2015. május 20., szerda

Román Kupa: Steaua henger a fináléban

Fennállása 22. kupagyőzelmét zsebelte be a Steaua Bukarest, mely a fináléban a Pandurii együttesét múlta felül igen magabiztosan. A zsilvásárhelyi csapat története első döntőjét játszhatta, s az aranyéremre továbbra is várnia kell a szurkolóknak. 

Steaua Bukarest - Pandurii 3-0 (1-0)
G: Iancu (3.-büntető), Chipciu (54.), Tucudean (67.) ill. -

Idén történelmi menetelést mutatott be a Pandurii, mely még soha nem jutott be a honi kupafináléba, most azonban ez sikerült a Gaz Metan, az Otelul Galati és a Dinamo Bukarest kiejtésével. Az újabb fővárosi csapat a Steuaua azonban nagy falatnak bizonyult a fináléban, Galac tanítványai nem kegyelmeztek, rendívül hatékonyan használták ki az előttük adódó lehetőségeket. A mérkőzésnek alaphangot adott Ungurusan buta szabálytalansága a második percben, melynek révén büntetőből máris vezetést szerzett Iancu révén a Steaua, így kis túlzással az első pillanattól az eredmény után futhatott a Pandurii, mely a második félidőben megpróbált mindent, kinyílt, ennek pedig meg is lett az eredménye, Chipciu előbb megduplázta a fővárosiak előnyét, majd az i-re a pontot Tucudean tette fel a 67. minutumban. A Steaua Bukerest ezzel fennállása 22. kupagyőzelmét aratta, míg a Pandurii egy ezüstérmet tehet a vitrinbe.

A Román Kupa történetének legsikeresebb csapatai:
1. Steaua Bukarest - 22 arany
2. Dinamo Bukarest - 13
2. Rapid Bukarest - 13
4. Universitatea Craiova - 6
5. Petrolul - 3
5. CFR Cluj - 3

Idő közben Macedóniában is kupagyőztest avattak! A címvédő Rabotnicki a második félidőben fordítani tudott a Tetkes ellenében. Az egyenlítő találat a 69. percben jött, majd két minutummal később meg is fogyatkozott a Tetkes, mely története harmadik kupaaranyára hajtott. Két perc sem kellett, s a kiállítást követően az előny már a címvédőnél volt. Az eredmény a továbbiakban nem változott, így története során negyedszer ült fel a honi trónra a Rabotnicki

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése