2015. május 20., szerda

Coppa Italia: Rekorderré válhat a Juventus

Szerda este 67. alkalommal rendezik meg a Coppa Italia döntőjét, avagy a Juventus tizedszer, vagy a Lazio hetedszer kerül a trónra. Massimiliano Allegri csapata a bajnokságot már behúzta, s a kupa mellett a Bajnokok Ligájában is finálét játszik. A triplázás lehetősége tehát még él, ahogyan az is, hogy a sorozat történetében ismételten rekordgyőztesnek számítson megelőzve az AS Roma csapatát. 

Az Öreg Hölgy legutoljára 20 esztendeje 1995-ben hódította el az Olasz Kupát, a Torinói szurkolók tehát már nagyon régóta várnak egy újabb sikerre, nem úgy a Lazio hívei. Az ezredforduló óta ugyanis négy ízben is elhódította a csapat a nívós trófeát, legutóbb 2013-ban a kilencszeres győztes ősi rivális AS Roma ellenében. 

A Juventus egészen 2008-ig rekordgyőztesnek számított, ám ekkor az AS Roma beérte őket, s azóta mindkét félnek 9-9 aranyérme van, ez azonban a mai napon változhat és a Zebrák újfent rekorderré avanzsálódhatnak, ehhez azonban lesz pár szava a Lazio játékosoknak. 

A címvédő a Napoli csapata, melyet az elődöntőben állított meg a Lazio 2-1-es összesítéssel, míg a Juventus a Fiorentinát lépte le 4-2-re!

Fontos hiánytó! - A Bajnokok Ligája hős Morata biztosan nem lesz ott a pályán, ugyanis a Fiorentina elleni visszavágó 88. percében a kiállítás sorsára jutott, így ő csak a lelátóról szoríthat a társaknak. A fővárosiaknak minden kulcsembere egészséges.

A Coppa Italia eddigi 66 kiírásának győztesei:
9 AS Roma: 1964, 1969, 1980, 1981, 1984, 1986, 1991, 2007, 2008)
9 Juventus: (1938, 1942, 1959, 1960, 1965, 1979, 1983, 1990, 1995)
7 Internazionale: (1939, 1978, 1982, 2005, 2006, 2010, 2011) 
6 Fiorentina: (1940, 1961, 1966, 1975, 1996, 2001) 
6 Lazio: (1958, 1998, 2000, 2004, 2009, 2013) 
5 Torino: (1936, 1943, 1968, 1971, 1993) 
5 AC Milan: (1967, 1972, 1973, 1977, 2003) 
5 Napoli: (1962, 1976, 1987, 2012, 2014) 
4 Sampdoria: (1985, 1988, 1989, 1994) 
3 Parma: (1992, 1999, 2002) 
2 Bologna: (1970, 1974) 
1 Vicenza Calcio: (1997)
1 Atalanta: (1963)
1 Vezezia: (1941)
1 Genoa: (1937) 
1 Vado: (1922)

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése