2014. október 6., hétfő

Figyeljünk az új "Lewandowskira"

Újabb kiváló csatártehetség került ki Lengyelországból, a mindössze 20 esztendős Arkudisz Milik jelenleg kölcsönben az Ajax Amszterdam csapatát erősíti, s a kupában nemrégiben egy mesterhatossal vétette észre magát. Hazájában az új Lewandowskit látják benne. 

2011/2012: A Rozwój Katowice saját nevelésű játékosát leigazolja 75 ezer euró ellenében a lengyel élvonalban serénykedő Górnik Zabrze. A vezetőedző folyamatos játéklehetőséget biztosít számára, először csereként, majd a szezon vége felé kezdőként, olykor végig játszva a mérkőzéseket. Összességében 25 mérkőzésen 4 gólt és 3 gólpasszt jegyzett a mindössze 17 esztendős tehetség.

2012/2013: Milik remekül kezdte meg az új szezont, félidőhöz érve 15 mérkőzésen 8 gólt és 3 gólpasszt jegyzett, szereplésére pedig felfigyelt a Bayer Leverkusen, mely 2,6 millió euró ellenében leigazolta az ifjú titánt. A Leverkusen második csapatában négy mérkőzésen kapott szerepet, minden találkozón gólt jegyzett, összesen 5-ig jutott, majd a Bundesligában is bemutatkozhatott, csereként hat meccsen kapott lehetőséget gólt nem, gólpasszt azonban jegyzett. Így volt ez az Európa Ligában is a Benfica elleni vesztes párharc során. Még ebben az évben bemutatkozott a lengyel nemzeti csapatban, melynek címeres szerelését azóta 10 alkalommal öltötte magára. 

2013/2014: A mögöttünk álló szezonban az Augsburg kölcsönjátékosaként szerepelt, s megszerezte első Bundesliga találatait. Összességében 18 mérkőzésen két gólig jutott, a Mönchengladbach és a Stuttgart kapuját vette be. Idő közben ontotta a gólokat a lengyel u21-es válogatottban (6 meccs 9 gól) és a felnőttek között is lehetőséget kapott három ízben.

2014/2015: A jelenleg zajló szezonra az Ajax Amszterdam vette kölcsön, nevét pedig hamar megjegyezték Hollandiában, ugyanis nem mindennap szerez egy játékos hat találatot egy meccsen, még akkor sem, ha alacsonyabb osztályú az ellenfél. A Watergraafsmeer elleni 9-0-ra megnyert mérkőzésen hat gólja mellett két gólpasszt is kiosztott. Emellett megvannak első bajnoki találatai is, az 5. fordulóban a Heracles elleni duplája győzelmet jelentett az Ajax számára. Emellett csereként debütált a Bajnokok Ligájában.

Egy biztos, érdemes figyelni erre az ifjú titánra, valószínűleg még sokat hallunk majd felőle. 

Arrow

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése