2015. szeptember 26., szombat

Bundesliga: Döntetlennel indult a hétvége

Péntek este az újonc Ingolstadt kölni vendégjátékával megkezdődött a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 7. fordulója. Stoger csapata ezúttal sem úszta meg kapott gól nélkül, pontot lopott idegenből az újonc. 

1. FC Köln - Ingolstadt 1-1 (1-1)
G: Modeste (10.) ill. Matip (21.)

A párosítást tekintve nem volt túl közönségcsalogató a mérkőzés, ám annak tudatában, hogy a hazaiak idén remek támadógépezettel és pocsék védelemmel rendelkeznek, gyakorlatilag bármire felkészülhettünk. Az Ingolstadt ráadásul jól kezdte élvonalbeli szereplését. Végezetül eseménydús kilencven percet tudhattunk magunk mögött, gyors gólváltást követően akár még egy gólzuhatagban is bízhattunk, ám ez elmaradt, hol a támadók voltak pontatlanok, hol pedig a két kapuvédő Horn és Özcan tette remekül a dolgát. A második félidőben a lapoké volt a főszerep, míg az első felvonásban Modeste és Matip kóstolhatott bele a gól utáni eufóriába. Érdemes szót ejteni a meccslabdáról is Yuya Osaka a 83. percben mindent elkövetett a hazai győzelemért, ám Özcan bravúrt mutatott be. 

Hát jó, nem köntörfalazunk, nem ez volt az évszázad mérkőzése, de felvezető mérkőzésnek elment, jó ráhangolódás volt a hétvégi forgatagra. Modeste kapcsán még egy mondat, a francia csatár már 5 gólnál tart, remek szezonrajtot tudhat magáénak.

Őszi Ádám