2015. augusztus 27., csütörtök

BL-selejtező: Kazah csoda a zöld gyepen

Kedden a Valencia továbbjutása révén jegyezhettünk fel történelmi tettet, miszerint először képviselteti egy nemzet öt klubcsapattal magát a Bajnokok Ligája főtábláján. Szerdán az Astana írta magát bele Európa legrangosabb kupasorozatának kronológiájába, avagy először lesz kazah klubcsapat a csoportkörben. 

BAJNOKI ÁG

APOEL - Astana 1-1 (0-0)
G: Stilic (60.) ill. Maksimovic (84.)

Hiába nyerte meg hazai mérkőzését 1-0-ra az Astana, még így is a regnáló ciprusi bajnok volt a párharc favoritja, a kazahok pokolian nehéz visszavágóval számolhattak. Ez így is volt, az APOEL hatalmas mezőnyfölényt erőltetett ellenfelére, ám a befejezések hiányoztak, ha pedig volt, akkor az pontatlan, vagy a kapus védeni tudott. A 60. percben aztán megtört a gólcsend, Stilic káprázatos szabadrúgása azt jelentette, hogy az APOEl egalizál. Úgy tűnt, hogy hosszabbításba nyúli a párharc a ciprusi éjszakában, ám nem így lett, Maksimovic lett Kazahsztán hőse. Tj: az Astana 2:1-es összesítéssel

Partizan - BATE 2-1 (0-1)
G: Zhavnerchik (74.-öngól), Saponajic (90+3.) ill. Stasevic (25.)

Hazai pályán aratott 1-0-ás győzelmét követően bizakodóak lehettek a fehérorosz labdarúgás szimpatizánsai, azonban pokolian nehéz mérkőzésre készülhettek. A képlet egyszerű volt, gólt kell lőni Belgrádban, s a Partizan számára nem sok esély marad, ugyanis idegenben nem szereztek gólt. Ez a szerbek nagy bánatára pedig bekövetkezett, ráadásul már a 25. percben, s azt sem lehet mondani, hogy a BATE alárendelt szerepet játszott volna. A 74. percben Zhavnerchik  öngólja révén felcsillant a hazaiak számára a remény, ám még két gól kellett volna a továbbjutáshoz, ám ebből csak egy lett meg, az is a ráadás utolsó pillanataiban. A Videotont búcsúztató fehéroroszok, ott vannak a főtáblán. Tj: a BATE 2:2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal

A bajnoki ág keddi eredményei:
Dinamo Zagreb - Skenderbeu 4-1 
Tj: Dinamo Zagreb 6:2-es összesítéssel.
Maccabi Tel-Aviv - Basel 1-1
Tj: Maccabi Tel-Aviv 3:3-as összesítéssel idegenben lőtt több góllal.
Malmö - Celtic 2-0 
Tj: Malmö 4:3-as összesítéssel.

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése