2014. augusztus 7., csütörtök

"Leselejtezett" védőt vehet a Barcelona

Liverpoolban nem számítanak rá kezdőként, ezért távozni szeretne Daniel Agger a vörösök középső védője, aki a hírek szerint könnyek közepette egy nagyon őszinte beszélgetés során megkérte a csapat vezetőedzőjét Brendan Rodgerst, hogy engedjék el. 

A címben elhangzó leselejtezett szó csúnyán hathat, ám ez az igazság, a vörösöknél lejárt a dán klasszis ideje, új szelek fújnak, így a korábban csapatkapitányként is ténykedő 29 esztendős Agger menekülne az Anfieldről, mivel játszani szeretne, ereje tejében. Mindenki tisztában van képességeivel és azzal is, hogy aki megveszi az jó üzletet csinál, ám nem mindegy, hogy mennyi pénzért...

Piaci árát tekintve a transfermarkt.de 17 millió euróra taksálja játékjogának értékét, mely párosul egy 2016-ig szóló szerződéssel, ennek értelmében a döntés, a licitkalapács a Liverpool kezében van. Több klub is érdeklődik iránta, köztük a az AS Monaco, a Napoli és az Arsenal, ám potenciális jelöltnek az FC Barcelona számít. A Daily Mirror szerint a katalánok 12 millió fontot szánnának a dán védőre és nem többet, hiszen a katalánoknál szűkös a kassza.

Agger 2006-ban érkezett a Mersey-partiakhoz és 232 tétmérkőzésen öltötte magára a csapat mezét, a közönség nahy kedvencévé nőtte ki magát és csapatkapitányi karszalagot is kapott egy időben. Tavaly azonban csupán 20 Premier League mérkőzésen és mindössze 3 kupameccsen kapott lehetőséget. 

Posztján olyan játékosokkal kell megküzdenie, mint Sakho, Skrtel és az új szerzemény Dejan Lovren, akinek nagyon nagy jövőt jósolnak az Anfielden. 

Arrow

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése