2015. október 15., csütörtök

Statisztikai összegző: Robert Lewandowski és a számok nyelve

Három hete a Wolfsburg ellenében Robert Lewandowski vétett egy mesterötöst, azóta pedig nincsen megállás, a lengyel támadót figyeli és isteníti az egész világ. A gólfelelős hazája nemzeti csapatában is folytatta remek szereplését, a FociClub.hu pedig most összegzi eddigi szezonját, avagy beszélgessünk egy kicsit a számok nyelvén. 

Kétségtelen, jelen pillanatban Robert Lewandowski a világ legjobb formában lévő támadója. A 27 esztendős klasszis a 2015/16-os idényben ezidáig minden sorozatot és tétmérkőzést figyelembe véve 13 mérkőzésen 19 gólt szerzett, s 2 gólpasszt osztott ki a társaknak. Ez mérkőzésenkénti 1,46-os gólátlag, melyre bárki büszke lenne. 

A szezonkezdet nem volt kiugró, mondhatni átlagosan csordogált minden a maga medrében, ahogyan egy csatártól az elvárható jöttek a gólok, ám nem olyan léptékben, hogy arról világszenzációként kelljen beszélni. Egy kisebb bokasérülés is hátráltatta őt a játékban, a Wolfsburg ellenében pedig minden megváltozott, valószínűleg örökre beírta magát a futball történelemkönyvébe. Apró sérüléséből felépülve vesztett állásnál lépett pályára, s egy kilenc perces periódus alatt mesterötöst szerzett, szebbnél szebb találatokkal díszítve ezt a világrekordot. Mindenki róla beszélt, mindenki őt csodálta, s a zsurnaliszták megérték összeszedni, milyen fajta és hány darab rekordot döntött meg.

Ez azonban csak a kezdet volt, azóta sincsen megállás! A Mainz ellenében duplával jelentkezett, majd a Bajnokok Ligájában mesterhármas vétett a Dinamo Zagreb ellen. Ha pedig ez még nem lett volna elég a Wolfsburg után a másik fő riválist, egykori csapatát a Dortmundot is kivégezte csapatával. Lewandowski a BVB elleni 5-1-es diadalból egy duplával vette ki a részét. Azóta két Eb-selejtezőn szerepelt, Skóciában duplájával megmentette csapatát, míg Írország ellen győztes gólt jegyezve lőtte ki a lengyeleket a kontinenstornára. Emellett pedig a selejtezősorozata gólkirálya lett 13 találattal.

Lewandowski idei produktumával jelen állás szerint vezeti a Bundesliga góllövőlistáját, élen áll az Aranycipőért folyó versenyben, s előkelő, második pozícióban van a Bajnokok Ligája góllövőlistáján egyaránt. 

Minden sorozatot figyelembe véve 1002 játékperce van, ez pedig azt jelenti, hogy az ellenfelek hálóját 52 percenként rezgeti meg. Ha csak a Bundesligát vesszük figyelembe 517 játékperc mellé párosul 12 gól, ez pedig 43 percenkénti ismétlődésnek felel meg. 

Ha csak a Wolfsburg elleni mesterötös óta számolunk, akkor 6 meccsen jegyez 15 gólt, ez elképesztő 2,5-ös meccsenkénti átlagot eredményez.

A folytatás pedig hétvégén következik, a Bayern München a Werder Bremen otthonában szerepel a szombati nap folyamán. Nagy kérdés, hogy Lewandowski tovább tudja-e folytatni ezt a remek szereplést, vagy elzárul a gólcsap, megjavítják a csőtörést. Ahogy a lengyelnek, úgy a sérülésekkel sújtott Bayern Münchennek is megy a szekere, nem is akár hogyan...!

Aranylabda!? - Nos, sokan elkezdték pedzegetni, hogy jövőre bizony lehet kihívója a Messi-Ronaldo párosnak, avagy abban bízik egy jó nagy bázis, hogy végre megszűnik a duó uralkodása, s más is méltó lesz a cím megnyerésére. Ehhez azonban még nagyon sokat kell letenni az asztalra...!

Őszi Ádám

Az MLS-ből igazolna a Barca!? - sajtóhír

Nemsokára lejár az átigazolási embargó, s az FC Barcelona labdarúgócsapata kénye kedve szerint, illetve pénztárcájához mérten formálhatja keretét. A legfrissebb hírek szerint a támadósorba is érkezhet erősítés, Enrique mester szívesen látna csapatában a Toronto FC ászát. 

A minap a Football Italia hasábjain jelent meg a hír, miszerint nem kizárható, hogy Sebastian Giovinco visszatér Európába. A Juventustól tavaly nyáron távozó válogatott támadó remekül szerepel a tengerentúlon, s a hírek szerint ezt az FC Barcelona illetékesei figyelemmel is követik teljesítményét.

A 28 esztendős labdarúgó MVP esélyes a tengerentúlon, 31 mérkőzésen 22 gólt szerzett, ezzel holtversenyben vezeti a góllövőlistát, illetve 12 gólpassz is fűződik a nevéhez, ezzel pedig a kanadai táblázatot is vezeti. Giovinco ingyen szerződött a Toronto FC-hez, mely története során először, éppen csütörtökre virradóra biztosította be helyét a nemsokára következő rájátszásba.

A pletykára maga a játékos is reagált - "Nem érdekelnek az ajánlatok. Boldog vagyok ott, ahol vagyok. Nemrég váltottam klubot. Mielőtt bármi máson gondolkodnék, arra törekszem, hogy kiélvezzem ezt a kalandot."

Az esetleges transzfer gyanánt nem mehetünk el a tény mellett, mely szerint ha Messi, Neymar és Suarez is egészséges, akkor helyük megkérdőjelezhetetlen a csapatban, így a katalánoknak úgymond negyedik, ötödik számú támadóra van szükségük. Korábban Alexis Sanchez, vagy éppen Pedro személyében ez a poszt minőségileg volt betöltve, ám mindkét labdarúgó elhagyta a klubot, helyüket pedig nem sikerült pótolni ezidáig. 

Noha Munir El Haddadi és Sandro is megkapja a lehetőséget, ez gólokkal, jó produktummal nem igen párosul egyelőre...!

Őszi Ádám

MLS: Nagy lépést tett a Toronto, Dallas, Portland trió

Pillanatokon belül (2 forduló), itt az alapszakasz vége, s kialakul az MLS 2015-ös idényének rájátszásbéli mezőnye. Zajlik a harc a pozíciókét, nagy lépést tett a Toronto és a Dallas az erőnyerő pozícióért, míg a Portland a rájátszás kapujába ugrott győzelmével. 

Toronto FC - New York Red Bulls 2-1 (0-0)
G: Gomez (51.), Giovinco (78.) ill.  Wright-Philips (86.)
Kiállítás: Altidore (34.) ill. -

A mérkőzést megelőzően már csak matematikai esélye volt annak, hogy a Toronto végül nem kerül be a rájátszásba, míg a Red Bulls, egy pontszerzéssel biztossá tehette volna erőnyerő pozícióját. A hazai csapat Altidore kiállítása révén emberhátrányba került bő fél óra elteltével, ám ezt a Red Bulls nem tudta kihasználni, a mezőnyfölényt leszámítva kapura semmivel sem volt veszélyesebb, mint ellenfele a Toronto, mely a második játékrészt meghúzta. Gomez révén vezetést szerzett nemsokkal a fordulást követően, majd a hajrára fordulva az MVP-jelölt Giovinco is betalált. Erre még Wright-Philips válaszolni tudott, ám a szépítés kevés volt, a Toronto emberhátrányban nyerte meg a meccset, s ez azt jelenti, hogy két körrel a vége előtt feljött a második helyre, mely erőnyerő pozíciónak számít.  Ami pedig Giovinco szereplését illeti, nos az olasz beérte a góllövőlista éllovasát, 22-22 találattal jelenleg fej-fej mellett állnak.

FC Dallas - Vancouver Whitecaps 2-0 (1-0)
G: Barrios (32.), Diaz (52.) ill. -

Egymást követően rövid időn belül másodszor mérkőzött meg a két csapat, s a múltkori 0-0-ás döntetlent követően most a Dallas nyert, mely ezzel megelőzte a Los Angeles Galaxyt, s a konferencia élére állt. Ellengen a Vancouver szépen elrontja az alapszakasz végét, nemrég még éllovas volt, ám utóbbi öt meccséből egyet sem tudott megnyerni, így jelen állás szerint oda az erőnyerő hely. A Dallas könnyedén nyerte meg a meccset, ráadásul Diaz még büntetőt is vétett.

Real Salt Lake - Portland Timbers 0-1 (0-0)
G: - ill. Adi (54.-büntető)
Kiállítás: Olave (52.) ill. -

A Timbers számára vízválasztó volt ez a találkozó, ez volt az utolsó lehetőség, hogy Porter csapata a saját kezébe vegye a sorsát, s ne mások kezében legyen a rájátszás kulcsa. Azonban ez a találkozó ugyan ilyen fontossággal bírt a Real Salt Lake számára, ugyanis egy Portland győzelemmel számukra bezárult a kapu, az alapszakasz jelenti a szezon végét. Ellenben egy győzelemmel jó pozícióba kerültek volna. Igazi hat pontos meccs volt ez, melyet egy kiállítás  döntött el, Olave szabálytalansága és a megítélt büntető eldöntött mindent. 

A folytatásban:
okt. 17. 01:00 Orlando City - New York City (Eurosport 2)
okt. 17. 05:00 San Jose Earthquakes - Kansas
okt. 17. 20:00 Toronto FC - Columbus Crew (Eurosport 2)
okt. 18. 01:30 New England - Montreal Impact
okt. 18. 03:30 Real Salt Lake - FC Dallas
okt. 18. 20:00 D.C. United - Chicago Fire
okt. 18. 21:00 New York Red Bulls - Philadelphia
okt. 18. 23:00 Houston Dynamo - Seattle Sounders (Eurosport)
okt. 19. 01:00 L. A. Galaxy - Portland Timbers (Eurosport)

A góllövőlista élmezőnye:
1. Kamara (Columbus Crew), Giovinco (Toronto FC) – 22 gól 
3. David Villa (New York City), Keane (Los Angeles Galaxy) – 17 gól
5. Wondolowski (San Jose Earthquakes) – 16 gól
6. Larin (Orlando City), Wright-Phillips (New York Red Bulls) – 15 gól
8. Martins (Seattle Sounders) – 14 gól
9. Adi (Portland Timbers) – 13 gól
10. Altidore (Toronto FC)  12 gól
11. Bruin (Houston Dynamo), Dwyer (Sporting Kansas City) – 11 gól

Végezetül pedig a bajnoki tabella:


Őszi Ádám