2012. június 7., csütörtök

A Kemény-csapat másodjára is kipipálta Kanadát

Magyar idő szerint ma hajnalban játszotta utolsó tengeren túli felkészülési mérkőzését a magyar férfi vízilabda válogatott. Az ellenfél ezúttal is Kanada csapata volt, csakúgy, mint pár nappal ezelőtt. A mérkőzést végre jól kezdték Birosék, igaz tartották magukat a kanadaiak de legalább nem vesztettük el a nyitó játékrészt, ahogyan az eddigi találkozókon. Aztán beindult a gépezet  és a második negyedet 4-0-ra nyertük. Az előnyt a második játékrészben még kettővel növelték Madarasék, így elég magabiztos magyar siker született 13-7.


Kanada–Magyarország 7–13 (3–3, 0–4, 2–2, 2–4)
Gólszerzők: Hárai 2, Varga T. 2, Kiss G. 2, Varga Dániel 2, Vámos 2, Biros,  Varga Dénes, Hosnyánszky

Ezzel befejezte Észak-Amerikai túráját a magyar válogatott, mely a felkészülést szolgálta a londoni olimpiára. A csapat mérlege 2 győzelem 1 döntetlen és 2 vereség.

Felkészülési mérkőzések:
Magyarország - USA 9-12
Magyarország - Horvátország 10-10
Magyarország - USA  5-9
Magyarország - Kanada 13-9
Magyarország - Kanada 13-7


Szerző: Őszi Ádám

EB 2012: Ukrajna bemutatása: múlt, felkészülés, keretek na és persze az esélyek


Elérkeztünk cikksorozatunk utolsó az-az 16. részéhez és ha házigazdával kezdtük a bemutatást akkor azzal is fejezzük be. Nézzük mire lehet képes az ukrán csapat hazai pályán.


D csoport

CsapatMGyDVRgKgGkP
Ukrán Ukrajna00000000
Svéd Svédország00000000
Francia Franciaország00000000
Angol Anglia00000000
Ukrajna:
Házigazda révén nem kellett selejtezniük, automatikus résztvevői a kontinensviadalnak. Ami az EB múltat illeti, még egyszer sem szerepeltek a tornán, így ez lesz az első fellépésük. Ők az egyetlen újonc csapat. Ami a felkészülést illeti nagyon nem sikerült jól, két vereség mellett egy győzelem született. A mutatott játék nagyon kevés lehet az EB-n.

Ukrajna - Észtország 4-0
Ukrajna - Ausztria 2-3
Ukrajna - Törökország 0-2

Íme a csapat 23 fős kerete:

Kapusok: 23 Olekszandr Horjajinov (Metaliszt), 1 Makszim Koval (D. Kijev), 12 Andrij Pjatov (Sahtar)

Védők: 21 Bohdan Butko (Illicsivec), 3 Jevhen Hacseridi (D. Kijev), 5 Olekszandr Kucser (Sahtar), 17 Tarasz Mihalik (D. Kijev), 20 Jaroszlav Rakickij (Sahtar), 13 Vjacseszlav Sevcsuk (Sahtar), 2 Jevhen Szelin (Vorszkla Poltava)

Középpályások: 8 Olekszandr Alijev (D. Kijev), 6 Denisz Harmas (D. Kijev), 9 Oleg Huszev (D. Kijev),  11 Andrij Jarmolenko (D. Kijev), 19 Jevhen Konopljanka (Dnipro),18 Szerhij Nazarenko (Tavrija), 14 Ruszlan Rotany (Dnipro), 4 Anatolij Timoscsuk (Bayern München)

Csatárok: 22 Marko Devics (Sahtar), 15 Artem Milevszkij (D. Kijev), 7 Andrij Sevcsenko (D. Kijev), 16 Jevhen Szeleznyov (Sahtar), 10 Andrij Voronyin (D. Moszkva)

A csapatot a sérülések elkerülték:

Esélylatolgatás:
Nagyon sokat várnak a hazai csapattól, ez lehet Shevcsenko utolsó nagy fellépése, ám a mutatott játék nem az igazi. Mondani szokás, hogy a házigazdának a közönség is segít, de én úgy érzem ez jelen esetben nem lesz elég és a csoportkört követően "hazautaznak".

Szerző: Őszi Ádám

EB 2012: Svédország bemutatása: múlt, felkészülés, keretek na és persze az esélyek


Sokan a torna fekete lovának tartják a Zlatan Ibrahimovic vezette svéd válogatottat. Nézzük mit is érdemes tudni róluk, milyen esélyeik lehetnek.

D csoport
CsapatMGyDVRgKgGkP
Ukrán Ukrajna00000000
Svéd Svédország00000000
Francia Franciaország00000000
Angol Anglia00000000

Svédország:

A csapat egy csoportban szerepelt Magyarországgal, melyet megelőzve végzett a csoport második helyén Hollandia mögött. A csoport másodikok között ők mutatkoztak a legjobb mutatóval, így egyenes ágon kijutottak, nem kellett selejtezniük. Ami a svéd EB múltat illeti, ez lesz az ötödik részvételük és eddig egy alkalommal sikerült felállni a dobogóra 1996-ban, akkor bronzéremig jutottak. Jó formában van a csapat, mind a két felkészülési mérkőzését megnyerte. A támadógépezet nagyon jó, viszont a védekezéssel még akadnak gondok.

Svédország - Izland 3-2
Svédország - Szerbia 2-1

Így néz ki az EB-re utazó 23 fős keret:
Kapusok: 23 Pär Hansson (Helsingborg), 1 Andreas Isaksson (PSV), 12 Johan Wiland (FC Köbenhavn)

Védők: 15 Mikael Antonsson (Bologna), 4 Andreas Granqvist (Genoa), 2 Mikael Lustig (Celtic), 3 Olof Mellberg (Olympiakosz), 13 Jonas Olsson (West Bromwich), 5 Martin Olsson (Blackburn), 17 Behrang Safari (Anderlecht)

Középpályások: 19 Emir Bajrami (Twente), 6 Rasmus Elm (AZ), 18 Samuel Holmén (Istanbul BB), 9 Kim Källström (Lyon), 7 Sebastian Larsson (Sunderland), 8 Anders Svensson (Elfsborg), 16 Pontus Wernbloom (CSZKA Moszkva), 21 Christian Wilhelmsson (al-Hilal)

Támadók: 11 Johan Elmander (Galatasaray), 14 Tobias Hysén (IFK Göteborg), 10 Zlatan Ibrahimovic (Milan), 22 Markus Rosenberg (Werder Bremen), 20 Ola Toivonen (PSV)

A sérülések elkerülték a csapatot.

Esélylatolgatás:
Mint már az elején említettem sokan az EB fekete lovaként beszélnek a svédekről, akik surranópályán akár valami nagyon jó eredményt is elérhetnek. Véleményem szerint a franciák mögött csoport másodikként végeznek, viszont, hogy a végállomás mi lesz számukra nem tudom. Ha a Toivonen, Ibrahimovic párosnak kijön a lépés sokáig juthatnak.

Szerző: Őszi Ádám

EB 2012: Anglia bemutatása: múlt, felkészülés, keretek na és persze az esélyek


Nézzük meg, hogy Anglia csapata mit érhet el a D csoportban, illetve az Európa Bajnokságon. Olaszország csapata után, az angoloknál van a legtöbb probléma, nézzük mikről is van szó.


D csoport

CsapatMGyDVRgKgGkP
Ukrán Ukrajna00000000
Svéd Svédország00000000
Francia Franciaország00000000
Angol Anglia00000000
Anglia:
Az angol csapat csoportelsőként jutott ki a kontinensviadalra a G jelű selejtezőcsoportból Montenegró megelőzésével. Veretlenek tudtak maradni, de több döntetlen is becsúszott.
Ami a múltat illeti a csapat rendszeres résztvevő, ez lesz a nyolcadik részvételük, ám érmek tekintetében nem állnak jól, ugyanis Anglia még sohasem játszhatott döntőt, így se arany de pedig ezüstérme nincsen, csupán két bronzérem (1968, 1996). A  csapat mindkét felkészülési mérkőzését megnyerte 1-0 arányban, viszont rengeteg sérülés történt és vezéregyéniségeket vesztett a csapat.

Anglia - Norvégia 1-0
Anglia - Belgium 1-0


Íme a 23 fős utazó keret az EB-re:
Kapusok: 23 Jack Butland (Birmingham City), 13 Robert Green (West Ham), 1 Joe Hart (Man. City)

Védők: 12 Leighton Baines (Everton), 5 Martin Kelly (Liverpool), 3 Ashley Cole (Chelsea), 18 Phil Jagielka (Everton), 2 Glen Johnson (Liverpool), 14 Phil Jones (Man. Utd.), 15 Joleon Lescott (Man. City), 6 John Terry (Chelsea)

Középpályások: 19 Stewart Downing (Liverpool), 4 Steven Gerrard (Liverpool), 8 Jordan Henderson (Liverpool), 16 James Milner (Man. City), 20 Alex Oxlade-Chamberlain (Arsenal), 17 Scott Parker (Tottenham), 7 Theo Walcott (Arsenal), 11 Ashley Young (Man. Utd.)

Csatárok: 9 Andy Carroll (Liverpool), 21 Jermain Defoe (Tottenham), 10 Wayne Rooney (Man. Utd.), 22 Danny Welbeck (Man. Utd.)

Az angol válogatottat elképesztő sérüléshullám sújtja. Először Gareth Barry játékáról kellett lemondania a kapitánynak, majd pedig a karmester Lampard combja sérült meg és ő sem utazhat el a csapattal. Ez még nem minden ugyanis kidőlt a sorból a belgák elleni meccsen állkapocscsonttörést szenvedő Gary Cahill és John Terry is összeszedett egy kisebb sérülést, ám utóbbi nem súlyos játszhat majd. Ezt követően pedig Rio Ferdinand okozott balhét, miután a  kidőlő Cahill helyére nem őt hívták be a csapatban. Áll a bál Angliában.

Esélylatolgatás:
Nagy kérdés, hogy a három alapember nélkül mire lesz képes a csapat, az is előfordulhat, hogy pont így érnek el sikert, mivel a fiatalok sokkal motiváltabbak lehetnek. Én viszont azt mondom Svédország jelenleg sokkal jobb csapattal rendelkezik és Anglia a csoport harmadik helyén ki fog esni.

Szerző: Őszi Ádám