2012. november 21., szerda

Magyar Kupa Nyolcaddöntő: Vereséget szenvedő Siófok, elmaradt Vidi meccs

A Magyar Kupa mai játéknapján hét mérkőzést rendeznek, rendezek volna, egy mérkőzést pedig már tegnap lejátszottak az nyolcaddöntők első felvonásából. Elérkeztünk ahhoz a szakaszhoz, ahol a kis csapatoknak már kisebb az esélyük, hiszen oda-visszavágós rendszerben kell játszani, és kiharcolni a továbbjutást.  

Tegnapi napon játszották a Győr-Paks mérkőzést, mely nagyon sima 4-0-ás hazai eredményt hozott, ezzel az eredménnyel minden bizonnyal a továbbjutás is eldőlt.

Nyolcaddöntők Első Mérkőzése:

Kedd: 
Győr - Paks 4-0 (2-0)

Szerda:

Az előző körben a másik somogyi együttest búcsúztató Dunaújváros, most a Siófok csapatát fogadta és ismét bravúrt elérve egy gólos előnnyel várhatja a párharc visszavágóját.

Dunaújváros-Pálhalma–Siófok 2–1
Gólszerzők: Böőr (19.), Kocsis G. (74.) ill. Csokics (50.)

A Vác együttese várhatja jobb helyzetből a visszavágót, hiszen idegenben tudott győzelmet aratni és ami fontos, van idegenben lőtt gólja. A párharc teljes mértékben nyitott maradt.
Tiszaújváros–Dunakanyar-Vác 1–1
Gólszerzők: Horváth Sz. (62.) ill. Rusvay (58.)

A Szolnok együttese egy öngólnak köszönhetően tudta legyőzni a Létavértes csapatát, ezzel kedvező helyzetbe került a párharcot illetően.
Létavértes–Szolnok 0–1
Gólszerző: Suskó (72. – öngól)

A Zalaegerszeg-Videoton mérkőzést elhalasztották, további három párharcot pedig később rendeznek.

Békéscsaba - Vasas 17:00
Nyíregyháza - Debreceni VSC 17:30
Honvéd FC - Diósgyőri VTK 18:00

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése