2012. július 31., kedd

Gosztonyi:"Az atmoszféra, amit a szurkolók teremtettek pazar volt..."

Gosztonyi András a Videoton csapatában nem kapott túl sok játéklehetőséget, így érthetően elvágyódott onnan és olyan csapatban szeretett volna kerülni, ahol stabil kezdőember lehet és játszhat. A nyár folyamán a Sisa Tibor vezette Diósgyőr leigazolta Gosztonyit, aki túl van első NB1-es mérkőzésén. A játékost lenyűgözte a Diósgyőri publikum, erről olvashattunk a klub honlapján. 

„Négy dolog futott át az agyamon azon a pár méteren, amíg elértünk az öltözőkijárattól a kezdőkörig. Az első a feldobottság, hogy igen, végre itt lehetek. A második a telt ház, ami nagyszerű érzéssel töltött el. Az atmoszféra, amit a szurkolók teremtettek pazar volt. Végül pedig azt tudnám kiemelni, hogy igazi futballmeccsen éreztem magamat. Játszottam korábban Olaszországban is, de kijelenthetem, hogy az ottani hangulat meg sem közelíti azt, amit itt tapasztaltam! Korábban nem volt hasonló élményben részem, de az az igazság, hogy ennek ilyennek kell lennie, így kell működnie a dolgoknak. A lefújás után majdnem fél órán keresztül tartott, amíg körbefutottunk a stadionban, hogy minél több szurkolónak tudjuk megköszönni a buzdítást.″ - így nyilatkozott Gosztonyi a DVTK honlapján

Szerző: Őszi Ádám

Albán kézbe kerülhet a hatalmas gondban lévő Málaga

Nagy a baj a Málaga háza táján, hiszen a tulajdonosnak Abdallah Ben Nasszer Al-Thani sejknek elfogyott a vagyona és emiatt óriási az anyagi probléma a spanyol csapatnál. A csapat már hosszú hetek, hónapok óta szenved, hol vannak már azok az idők amikor újgazdag klubnak kiáltották ki a Málaga csapatát, mint például a Manchester  Cityt. Sokan azt mondták nagy neveket fognak igazolni és megpróbálják beérni a két spanyol nagyágyút, ám ez most nagyon messzinek tűnik. A helyzet olyannyira komoly, hogy a klub tartozik a játékosoknak, illetve a Villareal és az Osasuna csapatának. Amennyiben holnapig nem rendezi tartozásait súlyos büntetésekre számíthat a klub. A segítség a leges legutolsó pillanatban érkezhet egy olyan helyről ahonnan sokan nem gondolnák. Ez a hely Albánia, ugyanis az olajiparban tevékenykedő albán üzletember Rezart Taci mentheti meg a klubot, ha sikerül a feleknek az üzletet nyélbe ütni. Taci egyébként nem ismeretlen futball berkekben, hiszen két olasz klubnál is van érdekeltsége. Az egyik cége támogatja az olasz sztárcsapatot az AC Milánt a másik klub a Bologna pedig egyenesen az ő tulajdonában van. Amennyiben megszületik a megállapodás gyökeres változásokat ígér a Málaga csapatánál. 

Szerző: Őszi Ádám

A Lyon svéd válogatottja Oroszországba szerződött

Hat évet követően a svéd válogatott középpályása Kim Källström úgy döntött elhagyja a Lyon együttesét. A  29 esztendős játékos a Szpartak Moszkva csábításának nem tudott ellen állni és csupán 3 millió eurót fizet érte az orosz klub. Ez az összeg meglepően alacsony, mivel piaci értékét 8,5 millió euróra becslik. A Szpartak ezt a hírt hivatalos honlapján is megerősítette. Källström a Lyon csapatával két bajnoki címet és két kupagyőzelmet ünnepelhetett, hazája válogatottjában eddig 95 alkalommal szerepelt, vezéregyéniségnek számít.  

Szerző: Őszi Ádám

Visszatért korábbi csapatába a világbajnok Capdevila

Az utóbbi szezonban szinte nem is játszott a Benfica csapatában Joan Capdevila, így távozik a portugál együttestől. A 34 éves bal oldali védő még nem tervezi, hogy szögre akasztja a cipőt és visszatért régi csapatához az Espanyol együtteséhez.A katalán klub mindössze 350 ezer eurót fizetett érte a portugáloknak. Capdevila 1997-99 között már játszott a klubban, azt követően az Atletico Madrid játékosa volt egy szezon erejéig, malyd pedig hét éven keresztül a Deportivo La Coruna vezéregyénisége volt, míg nem 2007-ben a Villareal csapatához igazolt. Legnagyobb sikereit a spanyol válogatottal érte el, 2008-ban EB-t, 2010-ben pedig világbajnoki címet ünnepelhetett. Nagy kérdés, hogy ennyi idősen még fel tudja e venni a versenyt, vagy pedig csak kiegészítő szerepek várnak számára.  

Szerző: Őszi Ádám

Az EB-ről lemaradó csatártehetséget igazolt az AS Roma

Fiatal 21 esztendős olasz csatártehetséget igazolt az AS Roma csapata. A szóban forgó játékos nem más, mint a Genoa támadója Mattias Destro, aki 19 millió euró ellenében kerül a "Farkasokhoz". Ez az ár igen csak magas, ha a piaci értékét nézzük, mely 10 millió euróra rúg. Destro az előző szezont a Siena csapatánál töltötte és 30 mérkőzésen 12 gólt szerzett. A felnőtt válogatottban még nem mutatkozhatott be, viszont végigjárta az utánpótlás válogatott ranglétráját és most már a nagy csapat következik előbb utóbb, ha tudja tartani ezt a szintet, illetve fejlődik.A Roma először csak 12 hónapra kölcsönbe veszi a játékost 11 millió euróért, majd opciós joga van további 4,5 millió euró kifizetésével. Emelet a Genoa két Roma nevelésű tehetséget kap, akiknek piaci ára 1,5-1,5 millió euró. Ezt összeadva 19 millió euróra jön ki Destro ára. 

Szerző: Őszi Ádám