2014. július 13., vasárnap

VB 2014: Németország negyedszer, vagy Argentína harmadszor? - előzetes

A helyezéseket illetően immáron csak egyetlen egy kérdés maradt, mely a legfontosabb, a torna kezdete óta. Vajon ki lesz a világbajnok!? A németek negyedszer ülnek a trónra, vagy az argentinok harmadszor hódítják el a serleget!? Este minden kiderül, addig is nézzük meg mire számíthatunk, milyen múltja van a párharcnak és a csapatok milyen utat jártak be a döntőig. 

Döntő
Németország - Argenítna 21:00 (m1)
Rio de Janeiro, Maracanã Stadion
Játékvezető: Nicola Rizzoli (olasz)

Németország: A Nationalelf átgázolt a házigazdán és mi más lenne a célja, mint a világbajnoki trófea, persze ezzel mindkét csapat így van. A szurkolók már zsebben érzik a győzelmet, azonban minden meccs más és már, a német csapat pedig nagyon ráfázhat, ha elbizakodva lép pályára. A csapatból egy játékosnak kérdéses a játéka, ez pedig az egyik legjobb Hummels, aki kisebb sérüléssel bajlódik, kiesése pedig megbonthatja a német védelmet. Ezt leszámítva minden alapemberére számíthat Löw mester, aki mellett az is szól, hogy sokkalta nagyobb a merítési lehetősége, mint kollégájának, a német kispad sokkalta erősebb, ez pedig egy hónapnyi utazgatás és sorozatterhelés után nagyon sokat számíthat. Egyértelmű a szituáció, Lionel Messit le kell venni a pályáról, ezzel pedig ki lehet húzni az argentinok méregfogát. Emellett még Thomas Müller is versenyben van a gólkirályi címért, biztosan mindent meg fog tenni, hogy beérje, netán megelőzze James Rodriguezt.

Argentína: Sokan úgy aposztrofálják őket, hogy az egyszemélyes hadsereg és némileg ennek igazat is lehet adni, hiszen a csapat előre játéka roppant Messi függő, kérdés, hogy esetleg Agüero, vagy netán valaki a középpályán fel tud-e nőni a feladathoz. Emellett ki kell hogy emeljük a csapat védelmét, mely roppant jónak és magabiztosnak mondható, korábban a torna előtt sok kritikát kaptak ez végett, ám bebizonyították, hogy nem kell sztárjátékosok hada ahhoz, hogy a védelem bombaerős legyen. Di Maria egyértelműen nagyon fog hiányozni. Természetesen ahogy a németeknél, úgy az argentinoknál is fogadkoznak és mi lehet annál édesebb, mint a legnagyobb rivális otthonában Brazíliában felülni a világ tetejére. Ez egy plusz motivációt jelenthet az argentinok számára. Halkan pedig megjegyezzük, bár nem az argentinok alá vonatkozik, reméljük, a játékvezetés elég színvonalas lesz, emlékezhetünk, hogy a tegnapi bronzmeccsen mik történtek...

Egymás ellen: Hatalma és nagyon régre visszanyúló gyökere van az egymás elleni párharcnak. Hat világbajnoki mérkőzés, Konföderációs Kupa és számos barátságos mérkőzés. Összesen 11 összecsapás 3 német győzelem 4 döntetlen és 4 argentin siker a mérleg, a németek tehát győzelem esetén egalizálhatnak. Első négy párharcukat a világbajnokságokon vívták a felek 1958-ban a csoportkörben futottak össze és a németek örülhettek (3-1). Ugrunk egyet az időben 1966-ba, a helyszín Anglia. A csoportkörben egy 0-0-ás döntetlen, mely akkor mindkét félnek továbbjutást ért. Ezt követően húsz esztendőt ugrunk az időben és két egymást követő világbajnokságon is keresztezték egymást a csapatok útjai. 1986-ban a döntőben találkoztak a felek, az NSZK pedig 3-2-es vereséget szenvedett, Rummenigge és Völler góljai kevésnek bizonyultak. Ez az időszak a két csapatról szólt, ugyanis négy évvel később 1990-ben szintén a döntőben futottak össze, akkor azonban Matthäusék örülhettek, Brehme tizenegyesből szerzett gólja a 85. percben mennybemenetelt ért. Németország azóta sem nyert világbajnokságot, a döntőket tekintve pedig egy-egy az állás. Az ezt megelőző két tornánk is összefutottak a felek, Németországban 2006-ban büntetőkkel léptek a hazaiak az elődöntőbe, míg négy esztendővel korában egy emlékezetes 4-0-val búcsúztatták Argentínát. 

Út a döntőig:
Nationalelf:
Németország - Portugália 4-0
Németország - Ghána 2-2
USA - Németország 0-1
Németország - Algéria 2-1-hosszabbításban
Franciaország - Németország 0-1
Brazília - Németország 1-7
Gólarány: 17-4

Albicelestes:
Argentína - Bosznia és Hercegovina 2-1
Argentína - Irán 1-0
Nigéria - Argentína 2-3
Argentína - Svájc 1-0 - hosszabbításban
Argentína - Belgium 1-0
Hollandia - Argentína 0-1 - büntetőkkel
Gólarány: 8-3

Arrow

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése