékrész sem, azonban a 66. percben meglehetett volna a vezetés a szuper sasoknak  Mba lövését követően óriási helyzet alakult ki, ám kimaradt. A 78. percben óriási sanszot kapott Nigéria, a játékvezető egy jogos büntetőt ítélt meg, melyet Moses nagyon magabiztosan értékesített (0-1). Ez pedig a továbbjutás kapujába juttatta Mikeléket. Az események felpörögtek, Etiópia pillanatokon belül egyenlíthetett volna, ám a tiszta fejes 7 méterről a kapus ölében landolt. Két perccel később növelhette  volna előnyét Nigéria, ám egy fejest bravúrosan hárított Sisay, a kipattanót pedig saját játékosra fejelték a szuper sasok, ám itt még nem volt vége! A bravúrt bemutató Sisay a 82 percben besárgult, majd a 85.-ben buktatta Mosest a tizenhatoson belül így magkapta második sárgáját, mehetett zuhanyozni. Mivel már mindhárom cserelehetőségét kihasználta Etiópia így a büntetőre és a hátralévő percekre egy mezőnyjátékosnak kellett beállnia. Az ítélet végrehajtó ezúttal is a Chelsea játékosa Moses volt, ezúttal a másik sarkot vette célba, a "kapus" nem tudott bravúrt bemutatni (0-2). A meccs végén a játékvezető hét perces hosszabbítást jelzett, ám fontos eseményt már nem jegyezhettünk fel, így Moses két találata a nyolcba lőtte Nigériát. 

Etiópia - Nigéria 0-2 (0-0)
Royal Bafokeng Stadion, Rustenburg

Vezette: Bouchaib El Ahrach
Etiópia: Sisay – Alula, Degu, Biyadiglign, Abebaw – Getaneh, Addis, Yussuf (Birhanu 68.) – Dawit (Minyahil 46.), Omod (Fuad 46.), Saladin.
Nigéria: Enyeama – Echiejile, Omeruo, Oboabona, Ambrose – Ogude, Mikel (Yobo 90+1), Mba, – Emenike (Ideye 75.), Moses, Uche (Musa 65.).

Gólszerzők: Moses (80. - büntető, 90. - büntető)
Sárgalapok: Biyadiglign (21.), Degu (42.), Alula (78.), Sisay (82 és 85) ill. Mba (62.), Oguda (63.)
Piroslap: Sisay (85.)

A C csoport állása: 1. Burkina Faso 5 pont (5-1), 2.Nigéria 5 pont (4-2), 3. Zambia 3 pont, 4. Etiópia 1 pont.

Őszi Ádám

2013. január 28., hétfő

Afrika kupa: Ghána kiütötte Nigert és csoportelsőként továbbrobogott, a másik meccsen nem született döntés így Mali örülhetett

Tegnap megkezdődött az Afrika kupa csoportkörének utolsó harmadik fordulója. Az "A" jelű négyes első helyén a házigazda Dél-Afrika végzett öt ponttal, míg a történelmet író Zöld-fokiak szintén öt ponttal léptek tovább bombameglepetésre, ám gólarányuk egyel rosszabb volt mint a házigazdáé, így a második helyen végeztek. A mai napon a "B" csoport küzdelmeire került sor és még mind a négy válogatottnak megvolt az esélye a továbbjutásra. Az "A" és a "B" csoport azért fontos számunkra, mivel eme két csoport első helyezettjei, a csoportok második helyezettjeivel küzdenek majd meg a negyeddöntőben. A kérdés tehát nem csak az volt, ki lesz a két továbbjutó, hanem az is, milyen párosítások alakulnak ki. 

Kongó csapata remekül kezdte a találkozót, Lualua révén már a 20. másodpercben kapufáig jutottak, majd pedig a kipattanót összeszedő kongói betört a büntetőterületen belülre és szabálytalankodtak vele szembe, így az első percben büntetőt ítélt a játékvezető. A tizenegyes elvégzését a harmadik percig húzták, Mbokani azonban magabiztosan lőtt a kapuba (1-0). Mintha nem is ezen a tornán lettünk volna, a játékosok pörögtek és ennek meglett a túloldaldalon is az eredménye a 14. percben egy alapvonalról visszagurított labdát lőtt a kapuba M. Samassa mintegy hét méterről (1-1). Az első félidőben nem született több találat, a csapatok mind mezőnyben, mind pedig próbálkozások terén kiegyenlített teljesítményt mutattak.

A második játékrész sokkal eseménytelenebbül zajlott, mint az első, az iram erősen leült. A 66. percben Samassa majdnem megszerezte mali és önmaga második találatát, ám lövése centikkel a kapufa mellett pörgött el. Az események is felpörögtek, a túloldalon Mulumbu sarokra tartó lövését tán a torna védésével hárította Samassa. A kongói játékosok több alkalommal is tizenegyest próbáltak eljátszani, ám a bíró nem fújt a sípba teszem hozzá teljes joggal. A 78. percben a csereként beállt Traoré fejelt kapufát, majd pedig 40 másodperccel később Cheick Diabate lőtt kapufát, a mérkőzést simán eldönthette volna Mali csapata. A háló nem rezdült meg többet a meccsen, mely azt jelentette, hogy a döntetlennel Mali lett a csoportmásodik  Kongó pedig búcsúzik. 

Kongói Demokratikus Köztársaság - Mali 1-1 (1-1)
Moses Mabhida Stadion, Durban
Vezette: Djamel Haimoudi
Kongói DK: Kidibaba – Kiritcho, Mongongu, Zakuani, Mpeko – Kaluiytuka (Kanda 79.), Mulumbu, Lualua (Mputu 46.), Makiadi – Dida (Kabangu 86.), Mbokani.
Mali: Samassa – Diawara, Wague, Coulibaly, Tamboura – S. Keita, Sissoko (Traoré 73.), Sow – Samassa (Diabate C. 78.), Diakite (Diarra 87.), Maiga.
Gólszerzők: Mbokani (3.-büntető) ill. M. Samassa (14.)
Sárgalapok: Mulumbu (21.) Makiadi (77.) ill. Keita (32.), Sow (33.), Tamboura (52.), Samassa M (77.), Traoré (85.)

A csoport eddigi meccsein már letükröződött, hogy a kvartett leggyengébb válogatottja Niger együttese, míg Ghána csapatát a szakemberek is a torna egyik esélyesének tartják. A mérkőzés képe ennek megfelelően alakult, a vezetés már meg is volt a 6. percben Gyan révén, majd pedig az előny a 23. percben Atsu duplázta  meg és ezzel gyakorlatilag már ekkor tudni lehetett, hogy Ghána csoportelső lesz, a másik meccsen pedig csak akkor van esélye Kongó csapatának ha nyer. A ghánai mesterlövészek pontosak voltak és eltalálták a kaput számtalanszor, míg nigeri részről kósza lövések érkeztek, melyek kaput sem találtak.

A második játékrész elején Ghána jelezte a mai meccsen ő az úr, négy perc elteltével Boye szerezte meg csapata harmadik találatát (0-3). A folytatásban visszavett a lendületből Ghána, talán a játékosok esze is már a negyeddöntőn járt. Az állás nem változott, ezzel Ghána csoportelső lett.

Niger - Ghána 0-3 (0-2)
Nelson Mandela Bay Stadion, Port Elizabeth
Vezette: Badara Dattai
Niger: Daouda – Kourouma, Dankwae, Chikoto, Mohamed (Kader 60.) – Soumaila, Lancina, Koudize (Issoufou B. 61.),  – Sidibe (Issoufou A. D. 79.), Talatou, Maazou 
Ghána: Dauda – Pantsil, Boye, Vorsah, Afful – Adomah (Asante 63.), Agyemang, Rabiu (Boateng D. O. 73.), Astu – Asamoah, Gyan (Clottey 77.).

Gólszerzők: Gyan (6.), Atsu (23.), Boye (49.)
Sárgalapok: Koudize (21.), Chikoto (25.), Dankwae (51) Soumaila (87.) ill. Agyemang (32.)

A B csoport végeredménye: 1. Ghána 7 pont, 2. Mali 4 pont, 3. Kongói DK 3 pont, 4. Niger 1 pont.

Így tehát kialakult a negyeddöntő két párosítása, az "A" csoport és a "B" csoport első helyezettjei a másodikokkal mérkőzik majd meg. Nevesítve:

Dél-Afrika - Mali
Ghána - Zöld-foki Köztársaság

A sors furcsa fintora, hogy Kongó nem talált legyőzőre, mindhárom meccsét döntetlenre adta, ám ez nem bizonyult elégnek...

Őszi Ádám

Bombahír: Balotelli elbúcsúzott csapattársaitól, hamarosan orvosi vizsgálatra érkezik Milánóba - sajtóhír

A goal.com információi szerint hamarosan pont kerülhet Mario balotelli hosszan elhúzódó átigazolási ügyére. A nem éppen higgadtságáról és jó magaviseletéről elhíresült támadó úgy hírlik már elbúcsúzott manchesteri társaitól és barátaitól, hamarosan pedig átesik az orvosi vizsgálatokon Milánóban. 

Ezen történet elég érdekes, hiszen Berlusconi nemrégiben "rohadt almának" nevezte a támadót, majd pedig bocsánatot kért. Arról nincsenek pontos információk, hogy ez a milánói klubnak mennyi pénzébe kerül, viszont Philippe Mexés az üzlet részese lehet. Balotelli új klubja nem rendelkezik olyan anyagi háttérrel mint a City, így a balhés támadónak jelentős pénzről kell lemondania, hiszen bére kevesebb lesz, ám itt legalább játszhat. Persze csak akkor, ha tud viselkedni, és őt ismerve, nehéz dolga lesz az AC Milan vezetőinek, ha kordában akarják tartani Balhés Balot.

Őszi Ádám

Torino: Erősítés csatár poszton, 19 esztendős belga utánpótlás válogatott érkezett

Dolly Menga neve nem cseng ismerősen a futball köztudatban, viszont megvan rá az esély, hogy pár esztendőn belül komoly neve legyen a fiatalembernek. A még csak 19 esztendős csatárt a Juve városi riválisa a Torino együttese vette magához igaz csak kölcsönbe. 

Menga kettős állampolgársággal bír, ami azt jelenti, hogy felnőttként Belgium, vagy a Kongói DK színeit képviselheti majd. Az ifjú titán eddig Belgiumban élt és nevelőzött, első klubja a Standard Liege volt, kölcsönben pedig a Sint-Trudien együttesében játszott, míg nem 2012-ben leigazolta a Lierse csapata. A belga klubnál pedig úgy döntöttek kölcsön adják a támadót a Torinónak.

Dolly tehetségét jelzi, hogy előbb a belga u19-es válogatott csatára volt, jelenleg pedig már az u21-es csapat kötelékébe tartozik. Jelenlegi becsült piaci értéke 600 ezer euró, ám ez a közeljövőben könnyen lehet, hogy rohamosan emelkedni fog.

Őszi Ádám

Krasnodar: Fiatal korábbi orosz u-válogatott hálóőr Koman új csapattársa

Megelégelte a második számú kapus szerepét Aleksandr Filtsov és elhagyta  a Lomomotiv Moszkva együttesét, abban bízva, hogy Krasnodarban több babér tetem majd számára. 

Koman Vladimir új csapattársa nem véglegesen, csupán kölcsönbe került az orosz klubhoz. A 24 esztendős hálóőr pályafutását az FC Akademiya Tolyatti együttesében kezdte, majd pedig a Togliatti együttesében védett, mikor 2010-ben felfigyelt tehetségére a Lokomotiv és leigazolta. Többnyire a reservers csapatban szerepelt, de olykor pár alkalommal a felnőtt csapatban is védhetett.

Tehetségét jelzi, hogy korábban u21-es orosz válogatott hálóőr volt, kitudja, lehet ez a Krasnodari kitérő jelenti az ugródeszkát pályafutásában.

Őszi Ádám

Atletico Madrid: Sikerült megszerezni a Sporting Lisbon argentin válogatott védőjét

Az Atletico Madrid igen csak jól szerepel a La Ligában, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a csapat második helyezése a tabellán. Nagy fegyvertény, hogy a városi rivális Real Madrid csapata csupán mögöttük van. Igen ám, de mindenki arról beszél, hogy szét akarják szedni az Európa Liga címvédőit a nagy klubok. Úgy tűnik ez nem sikerül... 

Mindenki a távozók nevét tippelgeti és azt, hogy mi lesz a matracosokkal, ha például a csapat egyértelmű vezéregyébisége Falcao távozik. A klub vezetői nyugalomra intik a híveket és nem hogy eladnának, igyekeznek megerősíteni a csapatot, erre kiváló példa Emiliano Insúa érkezése.

Az argentin válogatott védőt nem nyilvános összegért szerezte meg az Atletico a Sporting Lisbon együttesétől. A 24 esztendős védő piaci értéke 10 millió euróra rúg jelenleg, karrierje pedig felfelé ível, ehhez pedig a spanyol klub egy jó ugródeszka lehet ismét.

Insúa több európai nagycsapat kívánságlistáján is szerepelt, viszont már csak múlt időben, ugyanis egy darabig ismét várniuk kell a kérőknek ha meg akarják majd szerezni az argentint. 

A fiatal védő a Boca Juniors és Liverpool csapatában nevelkedett, utóbbiban 2007-2011-ig szerepelt is. kölcsönben megjárta már a török Galatasaray együttesét, a Sporting pedig másfél esztendővel ezelőtt vette meg a Liverpool csapatától.

Őszi Ádám

Liverpool: Húsz esztendős csatártehetségét a sót élvonalba küldte fejlődni a klub

Húsz esztendősen ritkán tud valaki bekerülni egy elit csapat kezdőjébe, hiszen megvannak a rutinos jól bevált támadók. Így van ez jelenleg a Liverpool csapatánál is, viszont a klubnál nem szeretnék ha a tehetségek elsínylődnének, így minél jobb lehetőségeket keresnek nekik. Ezt történt Michael Ngooval a vörösek 20 esztendős csatárával is. 

Ngoo még nem elégé érett ahhoz, hogy a Liverpool első csapatában rendszeres játéklehetőséghez juthasson, ám tehetségével a klub vezetői, szakemberei is tisztában vannak, így látnak benne jövőt. Tehát nem az eladás hanem a kölcsönszerződés mellett döntöttek. Mondhatni igen jó helyre került a fiatal angol támadó, ugyanis a Hearts csapata a skót élvonalban játszik, és bizony ott van lehetőség fejlődni.

Kíváncsian várjuk, a fiatal támadó miként tud beilleszkedni és milyen teljesítmént fog nyújtani új együttesében, abban a csapatban, melyet nemrégiben László Csaba irányított.

Őszi Ádám

Az Arsenal fiatal középpályása erősített a Fulham

Emmaneul Frimpong neve ismerősen csenghet azok számára, akik figyelemmel követik az angol futball történéseit. A kettős állampolgárságú (Ghána, Angol) középpályás, aki eddig a szigetországiak utánpótlás válogatottjában szerepelt a fejlődése érdekében kölcsönbe a Fulhem gárdájához került.  

A felnőtt csapatban több alkalommal játszott már Frimpong, ezen meccsek FA vagy Ligakupa találkozók voltak, és tehetségét bizonyította, viszont látszik, hogy sokat kell még fejlődnie a 21 esztendős játékosnak. Az ágyúsok szakmai stábja ezért is döntött a kölcsönszerződés mellett, így a játékos fejlődhet, a Fulham számára pedig erősítést jelenthet.

Emmanuel piaci értéke egyébként 1,5 millió euróra rúg jelenleg, korábban már a Wolverhampton és a Charlton együttesébe is szerepelt kölcsönjátékosként.

Őszi Ádám

Megvan Casillas helyettese, visszatért a klub korábbi hálóőre, a hétvégi meccsen már a padon ült...

Iker Casillas minimum két hónapos kényszerpihenőre számíthat, így Adan mellé Mourinho azonnal szeretett volna egy megbízható rutinos hálóőrt szerződtetni. Nem nyilvános összegért a Sevilla csapatából visszatért korábbi együtteséhez Diego López. 

A portás pályafutásának aranykorát a Villareal tündöklése alatt élte, majd pedig tavaly a Sevilla csapatába szerződött, ahol csupán 8 meccsen kapott lehetőséget, a klub első számú kapusa Andrés Palop maradt. López korábban a királyi gárda "C" és "B" csapatában 98 mérkőzésen szerepelt, illetve 2005-2007-ig Casillas mögött a felnőtt csapat második számú hálóőre volt és két alakalommal pályára léphetett. 

A hétvégén a Getafe ellen már a padon foglalt helyet, tehát ezúttal is vésztartalék lesz csupán, Mourinho Adan iránti bizalma tovább él, ám a fiatal hálóőrrel is történhet bármi, a klub nyakán pedig három El Clasico és kér BL meccs a Manchester United ellen. Jól jöhet a rutin adott esetben...

Őszi Ádám

A Fenerbahce válogatott csatára kölcsönben a Zaragoza csapatát segíti

Pintér Ádám a Zaragoza magyar válogatott játékosa új csapattársat kapott Henri Bienvenu személyében. A 24 esztendős kameruni válogatott támadó korábban a Young Boys csapatában töltött el egy esztendőt, ezt követően került a török csapathoz, hol nem igazán tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. 

Henri a 2010-2011-es szezont töltötte korábbi svájci csapatánál és ebben a szezonban 55 meccsen 21 alkalommal rezgette meg az ellenfelek hálóját, erre a teljesítményre figyelt fel a Fener, ahol eddig 42 mérkőzésen 15 gólig jutott, ám Kuyt, Sow és Sentürk személyében komoly vetélytársai akadtak.

Ez vezetett odáig, hogy a sárga-fekete klub tulajdonosai úgy döntöttek Bienvenu jobban jár ha kölcsönben a spanyol ligában szerepel. A támadó piaci értéke fél éve még 4 millió euróra rúgott, ám teljesítménye és nélkülözöttsége következtében jelenleg 2,5 millióra taksálja a transfermarkt.hu

Őszi Ádám

Olasz válogatott védővel erősített a Szpartak Moszkva

A téli szünetben az orosz bajnokság ötödik helyén tanyázó Szpartak Moszkva csapata a védelem megerősítésén fáradozik, a klubvezetésnek sikerült megegyeznie a Rubin kazany csapatával Salvatore Bocchettti átigazolását illetően. 

Az ötszörös olasz válogatott védő így ligán belül vált klubot, új moszkvai csapata pedig 5 millió eurót volt kénytelen letenni a matracosok ellen készülő kazanyiak asztalára. Ez az összeg azonban nagyon jónak számít, hiszen a védő becsült piaci értéke 13 millió euróra rúg. Teljesítménye és ára az utóbbi időben folyamatosan emelkedett, így nem csoda, hogy szemet vetett rá a Szpartak.

Az ember valahogy nem az orosz ligában képzel el egy olasz válogatott védőt, ám úgy tűnik Bocchetti remekül érzi magát a Premjer Ligában. A 26 esztendős védő tehát új csapattal és új célokkal vág neki a szezon második felének.

Őszi Ádám

Az idei BL újonc fiatal tehetsége klubbot váltott

A szezont megelőzően ha egy futballban jártas szurkolót megkérdeztünk volna valószínűleg egy Nordsjaelland játékost sem tudott volna mondani, viszont a Bajnokok Ligája csoportkörét követően már elképzelhető, hogy egy-egy név megmaradt a fanatikusok memóriájában.  

Enoch Kofi Adu neve ismerősen csenghet, hiszen a fiatal 22 esztendős ghánai középpályás mind a hat csoportmeccsen kezdőként szerepelt a dán csapatban. Mutatott játéka több klub figyelmét felkeltette, ám a befutó nem egy nagy európai klub lett és nem is egy elitligában szereplő kiscsapat. A kérő a Club Brugge együttese volt és az ajánlat elérte célját, ugyanis Adu még január 25-én a belga klub játékosa lett. Piaci értékét a német transfermarkt.de 1,3 millió euróra becsli, ehhez képest a belgák borsosnak mondható árat fizettek, a Nordsjaelland 2,2 millió euróval lett gazdagabb.

Aki nem ismerné Adu eddigi pályafutását - nem sokan lehetnek akik ismerik - azok számára rövid kis beszámolót rejtegetünk a cikk végére. Pályafutását Adu hazájában a Liberty Professionals FC csapatánál kezdte ifiként 2006-ban 16 esztendősen, tehát viszonylag elég későn. Már ebben az esztendőben bemutatkozott a felnőttek közt. Európába 2008-ba került, méghozzá a francia Nice csapatába, ám arról nincsenek adataink, szerepelt-e a klub színeiben. Eddigi sikerei színhelyére Dániába 2010-ben került és a Nordsjaelland csapatával kupát és bajnokságot is nyert, a csapat alapemberévé vállt, most pedig következhet a belga élvonal az újabb kihívás.

Ami a nemzeti csapatot illeti Adu u17-es válogatott volt 6 alkalommal, azóta nem kerül a nemzeti tizenegy közelébe, ám ami késik, nem múlik... 

Őszi Ádám

2013. január 27., vasárnap

Afrika kupa: Véget ért a csoportkör második fordulója, íme a statisztikák, érdekességek

Tegnap este véget ért a második forduló az Afrikai nemzetek kupáján, ami a csoportküzdelmeket illeti.  A mai napon már a harmadik és egyben utolsó körrel dübörög tovább az "A" jelű négyes. Ahogyan az első csoportkört követően, úgy most is csinálunk egy statisztikai összegzőt, kiemeljük a torna eddigi érdekességeit, mérkőzéseket, gólátlagot, góllövőlistát...  

A 29. alkalommal megrendezett kontinensviadal első fordulója nem a góldússágáról lesz elhíresült. A négy csoportban megrendezett nyolc mérkőzésen csupán 13 gól esett, ez pedig meccsenkénti 1,62-es gólátlagot jelent, ami nagyon alacsony. A második körben ezen  szám nőtt, hiszen a nyolc meccsen 16 gól esett, ami azt jelenti, hogy ebben a körben sikerült elérni a 2,0-ás gólátlagot.

Ami az "A" csoportot illeti, végre történt valami, a gólínséget megtörve négy csapatból háromnak sikerült a gólszerzés. A "B" csoportban Ghána került nagyon kedvező helyzetbe, míg a "C" jelű kvartett egy fölényes Burkina Faso sikert tartogatott, ezzel pedig ők váltak a csoportelsősség legfőbb várományosai. A "D" csoportban már pontot is tehetünk két együttes szereplésére, Algéria második veresége a biztos kiesést jelenti, míg Elefántcsontpart sikere már biztos továbbjutást jelent Drogbáék számára. A csoport utolsó körében utóbbi két csapat csap össze, a csontparti legénység a csoportelsősségért küzdhet, míg Algéria a becsületéért. A második helyért a két három pontos Togo és Tunézia küzd majd meg egymással.

Az eddigi 16 mérkőzésen 8 döntetlen született és 8 alkalommal dőlt el a három pont sorsa. Így tehát az első fordulóhoz képest a döntetlenek száma is megcsappant némileg. Az első fordulóval ellentétben a meccsek vége nem hozott nagy változásokat, ahol az utolsó pillanatokban gól született, ott az adott meccs végeredményét az már nem befolyásolta pontok terén. 

Ami a nézőszámot illeti jelentős változás állt be, egyre több a néző, érdeklődő a stadionokban. A nézőcsúcsot még mindig a nyitómeccs tartja, ahol 50 ezren ültek a lelátókon, viszont a második kör átlag nézőszáma jelentősen megnőtt. Míg az első fordulóban 130 ezren ültek a lelátókon körülbelül, addig a második fordulóban 200 ezerre nőtt a nézők száma.

Az első forduló átlag nézőszáma: 16312 néző/ mérkőzés
A második forduló átlag nézőszáma: 25000 néző/ mérkőzés
A torna eddigi átlag nézőszáma: 20654 néző/ mérkőzés

A torna eddigi gólátlaga 16 meccset követően: 1,81 gól/ mérkőzés

A gólátlag még így is elég silánynak mondható, de azért egy kis növekedés látható. Ennek előljárólja főleg Elefántcsontpart  illetve Burkina Faso, előbbi három, utóbbi pedig négy gólos diadalt aratott.

Az eddigi tizenhat meccsen 56 sárga lap és 3 piros lap került kiosztásra. Ez meccsenkénti 3,68-as lapátlagot jelent, ha a sárga és piros lapokat egybe vesszük. 

Három játékos "büszkélkedhet" eddig két sárga lappal: Mubarak Wakaso, Efe Ambrose, Júnesz Belhanda
Eddigi piros laposok: Abdoulaye Soulama, Jemal Tassew, Efe Ambrose

A játékvezetők eddig 4 büntetőt ítéltek meg, ebből pedig a sértettek hármat értékesíteni tudtak.

Íme a góllövőlista, melyet a Burkina Fasoiak remekül teljesítő játékosa vezet.
3 gólos: Alain Traoré
2 gólos: Emmanuel Emenike, Gervinho, Yaya Touré
1 gólos: Djakaridja Koné, Jonathan Pitroipa, Dieumerci Mbokani, Trésor Mputu, Platini, Adane Girma, Emmanuel Agyemang-Badu, Kwadwo Asamoah, Mubarak Wakaso, Seydou Keita, Júszef el-Arabi, Lehlohonolo Majoro, Siyabonga Sangweni, Jonathan Ayité, Júszef Mszákni, Collins Mbesuma, Kennedy Mweene (Egy kis érdekesség, hogy Drogba még nem talált be az ellenfelek kapujába a tornán.)

A csoportok jelenlegi állása: 

Az A Csoport állása: 1. Dél-Afrika 4 pont, 2. Marokkó 2 pont (1-1), 2. Zöld-foki K. 2 pont (1-1), 4. Angola 1 pont.

A B csoport állása: 1. Ghána 4 pont, 2. Mali 3 pont, 3. Kongói DK 2 pont, 4. Niger 1 pont.

A C csoport állása: 1. Burkina Faso 4 pont, 2-3. Zambia 2 pont (2-2), 2-3. Nigéria 2 pont (2-2), 4. Etiópia 1 pont.

A D csoport állása: 1. Elefántcsontpart 6 pont (már továbbjutott), 2. Togo 3 pont (3-2), 3. Tunézia 3 pont (1-3), 4. Tunézia 0 pont.

Őszi Ádám

2013. január 26., szombat

Chievo: Sorrentino már másik olasz klub kapuját védi, jó pénzt csináltak a hálóőrből...

Stefano Sorrentino immáron nem a Chievo hálóőre. A lassan veterán korba érkező 33 esztendős hálóőr, bár kapusoknál ez még nem is sok, négy esztendőt követően elhagyta csapatát. A kérő a szintén Seria A szereplő Palermo csapata volt, mely igencsak szép árat fizetett a kapusért. 

A hálóőr becsült piaci értéke 2,5 millió euró, míg a rózsaszín együttes 4 millió eurót tett le az asztalra Stefanoért. Így elvesztette hálóőrét a Chievo, ám úgy tűnik jó üzletet kötöttek, ami az anyagiakat illeti.

Sorrentino a Lazio és a Juventus csapataiban nevelkedett, első felnőzz klubja pedig a zebrák városi riválisa a Torino volt.  Ezt követően az AEK Athen alkalmazásában állt, míg nem 2008-ban a Chievo csapatába szerződött. Így tehát a Palermo lesz pályafutása negyedik klubja, ami felnőtt karrierjét illeti. 

Egyébként kölcsön kitérői voltak, egy-egy esztendőt szerepelt a Juve Stabia és a Varesa együttesében még Torinoi korszaka alatt, míg korábbi görög csapata egy esztendőn keresztül a Rechreativonak adta Stefanot.

Igazi alapember és vezéregyéniség a Chievo csapatában lett, most pedig új kihívásba vetette magát a szicíliai tengerparton.

Őszi Ádám