2013. május 23., csütörtök

Óriási fordulat: hosszabbított a Barca brazilja, kivásárlási ára pedig 90 millió euró


Többször lehetett hallani olyan szóbeszédeket, miszerint Adriano Correia a szezon végeztével elhagyj a Barcelona együttesét. Nos, ez aligha lesz így, ugyanis nagy meglepetésre a brazil hosszabbított. 

Adriano szerződése a következő szezon végéig lett volna érvényes, most azonban ezt megtoldották, így 2017-ig a katalánokhoz szól a szerződése. kivásárlási ára is borzasztó magasan lett meghatározva a korábbi Sevilla játékosnak. Aki vinni szeretné, az 90 millió euró ellenében azonnal megteheti, amennyiben a játékossal is megtud egyezni.

Ez azonban szinte elképzelhetetlen, így nagyon úgy tűnik, hogy Adriano szeretne a katalánoknál maradni, a klub pedig számol vele. Azt, hogy mennyi szerepet kap a jövőben majd meglátjuk.

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése