2014. február 11., kedd

Gera Zoltán csapata megviccelte a listavezető Chelseat

Botlott a listavezető Chelsea a West Bromwich Albion otthonában, ezzel beigazolódott Mourinho félelme, aki kifejezetten tartott a ma esti találkozótól. Nagy lehetőség előtt tehát a City és az Arsenal, mindkét együttes szerdán lép majd pályára. 

West Bromwich - Chelsea 1-1 (0-1)
G: Anichebe (87.) ill. Ivanovic (45+3.)
Gera Zoltánnal a kispadon játszotta végig a mérkőzést a birminghami csapat, mely nagyon fontos pontot tartott otthon. A találkozón többnyire végig Mourinho legénysége dominált, ám az átütőerő igen csak hiányzott a támadószekcióból, Hazard elég szürke napot fogott ki ez pedig a csapat teljesítményén is látszott. A fölény az első játékrész hosszabbításának utolsó percében érett góllá, ekkor David Liuz káprázatos labdáját követően Ivanovic talált a Foster mögött elterülő kapuba. A második játékrészben feléledtek a hazaiak, ám igen pontatlanok voltak, nem igazán sikerült kaput találniuk, az egész meccsen szám szerint egyszer ám ez gólt, illetve egy pontot ért. A 87. percben a csereként beálló Anichebe kapott remek beadást Berahino "tollából" és csúsztatott fejjel a kapuba. Pontszerzésének köszönhetően ha ideiglenesen is de kimozdult a kiesőzónából Gera Zoltán csapata, míg a Chelsea nagy lehetőséget kínál ezzel az Arsenal és a Manchester City számára.

West Ham United - Norwich 2-0 (0-0)
G: Collins (84.), Diame (90+5.) ill. -
Bombaformát mutat a West Ham United, mely nemrégiben potenciális kijelölt volt, mára azonban vezeti a felsőházat, miután sorozatban harmadik bajnokiját nyerte meg, ezúttal a Norwich ellenében. Sokáig úgy tűnt nem születik döntés, ám Collins betalált a 84. percben, melynek köszönhetően a vendégek teljesen kinyíltak az egyenlítés reményében. A kegyelemdöfés sem maradt el, Diame a hoszabbítás ötödik percében állította be a végeredményt. A "Kanárik ezzel egy pontra kerültek a kiesőzónától.

Hull City - Southampton 0-1 (0-0)
G: - ill. Lambert (69.)
Lejátszotta a pályáról ellenfelét a Southamton kis túlzással, ám az eredmény nem feltétlenül ezt mutatja, de aki látta a meccset az tudhatja, hogy sokkal veszélyesebbek voltak a vendégek, akik immáron hat meccse veretlenek. A győztes találatot Lambert szerezte a 69. percben. A Hull 13. míg a "Szentek" 8. helyen tanyáznak jelenleg. A két csapat közt 12 pont, tehát egy óriási szakadék tátong.

Cardiff City - Aston Villa 0-0 (0-0)
Gól nélküli döntetlen született Walesben, ám ez nem igazán vigasztalja az újonc Cardiff szurkolóit, a csapat ugyanis továbbra is kieső, míg a Villa ha nem is magabiztosan de szép komótosan szedegeti a pontokat és halad a bennmaradás felé. 

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése