2014. február 28., péntek

Premier League: Csonka forduló következik - előzetes

Az Angol Ligakupa döntője végett csonka fordulót rendeznek a hétvégén az angol labdarúgó-bajnokságban, melynek 28. fordulójában így két mérkőzéssel kevesebbet rendeznek. Ijedségre semmi ok, jó meccsek azért ezen a hétvégén is lesznek. 

Elhalasztották a Sunderland és a West Brom összecsapását, mivel előbbi csapat érdekelt a kupadöntőben, míg a szurkolók nagy bánatára majd egy hónapot kell várni a manchesteri derbire, melyet március 25-re tettek át, ekkor méri majd össze tudását a City és a United.

Az élmezőny négy csapata közül három szombaton méretteti meg magát, az Arsenal a Stoke vendége lesz és nem számíthat könnyű meccsre, míg a Chelsea London másik felébe utazik a sereghajtó Fulham otthonába. A legnehezebb feladat tán a Liverpool elé tornyosul, a Suarez-Sturridge duó vezette csapat a Southampton otthonában vendégszerepel majd. A liga jelenlegi legjobb sorozatát tudó West Ham az Everton otthonába látogat, mely ha nemzetközi kupaálmokat szövöget otthon kell, hogy tartsa a három pontot. Igazi középcsapatok csatáját hozza a Hull és a Newcastle összecsapása.

Vasárnap egy időben játsszák le a fennmaradó három bajnokit, a Tottenham hazai pályán fogadja a Cardiff csapatát, míg a Norwich és az Aston Villa a tabellán elfoglalt helyük alapján szomszédvári rangadót vívhat, jelenleg a jobb gólkülönbség dönt a birminghami csapat számára. A liga léggólszegényebb csapata a Palace  ezúttal az Európa Ligából kieső Swansea vendége lesz.

Szombat:
16:00 Stoke - Arsenal
16:00 Fulham - Chelsea (Digi Sport 1)
16:00 Hull - Newcastle United
16:00 Everton - West Ham United
18:30 Southampton - Liverpool (Digi Sport 1)

Vasárnap:
17:30 Tottenham - Cardiff (Digi Sport 1)
17:30 Swansea - Crystal Palace
17:30 Aston Villa - Norwich

Elhalasztva:
márc. 25. Manchester United - Manchester City
Még nincsen időpont: Sunderland AFC - West Bromwich

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése