2015. június 28., vasárnap

Megvan a Bayern München első nyári igazolása! - sajtóhír

Ahogyan télen, úgy most nyáron sincsen nagy játékosmozgás a Bayern München háza táján, Pep Guardiola csapatot épít és azzal az alapanyaggal dolgozik, mely adott. Folyamatosság és összeszokottság, ez a siker kulcsa. Persze egy-egy változó tényező mindig akadhat. Most éppen egy brazil.... 

Érkezője még nincsen idén nyáron a német bajnoknak, míg távozni is csak Pepe Reina távozott, a spanyol kapuvédő a Napolit választotta a Bayern kispadja helyett. A hírek szerint azonban már nem kell sokat várni az első érkezőre sem, avagy Guardiola a szélen kíván erősíteni.

Mircea Lucescu a Shakhtar Donetsk 2004 óta regnáló vezetőedzője egy nyilatkozatában elmondta, hogy a két klub közti Bajnokok Ligája párharcot követően Pep Guardiola elmondta neki, hogy érdeklődik játékosa Douglas Costa iránt és a nyáron visszatérnek majd a témára. A román szakember ezt elmondta a 24 esztendős labdarúgónak, aki szívesen költözne az Allianz Arénába. Az ukrán csapat trénere úgy nyilatkozott, hogy szinte biztos a transzfer létrejötte, s az események pillanatok alatt felgyorsulhatnak azt követően, hogy a brazil nemzeti csapat kiesett a Copa Americáról.

Douglas Costa roppant fiatalon 19 esztendősen érkezett Európába, a Shakhtar 8 millió eurót fizetett érte a Gremionak. Piaci árát a transfermarkt.de jelenleg 23 millió euróra taksálja, a transzfer létrejöttére pedig 75 százalék esélyt ad. Van még egy kérője a Liverpool, ám a vörösöknek úgy fest esélyük sincsen. 

Őszi Ádám

CR7 megtörte a csendet! - "Megerősítem, hogy..."

A Real Madrid portugál klasszisa Cristiano Ronaldo egy ideje már nem kommunikált a sajtó munkatársaival. Most azonban megtörte a csendet, s betekintést nyújtott a valós történések mögé. 

Megannyi pletykát halhatunk az utóbbi időben, miszerint Ronaldo távozik, s visszatér Manchesterbe, teljesen megromlott a viszonya az elnökkel és a klubvezetéssel, avagy Ancelotti kirúgása volt nála az utolsó csepp a pohárba. CR7 elárulta, hogy szó sincsen erről - "Egy ideje senkivel sem beszéltem a sajtó munkatársai közül. Most kivételt teszek. Megerősítem, hogy a rólam megjelent történetek teljesen hamisak, melyek célja egyedül az, hogy konfliktust keltsenek köztem és a klubom között. Nagyon boldog vagyok itt. Koncentráltnak érzem magam, hiszek egy új idényben, mely tele lesz sikerekkel. Megismétlem, a világ legjobb klubjában vagyok, mellyel újabb győzelmeket szeretnék szerezni."

A Real Madrid szurkolói tehát megnyugodhatnak, úgy fest, hogy Cristiano Ronaldo az előttünk álló szezonban is kedvenc csapatuk címeres mezét viseli majd, s tovább gyűrűzhet a Messi-Ronaldo párharc. Más kérdés, hogy egyre több negatív hangot lehet hallani madridisták részéről, miszerint felőlük aztán mehetne a portugál...!

Őszi Ádám

MLS: Rangadót bukott a Galaxy, Németh újabb gólt lőtt

Németh Krisztián vezérletével és góljának következtében nyert a Sporting Kansas City, míg az éjszaka rangadóján a San Jose megálljt parancsolt az utóbbi meccsein pazar formát mutató Los Angeles Galaxynak. Kamara ezúttal nem talált a hálóba, a Crew nem is tudott nyerni. 

Sporting Kansas City - Colorado Rapids 2-0 (1-0)
G: Németh (32.), Coronin (64.-öngól) ill. -

Németh Krisztián újabb góllal jelentkezett a tengerentúlról, avagy újfent nyert a Sporting Kansas City, a Colorado Rapids továbbra sem találja a győzelem ösvényét. A találkozó rögtön egy nagy hazai lehetőséggel indult, ám a közeli fejes kaput került. A 20. percig kellett várni az első nagy vendég helyzetre, Melia rajta volt a labdán, ám a védelem bealudt, Ellis pedig nem volt kellően pontos. A 32. percben aztán Németh Krisztián érkezett a második hullámban, s egy visszatett lapos labdát állogatás nélkül 18 méterről vágott a kapuba, ezzel megszerezve csapatának a vezetést, önmaga hetedik MLS gólját. Az első játékrész végén aztán Melia védése jelentette azt, hogy nem 1-1-es, hanem 1-0val vonultak a csapatok az öltözőbe. Az 53. minutumban Dwyer szabadrúgása okozott kellemetlen pillanatokat, míg a túloldalon egy hatalmas helyzet maradt ki. A 64. percben aztán egy a rövidre érkező beadásnál Coronin ért a labdába, s pörgette azt saját kapujába. Több gól nem esett a mérkőzésen, s az izgalmak is elmaradtak a végjátékban. A Sporting remekül áll a konferenciában, míg a Rapids toronymagasan utolsó.

Real Salt Lake - Columbus Crew 2-2 (1-1)
G: Garcia (36.), Jaime (46.) ill. Tchani (42.), Finlay (62.)
Kiállítás: Allan (77.) ill. -

Potyogtak a gólok a Real Salt Lake és a Columbus Crew összecsapásán. A hazaiak Garcia révén szereztek vezetést az első félidő hajrájára fordulva, a gólt érdemes többször is megnézni, ugyanis egy remekül begyakorolt szabadrúgás utáni figurából született. Tchani azonban gondoskodott róla, hogy a Crew ne menjen hátránnyal az öltözőbe, a visszatett labda és a lövés is ült, a hálóban kötött ki. A félidőben azonban bealudt a vendég csapat, avagy Jaime a második felvonás első percében a kapuba talált, ezzel alaphangot adva a folytatásnak. A bajnoki pontokon azonban elosztozkodtak a felek, Finlay a 62. percben remekül centerezett, ezzel kialakítva a 2-2-es végeredményt. A találkozót tíz emberrel fejezte be a hazai csapat, Allan jutott a kiállítás sorsára.

San Jose Earthquakes - L. A. Galaxy 3-1 (1-1)
G: Wondolowski (28.), Godson (53.), Cato (72.) ill. Juninho (17.)

Hiába parádézott a kupában, majd lőtt két bajnokin tíz gólt a Galaxy, a San Jose elleni derbit elbukta a csapat. Juninho révén még vezetést szerzett a Galaxy, ám Wondolowski révén szűk fél óra elteltével jött a válasz. A második félidőben pedig igazán lehetősége sem volt a vendégeknek, igaz a hazaiaknak sem sok, ám azokat tökéletesen kihasználták. Előbb Godson révén a vezetést szerezték meg, majd Cate duplára növelte az előnyt. A Galaxy nem tudott visszajönni a meccsbe, elbukta a rangadót. A mérkőzésre több mint 50 ezer néző volt kíváncsi a helyszínen.

A hét eddigi eredményei:
Colorado Rapids – FC Dallas 1-1 
Toronto FC – New York City 0-2
Seattle Sounders – San Jose Earthquakes 0-2
New York Red Bulls – Vancouver Whitecaps 1-2
Montreal Impact – Orlando City 2-0
Los Angeles Galaxy – Philadephia Union 5-1 
Portland Timbers – Houston Dynamo 2-0
FC Dallas - Houston Dynamo 2-0
Toronto FC - D.C. United 0-0
Philadelphia - Montreal Impact 2-2
New England - Vancouver Whitecaps 1-2

A folytatásban:
jún. 28. 23:00 New York City - New York Red Bulls (Eurosport)
jún. 29. 01:00 Portland Timbers - Seattle Sounders (Eurosport)

A góllövőlista élmezőnye:
1. Kamara (Columbus Crew)  – 12 gól
2. Wondolowski (San Jose Earthquakes) - 9 gól
3. Giovinco (Toronto FC), Kaká (Orlando City) – 8 gól
5. Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Dempsey (Seattle Sounders), Bruin (Houston Dynamo), Davies (New England Revolution), Rivero (Vancouver Whitecaps), Martins (Seattle Sounders) – 7 gól

Végezetül pedig a bajnoki tabella:


Őszi Ádám