2014. november 13., csütörtök

Sevilla játékost nézett ki a Dortmund

Újabb kérője akadt a Sevilla nyáron szerződtetett védekező középpályásának. Grzegorz Krychowiak neve két héttel korábban az Arsenal révén merült fel, most pedig a Dortmund is beszállhat, lévén gondolniuk kell Kehl pótlására. 

Mint ismeretes Sebastian Kehl szerződése a szezon végén lejár, a 34 esztendős egykori csapatkapitány pedig azt a döntést hozta, hogy visszavonul a profi futballtól. Megüresedő helyére a lengyel válogatott  Grzegorz Krychowiak lehet az elsődleges kiszemelt. A 24 esztendős labdarúgó nyáron szerződött spanyol földre, a Reims csapatát hagyta maga mögött 5,5 millió euró ellenében. A felek 2018 nyaráig szóló szerződést kötöttek, így az ügylet a Sevilla kezében van, az andalúzok irányíthatják a szálakat, így eladás esetén ki tudják hozni a számukra legmegfelelőbb kontraktust.

Krychowiak egyből alapembere lett a csapatnak, minden sorozatot figyelembe véve 16 mérkőzésen öltötte eddig magára a Sevilla szerelését, melyet elképzelhető, hogy már nem sokáig tehet meg.

Amennyiben a kérők komolyan gondolják a transzfert, szinte biztos, hogy 10 millió feletti összeggel kell kopogtatniuk, hogy a Sevilla illetékesei ajtót nyissanak. 

Arrow 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése