2015. augusztus 27., csütörtök

MLS: Véget ért a Red Bulls nagy sorozata

Érzik az alapszakasz végének közeledtét azon csapatok, melyeknek rosszul áll a szénája, a Chicago és a Colorado is életben tartja esélyeit, ami a rájátszást illeti. Előbbi papírformát borított, s egy remek sorozat végére tett pontot, míg utóbbi egy igazi hat pontos alsóházi rangadót nyert meg konferencián belül. 

Chicago Fire - New York Red Bulls 3-2 (2-1)
G: Igboananike (22., 73.), Nyarko (41.) ill.  Kljestan (10.-büntető), Zubar (49.)

Öt győzelem és egy döntetlen után véget ért a New York Red Bulls remek sorozata, a Chicago Fire ezúttal nagy falatnak bizonyult. Kljestan  révén még vezettek a vendégek, ám nem maradt el a hazai válasz, s még a félidő előtt fordított a Fire, mely remekül ég gólra törően rúgta a bőrt. Noha Zubar révén a Red Bulls még egalizálni tudott a második játékrész elején, Igboananike duplázni tudott, második találata pedig mint kiderült három pontot ért a Fire számára. 

Ami a tabellán elfoglalt helyeket illeti, a Red Bulls továbbra is a konferencia elsősösségért játszik, s a vereség ellenére is megelőzhet riválisát a DC-t, mely három meccsel többet játszott. Keleten hatalmas a verseny a rájátszást érő hatodik helyért, az első öt, noha még nem borítékolható, de valószínűsíthető, nagy a szakadék. Minden azon múlik, hogy miként szerepel a Montreal, mely négy illetve három meccsel kevesebbet játszott a riválisoknál, ahogyan az a tabellán is látható. A New York City, az Orlando, a Philadelphia és a Chicago sorsa gyakorlatilag az ő kezükben van. De még semmit ne borítékoljunk.

Colorado Rapids - Houston Dynamo 2-1 (1-1)
G: Sanchez (20.-büntető), Doyle (79.) ill. Davis (37.-büntető)

Kapaszkodik a Colorado, nyugaton hatalmas a tolakodás a rájátszást érő helyekért. A Rapids egy roppant fontos mondhatni hat pontos alsóházi rangadót nyert meg, a Dynamo ellenében. Az első játékrészben büntetőpárbajt láthatunk, egyik fél sem hibázott. Roppant kiegyenlített volt a meccs, az akarat egyik csapatból sem hiányzott, a tét érezhető volt. Végül Doyle gólja döntött a hazaiak részére, kimondhatjuk, hogy a Rapids ezzel a győzelemmel maradt versenyben.

A folytatásban:
aug. 29. 05:00 San Jose Earthquakes - L. A. Galaxy
aug. 29. 22:00  New York City - Columbus Crew
aug. 29. 22:00  Toronto FC - Montreal Impact
aug. 30. 01:00  Philadelphia - New England
aug. 30. 01:30  Orlando City - Chicago Fire
aug. 30. 03:00  FC Dallas - Real Salt Lake
aug. 30. 03:00  Houston Dynamo - Vancouver Whitecaps
aug. 30. 03:00  Colorado Rapids - Sporting Kansas
aug. 30. 22:30  Seattle Sounders - Portland Timbers
aug. 31. 01:00  New York Red Bulls - D.C. United

A góllövőlista élmezőnye:
1. Kamara (Columbus Crew) – 18 gól
2. Giovinco (Toronto FC) – 17 gól
3. David Villa (New York City), Keane (Los Angeles Galaxy) – 15 gól
5. Wondolowski (San Jose Earthquakes) – 12 gól
6. Larin (Orlando City), Bradley Wright-Phillips (New York Red Bulls) – 11 gól
8. Adi (Portland Timbers), Bruin (Houston Dynamo) – 10 gól
10. Kaká (Orlando City),Davies (New England Revolution), Rivero (Vancouver Whitecaps), Rolfe (DC United), Martins (Seattle Sounders)  – 9 gól

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése