2012. május 13., vasárnap

Hiányzott az itthon elpazarolt előny a Győrnek, Montenegrói BL győztes

Idén sem sikerült elhódítania a Bajnokok Ligája serleget a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatának. A döntő párharcot a Buducsnost Podgorica csapatával kellett vívnia a lányoknak. A párharc előtt tudni lehetett, hogy itthon szükség lesz nagyobb előnyre szert tenni, mert a montenegrói katlanban nem lesz könnyű dolga Görbiczéknek, többek közt a Viborg gárdája vérzett el az elődöntőben nagyon csúnyán ott. Nos az  első találkozón hiába vezettek a Győri lányok öt,hat góllal is a végén közte kettő volt az eredményjelzőn (29-27) és lehetett tudni nagyon nehéz visszavágó vár a Böhn csapatra.

Nem is történt másképpen, a hazai gárda irányította a mérkőzést, de a Győri lányok szorosan a sarkukban topogtak, nem tudtak ellépni két gólnál jobban, így a félidőnem egy gól volt a különbség (13-12). A második játékrészben sem tudott egyik csapat sem komolyabb előnyre szert tenni sokáig, ám a vége előtt tíz perccel négy góllal elhúzott a Podgorica. Ekkor már tudni lehetett, hogy ha kettővel kap ki a Győr az is a hazaiak győzelmét jelenti, mivel láthatóan kevesebb gól született a mérkőzésen, mint az első összecsapáson. Görbiczék még felzárkóztak és az utolsó percben közte kettő volt, ám az eredmény is ez maradt sajnos, 27-25 ami annyit tesz, hogy a Podgorica idegenben lőtt több góllal hódította el a legrangosabb európai kupát. Megvoltak a Győr lehetőségei, a mérkőzés megnyerésére, ám nem tudtak élni vele, nüanszokon múlott ki nyeri a BL-t.

Győr-Podgorica: (54-54) Bajnokok Ligája győztes  a Podgorica idegenben lőtt több góllal

Minden idők egyik legszorosabb és legizgalmasabb párbaját vívta a két csapat.

Végeredményben itt mutatkozik meg, hogy a hazai pályán könnyelműen eladott előny mennyit is számított. Talán majd jövőre sikerül!

A Győr ezzel hetedik nemzetközi kupadöntőjét bukta el.
A BL gólkirálya pedig Görbicz Anita lett 133 góllal és ezzel megdöntötte Nagy Tímea 127 gólos eddigi csúcsát.

Szerző: Őszi Ádám

Ádáz küzdelemben megvédte KEK címét a Fradi

Tavaly KEK győzelmet ünnepelhetett a Fradi női kézilabdacsapa és idén is sikeresen meneteltek a fináléig. A döntő első mérkőzésén, Pesten nagyon szerény egy gólos előnyt sikerült összehozniuk Tomoriéknak, 31-30 arányban múlták fölül a Dán Viborg együttesét. Így nagyon nehéznek ígérkezett a visszavágó Dániában...

A mérkőzés elején mindjárt három gólos előnybe került a Viborg (5-2) ám ez nem rémítette meg Zácsikékat és hamar egyenlítettek, majd a kezükbe vették a mérkőzés irányítását, olyannyira, hogy a 20. percben 6-11 állt az eredményjelzőn, ami azért megnyugtató előny. A félidő végére közelebb lopódzott a hazai gárda, így 12-15-el vonultak a felek az öltözőkbe. A második játékrész elején, hellyel közzel tartotta az eredményt az FTC, hol három, kettő gól volt a csapatok között, de volt, hogy csak egy. A meccs vége előtt tizenhárom perccel egyenlíteni tudott a Viborg (21-21), ekkor akadtak nehéz pillanatok, ám nem hagyták meglépni ellenfelüket Szucsánszkiék. A vége előtt hét perccel még vezetett az ellenfél egy találattal, ám onnantól nem engedte magát a Fradi és 30-30-as állásnál a lefújás előtt nemsokkal Zácsik beállította a 30-31 végeredményt. Ezzel a találattal egy pillanat alatt eltörölte 3000 Dán fanatikus minden reményét.

Tehát ugyan az az eredmény született mint az első meccsen és így kettős győzelemmel az FTC női kézilabdacsapata megvédte, újra elhódította a KEK serleget.

FTC-Viborg: Kettős győzelemmel az FTC (62-60)

Érdekesség, hogy ezt a mérkőzést is figyelembe véve a két csapat utóbbi négy egymás elleni mérkőzésén mindig csak egy góllal volt jobb valamelyik fél.

Szerző: Őszi Ádám

Bombameglepetés Szegeden, elmaradt a Veszprémi bajnokavatás

A kicsit mogorva szegedi bika örülhetett
Idén a férfi kézilabda bajnokság döntője nem három, hanem csupán két győzelemig tart, s mint már megszokott lehet, nem más mint a Szeged és a Veszprém csapata vívja a párbajt. Az első meccset nagyon simán, 33-22-re nyerte a Veszprém hazai pályán, ám Szegeden ennél sokkal szorosabb mérkőzésre lehetett számítani.

A találkozó az első mérkőzéssel ellentétben parázs küzdelmet hozott.  A meccs elejétől fogva a mindig a Szeged vezetett  egy-egy góllal, de a Veszprém tartotta a lépést, így a félidőben 11-10 állással vonultak a felek a szünetre. A második félidőben sem engedte elszakadni ellenfelét a Veszprémi csapat, igaz a vezetést sem sikerült megszerezniük a remekül játszó Szeged ellen. A második félidő közepén alakult ki a találkozó legnagyobb előnye, ez három gólt jelentett, ekkor 19-16-ra vezettek a hazaiak, ám a Veszprém hamar legalizálta ezt az eredményt. Parázs, feszült végjáték következett, melyből a Szeged került ki győztesen 24-23 arányban. Óriási siker ez Szegeden, a bajnoki cím pedig a mindent eldöntő harmadik felvonáson fog eldőlni Veszprémben.

Magyar csapat még nem tudott győzni az új veszprémi arénában, a Szeged erre a bravúrra fog készülni...

Szerző: Őszi Ádám

Török bajnok a Galata a városi derbit követően, óriási Fener balhé a meccs után

Igazi bajnoki döntőnek beillő mérkőzést rendeztek Isztambulban a Török bajnokság utolsó rájátszásbeli mérkőzésén, ugyanis   a Fenerbahce a Galatasaray együttesét fogadta a nagy, ősi városi derbin, s a két csapat között csupán egy pont volt a differencia. A Fenernek hazai pályán a győzelem ért volna bajnoki címet, mivel a döntetlen, illetve a vereség a Galata bajnoki címét jelentette volna. Hazai pálya ide, vagy oda nem tűnt könnyű feladatnak, nem is volt az...

Az első játékrész viszonylag eseménytelen játékot hozott, érezhető volt mind két csapaton a tét, nem akart egyik sem túlságosan kinyílni hátul és hibázni. A második félidő sem a szép játékról, hanem inkább a parázs hangulatról szólt, ugyanis a 65. percben emberhátrányba került a Fener, Dia második sárga lapját követően, de csupán 15 percig kellett emberhátrányban futballozniuk, mert Tomás Ujfalusi "elvesztette a fejét" és három perc alatt két sárgát szerezve mehetett zuhanyozni. A játékvezető tíz sárga lapot volt kénytelen kiosztani az utolsó húsz percben. A találkozó 0-0 végeredménnyel zárult, így a Galata szurkolói ősi riválisának otthonában ünnepelhették fennállásuk 18. bajnoki címét, mellyel beérték az eddigi csúcstartó Fenert.
A hármas sípszó után pedig hazai részről elszabadult a pokol, saját stadionjukat megrongálva, letört székek tömkelegével rontott a pályára, mintegy pár száz hazai fanatikus. A rendőrök is tömörültek, menekültek hátrafelé, a játékosokat az öltözőbe menekítették be. A zavargások Isztambul utcáin hosszasan folytatódtak, míg a Galatayaray szurkolói ünnepeltek. 

Szerző: Őszi Ádám

Íme pár videó a lefújást követően, illetve az utcán történtekről:
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=3NqS24cw5EI

http://www.youtube.com/watch?v=P3zGWj4GvrE&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=u72rIM7gBas&feature=relmfu

http://www.youtube.com/watch?v=FkbHmbUOdt4&feature=related                           

Videó források: http://www.youtube.com/