2013. február 1., péntek

Copa del Rey: Három büntető és három piros, egy gólos Atletico előny a visszavágó előtt

A tegnapi Real Madrid-Barcelona szuper rangadót követően szerda este az Atletico Madrid fogadta a  Sevilla csapatát a Copa del Rey elődöntőjének első felvonásán. A Falcaot nélkülözni kényszerülő matracosok egy gólos előnyre tettek szert az őrült mérkőzésen, melyen a játékvezető három büntetőt és három piroslapot osztott ki. A srácok néha keverték a szezont a fazonnal, ugyanis mindhárom megítélt büntető kezezés következménye volt. Nem fiúk, ezt a játékot lábbal kell játszani!  

Az első játékrész nem hozott komolyabb izgalmakat, a hazaik játszottak nagyobb fölényben, ám ez csupán a statisztikákban mutatkozott meg, két óriási nullával az eredményjelzőn vonultak a felek az öltözőbe. Említésre méltó és fontos esemény esemény mint utóbb kiderült a vendégek két sárgalapja volt, Spahic és Maduro került a büntetettel listájára.

A félidőben fogalmunk sincs, mit mondtak az edzők az öltözőben, de mindkét fél játékosai inkább amerikai focistaként jöttek ki a pályára, mint labdarúgóként. A srácok nem finomkodtak és bizony pár játékos azt hitte magáról, hogy elkapót játszik...

A második félidő rémesen kezdődött a vendégeknek, egy szögletrúgást követően Spahic csúszott el és nyúlt a játékszer után, az esetet a játékvezető büntetővel és második sárgalappal díjazta, így a 48. percben mehetett is zuhanyozni a vendégek védője. Őszintén szólva ezért kár volt kijönni a zöld gyepre. A megítélt tizenegyest Costa magabiztosan értékesítette (1-0).

Alig a vezetés megszerzése után Godin játszott elkapósat saját tizenhatosán belül, a játékvezető azonnali piroslappal kiküldte a védőjét és büntetőt ítélt, melyet Negredo értékesített (1-1).

Nem volt vége azonban sem a büntetők, sem pedig a korai zuhanyzásra ítélt játékosok számának, a 71. percben Nevarro kapott a labdába természetesen a büntetőterületen belül, a játékvezető tizenegyest ítélt és ezúttal csak sárgalapot adott a vétkesnek. A higgadt végrehajtó ezúttal is Costa volt, drámaibb már csak egy kapusvédéssel lehetett volna a találkozó (2-1).

A folytatásban több gól nem született, azonban  Navarro cseles volt és szeretett volna még melegvizet magának így a 86. percben kiprovokált magának egy piroslapot. Lehet hogy még melegben zuhanyozhatott, ám a következő meccsen ő sem játszhat csak úgy mint a másik két kiállított játékos. Az Atletico ezzel egy gólos előnyre tett szert hazai pályán, a Sevilla együttesének pedig van idegenben lőtt gólja, a párharc teljesen nyitott maradt.


Spanyol Király-Kupa
Elődöntő, Első mérkőzés
Atlético Madrid–Sevilla 2–1 (Costa 49., 71. – mindkettőt 11-esből, ill. Negredo 56. – 11-esből)

Őszi Ádám

A zárás előtt kicsivel a Barca csatára kölcsönbe az Ajaxhoz került

Nagy lehetőség kapujában áll a Barca sérülésből felépülő fiatal csatára Isaac Cuenca, ugyanis a katalánoknál jelenleg mellőzött támadó a szezon végéig a holland bajnoki címért küzdő Ajax együtteséhez került. 

A holland klub a kölcsönvételt hivatalos honlapján jelentette be késő este. Cuenca most megmutathatja a katalánok vezetőinek, mire is képes valójában, bizonyíthatja rátermettségét a gránátvörös-kék mezre. Viszont jó szereplés esetén az átigazolási piacon is tetszeleghet a 21 esztendős spanyol támadó, úgy tűnik mindenki számára jó megállapodás született. Reméljük, ezúttal nem nehezíti majd sérülés az ifjú titán dolgát.

Őszi Ádám