2015. május 8., péntek

Bundesliga: Ádáz harc ellenkező tétekkel - előzetes

Hétvégén immáron a 32. fordulót tapossák a német élvonal (Bundesliga) csapatai. A tét hatalmas, ki a bennmaradásért, ki pedig a nemzetközi kupaindulásért száll harcba, kevés az olyan csapat, mely hátradőlve, izgalommentesen várhatja a végjátékot.  

Igazi hat pontos kiesési rangadóval kezdődik a hétvége, a Hamburg a Freiburg csapatát fogadja. A vendég együttes 30 ponttal kieső helyen áll jelen pillanatban, míg a hazaiak 31 ponttal két hellyel előrébb tanyáznak. A Bundesliga utolsó hat csapata közül még bárki kieshet, roppant szoros a mezőny, a harc pedig ádáz. Van der Vaart csapata utóbbi két bajnokiját megnyerte, egy esetleges újabb győzelem könnyen lehet, hogy bennmaradást érne a HSV-nek. Vendég siker esetén a dolgok tovább kuszálódnak, míg pontosztozkodással a riválisok nyernek.

Szombaton aztán jön a megszokott fél négyes meccsdömping, a megtizedelt Bayern München hazai pályán fogadja az Augsburgot. Guardiola csapata már bajnok, ám a szurkolók nem lehetnek elégedettek. A csapat kiesett a kupából, elbukta Levekusen elleni fellépését, hét közben pedig megsemmisítő vereséget mért rájuk a Barcelona a Bajnokok Ligájában. Sok a sérült, szinte minden romokban, ráadásul az ellenfél nagyon motivált lesz, ugyanis hatodik Europa Liga selejtezőt érő helyét végi az Augsburg, sőt, akár még az automatikus főtáblás indulást is kiharcolhatja. 

A Hannover idén még nem nyert meccset, múlt héten pedig elfogytak a tavasszal gyűjtött pontok, a csapat visszaesett a kiesőzónába, s ha nem villant valamit, akkor könnyen a másodosztályban találhatja magát. Ellenfele a Werder Bremen azonban nem fog feltett kézzel érkezni, számukra a tét a nemzetközi kupaporond, lesik az Augsburg és a Schalke esetleges botlását.

A legnagyobb téttel azonban kétség kívül a Mönchengladbach és a Leverkusen összecsapása bír, a felek egymás ellen meccselhetik le a harmadik és a negyedik hely sorsát, avagy az automatikus Bajnokok Ligája indulást és a selejtezőt érő helyet. A Gladbach előnye két pont, így a döntetlen nekik kedvez.

A Borussia Dortmund otthon fogadja Dárdai Pál csapatát, a berliniek matematikailag is szeretnék bebiztosítani jövő évi tagságukat, míg a BVB az Europa Liga indulásra hajt, illetve utolsó előtti hazai meccsét vívja Jürgen Kloppal a kispadon. A Frankfurt és a Hoffenheim összecsapása utóbbinak fontos, Szalai Ádám csapata a nemzetközi kupaindulást érő hatodik helyre hajt, míg a Frankfurt mér bennmaradt, és a nemzetközi porond is távoli. A játéknapot a Stuttgart utolsó esélye zárja, a Mainz taszíthatja a Bundesliga 2-be a sváb együttest. A tét tehát hatalmas lesz hazai részről, míg a vendégek a Frankfurt cipőjében járnak, nincsen tétje a meccsnek...!

Vasárnapra két mérkőzés marad, a kiesés elől menekülő Padeborn hazai pályán fogadja a Wolfsburgot, melynek immáron csak két pontos előnye van a második helyen. Három perce nem nyertek a Farkasok, az újonc pedig sebzett vadként küzd élvonalbeli  tagságáért, igen jó meccsre van tehát kilátás. A Köln hátradőlve focizhat, míg a Schalke egy győzelemmel biztosíthatja Europa Liga indulását.

Péntek:
máj. 8 20:30 Hamburger SV - Freiburg (Eurosport 2)

Szombat:
máj. 9. 15:30 Bayern München - Augsburg
máj. 9. 15:30 Hannover 96 - Werder Breman
máj. 9. 15:30 Mönchengladbach - Bayer Leverkusen (Eurosport 2)
máj. 9. 15:30 Borussia Dortmund - Hertha BSC
máj. 9. 15:30 Eintracht Frankfurt - Hoffenheim
máj. 9. 18:30 VfB Stuttgart - Mainz (Eurosport 2)

Vasárnap:
máj. 10. 15:30   Paderborn - Wolfsburg (Eurosport 2)
máj. 10. 17:30   FC Köln - Schalke 04 (Eurosport 2)

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése