2014. január 29., szerda

Ötöt rúgott a Manchester City Londonban és a tabella élére állt!

Élt az előtte adódó lehetőséggel a Manchester City, mely kihasználta az Arsenal keddi botlását és a 23. fordulót követően vezeti a Premier Leaguet. A szenvedő fél ezúttal a Spurs volt, melynek ismételten jól elhúzták a nótáját. 

Tottenham - Manchester City 1-5 (0-0)
G: Capoue (59.) ill. Agüero (15.), Yaya Toure (51.-öngól), Dzeko (54.), jovetic (78.), Kompany (89.)
Kiállítás: Rose (50.) ill. -

A mérkőzést megelőzően hatalmas lehetőség előtt állt a Manchester City, ugyanis az Arsenal kedd esti botlását követően egy győzelemmel a tabella élére lehetett ugrani, letaszítva hosszú idő után Wenger csapatát. Hamar, már a 4. percben vezetést szerezhettek volna a "Polgárok", Agüero kapott labdát és ment el keresztben a kapu előtt, majd lőtt, a labda pedig a jobb oldali kapufáról kifelé vágódott. Pár perccel később Dzeko került helyzetbe, ám amilyen szépen vette le a labdát, annyira csúnyán lőtt fölé. A 15. percben aztán nem volt már ekkora szerencséje a hazai csapatnak, Agüero érkezett David Silva passzára és lőtte a bogyót a bal alsó sarokba (0-1).

A gól történelmi találat volt, ugyanis ez volt az argentin 50. gólja a Premier Leagueben, mellyel a liga történetében legkevesebb játszott meccsen érte el ezt a gólszámot.

A Spurs nem tudott mit kezdeni a vendégek védekezésével, míg a túloldalon Agüero ellen nem volt ellenszer, az alacsony argentin a 20. percben még fejelni is tudott, ám a labda Lloris kezében kötött ki. A 36. percben aztán zörgött a Citx hálója is, a bíró azonban les gyanánt annullálta a találatot- Ember legyen a talpán, aki eldönti, hogy jól tette-e, még a visszajátszások sem perdöntőek, egy biztos, milimétereken múlott. A 44. percben aztán rosszul lépett Agüero és megsérült, olyannyira, hogy nem tudta folytatni a játékot, helyére Jovetic érkezett, részleteket pontos diagnózist a holnapi orvosi vizsgálatok után lehet majd tudni.

A folytatásban aztán gyorsan eldőlt a meccs, felüörögtek az események. Az 50. percben Rose szabálytalanságát követően villant a piros, a játékvezető pedig a büntetőpontra mutatott. A labda mögé Yaya Toure állt, aki nem hibázott és megduplázta csapata előnyét (0-2).

A Spurs játékosok teljesen magukba roskadtak, és még eszmélni sem volt idejük, a háló Lloris mögött ismételten zörgött, Dzeko volt a gólszerző (0-3).

Az 59. percben aztán jött a becsületgól, Capoue volt a szerzője, ám ez tényleg csak szépségtapasznak volt jó, a londoni gárda jó úton haladt a legutóbbi 6-0 után egy újabb kiütés felé (1-3).

Magabiztos előnye tudatában sem állt vissza Pellegrini csapata, a megszokott vehemenciával mentek neki az emberhátrányban focizgató ellenfélnek. A 78. percben aztán Jovetic is betalált, a nyáron érkező csatár élt tehát edzője bizalmával, melyet Agüero sérülése révén kapott (1-4).

A megpróbáltatásoknak azonban itt még koránt sem volt vége, a vendég játékosok, úgy érezték, az i-ről hiányzik az a bizonyos pont és ennek megfelelően mentek tovább előre. ennek meg is lett az eredménye, ugyanis a 89. percben Kompany a csapat középső védője is eredményes tudott lenni (1-5).

Az őszi 6-0 után, most "csak" 5-1-re kapott ki a Spurs, a "Polgárok" félelmetes formát mutatnak, sőt mi több, átvették a vezetést a bajnoki tabellán.

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése