2014. február 2., vasárnap

Chamberlain duplája az élre repítette az Arsenalt

Javította legutóbbi bakiját és ha ideiglenesen is, de visszavette vezető pozícióját az Arsenal, mely Alex Oxlade-Chamberlain duplájának köszönhetően tartotta otthon a három bajnoki pontot az újonc Crystal Palace ellenében. 

Arsenal - Crystal Palace 2-0 (0-0)
G: Oxlade-Chamberlain (47., 73.) ill. -

Az erőviszonyoknak megfelelően az első pillanattól fogva  beszorította ellenfelét az Arsenal, mely akár már a 8. percben vezetést szerezhetett volna, ha Monreal kapáslövésénél nem hárít Speroni, a vendégek kapuvédője. Hiábavalónak bizonyult a fölény, az elsp játékrész nem hozott gólt, ugyanis a 43. percben ismételten Speroni mentette meg a csapatát, egy káprázatos reflexmozdulattal Mertesacker közeli fejesét követően.

Ami nem jött össze az első felvonásban, az gyorsan összejött a folytatásban, ugyanis a 47. percben Santi Cazorla lőtte a labdát a védőfal mögé, melyre Chamberlain lecsapott és Speroni felett a kapuba emelt. A bekapott gól aztán felrázta a vendégeket, az első komolyabb helyzetet az 51. percben Jerome löketénél jegyezhettük fel. ám Szczesny a kapu jobb oldalába tartó lövést hárítani tudta. A 73. minutumban aztán minden eldőlt, Oxlade-Chamberlain kapott sarokkal egy remek labdát Giroud komponálásában, melyet egészen a tizenhatosig vezetett és ellőtt. A labda Speroni segédletével hálóban kötött ki, beállítva ezzel a végeredményt.

Győzelmével az Arsenal, ha ideiglenesen is de újra ligaelső, míg a Palace ott táncol a kiesőzóna peremén. Holnap jön a forduló rangadója, a Manchester City és a Chelsea összecsapása. Akármi is történik, az Arsenal ebből a hétvégéből remekül jön ki.

Őszi Ádám

Pontokat hullajtott a Liverpool, Gera lett a meccs legjobbja

Újabb nagyon fontos pontokat hullajtott el a Liverpool, mely nem tudott nyerni a West Bromwich Albion otthonában. A Suarez vezette "vörösök" egy hatalmas védőbaki miatt hagytak el két pontot, míg a meccs legjobbjának Gera Zoltánt választották. 

West Bromwich Albion - Liverpool 1-1 (0-1)
G: Anichebe (67.) ill. Sturridge (24.)

Kiegyenlített és mindössze egyetlen egy kaput találó lövést hozott az első játékrész, mely során a vendégek sikeresen vezetést szereztek. A 24. percben Suarez labdája Sturridge felé szállt, aki a kapu szájából könnyedén pofozta a kapuba a játékszert. Gera Zoltán remekül játszott, a félidő végén pedig kis híján egyenlíteni tudott, ám 18 méterről eleresztett lövése, ha centikkel is de elkerülte a kaput. A második félidő egy hatalmas hazai helyzettel indult, az 53. percben McAuley fejelhetett meglehetősen szabadon, azonban Mignolet hatalmas bravúrt bemutatva hárítani tudott. Ennek ellenére azt lehetett érezni, hogy a WBA szeretné jobban a focit játszani, a csapat Gera vezérletével sorra dolgozta ki a támadásokat, melyeknek vége sokszor lövéssel, pontatlan lövéssel végződött. Az 59. percben ez idő közben duplára növelhette volna csapata előnyét Suarez, ám az uruguayi gólzsák tőle meg nem szokott módon hibázott. A 67. percben aztán jött a Toure show, a Liverpool védője ugyanis elképesztően nagy labdát adott a három perccel korábban beállt Anichebe számára, aki átvette és a kapuba lőtte a hirtelen előtte termett lehetőséget. Az eredmény a továbbiakban nem változott, a meccs végén pedig a hangosbemondóban Gera Zoltán nevét mondták be, mint a meccs embere.

Őszi Ádám