2013. február 20., szerda

Hivatalos: A Manchester United vezérigazgatója nyáron távozik

Változások szele érkezett a Vörös Ördögökhöz, ugyanis David Gill a klub vezérigazgatója bejelentette távozását. A szakember végleg elhagyja a United csapatát, helyét pedig már tudni is lehet ki veszi át. Az impozáns feladat új várományosa Ed Woodward a klub jelenlegi ügyvezető alelnöke. 

Advid Gill 1997-ben került az Old Traffordra, akkor még csak gazdasági igazgató volt, majd hat esztendővel később 2003-ban ő lett a vörösök vezérigazgatója.

Az 55 esztendős Gill a United hivatalos honlapján így nyilatkozott - "Nagy kiváltság volt szolgálni a Manchester Unitedet 16 csodálatos évig, ebből tízet vezérigazgatóként töltve. A játék történelmének legjobb menedzserével dolgozhattam együtt. Nagyon nehéz döntés volt, mert szeretem a klubot, s mint ahogyan a szurkolók transzparensén is látható: több, mint vallás. Megéltem hihetetlen magasságokat, mint 1999-ben a triplázást, 2008-ban a bajnoki és BL-sikert, illetve mélységeket, ilyen volt az előző bajnokság vége."

Őszi Ádán