2013. szeptember 21., szombat

PL: Javított a Cheslea, városi rivális volt a szenvedő fél

Az angol labdarúgó bajnokság (Premier League) 5. fordulójának szombati játéknapjának utolsó mérkőzésén egy londoni házi derbire került sor, a Fulham a javításra törekvő Chelsea otthonába látogatott. 

Chelsea - Fulham 2-0 (0-0)
G: Oscar (52.), Mikel (84.) ill. -

Azt követően, hogy az Everton a bajnokságban, a Basel pedig a Bajnokok Ligájában verte meg Jose Mourinho csapatát a mai este folyamán csakis a győzelem volt az elfogadható a londoni kékek számára. A csapat ennek megfelelően kezdett, uralta a játékot, csupán a gól hiányzott. Az első félidőt megúszta a Fulham, melynek szinte momentuma sem volt Cech kapuja előtt. A második játékrészben aztán Oscar szerezte meg a vezető találatot, egy védést követően elé került a labda, melyet pár méterről az üres kapuba kellett bepofoznia. Sokáig úgy tűnt, hogy a nagy fölény és sok próbálkozás ellenére szerény egy gólos győzelmet ünnepelhetnek a meccsre kilátogató fanatikusok, azonban Mikel gondoskodott róla, hogy ez ne így legyen és hat perccel a vége előtt egy akrobatikus mozdulattal végleg eldöntötte a három pont sorsát.

Eto'o kezdőként 64 percet töltött a pályán, helyére Torres érkezett. A mutatott játékkal és csatárai teljesítményével Mourinho nem lehet felhőtlenül boldog, Igen csak csiszolatlan gyémántnak tűnik ez a jelenlegi Chelsea, de tudjuk, a portugál tréner szereti a kihívásokat.

A játéknap korábbi eredményei:
Norwich City – Aston Villa 0-1 
West Ham – Everton 2-3 
West Brom – Sunderland 3-0  
Liverpool – Southampton 0-1  
Newcastle – Hull City 2-3 

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése