2014. május 9., péntek

Playoff: a Wembley küszöbén a Derby

Egy lépésnyire került a Wembley küszöbétől a Dery, miután a Championship rájátszásának első elődöntőjén idegenben aratott győzelmet a Brighton felett. A mérkőzés főszereplői jelenlegi és korábbi Manchester United játékosok voltak. 

Bő negyed óra után rezgett először a háló a Falmer stadionban, mikor is a Vörös Ördögök kölcsönjátékosa Jesse Lingard talált a hálóba. A mérkőzés harmadához érve aztán büntetőt ítélt a játékvezető a vendégek javára, a tizenegyest pedig Chris Martin értékesítette. A félidőt és egyben a találatok számát egy korábbi Manchester United játékos, a  Brighton jelenlegi kapuvédője Kuszczak zárta, miután a kapufáról visszapattanó labda peches módon róla került a hálóba.

Idegenbéli győzelmével közel került a rájátszás döntőjéhez a Derby, mely hazai pályán vívhatja ki a döntben való részvétel jogát. A Chamiponship két automatikus feljutót már adott a Premier Leaguenek a Leichester City és a Burnley személyében.

Championship
Rájátszás, Elődöntő, 1. mérkőzés
Brighton and Hove Albion–Derby County 1-2 (1-2)
G: Lingard (18.) ill. C. Martin (29.-büntető), Kuszczak (45+2.-öngól)

A másik ágon pénteken: 
Wigan Athletic–Queens Park Rangers

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése