2014. augusztus 7., csütörtök

Fordulat Di Maria ügyben!?

Immáron hosszú hetek óta gyűrűzik Ángel Di María átigazolási ügye, a spanyol sajtó azonban tudni véli, az argentin klasszis álláspontja megváltozott, nem akar távozni minden áron, így elképzelhető, hogy a 2014/2015-ös szezont a Real Madrid színeiben és nem egy másik klubban kezdi meg. 

Korábban arról lehetett hallani, hogy Di María minden áron távozni szeretne, ő lehet az a labdarúgó, aki Mesut Özil sorsára juthat James Rodriguez és Toni Kroos érkezésének következtében. Sokáig úgy festett, hogy a Paris Saint-Germain lehet karrierjének új állomása, de az AS Monaco háza táján is felmerült a neve. 

Hogy mi változtathatott az argentin álláspontján? Nos, úgy tudni, hogy megfelelő ajánlatok hiányában szenved a világ egyik legjobb játékosa, emellett pedig a csapattársak nagy örömmel fogadták a világbajnokság után visszatérő klasszist. A vezetőedző Carlo Ancelotti pedig egy beszélgetés során elmondta, számol vele, ne a távozáson lüktessen, hanem koncentráljon a Bajnokok Ligája címvédésre, mert idén történelmet írnak.

Idő közben, míg a fent olvasható sorok íródtak a Paris Saint-Germain elnöke, Nasser Al-Khelaifi kizárta Di Maria szerződtetésének lehetőségét egy nyilatkozatában, mondván a királyiak túl sokat kérnek érte!

Arrow

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése