2012. december 15., szombat

Manchester United: Megtalálták De Gea utódját, ám az Arsenal közbeszól

Az utóbbi időben megszokhattuk, ha egy fiatal játékos kell az Arsenal csapatának, akkor az a Manchester United érdeklődését is felkelti és ez fordítva is igaz. Most sem történt másképpen, ezúttal kapus poszton erősítene mindkét gárda, egy a bibi, mindketten ugyan azt szemelték ki. 

A szóban forgó játékos Asmir Begovic a Stoke City kiválósága. A 25 esztendős hálóőr teljesítménye felkeltette Sir Alex Ferguson figyelmét. Nem csoda, hiszen De Gea nem a legmegbízhatóbb hálóőr a United történetében, a várva várt teljesítmény elmarad a spanyol kapus részéről. Igen ám, de Arsene Wenger is kapust venne és angol lapok szerint az Ágyúsok nem sajnálnának 8 millió eurót sem a hálóőrért. Úgy tűnik januárban több fronton több játékosért fog versengeni a két klub.

Begovic  2010-ben lett a Stoke játékosa és csapata vezéregyénisége lett. Ha csak az idei szezont tekintjük, csapata a Stoke 16 mérkőzésen csupán 12 gólt kapott és ezzel ők kapták eddig a legkevesebbet a ligában. Ez természetesen nem csak a Bosnyák válogatott kapus érdeme, hanem a védelemé is, de tény ami tény, remekül teljesít Asmir a kapuban.

Ne csoda, hogy kapust keres a két angol gigász, hiszen az Arsenal 16 kapott gólnál tart, mely elfogadható még, viszont a United már 23 kapott, ami azért sok egy listavezető csapattól. Természetesen a védelemben is szerte kéne nézni Sir.

Begovic piaci értéke a transfermarkt.de szerint 3,5 millió euró, a 8 milliós Arsenal ajánlat nagyon kecsegtető lehet...

Őszi Ádám