2014. október 6., hétfő

Beragadt a skót óriás, feje tetejére álltak az erőviszinyonyok

Rég nem látott pocsék szezonrajtot tudhat maga mögött Glasgow első osztályú óriása a Celtic Football Club, mely kilenc fordulót követően egy mérkőzéssel kevesebbet játszva csupán a hatodik pozíciót foglalja el a skót Premiership tabelláján. 

Volt már jobb anyagi helyzetben is a klub, míg a keret a nyár folyamán lényegesen átalakult, hogy csak pár fontosabb nevet említsünk, a kapuból távozott Forster, míg a gólfelelősök közül Samaras és Pukki is új klubot talált magának. 

Hol vannak már azok az idők, amikor a Glasgow Rangers és a Celtic kimagaslott a mezőnyből és sokszor az egymás ellni mérkőzéseken dőlt el a bajnoki cím sorsa!? Nos, előbbi igyekszik vissza az élvonalba, míg második hatalmasat vesztett erejéből, ez pedig elmondható a skót klubfociról. Kijelenthető, hogy a Rangers kizárásával öngólt lőttek, ez azonban már megmásíthatatlan, előre kell tekinteni. 

Tavaly a Celtic úgy lett bajnok, hogy mindössze öt mérkőzésen veszített pontot, most nyolc mérkőzésből négyen esett meg ez a klubbal és már a bajnokság ezen szakaszában több veresége van, mint tavaly a szezon végeztével. Kijelenthető, tehát, hogy jól beragadt a Celtic a bajnoki rajton, lesz mit javítani a szezon során. 

Íme a Premiership tabellája 9 forduló után: (alsó és felsőház)
1. Hamilton 20 pont (16:5)
2. Dundee United 19 pont (18:12)
3. Inverness 17 pont (13:8)
4. Kilmarnock 17 pont (12:7)
5. Aberdeen 16 pont (16:12)
6. Celtic 14 pont (15:7) - 8 meccs
7. Partick 10 pont (13:12) - 8 meccs
8. Dundee FC 10 pont (9:12)
9. St. Johnstone 9 pont (6:12)
10. St. Mirren 7 pont (8:15)
11. Motherwell 7 pont (5:15)
12. Ross County 4 pont (7:21)

Arrow

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése