2012. szeptember 4., kedd

Cristiano Ronaldo a Real Madrid arca, mindent megkap amit akar a klubtól

Úgy tűnik Madridban megunták, hogy a sajtó rászállt Cristiano Ronaldora és odáig fajultak a dolgok, hogy a Manchester City csapata kilátásba helyezte, hogy ajánlatot tesznek a portugál klasszisért. Mentek a találgatások, most viszont a Királyi Gárda gyorsan asztal alá söpörheti a dolgot, CR7 pedig megkaphatja amire ténylegesen vágyott, ha ez volt az. A klub úgy tudni 2018-ig szóló új szerződést kínál neki és fizetését további 5 millió euróval megemelik, így évente 15 milliót fog keresni...  

Az ügynek viszont Higuain eszi meg a levét, hiszen az ő szerződéshosszabbítása volt a soron, mely most így eltolódik. Ez biztosan nem esik jól az argentin csatárnak, kíváncsiak leszünk az ő reakciójára, első nyilatkozata már is ingerültséget tükröz - "Nincs mondanivalóm, mert Ronaldo nem avatott be minket az öltözőben, és amit tudok, én is csak a sajtóból tudom." - nyilatkozta Higuain.


Lionel Messi sem maradhatott ki a sajtó szórásából, őt is megkeresték, de ő gyors és frappáns választ adott. - "Nem kell rögtön hozzám rohanni, ha nyilatkozott valamit Ronaldo, és fordítva. Ez az ő dolga, semmi közöm hozzá."

A Real Madrid hivatalos honlapján tette közzé Arbeloa szavait - "Tudja, hogy a legjobb csapatban játszik, remélem innen vonul vissza, igazi ikon, ő a Real Madrid arca. Azt is remélem, hogy a szurkolók nem húzták fel magukat a nyilatkozatán, csak azért lett ebből ilyen nagy ügy, mert Cristiano Ronaldóról van szó.  Fontosak neki a díjak, az ambíciói kísérték útján, hogy eljusson oda, ahol most tart, de a legfontosabb neki: a Real Madrid. Nem hiszem, hogy az Aranylabda a legfontosabb célja az életben. Egy nagy család vagyunk, és kiállunk mellette."

Kíváncsian várjuk a hivatalos bejelentést, vagy pedig az ügy további folytatását... 

Szerző: Őszi Ádám

PSG: Újabb nyilatkozat Cristiano Ronaldo ügyében, ezúttal dühös Leonardo

A mai nap folyamán már egyszer nyilatkozott Leonardo az ügyben, hogy szóba hozták a párizsi klubbal Cristiano Ronaldot. A sportigazgató leszögezte, hogy nincs szükségük a támadóra, nem tettek ajánlatot, nem tárgyalnak és nem is fognak, tökéletesen elégedettek a nyári igazolásokkal. A sajtó csak nem csillapodik, a PSG türelme pedig fogy, kezd elegük lenni abból, ha valaki neve felmerül valahol, akkor az illetőt velük is szóba hozzák, szinte legyen az bárki.  

Leonardo az RMC rádiónak nyilatkozott immáron kicsit vehemensebben és odaszólt nem csupán Ronaldonak, hanem Messinek is - "Boldogak és elégedettek vagyunk az igazolásainkkal. Túl sokat beszélnek rólunk, ideje lenne befejezni. Ronaldo a Real Madrid játékosa, ráadásul Ibrahimovic a világ legjobb csatára. Minek is kéne nekünk a portugál? Zlatan különleges játékos. Amikor a világ legjobb játékosairól beszélünk, mindig Ronaldót és Messit emlegetjük. A világ legjobb csatára azonban Ibra!"

Szerző: Őszi Ádám

Ma éjfélkor zárul a francia átigazolási piac, a PSG nyilatkozott Cristiano Ronaldo ügyében

A hétvége óta téma Cristiano Ronaldo bánata, melyről a klasszis azt nyilatkozta, hogy nem személyes dologról van szó, hanem szakmai, professzionális probléma van. A találgatások mennek, eközben a sajtó lassan már el is adta a Real Madrid ászát. Kíváncsiak vagyunk, maga Ronaldo, vagy pedig a klub mikor unja meg a sajtó találgatásait és ad ki hivatalos közleményt az ügyben. A brit sajtó ma már lehozta, hogy CR7 nem egykori csapatához a MU-hoz kerülhet, hanem a városi rivális "égszínkékekhez". A Manchester City állítólag 110 millió eurót készül ajánlani a Real Madridnak, Ronaldonak pedig jelentős fizetésemelést. 

Természetesen egyből szóba került a francia újgazdag olajmilliárdos klub a PSG. A francia átigazolási piac a többi nagy ligával ellentétben még nem zárult le, hanem szeptember 4-én az-az ma este éjfélkor zár. Egyből felröppentek a hírek, mely szerint a PSG érdeklődik CR7 iránt és ő lehet a párizsi klub utolsó nagy nyári igazolása. Amint ezt a hírt meghallották, Leonardo a francia klub sportigazgatója a RAC 1-nek nyilatkozott, mely szerint nem tettek ajánlatot a portugálért és nem is készülnek erre - "Soha nem gondoltunk arra, hogy elhozzuk Cristiano Ronaldót. Ha akarunk egy játékost, a klubbal tárgyalunk. Ilyen nem történt. A PSG nem került kapcsolatba senkivel a Real Madridtól. Elégedettek vagyunk azzal, amit elértünk a nyári átigazolási időszakban."

Halkan jegyezném meg, hogy Leandro egyszer már kijelentette a nyár folyamán mikor Ibrahimovic és Thiago Silva érkezett, hogy nincs több igazolás, azóta még is sikerült venniük pár új játékost, gondoljunk csak Lucas Moura illetve Gregory van der Wiel érkezésére...

Szerző: Őszi Ádám

A Man. City meglovagolná a kialakult helyzetet és rekordösszeget jelentő 95 millió fontot ajánlana Cristiano Ronaldo játékjogáért - sajtóhír

Az utóbbi másfél napban kiveséztük a témát, a lehetséges okokat és annyiban maradtunk, hogy Ronaldo és pár bizalmasán kívül senki nem tudja mi nem stimmel a klub és Cristiano között. Az biztos, hogy valami nem stimmel, ezt maga a portugál klasszis és menedzsere is elismerte. Sokan úgy vélik, hogy csupán apja halálának 7. évfordulója miatt szomorú a portugál. Nézzük meg a dolgot, tény, hogy szomorú és sírt ki ne lenne az, de nyilatkozata és az hogy beszélt a klubelnökkel nem erre mutat és az sem, hogy a menedzsere is elismerte, hogy tud a problémáról.  

Ezt a helyzetet, viszont a Daily Star szerint igyekszik meglovagolni a Manchester City csapata és nemsokára hivatalos 95 millió fontos rekordösszeget ajánlanak a portugál klasszisért. Az eddigi rekord szintén CR7 nevéhez fűződik, ugyanis a Real Madrid 2009 nyarán 82 millió fontot fizetett a játékosért. Euróra átszámítva ez az összeg 110 millió euró, magyar forintban meg sem merjük mondani mennyi. Ez csupán egyenlőre egy sajtóhír csupán, amint lesznek új fejlemények megírjuk.

Viszont ha létrejönne ez az üzlet az elég furcsa lenne hiszen korábban a városi rivális Manchester United labdarúgója volt. A MU szurkolói biztos nem néznék jó szemmel, ha a korábbi közönség kedvenc Cristiano pont a legnagyobb riválishoz kerülne. A City mellet egyébként szóba került már a Manchester United és a PSG csapata is.

Szerző: Őszi Ádám

Újabb ok merült fel, miért is távozhat Ronaldo a Királyi Gárdától

Hétvége óta mást sem lehet hallani, mint hogy Cristiano Ronaldo szomorú, nem érzi magát jól madridban és elképzelgető, hogy elhagyja a Királyi Gárdát. Ami tény ,hogy CR7 leült beszélni Florentino Pérez klubelnökkel, majd pedig nyilvánosan nyilatkozatában is kifejtette, hogy szomorú és nincs minden rendben. Erre reagált menedzsere is, aki annyit mondott, tud Cristiano gondjairól, de többet nem árulhat el, tényleg van probléma, de az Ronaldo döntése, hogy mennyit árul el a sajtónak. Tegnapi cikkünkben http://www.fociclub.hu/?p=4279 részleteztük a lehetséges okokat és most részletezünk egy újabb okot. 

Már tegnap megírtuk, hogy nem érzi úgy, hogy klubja kelően támogatja és az is zavarja őt, hogy több csapattárásnak felajánlották a szerződéshosszasítást, többek hosszabbítottak, neki pedig semmit nem ajánlottak. Többen úgy vélik, új szerződést szeretne és még több pénzt! Összeállításra került a világ tíz legjobban fizetett labdarúgója és ebben a portugál klasszis csupán a 10. helyen áll fele akkora fizetéssel mint az Anzhi gólvágója Samuel Etoo. Lehet, hogy egy új zsíros szerződés kiharcolására megy ki ez az egész "hiszti"? Találgatni lehet, de a valóságot csak maga CR7 és rajta kívül pár ember tudja, lehet egy apróságot fújt fel mindenki, és elcsendesednek a dolgok, viszont lehetséges, hogy tényleges és nagy gondok vannak a háttérben és ez odáig vezethet, hogy Ronaldo távozik. Meglátjuk...

Ha megnézitek a képet, akkor egyébként láthatjátok, hogy Lionel Messi sem keres sokkal többet mint Cristiano Ronaldo...

Minden esetre a sajtó már találgat hol folytathatja... Elsőként mindenki Manchester felé mutat a United háza tájára, de ha átigazolás akor egy klub nem maradhat ki, a PSG meg kell említeni, soha nem lehet tudni...

Szerző: Őszi Ádám

Belga gólkirály és 55-szörös válogatott csatár érkezhet Újpestre

Szinte bombahírként robbant be a magyar sajtóba, hogy az Újpest csapata 54-szeres belga válogatott és belga gólkirály csatárt igazolhat. A szóban forgó játékos Wesley Sonck, akivel a lila-fehér klub előrehaladott tárgyalásokat folytat. A 34 esztendős csatár már-már veteránnak mondható, kérdés, hogy szüksége van-e az Újpestnek ilyen korú csatárra, vagy fiatalokból kéne építenie inkább a jövő csapatát. Lehet, hogy Wesley remekül fog játszani, de már nem sok szezon van hátra karrierjéből. Nézzük mit érdemes róla tudni.  

Wesley Sonck profi karrierje 18 esztendős korában 1996-ban kezdődött és 2000-ig alacsonyabb osztályú belga csapatokban játszott. Ekkor figyelt fel rá a Genk csapata, melyben három remek szezont töltött 2000-2003-ig. Ez az időszak igen sikeres volt számára, hiszen 2001-ben belga gólkirály lett, 2002-ben pedig megnyerte a belga bajnokságot csapatával. Remek teljesítményére felfigyelt az ekkori belga szövetésig kapitány és 2001-ben bemutatkozott a belga válogatottban, melynek 2010-ig volt tagja és 55 fellépés alkalmával 24 találatot jegyzett. A Genk csapatától az Ajax szerezte meg és egy szezont töltött a holland csapatnál, melyben 34 mérkőzésen 10 gólt lőtt, majd pedig Mönchengladbach csapatában töltötte a következő két szezont, de ez a kaland nem jött be neki, mindössze 28 mérkőzésen lépett pályára és 6 gólt szerzett. Ezt követően visszatért hazájába és 2007-2010-ig a Club Brugge játékosa volt, melyben 71 fellépése alkalmával 27 gólt szerzett. Az utóbbi két esztendőt a Lierse csapatánál töltötte, 32 meccs és mindössze 6 rúgott gól. A felek elváltak egymástól, így Wesley jelenleg szabadon igazolható.

Szerző: Őszi Ádám 

Torres: "Új célt tűztem ki magam elé, egy mágikus szezon elé nézünk..."

Mint ismeretes Fernando Torres 2011-ben átigazolási bombaként robbant át a Liverpool csapatától a Chelsea együttesébe. A Spanyol támadó a "vörösök" színeién 102 mérkőzésen 65 gólt szerzett, a londoni kékek pedig 50 millió eurót fizettek érte. Azóta a 28 esztendős spanyol csatár nem igazán találja helyét, olyannyira, hogy másfél szezon alatt 47 bajnoki mérkőzésen csupán 7 alkalommal volt eredményes. Ehhez tegyük hozzá, hogy ebből az idei szezon 3 mérkőzése alatt lőtt kettőt, egyszóval a tavalyi szezonban a Torres gól ritka volt mint a fehér holló. A támadó egy nyilatkozatában arról beszélt, hogy Drogba távozásával több lehetőség nyílik számára és nagyobb felelősség is hárul rá. Azt ígéri, hogy egy "mágikus" szezon előtt állunk és megdönti legjobb Liverpooli szezonját, ekkor 24 alkalommal volt eredményes a bajnokságban.  

"Drogba már nincs velünk, így sokkal több felelősség van rajtam, de készen állok a kihívásra. Remélem minden jól fog alakulni, keményen dolgozunk ezért. Új célt tűztem ki magam elé, ami annyit tesz,hogy több gólt szeretnék lőni, mint legjobb liverpooli évemben. Ehhez kellően erős a csapatunk, amely még öt trófeát nyerhet, szóval egy igazán mágikus idénynek nézünk elébe!" - így nyilatkozott a spanyol válogatott csatás a Chelsea Magazinnak.

Szerző: Őszi Ádám

Sion: Az edző összebalhézott a játékosokkal és távozott

A Vanczák Vilmost és Gattusot is a soraiban tudó svájci Sion csapatánál nincs minden rendben. Vezették a bajnokságot, ám az utóbbi két fordulóban elszenvedett vereséget követően kirobbantak a gondok, melyek valószínűleg már egy ideje gyülemlettek. A hétvégén a St. Gallen csapatától kaptak ki 3-0-ra, és ezt követően visszacsúsztak a harmadik helyre, az ellenfél pedig átvette a vezetést a tabellán. Ez így kívülről nézve nem mondható katasztrófának, viszont az öltözőben az edző és a játékosok között elpattant a húr. 

A vezetőedző Sebastian Fournier több játékosával is összeveszett, összetűzésbe került és ezt követően távozott a vezetőedzői posztjáról. A Sion hivatalos oldalán jelentette be, hogy helyét egy korábbi tréner Michel Decastel veszi át, aki korábban már 1995 és 1996 között volt egyszer a klub vezetőedzője. Az új edző megbízatása egyenlőre a szezon végéig szól. 

Szerző: Őszi Ádám

Tevez és a válogatottság: "Számomra nem lenne drámai a kispadon ülni.."

Carlos Tevez nem tagja az argentin válogatottnak azóta, mióta tavaly augusztusban az új szövetségi kapitány  Alejandro Sabella átvette a csapat irányítását. Az argentin támadónak volt egy vitája klubja edzőjével Mancinivel, mely által kegyvesztetté vált és jó ideig nem is játszott. Most viszont kezdi visszanyerni régi formáját, és úgy tűnik klubcsapatában is lenyugodtak a kedélyek és Roberto Mancinivel is megtalálta a közös hangot ismét.  

Maga a támadó is érzi, hogy kezd egyenesbe jönni, hiszen a szezon első négy tétmérkőzésén minden alkalommal sikerült a hálóba találnia. Tevez egy nyilatkozat során megszólalt a válogatottságról - "Számomra nem lenne drámai a kispadon ülni, de hagyjuk csak Sabellát nyugodtan dolgozni. Nem az számít, hogy Tévez ott van-e vagy sem, hanem hogy jelenleg Higuaín, Messi és Agüero is kiválóan teljesít."

Tehát a klasszis csatár várja a meghívót és akkor sem bánatos, ha esetleg kispadoznia kellene, ugyanakkor azt is elismeri, hogy remek riválisai vannak. A szövetségi kapitány Sabella többször hangsúlyozta, hogy figyeli Tevez játékát, ki tudja, ha továbbra is hasonlóan és balhék nélkül teljesít, lehet nemsokára érkezik egy válogatott meghívó a számára.

Szerző: Őszi Ádám