2014. július 11., péntek

Footgolf: Avagy TrollFoci vs FociClub.hu! - előzetes

Szombaton délelőtt tíz órakor a humor egyik nagyágyújával a mezőnyben (Rekop György) kezdetét veszi a II. Trollfoci Footgolf Kupa. A helyszín mint azt már megszokhattuk ezúttal is a Magyar Golf Club pályája Kisorosziban. A hangulat garantált és nem csak rúgásokban, poénokban és bizony sörben is mérhető lesz a verseny. A FociClub.hu kihívását elfogadta a Trollfoci, így nem hivatalos csapatversenyre is sor kerül majd.


A verseny előtt megszólaltattuk a Trollfoci főadminját aki készségesen és teljes komolysággal állt kameráink elé. Vajon melyik csapat Devecseringezik a végén!? 

- Tavaly először került megrendezésre a Troll kupa, ismételten találkozunk kisorosziban! Csúcsokat dönteni jöttök, vagy mi a cél?
-        -   Nézd, asszem , mindenféleképpen szeretnénk túlszárnyalni a tavalyi eredményeket. Legutóbb túl magas volt a fű, nehéz volt a levegő, fel volt locsolva a pálya, rendőrökkel kellett játszanunk, a fiúk nem tudtak a footgolfra koncentrálni ilyen körülmények között.

- Tavaly szemtanúja lehettem első rúgásodnak, mely számodra a verseny végét is jelentette bokaficam végett! Most minden rendben van?
-         -  Ez már egy régebbi történet. A Zalaegerszeg igazolt játékosa voltam, sikeres pályafutás előtt álltam, több topcsapat érdeklődött irántam, de jött az a bizonyos sportsérülés. Ha jobban megnézitek a felvételeket, anno nem Szamosi adta be a labdát Koplárovicsnak, hanem én. Hogy minden rendben lenne, azt nem mondanám, de láthattunk már csodákat: Neymar-t is összedrótozzák a döntőre…

- Milyen elvárásokat támasztasz önmagad és a csapat elé? Miben, hogyan méritek a sikert?
-  Az elvárások igen magasak! Azt várom magamtól, hogy legalább az admincsapatban győzelmet arassak. Ha véletlenül valaki megelőz, az ki lesz rúgva a szerkesztőségből, remélem, ezt észben tartják a srácok. Miben mérjük a sikert? Tavaly sikerült a pálya széléről lerúgnunk pár díszbaglyot, ezt a számot mindenféleképpen növelni szeretnénk.

- Rengeteg rajongótok van országszerte, szerinted lesznek olyanok, akik eljönnek és kipróbálják a sportágat?
-          - Nézd, asszem, mindenféleképpen.

- Mit szólnál, ha a FociClub.hu FootGolf Team ezennel kihívna titeket egy csapatversenyre!?
- Elfogadjuk a kihívást természetesen! Reméljük, hoztok sípcsontvédőt, hisz mi alkalmazzuk a Footgolfban a becsúszást is, a világon, egyedülálló módon. Reméljük, nem lesztek kislányok és nem fogtok picsogni, ha előfordul egy-két nekifutásból, páros lábbal mellbe akció. Az az igazság, hogy mi annyira véresen komolyan veszünk mindent, hogy nekünk nincsenek ellenfeleink, csak ellenségeink.

Természetesen a TrollFoci egyik, ha nem a legjobb és legrutinosabb Footgolfosát az ismert humoristát Rekop Györgyöt is "mikrofonvégre" kaptuk és azt is megtudhattuk, ahogy a Forma 1-ben itt sem létezik olyan, hogy csapatutasítás.

- Milyen viszonyban vagy a labdával, a labdarúgással?
- Amióta az eszemet tudom Kispest szurkoló vagyok, így a labdarúgás szerves része az életemnek, a mindennapjaimnak. A labdával olyan viszonyban vagyok, hogy még FIFA-zni sem tudok.

- Footgolf! Játszottál már, hallottál róla, vagy fogalmad sincsen, hogy mibe rángattak bele a Trollok?
- A tavalyi kupáról fellépés miatt sajnos lemaradtam, de a kollégák meséltek róla. Láttam felvételeket, hogy a hollandok itt is nagymenők, de még nem hallottam olyan eredményről, hogy hazánk footgolf válogatottját nyócegyezték volna.

- Tizennyolc lyuka fogsz játszani, erre szokták mondani, hogy a bőség zavara, persze az egy más sportág…! Milyen elvárásokat támasztasz önmagaddal szemben?
 Főszerkesztői parancsra csak második lehetek, igaz roppant nehéz lesz betartanom. Ha úgy vesszük, akkor én a footgolfot már az egyetemi bulikban is űztem, hisz több lyukra játszottam egyszerre több-kevesebb sikerrel.

Arrow

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése