2014. november 4., kedd

Interjú a magyar foci egyik nagy reményégével - exklúzív

Bizonyára legtöbb olvasónk számára ismeretlenül cseng Szalai Attila neve! Nos, pont azért hivatott létrejönni ezen interjú, hogy a hazai futball szerelmesei kicsit megismerkedjenek jelenkori labdarúgásunk egyik legnagyobb magyar tehetségével. Attila a Rapid Wien alkalmazásában áll, beszélt nekünk a kezdetről, a jelenről és jövő béli terveiről egyaránt. Megtudtuk, hogy ki a példaképe és azt is, hogy melyik csapatnak szurkol. 


- Édesapád, akit szintén Szalai Attilának hívnak kétszeres magyar bajnok és kupagyőztes hátvéd, korábbi válogatott labdarúgó. Te szerettél volna focizni, vagy ő indított el az úton?
- Az oviban kezdtem el focizni, aztán édesapám vitt le a gödi csapat edzéseire. Nagyon inspirált, hogy az ő nyomdokaiba lépjek, de nem elsősorban ezért kezdtem el edzésekre járni, hanem mert nagyon megtetszett ez a játék és a barátaim nagy része is focizni kezdett.

- Gödön kezdtél el focizni, majd két évet Vácon töltöttél, míg nem a Vasas utánpótlásában találtad magad. Hogyan kerültél az angyalföldiek akadémiájára?
- Megkeresett a Vasas, hogy szeretnék, ha náluk játszanék,  és a kedvezőbb körülmények, illetve feltételek miatt úgy döntöttünk, hogy váltok.

- Jelenleg az osztrák Rapid Wien labdarúgója vagy, hogyan jött a lehetőség, hogyan kerültél ki a Sógorokhoz?
- Meghívtak egy hét próbajátékra és miután ezt sikerrel abszolváltam,  felajánlották, hogy hozzájuk igazolhatok. Nagyon sokat gondolkoztunk a családommal a döntésen, és mivel már két magyar srác is kint volt előttem (Rátkai Zsolt, Szántó Tamás) ők is és a szüleik is sokat segítettek a helyes döntés meghozatalában, amit ezúton is köszönök nekik. Végül úgy döntöttünk, hogy élünk  a lehetőséggel.

- Milyenek a kinti körülmények, edzések?
- A Rapidnál nagyon jók a körülmények és az edzések. A bajnokságban csak akadémiai csapatok szerepelnek, rengeteg rangos nemzetközi tornán veszünk részt és az edzéseken 3-4 edző foglalkozik velünk.  Ami azonban a legfontosabb, hogy a játékosok mindent megtesznek a fejlődésük érdekében! Mindenki száz százalékot próbál kiadni magából minden helyzetben. Előttük van az élő példa, hogy sok munkával és alázattal elérhetjük az álmainkat.

- Jelenleg milyen pozíciót töltesz be a Rapid Wien U18-as csapatában, milyen a konkurencia?
- Jelenleg bal védőként és belső védőként játszom. Ez a szezon nagyon nehéz számomra ugyanis egy évvel idősebbek között vagyok és nagy a harc a csapatba kerülésért. Sokszor visszajátszanak hozzánk a második csapatból is.  Amikor játék lehetőséget kapok, akkor megteszek mindent a pályán és igyekszem a legjobbat  kihozni magamból.

- Hogyan boldogulsz odakint, kik segítik a mindennapjaidat? 
- Nagyon jó a viszonyom a csapattársaimmal,  Ivan Leovaccal,  a  szobatársammal a legjobb a kapcsolatom. Szántó Tomival és Ràtkai Zsolttal sokat beszélgetünk, de ők már a felnőtt illetve a második csapatban játszanak. A szüleim is nagyon sokat segítenek, hogy minden a legnagyobb rendben menjen.

- Tavaly szóba hoztak Dzsudzsák Balázs korábbi csapatával a PSV-vel! Mit tudsz erről?
- Én csak annyiról tudok, hogy a klubomhoz érkezett a megkeresés, meghívtak  egy hetes próbajátékra,  de  a Rapid nem engedett el.

- Egyeztetett veled ez ügyben a klubvezetés?
- Az akadémiaigazgató megbeszélte velem a dolgot, közölte, hogy számítanak rám, ami nagyon jól esett  ezért nincs bennem semmilyen hiányérzet, mivel egy remek helyen vagyok a fejlődésem szempontjából.

- Jelenleg vannak érdeklődőid, kérőid?
- Nem tudok róla, édesapám intézi az ügyeimet. Jelenleg azonban még 2,5 év van a szerződésemből, és nagyon jól érzem magam, szóval nem gondolkozom a váltáson!

- Mik a közeli, illetve hosszútávú terveid?
- Közeli célom a Rapid utánpótlásának stabil játékosa legyek és minél többet fejlődjek, illetve, hogy a magyar válogatottal az EB-elitkörben jól szerepeljünk. Távoli célom, hogy a Rapid második, illetve felnőtt csapatába bekerüljek, és ha jön egy jobb lehetőség, akkor egy top bajnokságban is kipróbálhassam magam. Büszkeséggel töltene el, ha a felnőtt válogatottban képviselhetném hazámat.

- Ki a kedvenc játékosod, illetve példaképed?
- Kedvenc játékosom Thiago Silva, a példaképem pedig édesapám.

- Melyik a kedvenc csapatod?
- AC Milan

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése