2012. augusztus 23., csütörtök

Torres les gól kellett a Chelsea sikeréhez


Tegnap este előre hozott mérkőzést játszottak az angol bajnokságban. A Chelsea csapata fogadta a Reading együttesé és a londoni kékek sikeréhez igen nagy szerencse kellett, mondhatni nem érdemelték meg a győzelmet. A találkozó elején ők szereztek vezetést a 18. percben büntetőből, melyet Lampard értékesített. Ezt követően jött a hideg zuhany, fordított a Reading, Petr Cech óriásit potyázott. Előbb Pogrebnyak talált a hálóba a 25. percben egy beadást követően meglehetősen szép fejes gólt szerzett, majd pedig a 29. percben egy Guthrie szabadrúgást szó szerint bevédett Cech. A pálya ezt követően felborult, óriási volt a nyomás, de a kis csapat remekül védekezett. A 69. percben jött az egyenlítés Cahill távoli lövése talált a kapuba, ez is védhető lett volna. A Reading rászolgált volna az egy pontra, ám az asszisztens elfelejtette jelezni, hogy Torres lesen állt és gólt is szerzett. A 81. percben ezzel vezetett a Chelsea. Az egy pontot szerette volna megszerezni a Reading, így a 94. percben a kapus is felhúzódott, hátha, de kontra lett a vége és egy újabb kapott gól, Hazard rendkívül önzetlen volt az üresen érkező Ivanovic elé gurított aki bepasszolta a labdát és ezzel beállította a végeredményt. 

Chelsea–Reading 4–2
(Lampard 18., G. Cahill 69., Torres 81., Ivanovics 95., ill. Pogrebnyak 25., Guthrie 29.)

Szerző: Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése