2013. október 18., péntek

Fantasztikus Roma, avagy a Napoli sem jelentett gondot a Farkasoknak

Az ősz rangadóját rendezték a Serie A péntek esti meccsén, melyen a listavezető AS Roma fogadta a két pont hátrányban lévő Napoli együttesét. A találkozón a Napoli hagyott ki hatalmas ziccereket, melyet Pjanic bosszult meg. A mérkőzésnek negatív hőse is volt Cannavaro személyében, aki az első félidő végén szállt be kényszerű csereként, majd később büntetőt csinált és kiállították. A Roma továbbra is fantasztikus és hibátlan, a szurkolók már csak a csapatkapitányért Tottiért izgulhatnak, aki sérülést szenvedett. 

A mérkőzés első lövését De Rossi jegyzete a harmadik percben, a lövése azonban elhalt egy vendég védő hátán, vagy kezén. A hazaiak természetesen büntetőt reklamáltak, azonban a bírói síp néma maradt. Hat perccel később aztán rázendítettek a Napoli ultrák, a nagy kijelzőn Madarona a csapat egykori kiválósága jelent meg, aki a helyszínen tekintette meg a mérkőzést. A meccs első szöglete veszélyesnek bizonyult, De Rossi bólinthatott kapra, fejese azonban Reina ölébe hullott. Negyed órányi játékot követően megállapíthattuk, hogy hiányoztak a próbálkozások, a távoli lövések, a kapuk igazán nem forogtak veszélyben.

A 16. percben aztán jött az első igazán nagy helyzet Gervinho került helyzetbe és bombázott hét méterről a felsőléc fölé. Ekkor úgy érezhettük, hogy a hazaiak ritmust váltottak és átvették a meccs irányítását. A félidő felénél egy Pjanic lövést könyvelhettünk el, majd három perccel később Maicon került a földre és történt egy könyöklés is. A csapatok egymásnak estek, indult a kakaskodás, ám tettlegességig nem fajult a dolog, a levegőben azonban tapintható volt a feszültség.

A 33. percben aztán csapatkapitányát, vezérét vesztette a Roma. Totti szenvedett combsérülést, így helyére Boriello érkezett. Az első Napoli helyzetre a 35. percig kellett várni, ekkor Pandev lépett ki ziccerben. A bal oldali védő bennmaradt, így lesről szó sem lehetett. Az ordítóan nagy lehetőséget azonban sikerült elpuskázni, a lövésbe beleért De Sanctis a labda azonban tovább haladt a kapu felé, de jött De Rossi és a gólvonal előtt menteni tudott.

Az első játékrész hajrájában aztán felpörögtek az események. Előbb a 41. minutumban Florenzi lövése ment el centikkel a bal kapufa mellett, Reina csak nézte az esetet, majd két perccel később Gervinhoval szemben szabálytalankodtak a büntetőterületen belül. Az eset kétes volt, a játékvezető pedig továbbot intett.A túloldalon Insigne került ziccerbe, a Napoli játékosa 5 méterről a a kapufát találta telibe. Idő közben védelmének tengelyét vesztette a Napoli is, Britos szenvedett vállsérülést, helyére Cannavaro érkezett. Amikor már mindenki az öltözőben járt fejben jött Pjanic szabadrúgása, a labda pedig elemi erővel tekeredett a bal felsőbe (1-0). Ezzel pedig vezetést szereztek a hazaiak. Hiába, a kihagyott helyzetek megbosszulták önmagukat, mind Insigne, mind pedig Pandev könnyen gólt szerezhetett volna.

A második játékrészt egy Inler löket nyitotta, mely kívülről még a kapufát is súrolta, gól azonban ezáltal nem született belőle. Totti kényszerű cseréjét követően a Napoli átvette a meccs irányítását, a hazaiak beszorultak és csupán kontrákban bízhattak. Az 58. percben aztán Gervinho is a csere sorsára jutott, csakúgy mint Totti, ő is a combját fájlalta. Hiába játszott azonban hatalmas mezőnyfölényben a Napoli, nagy helyzetet nem sikerült kialakítani, a lövéseket meg több ízben is blokkolni tudták a hazai védők testtel. A pálya szinte felborult, de mindhiába, Hamsik lövése csupán a keresztléc találkozást hivatott súrolni.

Korábban egy kontrát követően egy belőtt labdába tudta beletenni De Rossi a fejét, majd a 68. percben Maicon tört be és középre gurított labdája okozott némi fejfájást a vendég védőknek. A 70. percben aztán minden eldőlt, a kényszerű csere által pályára érkező Cannavaro a büntetőterületen belül rántotta le Boriellot, a játékvezető pedig a tizenegyespontra mutatott, majd az öltözőbe küldte a csapatkapitányt. A megítélt tizenegyest Pjanic vágta a jobb felsőbe elemi erővel, ezzel pedig két gólos vezetést szerzett csapatának (2-0).

A fennmaradó húsz perc csapongó játékot hozott, gyenge próbálkozásokat mindkét oldalon, a 80. percben Inler lövését könnyedén vette ölébe De Sanctis. A percek elcsordogáltak, a vendégek pedig beletörődtek a vereségbe. Győzelmével az AS Roma nyolc meccset követően is hibátlan, míg a Napoli elszenvedte első vereségét. Elképesztő statisztika! Nyolc meccsen 22 gólt lőttek a "Farkasok", míg most figyeljenek csupán 1 kaptak!

AS Roma - Napoli 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Pjanic (45+3., 71.-büntető) ill. -
Sárgalap: Pjanic (74.) ill. Pandev (25.), Cannavaro (45+2.), Inler (73.)
Kiállítás: - ill. Cannavaro (70.)

Őszi Ádám

Aleksandr Kutjin, avagy a második vonal pontkirálya

A címben olvasható név még a futballban igen csak jártas olvasók számára is ismeretlen lehet. Kutjin ugyanis nem éppen egy a szem előtt lévő játékos a számunkra, ugyanis az orosz másodosztályban játszik. Ismerjük meg őt, aki jelenleg a liga pontkirálya és toronymagasan vezeti a góllövőlistát. 

Aleksandr Kutjin még 1986-ban a Szovjetunióban született és egészen fiatal kora óta a labdarúgásért él, azonban igazán nagy karriert eddig nem sikerült befutnia. Ha a születési dátumra tekintünk, akkor nyugtázhatjuk, hogy egy 27 éves csatárról beszélünk. Vannak későn érő játékosok és vannak, akik karrierjük közepén tudnak csak magasabb szintre lépni, ilyen lehet Kutjin is, aki az Arsenal Tula játékosa és jelenleg csapatával osztályozót érő helyen áll a bajnokságba.

Kétségtelen, egy esetleges feljutás óriási siker lenne karrierjében, azonban könnyen lehet, hogy a tavaszt már új csapatnál kezdi meg. Hogy mi ez a felhajtás? Nézzük meg a statisztikákat és mindjárt megtudhatjuk.

Kutjin mind a 18 eddigi bajnokin pályán volt és ezeken a meccseken 1396 percet töltött a pályán, tehát ha ezt átlagoljuk, akkor körülbelül 77 percet szokott kapni kezdőként. Ezen idő alatt összeszorgoskodott magának, na meg persze csapatának 13 gólt, illetve a társak a kiszolgálásra sem panaszkodhatnak, ugyanis 6 alkalommal gólpasszt adott. Ezen teljesítménnyel pedig magasan vezeti a liga kanadai táblázatát.

Kitudja, lehet, hogy januártól valamely orosz elsőosztályú csapatban rúgja majd a bőrt, de az is lehet, hogy örökre a "süllyesztőben" marad.

Íme az orosz másodosztály góllövőlistája 18 fordulót követően:
1. A. Kutjin (Arsenal Tula) 13 gól
2. G. Gabulov (Alania) 7 gól
3. D. Golubov (Ufa) 7 gól
5. A. Ivanov (M. Szaranszk) 7 gól
6. J. Savin (Arsenal Tula) 7 gól

Őszi Ádám

Újabb Priskin gól Oroszországban

Mint arról korábban már beszámoltunk, fantasztikus visszatérésnek lehettek szemtanúi két héttel korábban az Alania szurkolói. A sérüléséből felépülő magyar válogatott támadó Priskin Tamás ugyanis mesterhármast jegyzett. Úgy tűnik Tamás tényleg jó formában van, csapata soros bajnokiján ismét gólt szerzett. 

Az orosz másodosztályú bajnokságban a pénteki nap folyamán az összes mérkőzést lejátszották, ami a 18. fordulót illeti. Az Alania a Khimli együttesét látta vendégül és nem bizonyult jó vendéglátónak, ugyanis négy gólt hintett ellenfelének, melynek köszönhetően a Szaranszk csapatával kearültve vezetik a ligát és feljutó helyen állnak. 

Priskin kezdőként lépett pályára és a 72. percben csapata második találatát jegyezte. Ezzel Tamás visszatérése óta három meccsen lépett a zöld gyepre és ez idő alatt négy gólt szerzett. Ha ő és a csapat is így folytatja, akkor jövőre újabb magyar játékost tudhatunk az orosz első ligában.

Íme a bajnokság élmezőnye 18 fordulót követően:
1. M. Szaranszk 37 pont (27-13)
2. Alania 37 pont (25-11)
3. Arsenal Tula 31 pont (29-19)
4. Yaroslavl 31 pont (25-19)
5. Ufa 30 pont (21-19)
6. SZKA Energiya 19 pont (19-18)

(Az első két helyezett feljut, míg a harmadik, illetve a negyedik osztályozót játszhat)

Őszi Ádám

Serie A: két csúcsderbivel és javítani kívánó nagycsapatokkal folytatódik a küzdelem - beharangozó

Tizenkét napnyi üresjáratot követően ismét beindul az első osztályú labdarúgó bajnokság Olaszországban, más néven a Serie A. Ezúttal sem fognak unatkozni az olasz foci szerelmesei, ugyanis jó pár nagyágyú a javítás reményében lép pályára, emellett pedig két igazi csúcsderbire is sor kerül a hétvége folyamán. A tíz párharcból hatot a képernyőjére tűz a SportKlub. 

A pénteki napon egyetlen mérkőzést rendeznek, ez azonban a hétvége derbijének minősül Európában. A fantasztikus szezonrajtot vevő AS Roma a Napoli együttesét fogadja. A fővárosi listavezető mind a hét meccsét megnyerte, gólaránya pedig több mint imponáló, 20 rógott gól mellé mindössze egyetlen egy kapott társul. Az ellenfél a jelenlegi ezüstérmes, mindössze két pont lemaradással. Benítez tanítványai ugyanis a ligaújonc és tök utolsó Sassuolo ellen döntetlent értek el hazai közönségük előtt. A csapat 18 gólt lőtt, míg 4 kapott, ez sem rossz. Péntek este tehát Stadio Olimpico, az aréna, melyre a fél világ figyelni fog.

Szombaton két mérkőzést rendeznek és mindkettő képernyőre kerül majd, előbb két alsóházi csapat a Cagliari és a Catania csap össze, majd az esti órákban az AC Milan próbálkozik megszerezni harmadik bajnoki győzelmét. A mérleg eddig kiábrándító, 2 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség. Ezzel a csapat előkelő helyen áll, ami az alsóházat illeti. Az ellenfél az az Udinese lesz, mely fekete lóként szerepel eddig. nagyban befolyásolja majd a meccset, milyen napot fognak ki a fekete-fehérek.

Vasárnap aztán jöhet a megszokott meccsdömping, először az ebéd mellé jár a Lazio vendégjátéka az Atalanta ellen, ez a párharc már csak a szurkolótáborok miatt is érdekes lesz. Ezt követi majd öt három órás mérkőzés, melyek közül a Juve szereplését tekinthetik meg, a torinóiak a Fiorentia vendégszeretetét élvezhetik majd. Gondolom mondani sem kell, ez lesz a hétvége másik csúcsmeccse. A Genoa és a Chievo összecsapása egy igazi kiesési rangadónak mondható, ha a tabellára tekintünk, csakúgy a Sassuolo és a Bologna összecsapása, melyen az utolsó és az utolsó előtti csap majd össze. Mindkét együttes nyeretlen, talán egyikőjük rossz sorozata megszakad. Az idei esztendő meglepetéscsapata az ötödik pozícióban álló Hellas Verona a tizedik Parma csapatát fogadja, míg a Sampdoria a Livorno otthonában szerezné meg első győzelmét. A forduló zárómeccsén a kisebbik torinoi csapat fogadja az Intert, mely remekül kezdte a szezont, ám utóbbi két meccséből csak egy pontot hozott, így rájuk fér a javítás.


Péntek:
20:45 AS Roma - Napoli (SportKlub)

Szombat:
18:00 Cagliari - Catania  (SportKlub)
20:45 AC Milan - Udinese (SportKlub)

Vasárnap:
12:30 Atalanta - Lazio (SportKlub)
15:00 Fiorentina - Juventus (SportKlub)
15:00 Genoa - Chievo
15:00 Hellas Verona - Parma
15:00 Livorno - Sampdoria
15:00 Sassuolo - Bologna
20:45 Torino - Inter (SportKlub)

Őszi Ádám