2013. október 19., szombat

Premier League: Nyerhető meccsek elé néznek a nagyok - íme a menetrend

Szombaton véget ér a böjt az angol futball szerelmesei számára, ugyanis tizenhárom napnyi "pihenést" követően újra beindítja motorját a világ egyik ha nem a legjobb bajnoksága a Premier League. Ami a párharcokat illeti, ezúttal csúcsderbire nem kerül sor, jó meccseknek azonban nem leszünk ezúttal sem híján.  

A szombati ebéd után egy igazán jó mérkőzésre van kilátás, ugyanis a Newcastle a bajnoki címre törő Liverpool együttesét fogadja. A hazaiak szeretnénk a felsőházba kerülni, míg a pool tartaná a lépést az Ágyúsokkal, illetve ha úgy adódik meg is előznék őket. Három kiváló gólgyáros párharca is lesz ez a meccs, hazai részről a házi gólkirál Rémy sanyargathatja majd a vörösök védőit, míg a túloldalon a Sturridge, Suarez duó rohamozhat majd.

Ezt követi majd a négy órás meccsdömping, mikor is hat találkozó kerül megrendezésre egy időben. A listavezető Arsenal hazai környezetben fogadja a jelenleg kieső pozícióban lévő Norwich csapatát, míg a városi rivális Chelsea az újonc Cardiff együttesét látja vendégül. Az Everton-Hull City összecsapás szomszédvári rangadó lesz, márha a tabellára tekintünk, ugyanis a hetedik csap majd össze a nyolcadikkal, ám azt hagyjuk meg, hogy a liverpooli kékek lesznek a meccs favoritjaik. Gera Zoltán csapata a West Brom a Stoke ellen folytatná remek menetelését, négy veretlen meccs után szeretnék, ha ez ötös szériára duzzadna, míg a hazai együttes négy meccses nyeretlenségi sorozatát szakítaná meg.  A liga egyetlen nyeretlen csapata a Sunderland egészen Walesig utazik, ahol a pocsék formát mutató Swansea ellen bizonyítanék, van még esély a feltámadásra.

Nem lesz könnyű helyzetben a Manchester United, mely igen csak rosszul szerepelt eddig, csupán a kilencedikek a tabellán, míg ellenfelük az Old Trafford gyepén a Southamton lesz, az a gárda, mely az idei szezon eddigi meglepetéscsapata, jelenleg negyedikek és hét meccsen csupán két gólt kaptak. Jöjjön tehát RVP és Rooney számára egy igazi betonfal. A másik manchesteri csapat a "Polgárok" a West Ham vendégszeretetét élvezhetik majd, a meccs végén kiderül, melyik fél örvend majd jobban. A City számára csak a győzelem az elfogadható, amennyiben nem szeretnének nagyon lemaradni.

Vasárnapra egy mérkőzés marad, az Aston Villa látja vendégül a Tottenham együttesét, mely a jó rajtot követően igen csak visszaesett. A forduló zárómérkőzésére hétfőn kerül majd sor, az újont és jelenleg kieső helyen álló Crystal Palace a Fulham csapatát látja vendégül.

Szombat:
13:45 Newcastle United - Liverpool (DigiSport 1)
16:00 Arsenal - Norwich
16:00 Chelsea - Cardiff
16:00 Everton - Hull City
16:00 Manchester United - Southampton (DigiSport 1)
16:00 Stoke - West Bromwich
16:00 Swansea - Sunderland 
18:30 West Ham United - Manchester City (DigiSport 1)

Vasárnap:
17:00 Aston Villa - Tottenham

Hétfő:
21:00 Crystal Palace - Fulham (DigiSport 1)

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése